Franz Joseph Haydn (Rohrau, 1732. március 31. – Bécs, 1809. május 31.) osztrák zeneszerző, karmester, operaimpresszárió, énekes és zenetanár, a bécsi klasszikus zene első nagy mestere, a szonátaforma tökéletesítője, a szimfónia és a vonósnégyes műformájának kimunkálója.
Egyszerű bognár fiaként látta meg a napvilágot. Édesapja amatőr zenész volt, aki szívesen muzsikált saját maga szórakoztatására, így Haydn már kiskorában kapcsolatba került a zene világával. Szülei eredetileg egyházi pályára szánták, de egyik rokonuk rábeszélésének engedve elküldték Hainburgba zenét tanulni. Itt figyelt fel a jó hangú fiúra a bécsi Szent István-dóm karnagya, aki aztán felvette a templom kórusiskolájába. Így került Haydn Bécsbe, ahol lehetősége volt megismerkedni a korszak zenei újdonságaival, az akkor népszerű zeneszerzők munkásságával.
1749-ben hangja mutálása miatt kitették a kórusból, s ezután hónapokon keresztül alkalmi munkákból élt. Pietro Metastasióval bérelt lakást, aki beajánlotta Nicola Porporánál. Így Haydn rövid ideig a híres mester famulusa lett, akitől alkalma nyílt elsajátítani a zeneszerzés fortélyait. 1750-ben a fiatal komponistának alkalma nyílt bemutatkoznia a színházi életben is, ennek köszönhetően népszerűsége látványosan megugrott. 1759-ben Karl Joseph Morzin (1717–1783) gróf szolgálatába lépett, majd a következő évben megnősült. 1761-ben az Esterházy-udvar alkalmazottja lett mint másodkarnagy, majd Georg Joseph Werner halála után első karnagy lett. Haydn vezette az udvari zenekar mellett az udvari operatársulatot, valamint ő vezényelte le a herceg napi kamarazenéléseit is. 1766-tól Esterházy Miklós egyre gyakrabban tartózkodott Eszterházán, így Haydn kiszorult a bécsi zenei életből.
Az 1780-as évek közepén ismeretséget kötött Wolfgang Amadeus Mozarttal, akinek művészetéről mindig nagy tisztelettel nyilatkozott. 1790-ben meghalt Pompakedvelő Miklós herceg, így Haydn nagyobb szabadságra és mozgástérre tett szert. Elfogadta Peter Salomon hegedűművész londoni meghívását, és elutazott a brit fővárosba. Angliában Haydn zenéje nagy népszerűségnek örvendett, a mester koncertjei nagy sikereket arattak. Haydn ekkor komponálta a 12 londoni szimfónia első hat darabját. A következő év áprilisában tért vissza Bécsbe, ahol tanítványául fogadta a fiatal Beethovent, aki azonban végül más zenetanár után nézett. Haydn felismerte Beethoven zenei tehetségét, és ennek hangot is adott. A következő évben visszatért Londonba, ahol újabb sikeres hangversenyeket adott, megírta a londoni szimfóniák utolsó hat darabját. A királyi család szerette volna rábírni, hogy telepedjen le végleg Angliában, de Haydn visszatért Bécsbe, ahol utolsó éveit töltötte. Megírta két német nyelvű oratóriumát: A Teremtést és Az évszakokat. Mindkettővel nagy sikert aratott.
Miután betöltötte a hetvenedik életévét, egyre romlott egészségi állapota, egyre gyakrabban gyötörte reumás lábfájása, aminek következtében egy idő után házhoz kötötten élt. Ebből kifolyólag fokozatosan megszűntek a kötelezettségei a hercegi udvarban. 1809. május 26-án rosszul lett, orvosa már nem tudott rajta segíteni, 31-én meghalt.
Élete A Haydn család A család legrégebbi ismert tagja Kaspar Haydn volt, aki a 17. század második felében élt, az akkori Magyar Királysághoz tartozó Moson vármegyei Tétényben, majd innen költözött Hainburgba. A régebbi magyar szakirodalomban ezért találkozhatunk olyan feltételezésekkel, hogy a zeneszerző családja magyar származású volt, . A család nevét ’pogány’-ként is értelmezték. 1958-ban még az a hipotézis is lábra kapott, hogy Haydn ősei Mosonba települt horvátok lettek volna (egyébként egykor Alsó-Ausztria több településén is éltek horvátok), de ez sem nyert bizonyítást, viszont azt kimutatták, hogy a nyugat-magyarországi horvátok népzenéje inspirálta a zeneszerzőt.A Croatian Composer (croatianhistory.net)Knjižica o Haydnu i Hrvati (volksgruppenv1.orf.at) Az előkerült dokumentumok egybehangzóan bizonyítják, hogy a zeneszerző német nyelvű, osztrák származású család gyermeke volt, és felmenői nem parasztok (mint ahogy azt sokáig gondolták), hanem mesteremberek voltak.
Apja, Mathias Haydn, egy bognármester fiaként született Hainburgban, 1699. január 31-én. Nagyapja, Thomas Haydn, szintén bognár volt, és miután meghalt, a zeneszerző nagyanyja ismét egy bognármesterhez ment feleségül. Mathiasnak öt testvére volt, a gyerekeket mostohaapjuk, Mathias Seefranz tanította meg a bognármesterségre.
bélyegkép|jobbra|Haydn szülőháza
1717-ben Mathias Haydn nekivágott az iparoslegények szokásos vándorútjának, és egészen Frankfurtig jutott el. A hazafelé vezető úton Rohrauban telepedett le, ahol 1728-ban feleségül vette Anna Maria Kollert (1707–1754), aki parasztszülők gyermeke volt, és a férjhez menetele előtti években a Harrach-kastélyban dolgozott szakácsnőként. (Karl Anton Harrach gróf (1692–1758), Rohrau földesurának unokája, Karl Leonhard (1765–1831) a későbbiekben Haydn-emlékművet állíttatott a kastély parkjában.)
Mathias Haydn zenekedvelő ember volt, aki nem tudott ugyan kottát olvasni, de jól megtanult hárfázni. Hárfajátékához felesége olykor énekszóval csatlakozott. Nem meglepő tehát, hogy felnőttkorig eljutó gyerekeik közül háromból muzsikus lett, egyből pedig a zenetörténet egyik géniusza.
A házaspárnak tizenkét gyermeke született, Joseph a második, Michael (1737–1806) a hatodik, Johann Evangelist (1743–1805) pedig a tizenegyedik volt. Michael Haydn a korszak egyik jelentős zeneszerzője lett, aki elsősorban az egyházi zene területén alkotott jelentőset, míg Johann Evangelist egy templomi kórusban énekelt, majd az Esterházy-udvarban működött tenoristaként.
Mathias törekvő és rátermett mesterember volt, aki hamarosan szerény vagyonra tett szert: adóbevallásaiból kiderül, hogy egy kis borospincével és földdel, valamint „lábas jószágokkal” is rendelkezett. 1741–1762 között községi bíró volt.
„Én abban a csodálatos, régimódi szellemben nevelkedtem, amely a másikat előbbre valónak tartja magunknál. »Mások sokkal fontosabbak, mint te, kedvesem, és ezt zúgolódás nélkül el kell fogadnod!« – hallottam gyakran.” – emlékezett vissza a gyermekkorát, s a későbbi jellemét meghatározó erkölcsi elvekre Haydn.
Hainburgi évek Haydn zenei tehetsége korán megnyilvánult. Állítólag egy fadarabból hangtalan hegedűt is készített magának. Ezen adta meg szülei énekének ütemét. Mathias és Maria egyházi pályára szánták legidősebb fiukat.
1738-ban meglátogatta a családot Johann Mathias Franck, aki Haydn apjának mostohatestvérét, Juliane Rosine Sepperlt vette feleségül. Franck a hainburgi plébániai iskola rektora és karvezetője volt, s amikor meghallotta a kis Josephet, hogyan üti a taktust és énekel hozzá, egyből felismerte a fiú zenei tehetségét, és kérte szüleit, hogy bízzák rá a gyermek taníttatását. A szülők válaszút elé kerültek. Joseph még hatéves sem volt, így nem volt könnyű elengedniük, de azzal is tisztában voltak, hogy Rohrauban nincs lehetőségük taníttatni, ezért ha Joseph valóban tehetséges, akkor a hainburgi nevelés csak hasznára válhat, még akkor is, ha a fiú végül mégis papi pályára lépne.
bélyegkép|jobbra|200px|Hainburg látképe 1900-ban
Ezt végiggondolva a szülők rászánták magukat, hogy elengedjék gyermeküket. Így Haydn öt és fél évesen elhagyta a szülői házat, hogy ettől kezdve már csak ritkán visszatérő vendég legyen szülőfalujában. Mathias Haydn anyagi helyzeténél fogva nem tudta jelentősebb összegekkel támogatni fia tanulmányait, Franck jövedelme pedig igen szerény volt, és családját csak nagy körültekintéssel tudta ellátni. Ennek következtében Joseph szegényes ruhákban járt, amiket nem tudott rendszeresen cserélni és tisztán tartani. Korábban nem nagyon foglalkozott vele, hogyan jelenik meg az emberek előtt, de az iskolában más gyerekekkel is érintkezett, akik sokkal ápoltabbak voltak nála, s ez nagyon kellemetlen volt számára.
Franckéknak három gyermekük volt: két lány és egy fiú. Juliane nehezen tudta ellátni házi teendőit, ezért a hatéves Haydnt csak annyiban méltatta figyelemre, amennyiben igénybe tudta venni a fiú segítségét. A kosztja elégtelen volt, és a zeneszerző későbbi visszaemlékezéseiben azt állította, hogy Franckéknál több verést kapott, mint ételt. De élete végén is hálás volt az iskolamesternek, aki lehetőséget nyújtott neki a továbblépésre.
Franck amellett, hogy az elemi iskola nyolcvan tanulójának tanításával foglalatoskodott, sekrestyése és karmestere is volt a plébániatemplomnak, emellett rendszeresen gondoskodott új egyházzenei művekről a hitközség számára. Tekintélyes kéziratos kottagyűjteményt sikerült összevásárolnia, Haydnnak így lehetősége nyílt megismerkednie a kortárs mesterek műveivel.
Emellett több hangszeren is megtanulhatott játszani ezekben az években: tanították vonósokon, csembalón, fafúvósokon és dobon is játszani, az mellett. Maga a zeneszerző első miseéneklési gyakorlatait, illetve csembaló- és hegedűtanulmányait a hatodik életévére tette, ennek alapján feltételezhető, hogy gyorsan haladt előre tanulmányaiban. Ugyanakkor ma már az is világos, hogy nem volt autodidakta.
1740-ben Johann Georg Reutter udvari zeneszerző, a bécsi Szent István-székesegyház karnagya Hainburgba látogatott azzal a megbízással, hogy új énekeseket keressen a dóm kórusába. Hainburgban Anton J. Palmb plébános felhívta a figyelmét a szépen éneklő Haydn gyermekre. Ezt követően Reutter rövid vizsgáztatásnak vetette alá a fiút (megmutatta neki, hogyan kell trilláznia, Haydnnak pedig utánoznia kellett), majd kijelentette, hogy magával viszi a gyermeket Bécsbe.
Megígérte, hogy az osztrák császárvárosban maga fog gondoskodni új növendéke ellátásáról, és zenei képzést is biztosít számára, amennyiben ehhez a szülők is hozzájárulnak. Haydn szüleinek természetesen nem volt ellenvetésük. A kis Joseph az utolsó hainburgi hónapokat megfeszített tanulással töltötte. Kidolgozott egy olyan énekgyakorlatot, amellyel egyedül is képes volt tökéletesíteni énektudását.
A székesegyház kóristája bélyegkép|jobbra|220px|A bécsi Szent István-dóm Haydn összesen tíz évet töltött a bécsi Szent István-székesegyház kórusiskolájában, ezután hangja mutálni kezdett. Korai életrajzírói nem sokat tudtak erről az időszakról, és mivel általában Haydn visszaemlékezéseire hagyatkoztak, valószínű, hogy maga a mester sem szívesen beszélt életének e szakaszáról. Saját elmondása szerint zeneelméletből mindössze két leckét kapott. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy igen jó mesterek tanították hegedülni, zongorázni és énekelni. A székesegyházban és a császári udvarban egyaránt nagy sikerrel énekelte a kórus szoprán szólamát. Bár formális zeneelméleti képzésben valószínűleg nem részesült, az énekórákat minden bizonnyal szolfézsgyakorlatokkal is kiegészítették, a csembalóoktatás pedig a számozott basszusra is kiterjedhetett. Ezzel szemben számos korabeli beszámoló és életrajz eltúlozta a tanulmányok hiányát.
Haydn ezekben az években kezdett el komponálni. Reutter bátorította, hogy másolja le és variálja a székesegyházban énekelt motettákat és salvékat. Ez a gyakorlat már korán saját zeneszerzői ötleteket ébresztett benne, amelyeket aztán mestere kijavított. Egy alkalommal Reutter tanítványa teljesen énekelhetetlen, tizenkét szólamra írt Salve Reginája kapcsán nevetve kérdezte, hogy miért nem csak két szólamra komponált. Bizonyos az is, hogy Haydn nem magától ismerte meg azt a két tankönyvet, amelyek alapján tökéletesítette elméleti tudását. Az egyik Mattheson Der vollkomene Kapellmeistere, a másik Fux Gradus ad Parnassuma volt. Utóbbi általa birtokolt latin nyelvű példánya tele van bejegyzésekkel, ami arra enged következtetni, hogy Haydn igen alaposan áttanulmányozta Fux tankönyvét. Amikor később zeneszerzést tanított, akkor is e műből indult ki, ahogy Mozart is. Ebből is látható, hogy teljesen nem hanyagolták el a kórusiskolában az elméleti oktatást, de valószínűleg nem fektettek rá túl nagy hangsúlyt.