Szervét Tibor, születési nevén Szabó TiborAdatlapja a Magyar Színházművészeti Lexikon online kiadásában; hozzáférés: 2025. február 28. (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész, jogász.

Életpályája A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett, 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak.

1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991–1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. A következő színházak előadásaiban játszott még: Karinthy Színház, Budapesti Kamaraszínház, Pinceszínház, Madách Színház, Thália Színház, Rózsavölgyi Szalon, Nemzeti Táncszínház, Centrál Színház, Játékszín. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.

A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb.

Magánélete Párja 2020 óta Stefanovics Angéla színésznő, 2023-ban összeházasodtak.

Díjai, elismerései bélyegkép|250px|jobbra|Legjobb férfi főszereplő(Szakmai zsűri díja -POSZT, 2005) Miskolci Önkormányzat Nívódíja (1992, 1993) Greguss-díj (1993) Miskolci Nemzeti Színház – Legnépszerűbb férfi színész díj 1992/1993 (1993, 1994) Jászai Mari-díj (1994) Miskolci Önkormányzat Déryné-díja (1994) Fővárosi Önkormányzat Legjobb férfialakítás díja 1996/1997 (1997, 2005) – (Ványa bácsi), (IV. Henrik) IV. drámaíróverseny - Legjobb rendezésért járó díj (1997) – (Csúcsmodell) Színikritikusok Díja – Legjobb férfi mellékszereplő díj 1996/1997 (1997) – (Ványa bácsi, Anconai szerelmesek) Criticai Lapok - Criticusok Kedvencze díj (1997) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje /polgári tagozat/ (1998) Magyar ATV - Művészdobogó-díj (2001) Súgó Csiga díj Fődíj (2002, 2004, 2006) Radnóti Színház - Radnóti-NOKIA-díj 2001/2002 Közönségdíj (2002–2006, 2008–2012) Miskolci Nemzeti Színház – Év rendezője díj 2001/2002 (2002) – (Mezítláb a parkban) V. POSZT Szakmai zsűri – Év legjobb férfi főszereplője díj 2004/2005 (2005) - (IV. Henrik) V. POSZT Közönség zsűri díja (2005) – (IV. Henrik) Bartók Kamaraszínház-Dunaújváros Online – Különdíj (2005) Gundel művészeti díj – Legjobb férfi színész díj (2006) Érdemes művész (2010) Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi epizódalakításért járó díj (2011) – (Apacsok) VIDOR Fesztivál – Arlecchino-díj Kiemelkedő színészi teljesítményéért (2011) - (Romantikus komédia) VIDOR Fesztivál – Arlecchino-díj A legjobb férfi alakításért (2016) – (A nagy kézrablás) Kiváló művész (2025)

Munkássága bélyegkép|180px|jobbra|Jason(Romantikus komédia - Thália Színház, 2010) bélyegkép|180px|jobbra|Dr. Csapláros(Naftalin -Radnóti Színház, 2010) bélyegkép|180px|jobbra|Graham Whittaker(Beszélő fejek II. -Thália Színház, 2009) bélyegkép|180px|jobbra|Arthur király(Spamalot, -Madách Színház, 2009) Színpadi szerepei Agatha Christie - Gyilkosság az Orient Expresszen / Poirot (r.: Szirtes Tamás) Thália Színház, 2024 Michael Frayn - Hamvai Kornél: Csoda korban élünk (Szigliget) / Darányi – (r.: Kelemen József) Thália Színház, 2017 Alexandre Dumas–Jean Paul Sartre: Kean, a színész / Kean– (r.:Kelemen József) Thália Színház, 2017 Martin McDonagh: A nagy kézrablás / Carmichel – (r.: Radnai Márk) Thália Színház, 2016 David Mamet: Amerikai bölény / Don – (r.: Sebestyén Aba) Thália Színház, 2016 Daniel Keyes–Szervét Tibor: Virágot Algernonnak / Charlie Gordon – (r.: Horgas Ádám) Játékszín, 2015[Daniel Keyes: VIRÁGOT ALGERNONNAK Játékszín: Virágot Algernonnak] Robert de Flers és Gaston – Armand Caillavet: Két szék között / Lucien – (r.: Méhes László) Thália Színház, 2015 David Lindsay-Abaire: Jó emberek / Mike – (r.: Puskás Tamás) Centrál Színház, 2014 Ken Ludwig: A hőstenor / Tito Merelli – (r.: Réthly Attila) Thália Színház, 2014 PR-Evolution Dance Company: Örök kikelet / Ady Endre – (koreográfia: Nemes Zsófia) Nemzeti Táncszínház, 2014 Spiró György: Elsötétítés / Férfi – (r.: Marton László) Rózsavölgyi Szalon, 2014 Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra / Tony Wendice – (r.: Dicső Dániel) Rózsavölgyi Szalon, 2014 Mohácsi István–Mohácsi János: A csillagos ég / Ivády András; Tiborc; Velvárt Endre, polgármester – (r.: Mohácsi János) Radnóti Színház, 2013 Nényei Pál: Mozgófénykép / Törzs Jenő, gazdag tulajdonos – (r.: Göttinger Pál) Radnóti Színház, 2013 Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek / Dr. Vincent Bertholin – (r.: Réthly Attila) Rózsavölgyi Szalon, 2012 David Hill–Vajda Gergely: Gulliver Fárémidóban / Narrátor – (vezényel: Vajda Gergely) UMZE Kamaraegyüttes, 2012 Disney és Cameron Mackintosh: Mary Poppins / George Banks – (r.: Szirtes Tamás) Madách Színház, 2012 Georges Feydeau: Bolha a fülbe / August Ferraillon – (r.: Mohácsi János) Radnóti Színház, 2012 Térey János: Protokoll / Karányi, Mátrai barátja, kritikus – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2012 Neil Simon: Furcsa pár - Furcsán! / Oscar Madison – (r.: Márton András) Madách Színház, 2011 Neil Simon: Furcsa pár / Felix Unger – (r.: Márton András) Madách Színház, 2011 George Bernard Shaw: Pygmalion / Henry Higgins – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2011. Bernard Slade: Romantikus komédia / Jason Carmichael – (r.: Bálint András) Thália Színház, 2010 Heltai Jenő–Várady Szabolcs–Darvas Ferenc: Naftalin / Dr. Csapláros Károly – (r.: Szabó Máté) Radnóti Színház, 2010 Alan Bennett: Beszélő fejek II. / Graham – (r.: Bálint András) Thália Színház, 2009 Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei / Kreón – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2009 Eric Idle–John Du Prez: Spamalot / Arthur király – (r.: Szirtes Tamás) Madách Színház, 2009 Bereményi Géza–Kovács Krisztina: Apacsok / Apa, Tartótiszt – (r.: Török Ferenc) Radnóti Színház, 2009 Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Farkasok és bárányok / Vaszilij Ivanics Berkutov – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2008 William Gibson: Libikóka / Jerry – (r.: Verebes István) Pinceszínház, 2008 Ingmar Bergman: Rítus / Hans – (r.: Lukáts Andor) Radnóti Színház, 2008 Eduardo de Filippo: Nápolyi kísértetek / Pasquale Lojacono – (r.: Stefano de Luca) Radnóti Színház, 2007 Miroslav Krleža: Szentistvánnapi búcsú / Janez – (r.: Gothár Péter) Radnóti Színház, 2006 Hamvai Kornél: Castel Felice / A Férfi – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2005 Carlo Goldoni: Karneválvégi éjszaka / Momolo – (r.: Rusznyák Gábor) Radnóti Színház, 2005 Luigi Pirandello: IV. Henrik / IV. Henrik – (r.: Stefano de Luca) Radnóti Színház, 2005 Örkény István: Tóték / Postás – (r.: Gothár Péter) Radnóti Színház, 2004 Janusz Glowacki: Negyedik nővér / Ivan Pavlovics Pjetrov – (r.: Rusznyák Gábor) Radnóti Színház, 2004 Christopher Hampton: A kúra / Jung – (r.: Valló Péter) Budapesti Kamaraszínház, 2004 Edward Albee: Szilvia, a K. / Martin – (r.: Gothár Péter) Radnóti Színház, 2003 Eisemann Mihály – Baróti Géza – Dalos László: Bástyasétány 77. / Patkó Lajos – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2003 Anton Pavlovics Csehov: Három Nővér / Versinyin – (r.: Verebes István) Radnóti Színház, 2002 William Shakespeare: III. Richard / Buckingham – (r.: Valló Péter) Szegedi Szabadtéri Játékok, 2002 Gerhart Hauptmann: Patkányok / John pallér – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 2001 Füst Milán: Máli néni / Alfonz – (r.: Jordán Tamás) Radnóti Színház, 2001 Harold Pinter: A születésnap / McCann – (r.: Gothár Péter) Radnóti Színház, 2000 Christopher Hampton: Emberbarát / Philip – (r.: Valló Péter) Budapesti Kamaraszínház, 2000 Móricz Zsigmond: Rokonok / Kopjáss István – (r.: Jordán Tamás) Radnóti Színház, 2000 Marius von Mayenburg: Lángarc / Apa – (r.: Zsótér Sándor) Radnóti Színház, 2000 Szenes-Kellér: Az alvó férj / Ságody Jenő – (r.: Karinthy Márton) Karinthy Színház, 1999 Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő / Szomorov – (r.: Gothár Péter) Radnóti Színház, 1999 Euripidész: Iphigeneia Auliszban / Menelaosz – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 1998 Miroslav Krleža: Agónia / Dr. Ivan Križovec – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 1998 Pedro Calderón de la Barca: VIII. Henrik / VIII. Henrik – (r.: Telihay Péter) Radnóti Színház, 1997 Mándy Iván: Régi idők mozija / Moziszínész – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 1997 Vajda Katalin: Anconai szerelmesek / Don Tomao Nicomaco – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 1997 Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi / Asztrov – (r.: Valló Péter) Radnóti Színház, 1996 Szirmai Albert: Mágnás Miska / Baracs István – (r.: Mohácsi János) Vígszínház, 1996 Rudyard Kipling: A dzsungel könyve / Sir Kán – (r.: Hegedűs D. Géza) Pesti Színház, 1996 Anton Pavlovics Csehov: Ivanov / Ivanov – (r.: Horvai István) Pesti Színház, 1995 Békés Pál: Össztánc / Táncos – (r.: Marton László) Vígszínház, 1995 Alan Jay Lerner: My Fair Lady / Higgins – (r.: Horváth Péter) Miskolci Nemzeti Színház, 1995 George Bernard Shaw: Szent Johanna / Warwick – (r.: Taub János) Vígszínház, 1995 Edmond Rostand: Cyrano / Cyrano – (r.: Verebes István) Vígszínház, 1995 Bródy Sándor: A szerető / Kostitz – (r.: Verebes István) Miskolci Nemzeti Színház, 1994 William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi / Hamlet – (r.: Nagy Viktor) Miskolci Nemzeti Színház, 1994 Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei / Szakács – (r.: Telihay Péter) Miskolci Nemzeti Színház, 1993 Ivan Szergejevics Turgenyev: Egy hónap falun / Iszlajev – (r.:Horvai István) Pesti Színház, 1993 Szép Ernő: Háromlevelű lóhere / Festőművész – (r.: Telihay Péter) Miskolci Nemzeti Színház, 1993 Samuel Beckett: Godot-ra várva / Vladimir – (r.: Kováts Kristóf) Miskolci Nemzeti Színház, 1993 Friedrich Schiller: Stuart Mária / Leicester – (r.: Telihay Péter) Miskolci Nemzeti Színház, 1993. Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő / Tóni – (r.: Bor József) Miskolci Nemzeti Színház, 1992 Edmond Rostand: / Cyrano – (r.: Verebes István) Miskolci Nemzeti Színház, 1992 Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő / Alfréd – (r.: Árkosi Árpád) Miskolci Nemzeti Színház, 1992 Kálmán Imre: Csárdáskirálynő / Bóni – (r.: Hegyi Árpád Jutocsa) Miskolci Nemzeti Színház, 1992 Molière: Úrhatnám polgár / Filozófiatanár – (r.: Árkosi Árpád) Miskolci Nemzeti Színház, 1991 William Shakespeare: Othello / Jágó – (r.: Galgóczy Judit) Miskolci Nemzeti Színház, 1991 Székely János: Mórok / Háfez – (r.: Tompa Gábor) Gyulai Várszínház, 1991 Sütő András: A szúzai menyegző / Ifjú Besszosz – (r.: Ruszt József) Szegedi Szabadtéri Játékok, 1990 Katona Imre – Ruszt József: Passió magyar versekben / Verselő – (r.: Ruszt József) Független Színpad, 1990 Madách Imre: Az ember tragédiája / Fáraó, Sergiolus, Luther, Eszkimó – (r.: Ruszt József) Független Színpad, 1990 William Shakespeare: Romeo és Júlia / Mercutio – (r.: Ruszt József) Független Színpad, 1990 Arthur Schnitzler: Körmagyar / Fiatal elvtárs – (r.: Sándor János) Szegedi Nemzeti Színház, 1989 William Shakespeare: Lear király / Edmund – (r.: Ruszt József) Szegedi Nemzeti Színház, 1989