Solomon „Sol” LeWitt (Hartford, Connecticut, 1928. szeptember 9. – New York, 2007. április 8.) amerikai minimal art-művész, de alkotásai átvezetnek a koncept art-ba, szintén az elanyagtalanítás révén. LeWitt egy építésznél dolgozott, mielőtt művészi pályára lépett volna; majd minimalista szobrokat készített, melyeket „szerkezetek”-nek nevezett. Szerinte a mű mögött meghúzódó gondolat fontosabb, mint maga az alkotás.
Sol LeWitt azt mondja, hogy az ő rácsai, kockái tiszta információk, teljes mértékben konceptuális jellegűek. A kocka csontvázszerű klisévé egyszerűsödik. Szobraiból száműzte a tömeget, számára elegendő néhány vonás, hogy a formát a nézőben egészként hívja elő.
Alkotásai
Kocka: Olyan, mintha váza lenne csak a kockának. Hat, egymást érintő éle jelenik meg. Szerinte nem fontos, hogy egy teljes kockát lássunk, elég ha jelzés szinten ábrázoljuk, és ilyen módon asszociálunk a kockára. Nyitott struktúraként fogta fel, a zárt ráccsal szemben. Képzeletbeli dolog, mely a lét és nem-lét határán mozog. Nyílt geometrikus szerkezet IV.: Ez a fehér, kockavázakból álló szerkezet matematikai alapelveknek megfelelően készült. Az egymásból kinövő kockáknak csak az élük látszik: LeWitt így fedi fel az ellentmondást aközött, amit látunk, és aközött, amiről tudjuk, hogy ott van. Ez a sajátosság a művet a koncepcionális művészethez kapcsolja. Az alkotásban a minimalisták elvei is tükröződnek, például a geometriai elvekhez való merev ragaszkodás, a mű személytelensége.
Vonalakból álló falrajzait, mint mintákat árulják, „engedéllyel” arra, hogy belefessenek. Saját falrajzait, miután kiállította őket, többnyire megsemmisíti.
Irodalom Arcs, Circles and Grids, Bern, Switzerland; Kunsthalle & Paul Biancini, 1972 The Location of Eight Points, Washington, D.C.; Max Protech, 1974 Autobiography, New York and Boston; Multiple, inc. and Lois and Michael K. Torf, 1980
Jegyzetek
További információk “Sol LeWitt, American master of conceptual art, dies at 78” (International Herald Tribune obituary) Conceptualist pioneer Sol LeWitt dies aged 78 – Independent, UK
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai művészek Kategória:Képzőművészek Kategória:Amerikai szobrászok Kategória:Amerikai festők Kategória:Amerikai fotográfusok Kategória:Hartfordiak