thumb|jobbra|300px|A Phaisztoszi korong bélyegkép|jobbra|300px|A Phaisztoszi korong másolata
A phaisztoszi korong a bronzkori minószi kultúra legfontosabb lelete, -es írásos agyagkorong, amit az iraklioni Régészeti Múzeumban őriznek (Kréta, Görögország). A korongon a jeleket rápecsételték az agyagkorongra, előre elkészített pecsétlőkkel belenyomták, és így hoztak létre összefüggő szöveget. A felirat értelmét eddig nem sikerült megfejteni.
Felfedezése A Hagia Triada közelében került elő az ásatáson a 101-gyel megjelölt épület 8-as szobája alól, 1908. július harmadikán. Megtalálója Luigi Pernier olasz archeológus volt.
A korong egy templom alagsorából került elő, amit tárhelynek használtak. Ezek az alagsori szobák csak felülről voltak megközelíthetőek, belsejük a Santorini-vulkán kitörésekor keletkezett hamuval és földdel volt tele. A számos földrengés következtében egy részük be is omlott. Az alagsorban csak föld és állati eredetű csontok voltak. A cella északi oldalán találtak egy hasonló korongot, amely jellegzetes krétai lineáris A írást tartalmazott.
Eredetisége és korának meghatározása
Yves Duhoux (1977), Luigi Pernier feljegyzései alapján a korong keletkezésének idejét Kr. e. 1850 és Kr. e. 1600 közé tette, ami azt jelenti, hogy a minószi civilizáció középső korszakából való. Jeppesen (1963) a Pernier jegyzetek hibás fordítására támaszkodva Kr. e. 1400 előtti időkre teszi a korong eredetét. Pernier jelentéseiben kételkedve Louis Godart (1990) saját kutatásai alapján azt állította, hogy a korong a középső vagy a késői minószi civilizáció alkotása. J. Best (2004) szerint valamikor a Kr. e. 14. században keletkezett.
Jerome Eisenberg műtárgyak eredetiségvizsgálatával foglalkozó szakember szerint a korong és az azon talált megfejtetlen szöveg valójában egy modern hamisítvány lehet, amelyet Pernier hozhatott létre. A görög hatóságok eddig (2008. szeptember vége) nem tették lehetővé, hogy Eisenberg személyesen is megvizsgálja a tárgyat, és a termolumineszcenciás vizsgálathoz sem járultak hozzá.mult-kor.hu
Hasonló korongok A phaisztoszi korong egyedi felfedezésnek bizonyult, a jelekkel teljességében megegyező feliratot tartalmazó lelet nem került elő. Számos más leleten találhatók hasonló feliratok, krétai hieroglifák. Az első ilyen lelet egy krétai város, Arkalokhóri mellett található barlangból került elő, a Szpirídon Nikoláu Marinátosz által felfedezett arkalokhóri balta. További hasonló jeleket tartalmazó tárgy a Malia városban talált oltárkő.
Technika A korongon található feliratokat láthatóan előre elkészített formákkal (présminták) nyomták az agyagtáblára, spirálisan haladva kívülről befelé (vagy fordítva). Ezt követően az agyagkorongot magas hőfokon kiégették. A phaisztoszi korong egyediségét ez a „nyomtatási” technika adja: a korong pecsétnyomatok sokasága, melynek jeleit domború mintával nyomták az agyagba. A pecsételés és a pecséthengeres sorminták alkalmazása már régi mezopotámiai hagyomány, de ez az első ismert példája annak, hogy több különböző pecsétnyomó lenyomatával szöveget „nyomtattak”.
Feliratok A korong tartalma mindmáig (2014) rejtély, a szakértők szerint az a legvalószínűbb, hogy egy naphimnuszt, vagy egy verses formába szedett teremtéstörténetet tartalmaz.
A szimbólumok Unicode-térkép
Unicode-térkép 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 A B C D E F U+101Dx 𐇐 𐇑 𐇒 𐇓 𐇔 𐇕 𐇖 𐇗 𐇘 𐇙 𐇚 𐇛 𐇜 𐇝 𐇞 𐇟 U+101Ex 𐇠 𐇡 𐇢 𐇣 𐇤 𐇥 𐇦 𐇧 𐇨 𐇩 𐇪 𐇫 𐇬 𐇭 𐇮 𐇯 U+101Fx 𐇰 𐇱 𐇲 𐇳 𐇴 𐇵 𐇶 𐇷 𐇸 𐇹 𐇺 𐇻 𐇼 𐇽
Jellista A korongon 241 szimbólum található, amely 45 egyedi jelet foglal magába. A 45 jel közül a legtöbb könnyen beazonosítható mindennapi dolgokat reprezentál. A szimbólumok vékony vonalakkal 18 partícióra (szóra) vannak osztva. Több helyen javítások nyomai láthatók. A 45 szimbólumot Arthur Evans 01-től 45-ig számokkal látta el, ezeket a számokat használják a mai napig a régészek. Néhány jelet összehasonlítottak a lineáris A írás jeleivel valamint más hasonló írásjelekkel is. Más kutatók (J. Best, S. Davis) hasonlóságot mutattak ki a korongon található jelek és az anatoliai hieroglifák, valamint az egyiptomi hieroglifák között (A. Cuny). A lent látható táblázatban a szimbólumok valamint Louis Godart (1995) elnevezései láthatók:
№SzimbólumPhaisztoszi korongon látható jel (Godart-féle név)LeírásElőfordulásMegjegyzések0101GYALOGOSgyalogló emberi figura110202TOLLAS FEJemberi fej sisakkal19a leggyakoribb szimbólum0303TETOVÁLT FEJegy kopasz fej profilból, tetoválással vagy ékszerrel az arcán20404FOGOLYálló ember összekulcsolt kezekkel10505GYERMEK10606NŐ40707SISAKnői mell, csengettyű alakú szimbólum180808KESZTYŰ50909FEJDÍSZ21010NYÍLVESSZŐ4csak az A oldalon látható1111ÍJ11212VÉDELEM1712-szer fordul elő úgy, hogy előtte a 02 van1313BOT61414BILINCS21515CSÁKÁNY11616Fűrészkés21717FEDŐbőrvágó szerszám11818BUMERÁNGács szögmérő121919ÁCS SZÖGMÉRŐSZERSZÁMY alak3csak az A oldalon2020DOLIUMfülesedény22121FÉSŰpalota tervrajz (?) 22222PARITTYA5Csak a B oldalon2323OSZLOPkocka fejű fakalapács112424MÉHKAPTÁRpagodaszerű épület62525HAJÓ72626DUDAökör62727BŐRállati, valószínűleg marháé152828BIKALÁB22929MACSKACsak a feje113030KOSszarvas, juh feje13131SASrepülő madár5csak az A oldalon3232GALAMBülő galamb33333TONHALhal63434MÉHrovar, valószínűleg méh33535PLATÁNFA(Platanus orientalis)113636SZŐLŐolajág4Csak a B oldalon3737PAPIRUSZnövény virággal43838RÓZSADÍSZrozetta43939LILIOM Ψ forma44040MARHA HÁTSÓJA64141FUVOLA24242RESZELŐ14343SZŰRŐháromszög belső szemcsézéssel14444KIS BALTA14545HULLÁMvíz6
A jelek előfordulásának gyakorisága a következő: 19-18-17-15-12-11-11-11-11-7-6-6-6-6-6-6-5-5-5-4-4-4-4-4-4-3-3-3-2-2-2-2-2-2-2-2-1-1-1-1-1-1-1-1-1
A felirat A korongon összesen 61 "szó" van, 31 az A oldalon és 30 a B oldalon. A szavak (szimbólum partíciók) kívülről befelé lettek megszámozva A1-től A31-ig és B1-től B30-ig. A legrövidebb szavak két szimbólumot tartalmaznak, a leghosszabb hét szimbólum hosszú.
Számos ferde vonás (/) is található a korongon, amelyeket nem pecsételték, hanem kézzel karcolták, és a „szó” utolsó jeléhez csatolták. Jelentésük vita tárgya.
(A1) 021213011846(A2) 244012(A3) 29450746(A4) 292934(A5) 0212044033(A6) 27450712(A7) 274408(A8) 02120618[.](A9) 312635(A10) 0212411935(A11) 01414007(A12) 021232233846(A13) 3911(A14) 022725102318(A15) 280146(A16) 0212312646(A17) 02122727353721(A18) 332346(A19) 0212312646(A20) 022725102318(A21) 280146(A22) 0212312646(A23) 02122714321827(A24) 0618171946(A25) 312612(A26) 02121301(A27) 23193546(A28) 100338(A29) 02122727353721(A30) 1301(A31) 100338(B1) 0212224007(B2) 27450735(B3) 0237230546(B4) 222527(B5) 33242012(B6) 1623184346(B7) 13013933(B8) 1507130118(B9) 22374225(B10) 07244035(B11) 02263640(B12) 27253801(B13) 2924242035 (B14) 161418 (B15) 293301 (B16) 0635323933 (B17) 02092701 (B18) 2936070846 (B19) 290813 (B20) 29450746 (B21) 222936070846 (B22) 27342325 (B23) 071835 (B24) 07450746 (B25) 07241824 (B26) 222936070846 (B27) 0930391807 (B28) 0206352307 (B29) 29342325 (B30) 450746
Szám szerinti átírás (a szavakat "/" jel választja el):
A oldal: 02-12-13-01-18/ 24-40-12 29-45-07/ 29-29-34 02-12-04-40-33 27-45-07-12 27-44-08 02-12-06-18-? 31-26-35 02-12-41-19-35 01-41-40-07 02-12-32-23-38/ 39-11 02-27-25-10-23-18 28-01/ 02-12-31-26/ 02-12-27-27-35-37-21 33-23 02-12-31-26/ 02-27-25-10-23-18 28-01/ 02-12-31-26/ 02-12-27-14-32-18-27 06-18-17-19 31-26-12 02-12-13-01 23-19-35/ 10-03-38 02-12-27-27-35-37-21 13-01 10-03-38
B oldal: 02-12-22-40-07 27-45-07-35 02-37-23-05/ 22-25-27 33-24-20-12 16-23-18-43/ 13-01-39-33 15-07-13-01-18 22-37-42-25 07-24-40-35 02-26-36-40 27-25-38-01 29-24-24-20-35 16-14-18 29-33-01 06-35-32-39-33 02-09-27-01 29-36-07-08/ 29-08-13 29-45-07/ 22-29-36-07-08/ 27-34-23-25 07-18-35 07-45-07/ 07-23-18-24 22-29-36-07-08/ 09-30-39-18-07 02-06-35-23-07 29-34-23-25 45-07/
A "szavakban" a "tollas fej" szimbólum (02) fordul elő a leggyakrabban (19-szer), majd a "sisak" (07-es 18-szor) valamint "védelem" (12-es szimbólum 17-szer).
Összehasonlítás más képírásokkal Az alábbi táblázat egy-egy sorában szereplő képjelek nem a jelentés- vagy kiejtésbeni egyezőséget jelentik, hanem legtöbbször csupán a jelek hasonló alakját. phaisztoszlineáris A íráslineáris B írásarkalokhóri baltaluvi írás010204,07,10 04|20px20px ; 20px a2, 25px (?)0320px vagy 20px CAPUT0405060720px ; 20px ; 20px vagy 20px SIGILLUM, IUDEX, IUSTITIA, LUNA080910AB79 01|10px zu50px zo20px zi1120px ; 20px ; 20px ; 40px SOL, SOL312AB78 01|10px qe50px qe20px PANIS, pax131415A364 01|10px B23220px wa7, wi716AB74 01|10px ze?20px ANNUS, zi3, 20px li, 25px ; 35px VIR, zi217A322 01|10px20px la2, li, lu18AB37 01|10px ti50px ti20px ; 20px ta4, su, BONUS219AB31 01|10px sa50px sa11 11|20px202122A318 01|10px20px THRONUS, MENSA23AB05 01|10px to vagy AB06 01|10px na50px na13 13|20px20px na224AB54 01|10px wa50px wa20px (?)25AB86 01|10px2620px su2, CORNU2720px si22820px ; 40px li2, UNGULA29AB80 01|10px ma50px ma08 08|20px25px ; 30px LEO, BESTIA, ma30AB13 01|10px me, AB85?50px mu31AB81 01|10px ku50px ku20px ka2, SUB3230px AVIS23330px PISCIS34AB39 01|10px pi50px pi25px pi35AB04 01|10px te50px te09 09|20px20px Telipinu36AB30 50px ni50px ni25px wi3750px rai, ra320px (?)3820px ASTERISK39AB28 01|10px i50px i02 02|20px30px Tarḫunt 20px (?) 25px ḫatti, ḫa240AB26 01|10px ru, AB27 01|10px re50px ru, 50px re20px ru24120px (?)4243AB66 01|10px ta250px ta220px ta4, lix4445AB76 01|10px ra250px ra220px ra
Lásd még luvi írás arkalokhóri balta lineáris A írás lineáris B írás
Válogatott bibliográfia Balistier, Thomas. The Phaistos Disc – an account of its unsolved mystery, Verlag Thomas Balistier, 2000. Chadwick, John. The Decipherment of Linear B, Cambridge University Press, 1958. Duhoux, Yves. Le disque de phaestos, Leuven, 1977. Duhoux, Yves. How not to decipher the Phaistos Disc, American Journal of Archaeology, Vol. 104, n° 3 (2000), p. 597-600 (PDF 5.9 Mb). Evans, A. J., Scripta Minoa, the written documents of Minoan Crete, with special reference to the archives of Knossos, Classic Books (1909), . Faure, P. "Tourne disque", l'énigme du disque de Phaistos, Notre Histoire n°213, October 2003 (PDF 0.7 Mb). Godart, Louis. The Phaistos Disc – the enigma of an Aegean script, ITANOS Publications, 1995. Kober, Alice: The Minoan Scripts: Facts and Theory. 1948, American Journal of Archaeology, Volume 52, pp. 82 – 103.
(PDF 0.5 Mb) Trauth, Michael: The Phaistos Disc and the Devil’s Advocate. On the Aporias of an Ancient Topic of Research. 1990, Glottometrika 12, pp. 151 – 173. Molnár Zsuzsa: A krétai képírás és a phaisztoszi korong https://www.academia.edu/112598611/A_kr%C3%A9tai_k%C3%A9p%C3%ADr%C3%A1s_%C3%A9s_a_phaisztoszi_korong
Jegyzetek
További információk World-mysteries A szimbólumok Francia oldal Michael Everson tanulmánya to encode Phaistos Disc signs in Unicode and ISO/IEC 10646 DAIDALIKA – Az ősi krétaiak (minoszi kultúra) írása és nyelve Unicode-lista Phaisztoszi korong, mint tökéletes naptár Alan Butler: Szupercivilizáció, 5. számú függelék, A phaisztoszi korong és a megalitikus év Meller Mihály publikált egy feltételezett megfejtést (etruszk) Scientists Finally Crack The Code Of The Ancient ‘Phaistos Disk’, huffingtonpost.com
Kategória:Ókori rejtélyek Kategória:Görögország történelme Kategória:Égei régészeti leletek Kategória:Epigráfia Kategória:Feltöretlen kódok