bélyegkép| Az Ír-sziget domborzati térképe bélyegkép| A newgrange-i átjárós halomsír i. e. 3200 körül készült bélyegkép|Megalitikus kultúra halomsírja, DowthDowth Megalithic Passage Tomb, knowth.com
Írország történelme alatt az ír nép, illetve az évezredek során a szigeten élt népek közös történelmét értjük. A terület első lakosai a jégkorszak végén vándoroltak a szigetre a Brit-szigetekről. A vaskorban a kelták érkeztek a szigetre akik számtalan törzsi királyságot hoztak létre, őket tekintjük az írek őseinek. Később keresztény királyságok jöttek létre a szigeten, amelyeket végül csak 1541-ben sikerült teljesen angol befolyás alá hajtani, amely azonban az írek folyamatos elégedetlenségét váltotta ki a brit hódítókkal szemben. A késő középkori, majd az újkori Írország történelme az angolokkal folytatott folyamatos háborúk, felkelések, lázadások időszaka. Az ország önállóságát végül az 1921-es angol–ír egyezmény (Articles of Agreement for a Treaty Between Great Britain and Ireland) garantálta részlegesen, majd 1949-ben Észak-Írország kivételével teljes mértékben független államnak nyilvánították.Ireland Act 1949, legislation.gov.uk
Őskor bélyegkép|A Brownshill dolmen, amely világhírű a hatalmas fedőkövérőlThe Gigantic Brownshill Dolmen in County Carlow, tripsavvy.com
Az Ír-sziget első lakói a középső kőkorban, az i. e. 6. évezredben érkezhettek, amikor a sarki jégsapkák kezdtek visszahúzódni. Az i. e. 4. évezred elején a Brit-szigetről megismerték a földművelést, ezzel magas neolitikus kultúra alapjait vetették meg. Ebből az időszakból származnak a hatalmas kőtömbök (dolmenek és kőkörök) melyeket rituális és asztrológiai célokra állítottak különböző helyeken.
Ókor Írország ókori történelméről az ír mitológia, néhány római történetíró utalásai és a régészeti leletek alapján vannak ismereteink.
Az i. e. 3. évezred közepe táján kezdődött a bronzkor. Ebből az időből míves arany és bronz díszek, fegyverek maradtak ránk. Bizonyítékaink szerint a szigeten élők ebben az időben már élénk kereskedelmet folytattak a kontinenssel.
A kelták A vaskor kezdetével érkeztek a szigetre a kelták, de még inkább a vaskor érkezett velük a szigetre. Több hullámban hódították meg a szigetet az i. e. 3. és 1. század között, a legnagyobb hullám az ír nyelv és nép névadója, a gael-eké volt. (A kelták hódításairól a mitikus Hódítások könyve tudósít.) Több mint 100 kisebb törzsi királyság (tuath) jött létre az Ír-szigeten.
Egyes királyok más királyok fölött is uralkodtak, mások csak korlátozott hatalommal rendelkeztek. Ebben a rendszerben elkülönült az arisztokrácia, a klérus és a parasztság. A harcokban csak az arisztokraták vettek részt. A klérus a druidákból állt, ők foglalkoztak a közösségek vallási, szellemi életével, egészségével, ők adták tovább a kiválasztottaknak a mágikus, asztrológiai és történelmi tudást, ugyanakkor költők, zenészek is voltak. (Bár a fílik is költők és zenészek voltak, nekik egészen más státuszuk volt a kelta társadalmakban, mint a druidáknak: ők mai kifejezéssel a hatalmi propagandáért feleltek.)
A kelta társadalmakban a Brehon-törvények uralkodtak, melyek az áldozat társadalmi státuszától függően büntették a törvénytelenséget. Halálbüntetés nem volt.
Róma I. sz. 43-ban Rómáé lett Britannia. Skócia és Írország független maradt. Britannia és Írország között továbbra is fennmaradt a kereskedelmi kapcsolat, ám a Római Birodalom bukása után, a 400-as években az írek elfoglalták Skóciát, Walest és Cornwallt. Később a britonok mindenhonnan kiűzték őket, kivéve Skóciát, ahol a Dal Riata klán tovább élt. A Skóciában élő keltákból alakult később a skót királyság.
A kereszténység bélyegkép|jobbra|250px|Szent Kevin temploma a 6. században épült Glendalough-ban
Írországban a kereszténység a 400-as években kezdett elterjedni. Az első keresztény misszionárius talán egy Palladius nevű szerzetes volt, aki 431-ben érkezett a szigetre. Egy évvel később megérkezett Szent Patrik is, Írország későbbi védőszentje. Ő volt a legsikeresebb terjesztője a keresztény hitnek, alakjához számtalan legenda fűződik.
Állítólag Szent Patrik vezette be a latin ábécét, amely igen fontos lépés volt, hiszen ezzel írott formában rögzíthették az igen gazdag ír, szájhagyomány útján terjedő kultúrát. Patrik és társai több száz templomot és kolostort alapítottak. A kolostorok lassan kulturális központokká váltak, és olyan hatalomra tettek szert, akár a kiskirályságok.
Középkor Kora középkor A kelta uralom egy egységes szigetállam helyett több kisebb királyság képében valósult meg. Ezeknek az államoknak a fontossága a vezetők személyével együtt változott.
A vikingek A 9. századtól a vikingek folyamatosan támadták Britanniát, Írországot és Franciaország északi részét hadizsákmány gyűjtés céljából. 840-ben egy egész évet maradtak Írországban. Néhány táborhelyen erődöt építettek, amelyek köré később városok épültek. Ilyen volt Dubhlinn (Dublin), Vadrefjord (Waterford) és Cork. 851 után az íreknek sikerült elűzniük őket, ám 914-ben újra támadtak, visszahódítva Dublint és Waterfordot. A legerősebb ír király, Niall Glúndub – aki egyben a legerősebb klánhoz, az Uí Néill-hez (később O'Neill) tartozott – megpróbálta kiűzni őket, ám 919-ben egy csatában életét vesztette. A vikingek még két várost alapítottak: Veisfjordot (Wexford) és Limericket. 950 után a támadások abbamaradtak, és a vikingek letelepedtek a keleti partoknál. Innen irányították a sziget egy részét, és idővel elíresedtek. Hatalmukat Brian Boru főkirály törte meg, aki egyesítette az ír királyságokat. A clontarfi csata után, ahol maga Brian Boru is életét vesztette, kezdődött a hosszas viszálykodás az ír királyok között.
A középkori ír királyságok bélyegkép|jobbra|180px|Az Ír-sziget 1014-ben, ahogy a sok kis királyság elfoglalja a területét. bélyegkép|jobbra|180px|Az Ír-sziget 1300-ban bélyegkép|180px|Az Ír-sziget 1450-ben
|alt=
Politikai felépítés A kis királyságok uralkodói a 8. századtól lényegében a nagykirály szerviensei voltak, bár ez a cím egészen a 11. századig, Brian Boru királyságának idejéig nem olyan királyság volt, mint amilyen a kontinensen elterjedt. Ez a cím néhány család között folyamatosan vándorolt, s minden egyes címért mindig minden családnak meg kellett küzdenie. Az 1169-es angol-normann megszállás előestéjén azt látjuk, hogy a királyságok határai kialakultak, s minden királynak megvolt a saját területe, amely felett uralkodhatott.
Klánstruktúra és öröklés Itt az öröklésnek olyan módjával találkozunk, ahol az éppen uralkodó király életében szabadon nevezi meg örökösét. Gyakran azt gondolják, hogy ezek a kijelölések rokonsági alapon történnek, de ahogy Kenneth Nicholls ezt leírja, sokkal inkább hasonlítanak egy modern vállalat vezetői rétegének felépítésére. A klánok könnyen és gyorsan tudták változtatni felépítésüket és működési alakjukat. Ahogy a helyzet megkívánta, egyszer egyszemélyes, másszor kollektíva általi vezetést választottak, az adott körülményektől függően. Mint a mai cégeknél, a klánoknál is az emberek súlya emelkedett, s később hanyatlott. Az egykori nagy klánok elveszíthetik befolyásukat, majd később hozzájuk hasonló kisebbekkel egyesülhetnek.
Vallási élet A kereszténység elterjedése óta a szigetlakók elutasították a pápa fennhatóságát. Nagyon erősen szétvált ezen a területen a vallási és a polgári élet. Ahogy ezt Nicholls leírja, a vallási tanításoknak csekély hatása volt az olyan világi dolgokra, mint a házasság és a válás.
A normann invázió A hatalomért folyó harc Írországban odáig fajult, hogy az egyik király, Diarmait Mac Murchadha, a normannokhoz fordult: Pembroke earljének, Richard de Clare-nek (akit Strongbow, azaz Erős Íj néven ismernek) segítségét kérte a hatalom megszerzéséhez. A normann lovag 1169-ben seregével legyőzte Leinstert és Dublint, így Diarmait Mac Murchadha átvehette a hatalmat a területek fölött. Halála után Strongbow lett az új király. Ám II. Henrik angol király tartott attól, hogy egy megerősödött normann kolónia a riválisa lehet.
IV. Adorján pápa, az egyetlen angol származású pápa 1155-ben első rendeletei között kiadott egy pápai bullát, mellyel engedélyt adott Henriknek, hogy elfoglalja Írországot, területeket ajánlva neki, ha megállítja az ír egyházban elhatalmasodott korrupciót – valójában nem mellékesen az volt a pápai adminisztráció célja, hogy a híresen független kelta egyházat a buzgó ortodox normannok Rómának kezesebb hívévé tegyék. Ez a bulla a későbbi angol királyokra kiterjedően is angol hűbérbirtokká nyilvánította a területet.
Henrik 1171-ben támadta meg Írországot, így ő lett az első angol király, aki ír földre lépett. Miután megszerezte a hatalmat, Írországot a kisebb fiának, Jánosnak adományozta, és kinevezte őt Írország urának (Lord of Ireland). II. Henrik halála után ugyan az idősebb fia, I. (Oroszlánszívű) Richárd követte őt az angol trónon, de Richárd gyermektelenül halt meg, így őt az öccse, János váltotta a királyi székben, aki alatt Írország perszonálunióban állt Angliával.
A kelta visszafoglalás 1261-re az angol származású írek akkor erősödtek meg, amikor Fineen Mac Carthy legyőzte a normann seregeket a callanni csatában. Ekkor megölték John Fitz Thomast, Desmond urát, fiát, Maurice Fitz Johnt s nyolc másik bárót. 1315-ben a skót Edward Bruce megtámadta a szigetet, ahol sok kelta úr támogatását megszerezve hadat üzent az angoloknak. Bár a faugharti csatában elbukott, a háború eredménye, elsősorban Dublin környékén hatalmas pusztítás volt. Ebben a kaotikus állapotban jó néhány ír úr visszaszerezte azt a földterületet, melyet a hódítás előtt a családja birtokolt, s ezt meg is tudták tartani a harcok befejezte után is.
A „fekete halál” 1348-ban érkezett meg a szigetre. Mivel a legtöbb angol és normann lakos falvakban és városokban élt, így a pestis őket sokkal nagyobb arányban tizedelte, mint az őshonos íreket, akik mezőgazdasági területeken létrehozott településeken éltek. Ezt követően ismét a kelta nyelv és kultúra vált meghatározóvá a szigeten. A betegség végigvonulását követően csak a Pale (Palánk), azaz a sziget központi része, Dublin és környéke maradt angol irányítás alatt, angol többségi lakossággal. Máshol a betelepült angol arisztokrácia lassan elíresedett, ők lettek az úgynevezett Old English, akik közösséget vállaltak az írekkel, Írországot saját hazájuknak tartották, és a reformáció után is katolikusok maradtak.
Reformáció A kezdetek 1536-ban VIII. Henrik szakít a pápával, és megalapítja az anglikán egyházat. Míg az angolok, walesiek, és később a skótok is, átvették a protestáns vallást, addig az írek megmaradtak katolikusnak. Ez a tény meghatározó volt az ír történelem további alakulásában.
Írország meghódítása és az angol betelepítések bélyegkép|180px|Az Ír-sziget gyarmatosítása 1556-tól 1620-ig. (A térkép egyszerűsített változat. A gyarmatosítások nem teljesen terjedtek ki a beszínezett területre)
1541-ben az ír parlament elfogadta, 1542-ben pedig törvénybe iktatta a királyi címről szóló törvényt (Crown of Ireland Act, 1542). VIII. Henrik így elődeivel ellentétben nem Írország lordja, hanem annak királya lett. Az ország meghódítását tehát gyakorlatilag innen számíthatjuk.
VIII. Henrik, a pápával való szembenállása miatt a reformáció jegyében 1534-ben megalapította a Church of Englandet, az anglikán egyházat, amelyben saját magát az angliai egyház egyetlen és legfőbb fejévé nyilvánította. A király megkezdte az egyházi javak és az ellene lázadók földjeinek elkobzását. Sir Anthony Saint Leger békéltető politikát kezdeményezett és megpróbálta a lordokat meggyőzni a áttérés szükségességéről. Ennek ellenére gyakran az áttért személyeket vallási konzervativizmussal vádolták, földjeiket pedig elkobozták. Így a Tudor-ház írországi hódításai által kiváltott ellenségeskedés okai közé egy újabb, vallási ok is bekerült, mivel szinte az összes ír származású alattvaló katolikus vallású maradt.