Mikko Hirvonen (Kannonkoski, 1980. július 31. –) korábbi finn raliversenyző, 2002 és 2014 között a rali-világbajnokságon indult versenyzőként.

Pályafutása Rali-világbajnokság Kezdetek: 2002

2002-ben megnyerte a 2000 cc alatti autók számára kiírt ralibajnokságot Finnországban. Ez évben a világbajnokság három versenyén állt rajthoz. Első versenyén a Finn ralin, egyedüli célbaérkezőként megnyerte az A6-os értékelést. A San Remo-ralin nem ért célba, és így tett első WRC-s világbajnoki versenyén is a brit ralin, ahol a versen első napján volt kénytelen feladni a futamot.

Első gyári év: 2003

A 2003-as évben, a Ford gyári csapatában, François Duval és Markko Märtin csapattársaként, a világbajnokság összes futamán rajthoz állt. Még tapasztaltabb társai kiegyensúlyozott teljesítménnyel rendszeresen a pontszerzők közt zártak, két győzelmet és több dobogós helyezést könyveltek el, addig Mikko a középmezőnyben érvényesült. Az év folyamán azonban megszerezte első szakaszgyőzelmét, valamint a Ciprus-ralin elért hatodik helyezésével első világbajnoki pontjait. Három gyűjtött pontjával végül a tizenhatodik helyen zárta az évet.

Subaru: 2004

2004-ben a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen helyére érkezett a Subaru csapatába. Csapattársa pedig a címvédő világbajnok, Petter Solberg volt. Az év folyamán tíz alkalommal ért célba pontszerző helyen és két szakaszgyőzelmet szerzett. Huszonkilenc pontjával végül a hetedik helyen zárta az összetett értékelést.

Újra gyári Fordban: 2006 - 200px|balra|bélyegkép|2006-ban a Japán ralin A 2005-ös szezonban hat versenyen állt rajthoz, öt alkalommal privátként, hazája versenyén a Finn ralin pedig újra a gyári Ford csapatával vett részt. Az Akropolisz-ralin és Finnországban az ötödik helyen ért célba, még a Katalán versenyen, több szakaszt is nyerve zárt a harmadik helyen. Eredményeivel nagy benyomást tett a Ford sportigazgatójára, Malcolm Wilsonra, aki a szezon után hároméves szerződést kötött Hirvonennel

A 2006-os szezon első fele kevés sikert hozott Hirvonen számára. Az első hat versenyen mindössze hét pontot gyűjtött, és az év első dobogós helyezésére a Szardínia-raliig kellett várnia. A szardíniai futamot követően azonban két futam kivételével mindenhol dobogóra állt, és az Ausztrál ralin megszerezte pályafutása első világbajnoki győzelmét.Hirvonen nyert, Loeb világbajnok A bajnokságot végül csapattársa, Marcus Grönholm mögött a harmadik helyen zárta. 200px|jobbra|bélyegkép|2008-ban a Katalán-ralin 2007-ben az élmezőny legmegbízhatóbb versenyzője volt. Minden futamon célbaért, és mindössze egyszer, a Korzika-ralin nem szerzett pontot. A bajnokság tizenhat állomásából tízszer végzett dobogós helyen, és három alkalommal, Norvégiában, Japánban és Walesben tudott győzni. A szezont 2006 után ismét a harmadik helyen zárta, újfent csapat és honfitársa, Marcus Grönholm mögött.

A 2008-as évre Grönholm visszavonulásával Hirvonen lépett elő első számú versenyzőnek a Fordnál. Csapattársa az ekkor még mindössze huszonkét éves, szintén finn Jari-Matti Latvala lett. Hirvonen két második hellyel kezdte az évet. Még új csapattársa, Latvala már a szezon második futamán a Svéd ralin nyerni tudott, addig Mikkonak ez csak a Jordán ralin sikerült először, az év ötödik versenyén.Hirvonené a történelmi győzelem Jordánia után azonban Hirvonen vezette a világbajnokságot, öt pont volt ekkor az előnye Sebastien Loeb előtt. A következő versenyeken többször egymást váltva álltak a bajnokság élén, ám a Német rali után már Loeb dominált. A szezont Mikko tizenkilenc pont hátrányban zárta a második helyen.

Tereprali 2016 januárjában életében először neki vágott a világ legnagyobb tereprali versenyének, a Dakar-ralinak a Minivel. Az utolsó előtti szakaszon megszerezte első szakaszgyőzelmét és végül a 4. helyen fejezte be a versenyt, amivel a legjobb újonc lett az autósoknál. Év közben a tereprali világkupa több versenyén is indult, hogy felkészüljön a következő Dakar-ralira. Így Magyarországon is indult a HunGarian Baja-n, amit meg is nyert, ezzel első terepralis győzelmét szerezte.

Eredményei Rali-világbajnokság

Eredménylista

Táblázat értelmezése

Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Hely Pont 2002 Mikko Hirvonen Renault Clio S1600MONSWEFRAESPCYPARGGRCKEN FIN21GER ITAKiNZLAUS - 0Subaru Impreza WRC GBRKi 2003 Ford Motor Co Ford Focus RS WRC 02 MONKi SWE11 TURKi ARG16 GRCKi CYP6 GER13 FINKi AUS9 GBRKi 16. 3Ford Focus RS WRC 03 NZL10 ITAKi FRA10 ESP14 2004 555 Subaru World Rally Team Subaru Impreza WRC 03 MONKi SWE9 7. 29Subaru Impreza WRC 04 MEX5 NZL7 CYP5 GRCKi TUR6 ARG4 FINKi GER8 JPN7 GBR7 ITAKi FRA10 ESP8 AUS4 2005 Mikko Hirvonen Ford Focus RS WRC 03 MON SWEKiMEXNZL ITAKiCYPTUR GRC5ARGGERGBRFRA ESP3AUS 10. 14BP Ford World Rally TeamFord Focus RS WRC 04 FIN5Škoda MotorsportŠkoda Fabia WRC JPNKi 2006 BP Ford World Rally Team Ford Focus RS WRC 06 MON7 SWE12 MEX14 ESP9 FRA4 ARGKi ITA2 GRC3 GER9 FIN3 JPN3 CYP3 TUR2 AUS1 NZL2 GBRKi 3. 65 2007 BP Ford World Rally Team Ford Focus RS WRC 06 MON5 SWE3 NOR1 MEX3 POR5 ARG3 ITA2 GRC4 3. 99Ford Focus RS WRC 07 FIN2 GER3 NZL3 ESP4 FRA13 JPN1 IRE4 GBR1 2008 BP Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Focus RS WRC 07 MON2 SWE2 MEX4 ARG5 JOR1 ITA2 GRC3 TUR1 FIN2 2. 103 Ford Focus RS WRC 08 GER4 NZL3 ESP3 FRA2 JPN1 GBR8 2009 BP Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Focus RS WRC 08 IRE3 NOR2 CYP2 POR2 ARGKi 2. 92 Ford Focus RS WRC 09 ITA2 GRE1 POL1 FIN1 AUS1 ESP3 GBR2 2010 BP Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Focus RS WRC 09 SWE1 MEX4 JOR20 TUR3 NZL4 POR4 BUL5 FINRet GERRet JPN6 FRA5 ESP5 GBR4 6. 126 2011 Ford Abu Dhabi WRT Ford Fiesta RS WRC SWE1 MEX2 POR4 JOR4 ITA2 ARG2 GRE3 FIN4 GER4 AUS1 FRA3 ESP2 GBRRet 2. 214 2012 Citroën Total WRT Citroën DS3 WRC MON4 SWE2 MEX2 PORDSQ ARG2 GRE2 NZL2 FIN2 GER3 GBR5 FRA3 ITA1 ESP3 2. 213 2013 Citroën Total Abu Dhabi WRT Citroën DS3 WRC MON4 SWE17 MEX2 POR2 ARG6 GRE8 ITARet FIN4 GER3 AUS3 FRA6 ESP3 GBRRet 4. 126 2014 M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC MONRet SWE4 MEX8 POR2 ARG9 ITARet POL4 FIN5 GER5 AUS5 FRA5 ESP3 GBR2 4. 126

Győzelmek

# Dátum Rali Navigátor Autó Összefoglaló 1. 2006. október 26-29. Ausztrál rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 06 Összefoglaló 2. 2007. február 16-18. Norvég rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 06 Összefoglaló 3. 2007. október 26-28. Japán rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 Összefoglaló 4. 2007. nov 30-dec 2. Brit rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 Összefoglaló 5. 2008. április 24-27. Jordán rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 Összefoglaló 6. 2008. június 13-15. Török rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 Összefoglaló 7. 2008. okt 31-nov 2. Japán rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 08 Összefoglaló 8. 2009. június 12-14. Akropolisz-rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 09 Összefoglaló 9. 2009. június 26-29. Lengyel rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 09 Összefoglaló 10. 2009. júl 31-aug 2. Finn rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 09 Összefoglaló 11. 2009. szeptember 4-6. Ausztrál rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 09 Összefoglaló 12. 2010. február 11-14. Svéd rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 09 Összefoglaló 13. 2010. február 10-13. Svéd rali Jarmo Lehtinen Ford Fiesta RS WRC Összefoglaló 14. 2011. szeptember 8-11. Ausztrál rali Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 09 Összefoglaló 15. 2012. október 18-21. Szardínia-rali Jarmo Lehtinen Citroën DS3 WRC Összefoglaló

Statisztika Szezon Helyezés Versenyek/célbaérés Pontok Győzelmek Dobogók Szakaszgyőzelmek 2002 3/1 0 0 0 0 2003 16. 14/8 3 0 0 1 2004 7. 16/12 29 0 0 2 2005 10. 6/3 14 0 1 6 2006 3. 16/14 65 1 8 18 2007 3. 16/16 99 3 10 37 2008 2. 15/15 103 3 11 46 2009 2. 12/11 92 4 11 51 2010 1. 1/1 25 1 1 6 Összesen 99/81 430 12 42 167

Interkontinentális ralibajnokság

Győzelmek

# Dátum Rali Navigátor Autó Összefoglaló1. 2010. január 19-23. Monte Carlo-rali Jarmo Lehtinen Ford Fiesta S2000 Összefoglaló

Statisztika Szezon Helyezés Versenyek/célbaérés Pontok Győzelmek Dobogók Szakaszgyőzelmek 2010 1/1 10 1 1 3 Összesen 1/1 10 1 1 3

Jegyzetek

További információk Mikko Hirvonen hivatalos honlapja Profilja az ewrc.cz honlapon

Kategória:Finn raliversenyzők Kategória:1980-ban született személyek Hirvonen Kategória:Élő személyek