Breyer Zoltán (Budapest, 1963. december 29. – 2009. március 19.) magyar színész, szinkronszínész, gyártásvezető.
Életpályája
1982-ben érettségizett a budapesti Madách Imre Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán.
1982 és 1984 között a Nemzeti Színház Stúdiójában (ma Pesti Magyar Színiakadémia) tanult, Bodnár Sándornál. 1986-ig a Honvéd Művészegyüttes tagja volt, ezt követően szellemi szabadfoglalkozású színész.
1988-ban végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán.
Alapító tagja az Országos Diákszínjátszó Egyesületnek. 2001 és 2008 között a budapesti József Attila Színházban játszott kisebb szerepeket. 13 éves korától szinkronizált. A nagyközönség több, mint 200 filmben hallhatta. Többek között az Amerikai pite, a Dennis, a komisz, az Adj rá kakaót, a XXX, a Mátrix című filmekben, A magban, az Én és én meg az Irénben, de sokan ismerik a Cool túra Kyle-ja, illetve a Dragon Ball Krilinjeként is.
Több magyar filmben is feltűnt kisebb szerepekben. Így a Szomszédok, a Kisváros, a Barátok közt és a Jóban Rosszban több epizódjában, a "Le a fejjel!" című mozifilmben, valamint az Ábel-trilógia középső részében.
Többször lehetett hallani a tematikus csatornák műsorain narrátorként.
A Breyer & Breyer Bt. tulajdonosaként éveken keresztül ő maga is segédkezett külföldi filmszinkronok munkálatainál, gyártásvezetőként is dolgozott. Édesapja Breyer László, aki szintén színész volt.
Sport Színészi munkája mellett a Vasas labdarúgó-csapatának sajtófőnöke, a "Vasas hangja". 2008. május 27-én A "Vasas SC Örökös Tagja" kitüntetésben részesült.
Írásai Kisebb-nagyobb rendszerességgel jelentek meg írásai a "Magyar Virtus" oldalain.
Halála
Bár régóta küzdött egészségi problémákkal (májátültetésre várt), 2009. március 19-én este váratlanul elhunyt.
Színpadi szerepei Nebáncsvirág – Káplár Miller: Pillantás a hídról – Nyomozó 2 Csehov: Cseresznyéskert – Vándorlegény Csiky Gergely: Kaviár – Nyüzüge alak
Sorozatbeli szinkronszerepek Sorozatok Cím Szerep Színész Egy kórház magánélete Dr. Seth Griffin Bruce Greenwood Dilizsaruk Kevin Goody James Dreyfus Kerge város Stuart Bondek Alan Ruck Hiperion öböl Nick Sweeny Dylan Neal Bűbájos boszorkák Jason Dean Eric Dane Szeretők és riválisok Roberto de la O Arath de la Torre Milagros Pablo San Martín William Bell Taylor Az elit alakulat Roy Cobb Craig HeaneyA homok titkaiDr. MunhozEdwin Luisi Vadmacska Rafael Granados Fernando Carrera Anita, a bűbájos bajkeverő Ramiro Albornoz Giovan D'Angelo Cinecitta Samuel Federico Palifici Lisa csak egy van Hugo Haas Hubertus Regout Zsákolók Greg Marr Rick Peters Doc Martin Al Large Joe Absolom Az elveszett szoba Wally Jabrowski Peter Jacobson Gyilkos körök Lorenzo Dallaglio François Vincentelli Második csók Luc Cristophe Rippert
Anime, rajzfilm Cím Szerep Színész Dragon Ball (anime) Krilin Tanaka Mayumi Dragon Ball Z Krilin Tanaka Mayumi InuYasha Kavaramaru Sasaki Seiji Saolin leszámolás Gigi Jeff Bennett Skunk Fu – Balhé a völgyben Nyuszi Paul Tylak Star Wars: A klónok háborúja Barb Mentir James Arnold Taylor Robonino Dee Bradley Baker W.I.T.C.H. Blunk Steven Blum Yu-Gi-Oh! Kaiba Szeto Tsuda Kenjirou Yu Yu Hakusho – A szellemfiú Akashi Nishikawa Ikuo Mitsunari Yanagisawa Madono MitsuakiX-Men (rajzfilmsorozat 1992)Remy LeBeau / MágusChris Potter (1992–1996), Tony Daniels (1997)
Film szinkronszerepei Cím Szerep Színész Én és én meg az Irén Casper/Hypo/Fehérke Michael Bowman 1492 – A paradicsom meghódítása (1. Változat) Arojas Kario Salem Piedone Hongkongban (2. változat) Aranykéz Francesco De RosaHoltak hajnala Andy Bruce Bohne Rém rom Csontos Jason Lee Amerikai pite Sherman Chris OwenA kukorica gyermekei 3. – A terjeszkedő gyökerek Joshua Porter Ron MelendezBajnokok reggelijeMonte RapidOwen WilsonA texasi láncfűrészes mészárlásStopposEdwin NealSólyomasszonyPhillipe GastonMatthew BroderickHáborús játékokDavid LightmanMatthew BroderickCool túraKyle EdwardsDJ QuallsxXxMilan SovaRichy MüllerA Sólyom végveszélybenChris WexlerKim CoatesArtúr királyHortonPat KinevaneAz őserdő hőseMaxGreg CruttwellDennis, a komiszHenry MitchellRobert StantonTűzparancsCappy MathenyJoe MortonVerdákJoe Komposztor csapatfőnöke,ArtieJim Ward,Artie KempnerA sötét lovagDopeyMichael Stoyanov
További információk
Breyer Zoltán a Szinkronhangok.hu oldalon Breyer Zoltán az Internet Movie Database oldalain Breyer Zoltán tudósításai, interjúi a Vasas honlapján Breyer Zoltán írásai a Magyar Virtus oldalain
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar gyártásvezetők