A házasság az európai hagyomány és a hatályos magyar jog szerint egy felnőtt férfinak és egy nőnek jogilag elismert és szabályozott életközössége.Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia kiadó, Budapest 1975; (530.ik oldal) A házasság egyéb formái is léteznek: számos társadalom ismeri a poligámiát, ahol egy személynek több házastársa lehet. 2001-től kezdve számos ország jogrendszerében a házasság fogalma kiegészült az azonos neműek házasságával.

A házasság szentsége a katolikus egyházban és az ortodox egyházakban az úgynevezett hetedik szentség, amely – az egyházi tanítás szerint – a férfi és nő életközösségét megszenteli: a házasság lényegi sajátossága e szerint az egység és a felbonthatatlanság. (Csak a halállal szűnik meg, lásd válás.) Lásd még hímen, vagyis a házasságkötés; vagy „hímen láncai”, azaz a házassági kötelék.

A „házas” szó jelentése nős, illetve férjezett, a „házastárs” pedig a házas felek közül valamelyik. A „házasélet” férj és feleség házasságbeli együttélése, vagy szűkebb (orvosi) értelemben kettejük nemi élete.

Az okok, amiért az emberek házasodnak, bár széles körben változnak, de általában a következők: törvényes, társadalmi és gazdasági stabilitás; egy családi egység létrehozása; gyermeknemzés és gyermekek nevelése; szexuális kapcsolat legitimizálása; a szeretet nyilvános nyilatkozata.

Magyarországágon alapvetően 18 éves kortól engedélyezett a házasságkötés, de gyámhatósági engedéllyel a 16 és 18 év közöttiek számára is megengedett házasodás. A kiskorúak számára engedélyezett házasságkötés lehetőségét komoly kritika éri gyermekjogi szakértők részéről, akik szerint egy kiskorú nem csak hogy éretlen a házasságra, hanem számos esetben felmerülhet a kényszerházasság vagy más kizsákmányoló gyakorlat gyanúja. A korai házasság gyakran korai gyermekvállalással jár együtt, ami ronthatja az oktatási, munkaerőpiaci és egészségügyi kilátásokat. Mindezek miatt a gyermekjogi szakértők álláspontja szerint minden esetben tiltani kellene a 18 év alattiak számára a házasságkötést.

Magyarországon jelenleg jogilag megengedett az elsőfokú unokatestvérek közötti házasságkötés, ami genetikai szempontból vitatható szabályozás. A közeli vérrokonság ugyanis jelentősen növeli annak az esélyét, hogy a szülők ugyanazt a recesszíven öröklődő génváltozatot hordozzák, ezáltal bizonyos veleszületett és öröklődő betegségek kockázata sokszorosan magasabb az ilyen házasságokban született gyermekeknél. Emiatt Európában egyre több országban betiltják az elsőfokú unokatestvérek közötti házasságkötést. A kritikusok szerint Magyarországon is indokolt lenne betiltani az ilyen közeli rokonok közötti házasságkötést, különösen a gyermekek egészségének védelme érdekében.

Általános fogalmak

Monogámia Az európai és amerikai kultúrák jobbára monogámok. Ez részben a kereszténységből ered, és a római jogból (utóbbi azonban engedélyezte a prostitúciót és a rabszolgákhoz való szexuális hozzáférést).

Jelentése: Egynejűség illetve egyférjűség.

Poligámia A poligámia az a családi forma, melyben a férj több feleséggel, vagy a feleség több férjjel rendelkezik.

Többférjűség A többférjűség, vagy poliandria, az a családi forma, amelyben egy nőnek egyidejűleg több férje van. Elfogadott volt egykor a bretonoknál, a Kanári-szigetek őslakóinál, egyes indián törzsekben, valamint Indiában, Nepálban, Tibetben és Új-Zélandon. Okai lehettek, hogy az adott társadalmon belül kevés volt a nők lélekszáma, vagy, hogy egy férfi nem tudott eltartani egy családot. Általában a férjek testvérek voltak, és a maguk között fennálló hierarchiának megfelelően élhettek jogaikkal a feleség felé, az első férj domináns helyzetet élvezett. (Közös megegyezés alapján egymással nem rokoni kapcsolatban álló férfiak is elvehettek egy nőt, vagy kezdeményezhette a poliandriát egy tehetős asszony.)

Többnejűség A többnejűség, vagy poligínia az a családi forma, amelyben egy férfinak egyidejűleg több felesége is van.Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia kiadó, Budapest 1975; (1391.ik oldal)

Ezt különböző vallások különbözőképpen értékelik, van, amely megengedő ebben a tekintetben és van, amelyik tiltja. Sokáig elfogadott volt például Kínában, Afrikában és a Közel-Kelet egyes országaiban ma is.

Az iszlám (a Koránra hivatkozva) és a mormon vallás (az Ótestamentumra hivatkozva) szerves része a több feleség birtoklásának gyakorlata. A Biblia valóban ismeri a többnejűséget, és az ágyasságot is(1Kir 11,3) de a katolikus egyház kizárólag a monogámiát fogadja el. Lásd bővebben az Ótestamentum és Újtestamentum ebbéli eltéréseit.

Háborúk után (amikor férfihiány alakul ki) monogám közösségek is elfogadják (hivatalosan, vagy hallgatólagosan) a poligámiát.

Története

Valami fajta házasságra majd minden társadalomban létezik alternatíva. Történelmét elég jól visszakövethetjük elsősorban a kapcsolati forma dokumentáltsága miatt. A római jog szerint: «Nuptiae sunt conjunctio maris et feminae, consortium omnis vitae divini et humani juris communicatio» és «Nuptiae sive matrimonium est viri et mulieris conjunctio individuam vitae consuetudinem continens»

Története Magyarországon

Magyarországon a polgári házasság eszméjét II. József magyar király fogalmazta meg először, 1786-ban kiadott házassági pátensében. A házassággal kapcsolatos jogalkotás azonban 1894-ig elsősorban a vegyes házasságok szabályozásával foglalkozott, különösen a házassági perekben való ítélkezés és a vegyes házasságból született gyermekek vallásának kérdése kerül e rendelkezések középpontjába.

A házassági jogi törvényjavaslatot 1889–1893-ig tárgyalta az országgyűlés. A főrendiház álláspontja szerint a házasságkötés kérdését vallásegyenlőségi és viszonossági elv alapján kellett volna megoldani, a felekezeti házassági jogok megtartásával és további kiegészítésével. A képviselőház egységes házassági jogot szorgalmazott, amelynek alapja a kötelező polgári házasság bevezetése.

A polgári házasságról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk szentesítésére 1894. december 9-én került sor az egyházpolitikai reform keretében benyújtott többi törvénnyel együtt. A törvény hatályba lépését követően a házasságot kizárólag csak az erre illetékes polgári hatóságok előtt lehetett megkötni.

A korábbi felekezeti jogi szabályozást elvetve, az eljegyzéshez semmi különös joghatást nem fűzött a törvény, legfeljebb az alaptalanul visszalépő fél ellen biztosított kártérítési kereseti jogot a felmerült költségek erejéig a károsultnak.

Ugyanígy az a jegyestárs is köteles volt természetben visszaadni a jegyajándékot, aki a másik jegyesnek alapos okot szolgáltatott az eljegyzéstől való visszalépésre.

A házassági akadályok konstatálása a házasság érvénytelenségéhez vezetett. Ezek lehettek bontó illetve tiltó akadályok.

A házasságkötésnél közreműködő anyakönyvvezető köteles volt a megtörtént házasságkötést a házassági anyakönyvbe bejegyezni.

A házasság a polgári házassági jog szerint megszűnt az egyik házastárs halálával és bírói felbontással. A felbontáshoz a bontó okok vezettek. A bontó okok lehettek feltétlen és feltételes bontó okok.

A házassági életközösség felbontásának speciális változata volt az ágytól és asztaltól való elválás.

A házasságkötés jogi kérdései A házassághoz gazdasági és jogi következmények fűződnek, a házasságjog szerint a család alapja, amely viszont a társadalom és az államilag elfogadott társadalmi rend első pillére- tehát alapvető társadalmi intézmény,A Pallas nagy lexikona ezért előírások szabályozzák, milyen feltételekkel lehet azt végrehajtani. A házasság a házasságkötés jogi cselekményével lép életbe. Ennek során a házasulandók anyakönyvvezető, illetve vallásuk szerinti pap előtt frigyre lépnek. Ehhez szükség van a „tanúk” aláírására is, mind a nő, mind a férfi részéről.

A házasságkötés aktusa előtt a jövőbeli férj neve vőlegény, az aráé menyasszony (eljegyzett nő). A serdülőkorú, férjhezmenetel előtt álló leány neve a magyar nyelvben hagyományosan „eladó leány”, vagy aki „eladósorba lépett”. A lány családja által adott pénzösszeg és más (anyagi) támogatás neve „hozomány”. A házasulók szüleinek neve „örömszülők”, „örömapa”, „örömanya”. A férfi bátyja vagy öccse lesz a feleség „sógora”, nővére vagy húga pedig a „sógornője” és viszont. Az „após” a leendő házastárs édesapja, az „anyós” az édesanyja, akiknek az ifjú feleség a „menye”, az ifjú férj a „veje”.

A házasságkötés akadályai A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény alapján a házasság érvénytelen, ha

a házasulók valamelyikének korábbi házassága fennáll VAGY a házasulók az alábbiak szerinti rokoni kapcsolatban állnak egymással: egyenes ági rokonok testvérek, testvér és a testvére vér szerinti leszármazója, házastárs és volt házastársa egyenes ági rokona örökbefogadó és az örökbefogadott VAGY a házasság megkötésekor valamelyik fél cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt VAGY a házasság megkötésekor valamelyik fél a teljes cselekvőképtelenség állapotában volt, de nem állt gondnokság alatt VAGY a megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben járt el, vagy ha a házasulók a házasságkötésre irányuló kijelentésük megtételekor nem voltak együttesen jelen VAGY valamelyik fél még nem töltötte be a 16. életévét VAGY a 16-18. év közötti személy a gyámhivatal engedélye nélkül kötött házasságot.

Az unokatestvérek házassága Magyarországon jogilag engedélyezett (lásd: Rokonházasságok Magyarországon).

A házasság vége A legtöbb társadalomban az egyik fél halála lezárja a házasságot. Monogám társadalmakban általában megengedik az újraházasodást, bár időnként a gyászidőszak („gyászév”) letelte után. Azt a házastársat, aki túléli hitvesét, „özvegynek” vagy „özvegyembernek” nevezik.

A válás a házasság törvényes felbontása. A polgári házasság jogi úton felbontható, mindkét fél szabadon új házasságot köthet. Hazánkban a válás nem vétkességi alapú és a gyakorlat nem biztosítja a házasfelek egyenlőségét. A válások több, mint 70%-át nők kezdeményezik. Az el nem hált nász a katolikusoknál felbontható pápai felmentés által, vagy egy szerzetesrendbe való belépéssel.

A házasságtörés

A házastársi hűségnek házasságon kívüli nemi viszonnyal való megsértése. Az elmúlt korok általánosságban elítélték, főként, ha a nő követte el, és mindig súlyos büntetéssel sújtották (lásd: Mózesi törvények). A női egyenjogúsítással (lásd feminizmus) és a szexuális forradalommal (születésszabályozás, az abortuszhoz való jog) a szemléletmód fokozatosan változott. Egyes államokban azonban ez az archaikus állapot és jogszolgáltatás különböző variációkban ma is fennáll.

Házasságtörés a Bibliában A János-evangéliumban(8,1-11) található egy elbeszélés: Jézushoz visznek egy nőt, akit házasságtörésen értek. A mózesi törvények alapján az ilyeneket meg kell kövezni. Jézus a hozzá intézett, megismételt kérdésekre sem mondja ki a halálos ítéletet, de kijelenti: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Miután a vádlók valamennyien elmentek, Jézus ezzel bocsátja útjára a nőt: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”

A házasságszédelgés A házasságszédelgés házassági ígérettel elkövetett csalás.

Bigámia

A kettős házasság (közkeletű nevén bigámia) az a bűncselekmény, amelyet az követ el, aki házasságának felbontása nélkül új házasságot köt.

Gyermekházasságok Magyarországon Magyarországágon ugyan alapvetően 18 éves kortól engedélyezett a házasságkötés, azonban a hatályos jogszabályok bizonyos feltételek mellett lehetővé teszik a 16. életévüket betöltött kiskorúak számára a házasodást. A jelenségre vonatkozó statisztikai adatok szerint évente több száz olyan házasság jön létre, amelyben legalább az egyik fél még nem töltötte be a 18. életévét. A gyermekjogi szakértők szerint az esetek egy része különösen nagy korkülönbséggel jár, ami felvetheti a kényszerházasság lehetőségét is.

A KSH adatai