Cornel Țăranu [korˈnel t͡səˈranu] (Kolozsvár, 1934. június 20. – 2023. június 18.) román zeneszerző és karmester.

Élete 1951–1957 között zeneszerzést tanult a kolozsvári zeneakadémián Sigismund Toduță vezetésével. Ezt követően ugyanitt tanított, 1970–1990 között tanársegédként, majd a zeneszerzés professzoraként. 1966-67-ben a párizsi konzervatóriumban tanult Nadia Boulanger és Olivier Messiaen irányításával, 1968-69 pedig a darmstadti nyári kurzuson elemzést hallgatott Ligeti Györgynél.

1968-ban megalapította kolozsvári Ars Nova zenekart, amelynek azóta is zenei vezetője és karmestere. 1990 óta a romániai zeneszerzők szövetségének alelnöke, 1995 óta pedig ő igazgatja a kolozsvári modern zenei fesztivált.

Műveiért több ízben a romániai zeneszerző szövetség díját nyerte el (1972, 1978, 1981, 1982 és 2001). 1993-ban a Román Akadémia tagjává választották, 2002-ben pedig a francia Chevalier de l'Ordre des Arts et des Lettres kitüntetést kapta. Zenekari művei mellett két operát, kamarazenét, kórusműveket, dalokat és filmzenét is szerzett.

Művei Trió hegedűre, brácsára és csellóra, 1952 Vers-Szonáta klarinétra és zongorára, 1954 Erdélyi ballada csellóra és zongorára, 1956 Szonáta fuvolára és zongorára, 1960 Sequences vonószenekarra, 1960 Sonata Ostinato zongorára, 1961 Contrastes I zongorára, 1962 Sinfonia brevis, 1962 Három darab klarinétra és zongorára, 1962-64 Két madrigál József Attila versére, női kórusra, 1962 Doina (Camil Baltazar szövegével) vegyeskarra, 1963 Horea tölgyfája, kantáta Leonida Neamțu szövegére, női karra és zenekarra, 1963 Szonáta oboára és zongorára, 1963 Contrastes II zongorára, 1963 Két madrigál Lucian Blaga szövegére, női karra, 1964 Két madrigál Ion Vinea szövegére, női karra, 1965 Symmetries, 1965 Incantations, 1965 Két madrigál Ady Endre szövegére, vegyeskarra, 1965-66 Concerto zongorára és zenekarra, 1966 Intercalations zongorára és zenekarra, 1967 Dialogues II zongorára, 1967 Sinfonietta giocosa vonószenekarra, 1968 Alternances, 1968 Don Giovanni titka, opera, 1969-70 Raccords kiszenekarra, 1971 Supplex I vegyeskarra, 1971 Cortège, kantáta Avram Iancu emlékezetére, vegyeskarra és zenekarra, 1973 Supplex II kantáta vegyeskarra és kiszenekarra, 1974 Long Song klarinétra, zongorára és vonoszenekarra, 1974 Verlaine síremléke (Stéphane Mallarmé szövege), 1975 2. Sinfonie Aulodica, 1975-76 Resonances I gitárra, 1977 Resonances II gitárra és vonósnégyesre, 1978 Offrandes I fuvolára és két ütőegyüttesre, 1978 Offrandes II fuvolára, vonósnégyesre, nagybőgőre, zongorára és három ütőegyüttesre, 1978 Cantus Transylvaniae, kantáta vegyeskarra és kiszenekarra Kantate für gemischten Chor und kleines Orchester, 1978 Garlands, 1979 Prolegomenes I zongorára és vonósnégyesre, 1981 Prolegomenes II zongorára és vonószenekarra, 1982 Sinfonietta, 'Pro Juventute''' vonószenekarra, 1984 3. szimfónia "Signes", 1984 Szonáta klarinétra és ütőhangszerekre, 1985 Horea (Nichita Stănescu szövege) vegyeskarra, 1985 Sonata rubato I oboára, 1986 Sempre ostinato I klarinétra, 1986 Sempre ostinato II klarinétra, vonósnégyesre, nagybőgőre, zongorára és ütőhangszerekre, 1986-88 4. szimfónia "Ritornele", 1987 Sonata rubato II oboára, zongorára és vonószenekarra, 1988 Szonáa nagybőgőre, 1988 Offrandes III négy fuvolára, zongorára és ütőhangszerekre, 1988 Testamentum vegyeskarra, 1988 Solo Sonata brácsára, 1990

Dedications (Nichita Stănescu) basszusra, beszélőre, vegyeskarra és kiszenekarra, 1991 Solo Sonata csellóra, 1992 Mosaïques klarinétra, vonósnégyesre, zongorára és ütőhangszerekre, 1992 Cadenze concertante csellóra és kiszenekarra, 1993 Trajectoires fuvolára, klarinétra, puzonra, hegedűre, csellóra és ütőhangszerekre, 1994

Remembering Bartók I oboára és zongorára, 1995 Remembering Bartók II oboára, vonósnégyesre, nagybőgőre, zongorára és ütőhangszerekre, 1995

Responsorial I klarinétokra, zongorára és ütőhangszerekre, 1996

Antiphona fuvolára és zenekarra, 1996 Responsorial III klarinétra, fagottra, brácsára, csellóra, zongorára és ütőhangszerekre, 1997 Fúvósötös fuvolára, oboára, klarinétra, angolkürtre és fagottra, 1997

Concerto oboára és vonószenekarra, 1998 Cadenze per Antiphona fuvolára, 1998

Oreste-Oedipe, opera, 1999-2001 Concerto breve fuvolazenekarra, 2002 Modra rijeka – Blue River (Mak Dizdar szövege) vegyeskarra, 2002

Filmzene Ítélet, 1970, rendező Kósa Ferenc Mere roșii (Piros almák), 1976, rendező Alexandru Tatos Mai presus de orice (Mindenek felett), 1978, rendező Nicolae Mărgineanu Omul în loden (A lódenkabátos ember), 1979, rendező Nicolae Mărgineanu Întoarcerea din iad (Visszatérés a pokolból), 1983, rendező Nicolae Mărgineanu Întunecare (Sötétedés), 1985, rendező Alexandru Tatos Pădureanca (Az erdei lány), 1987, rendező Nicolae Mărgineanu Flăcări pe comori (Lángok a kincsek felett), 1988, rendező Nicolae Mărgineanu Im Süden meiner Seele (A lelkem déli részén), 1989, rendező Friedrich Schuller Undeva în Est'' (Valahol keleten), 1991, rendező Nicolae Mărgineanu

Jegyzetek

Fordítás

Források The Living Composers Project – Cornel Taranu Cornel Taranu az IMDb oldalán

Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Román zeneszerzők Kategória:Román karmesterek Kategória:A Román Akadémia tagjai Kategória:Erdélyi románok Kategória:Kolozsváriak