Andrej Sládkovič (illetve Sládkovič András, született Braxatorisz András, írói álnevei Andrej Braxatoris-Sládkovič, Andrej Sládkovič, Ondřej Krasyslav Sládkovič) (Korpona, 1820. március 30. – Radvány, 1872. április 20.) szlovák költő, irodalomkritikus, újságíró és műfordító. A 19. századi szlovák irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, Stúr csoportjából az egyik legérzelmesebb költő.
Élete
1820. május 30-án született Korponán tanítói családban. 1826–1830 között Korponán, majd 1830–1831 között Perőcsényen tanult magyarul. 1831–1832 között a korponai piarista gimnázium diákja volt. 1839–1840 között a selmecbányai líceumon tanult, ahol első verseit írta. 1840–1842 között a pozsonyi líceum diákja. 1841-ben Jurkovics Sámuelnek segített az ószombati szlovák színház megalapításában. Mivel családja anyagilag nem állt jól (8. gyermekként született a 14-ből), ezért főként magántanítóskodásból élt. Mint házi tanító előbb 1838–1839 között Ledénybe, majd 1839–1840 között a jómódú Pischl családhoz került, akiknél szerelemre lobbant lányuk Marína iránt. 1842–1843 között Hodrusbányán tanított. 1843–1844 között teológiát tanult a hallei egyetemen, ahol megírta első nagyszabású alkotását a Sôvety v rodine Dušanovej (Beszélgetések Dusan családjában) címűt. 1844-ben hazatért, eddigre Marína Pischlt férjhez adták egy gazdag mézeskalács-készítőhöz. 1844 és 1845 között ennek a szerelemnek az emlékére írja meg a Marína című művét. 1845 és 1846 között ezt követte a Detvan (Gyetvai legény) című műve. Mindkét mű lirikus költemény.
1847-ig Bezegh Pál családjánál nevelősködött Garamhalásziban. 1847-ben evangélikus lelkésszé szentelték, majd mint pap tevékenykedett Horháton. Üdvözölte az 1848–1849-es forradalmat. Magatartásáért 1849-ben letartóztatták. 1856-tól haláláig zólyomradványi lelkészként tevékenykedett. Szekovics Júlia Antóniával házasodott meg, együtt 9 gyermekük volt, melyből 4 még a költő életében meghalt.
Részt vett a turócszentmárotni memorandumon mint írnok. A Szlovák Anyácska alapító tagja, majd irodalmi bizottságának tagja volt. Kuzmány Károly evangélikus lelkész halála után 1867-től az evangélikus énekbizottság (Zpěvníkový výbor) elnöke. 1868-ban hasvízre betegedett meg, melyből már nem épült föl. Zólyomradványon halt meg 1872. április 20-án.
Stílusa
Első művei a Nitra almanachban jelennek meg. Műveiben a romantikus szerzőkhöz hasonlóan a szlovák népiességet a filozofikus idealizált erényességgel kapcsolja össze. Művei gyakran tükrözik személyes életérzését, konfliktusait, az élet egyensúlyának keresését a 19. század komplikált nemzeti és társadalmi viszonyai között. Műveiben a társadalmi és népi témák mellett nagy szerepet kap a természet szeretete. Bár Sládkovič szintén Stúr követői közé tartozott, a többi követővel ellentétben ő megházasodott, ami nézeteltéréseket okozott közöttük. Stúr ugyanis úgy tartotta, hogy teljes életüket a nemzetnek kell szentelni, így számukra nincs hely a családnak. Kora több szláv közéleti személyiségével tartotta a kapcsolatot. Gondolkodásmódjára igen nagy hatást gyakorolt a hegeli filozófia. Irodalmi munkásságához tartoznak kevésbé jelentős egyházi művei is. Két leghíresebb műve a Marína és a Detvan (Gyetvai legény).
Műfordítoként főleg Puskintól, a francia felvilágosodás és romantika képviselőitől (Voltaire, Jean Racine), illetve később német nyelvről is fordított (Johann Wolfgang von Goethe). Több újságcikket is írt: Národnie školy (Nemzeti iskolák), Verejná mienka o nás (Közvélemény rólunk), illetve írói értekezéseket: Ján Botto: Báj Maginhradu (Botto János: Maginhrad mondája). Marína című munkáját kétszer fordították magyarra Podhradszky Lajos 1888-ban, Farkas Jenő 1957-ben, illetve csehre, lengyelre és franciára. Az ő emlékére rendezik évente 1960-tól "Sládkovič Radványa" nevű szavalóversenyt.
Művei Versek
1842 – K Nitře (Nyitrához), vers 1842 – Potěcha (Vigasz), vers 1842 – Ctibor (Ctibor), vers 1842 / 1844 – Sôvety v rodine Dušanovej (Beszélgetések Dusan családjában), megverselt beszélgetések 1846 – Marína (Marína) 1848 – Zaspievam pieseň o slobodnej vlasti (Éneklek egy éneket a szabad hazáról), rapszódia, mellyel az 1848–1849-es forradalmat üdvözli 1848 – Nehaňte ľud môj (Ne bántsátok a népemet), vers 1848 – Hron (Garam), vers 1848 – More (Tenger), vers 1848 – Morava (Morva), vers 1848 – Krajanom (Földieimnek), vers 1848 – Mládenec (Ifjú), vers 1853 – Detvan (Gyetvai legény), elbeszélő költemény (5 éneke: Martin (Márton), Družina (Csoport), Slatinský jarmok (Nagyszalatnai vásár), Vohľady (Lánynéző) és Lapačka (Toborzás)) 1853 – Znovuzrodenec (Újjászületett), vers Comeniusról 1858 – Milica, két vers: Perla hárema (A hárem gyöngye) és Oľga (Olga) 1861 – Svätomartiniáda (Szentmártoniáda), patetikus költemény a szlovák nemzet memoranduma alkalmából Turócszentmártonban 1863 – Pamiatka pre deň 4. augusta (Emlék az augusztus 4. napra), vers a Matica slovenská alapításának emlékére 1863 – Hojže, Bože, jak to bolí, keď sa junač roztratí (Ah, Uram , hogyan fáj, ha az ifjú eltékozol) 1864 – Lipa cyrilo-metodejská (Cirill-metódi hársfa), vers Szent Cirill és Metód emlékére 1866 – Gróf Mikuláš Šubić Zrínsky na Sihoti (gróf Šubić Zrínyi Miklós Szigeten), vers Šubić Zrínyi Miklós emlékére 1869 – Duma pohrobnia Ohlasy (Visszhangok), vers az irodalmi nyelv fontosságáról Prosba (Kérés), vers Štiavnica (Selmec), költői vallomás Selmecbányához fűződő viszonyáról Duchu Puškinovmu (Puskin lelkéhez), vers Alekszandr Szergejevics Puskinról Veľký pôst (Nagy böjt), vers Novembrová duma (Novemberi értekezés), vers Roky a veky (Évek és idők), vers Pieseň o Samsonovi (Ének Sámsonról), vers To české tábory (Azok a cseh táborok), hazafias költemény Pozdrav (Üdvözlet), hazafias költemény Omladinám (Ifjúságnak), hazafias költemény Čo vy za nič nemáte nás? (Hát nektek semminek sem vagyunk?), hazafias költemény
Szerelmi költészet
Opustená (Elhagyott) Žaloba (Vád) Vraví oko tvoje (A te szemed mondja)
Gyermek és ifjúsági versek
Kĺzačka (Csúszda) Prázdniny a škola (Szünet és iskola) Obri a zakrpenci (Óriások és törpék) Malý Kristus (A kis Krisztus)
Válogatások
1918 – Otčiny mojej spevy (Az én szülőhazám énekei) 1927 – Výber z lyriky (Lírai válogatás) 1934 – Výber z básní Jána Hollého a Andreja Sládkoviča (Válogatás Hollý János és Sládkovič András verseiből) 1972 – Poézia (Költemények) 1977 – Sládkovič vo výbere Milana Krausa (Sládkovič Kraus Milan válogatásában) 1979 – Marína a Detvan (Marína és a Gyetvai legény)
Összefoglaló művek
1861 – Spisy básnické Andreja Sládkoviča (Sládkovič András versei) 1878 – Andreja Sládkoviča Spisy básnické (Sládkovič András verses írásai) 1920 – Spisy básnické Andreja Sládkoviča 1-2 (Sládkovič András versei) 1961 – Sobrané básne 1939 Dielo 1-2 (Válogatott versek 1939 1-2 rész)
Próza
Posestrima (Testvérek)
Színművek
Nezaľúbení zaľúbenci (Nem szerelmes szerelmesek)
Fordítások
Voltaire – Zaira Voltaire – Sokrates (Szókratész) Voltaire – Smrť Cézara (Cézár halála) Jean Racine – Phaedra (csak egy része)
Prédikációk
1924 – Nevěsta Kristova (Krisztus hitvese)
Levelek
1970 – Korešpondencia Andreja Sládkoviča (Sládkovič András levelei)
Kulturális történeti munkák
1988 – Zápisnica Slovenského národného zhromaždenia v Turčianskom Svätom Martine 6. a 7. júna 1861 (A szlovák nemzeti gyűlés jegyzőkönyve 1861. június 6–7. Turócszentmártonban)
Színházi és rádiójátékok (válogatás)
1948 – Marína (Marína, Szlovák Nemzeti Színház) 1957 – V slovenské doliny so mnou, bratia moji… (A szlovák völgyek velem, testvéreim …, Csehszlovák rádió) 1970 – Vo víchrici žitia (Az élet viharában, Csehszlovák rádió) 1985 – Detvan (Gyetvai legény, Csehszlovák rádió) 1989 – Každý svojou pošiel stranou (Mindenki elment a maga útján, Československý rozhlas)
Megzenésített művek
1928 – Detvan (Gyetvai legény, Szlovák Nemzeti Színház operája)
Magyarul Marina. Lyrai költemény; ford. Podhradszky Lajos; fordítói, Besztercebánya, 1888 Sládkovič András: Detvan; ford. Goldberger Miklós; Nádosy Ny., Zólyom, 1890 Marina / A gyetvai legény. Elbeszélő költemények; ford. Farkas Jenő, bev. Rácz Olivér; Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, Bratislava, 1957 A gyetvai legény; ford. Veres János; Madách, Bratislava, 1980 (Iskolások, könyvtára)
Források
Sládkovič életműve
Kategória:Besztercebányaiak Kategória:Korponaiak Kategória:Piarista diákok Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:1820-ban született személyek Kategória:1872-ben elhunyt személyek