I. Khsajársá perzsa király

I. Khsajársá (, óperzsául Xšayāršā; , Xérxēs, magyarosan I. Xerxész; kb. Kr. e. 518 – Kr. e. 465 augusztusa) az Akhaimenida-házból származó akhaimenida perzsa uralkodó, I. Dárajavaus és Atossza, II. Kurus leányának fia volt. Kr. e. 486-tól haláláig uralkodott mint „nagy király”, „királyok királya”, Perzsia királya és Egyiptom fáraója.

Nyugati történeti emlékezetben főként a görög–perzsa háborúk második nagy perzsa hadjáratának királyaként ismert. A Hérodotosz által elbeszélt Kr. e. 480. évi hadjárat során hadserege átkelt a Hellészpontoszon, áttört Thermopülainál, elfoglalta és felgyújtotta Athént, de a szalamiszi vereség után Khsajársá visszatért Ázsiába, míg Mardoniosz Görögországban maradt. A perzsa haderő döntő szárazföldi vereségét Plataiai és a flotta vereségét Mükalé jelentette Kr. e. 479-ben.

Uralkodásának megítélése a források jellege miatt különösen vitatott. A görög irodalmi hagyomány gyakran a mértéktelenség, a keleti fényűzés és a zsarnoki önkény példájaként ábrázolta, míg a perzsa királyfeliratok és a régészeti emlékek a birodalmi rend, az isteni legitimáció, az építkezések és az adminisztratív folytonosság képét mutatják. Khsajársá nem pusztán „a görögöknél vereséget szenvedő király” volt, hanem egy három világrészt átfogó, soknyelvű és soknépű birodalom uralkodója, aki apja kormányzati és monumentális programját folytatta, leverte az egyiptomi és babilóni felkeléseket, és jelentős építkezéseket irányított Perszepoliszban és Szúzában.

Neve és címei

A görög Xérxēs és a latin Xerxes alak az óperzsa Xšayāršā név átírása. A név óperzsa ékírásos alakja 𐎧𐏁𐎹𐎠𐎼𐏁𐎠; a szakirodalom rendszerint a xšaya- („uralkodni”, „királyi hatalom”) és az aršan-/ṛšā- („férfi”, „hős”) elemekkel magyarázza, ezért jelentése körülbelül „hősökön uralkodó”, illetve „a hősök királya”. A név görög és latin alakja vált a nyugati történetírásban uralkodóvá, míg az iráni hagyományban a Khsajársá, újperzsául Ḫašāyāršā alak él tovább.

Az akhaimenida királyfeliratokban Khsajársá a megszokott uralkodói formulákkal mutatkozik be: „nagy király”, „királyok királya”, „sokféle nép országainak királya”, „e nagy föld királya”, valamint „Dárajavaus király fia, akhaimenida”. E címek nem puszta udvari díszítések voltak: a soknemzetiségű birodalom politikai önképét fejezték ki. A király nem egyetlen város vagy nép fejedelmeként, hanem az egész rendezett birodalmi világ fejeként jelenik meg, akinek hatalmát Ahura Mazda adományozta.

A babilóni és elámi írnoki hagyomány a nevet saját fonológiai rendszeréhez igazította. Akkád szövegekben például Ḫi-ši-ʾ-ar-šá-hoz hasonló alakok fordulnak elő, az arámi és héber közegben pedig a név az Ahasvérus névvel kapcsolódott össze. Az azonosítás kérdése különösen Eszter könyve miatt jelentős, bár a bibliai elbeszélés történeti értelmezése vitatott.

Források és történetírói problémák

Khsajársá életének és uralkodásának rekonstruálása több, egymástól nagyon különböző forrástípus összevetését kívánja. A görög irodalmi források részletesek, elbeszélő jellegűek és sokszor drámaiak, de nem semlegesek. A perzsa királyfeliratok közvetlenebbül kötődnek az udvarhoz, de rövidek, formulárisak és propagandisztikusak. A babilóni, elámi és egyiptomi források, valamint a perszepoliszi régészeti anyag inkább adminisztratív és tárgyi adatokat őriznek, nem pedig összefüggő életrajzot.

Görög és nyugati források

A legfontosabb ókori elbeszélő forrás Hérodotosz Történelem című műve, különösen a VII–IX. könyv. Hérodotosz a perzsa hadjárat előkészületeit, az udvari tanácskozásokat, a hellészpontoszi hidakat, a thermopülai ütközetet, Athén elfoglalását és Szalamiszt nagy részletességgel tárgyalja. Elbeszélése nélkül a hadjárat eseménytörténete alig lenne rekonstruálható, ugyanakkor műve görög közönségnek írt, görög politikai és morális kategóriákkal dolgozó szöveg. Khsajársá nála gyakran a hybris, a mértéktelen hatalomvágy és az isteni renddel szembeni emberi önhittség példájává válik.

Aiszkhülosz Perzsák című tragédiája, amelyet Kr. e. 472-ben, mindössze néhány évvel a hadjárat után mutattak be Athénban, szintén meghatározta a nyugati képet. A dráma a szalamiszi vereséget a perzsa udvar nézőpontjából ábrázolja, de athéni politikai és vallási üzenetet hordoz: a tengeri győzelem a polisz szabadságának, Khsajársá bukása pedig a túlterjeszkedő birodalmi hatalom összeomlásának példája.

A későbbi görög-római hagyomány — például Ktésziasz, Diodórosz, Plutarkhosz és más szerzők — gyakran tovább erősítette a palotai intrika, a luxus, a női befolyás és az uralkodói gyengeség motívumait. Ezeket a forrásokat különösen óvatosan kell kezelni, mert részben udvari anekdotákból, részben hellenisztikus erkölcsi toposzokból dolgoznak. A modern történetírás ezért nem egyszerűen elveti őket, hanem összeveti a feliratokkal, régészeti adatokkal és közigazgatási dokumentumokkal.

Perzsa feliratok és régészeti adatok

A perzsa nézőpontot főként Khsajársá saját királyfeliratai képviselik. Ezek közül különösen jelentős az úgynevezett Daiva-felirat (XPh), amelyben a király Ahura Mazda támogatásával végrehajtott rendteremtésről beszél, és kijelenti, hogy ahol a daivák tisztelete folyt, ott ezt megszüntette és Ahura Mazda tiszteletét állította helyre. A szöveg rövidsége miatt nem mindig dönthető el, hogy konkrét vallási reformról, lázadás leverésének ideológiai megfogalmazásáról vagy mindkettőről van-e szó. Annyi azonban világos, hogy a perzsa királyi ideológia Khsajársát nem a görögök által karikírozott zsarnokként, hanem a kozmikus és birodalmi rend helyreállítójaként mutatja be.

Perszepolisz, Szúza, Van és Naks-e Rosztam emlékei ugyancsak fontosak. A Van melletti háromnyelvű sziklafeliratot eredetileg Dárajavaus számára készítették elő, de Khsajársá fejeztette be; a perzsa, elámi és akkád szöveg a birodalmi többnyelvűség és a királyi reprezentáció példája. A perszepoliszi építkezések és a kincstári agyagtáblák pedig azt mutatják, hogy a király uralkodása nem merült ki a görög hadjáratban: a központi adminisztráció, a munkaerő-elosztás, az ellátás és az udvari építkezések folyamatosan működtek.

Bibliai és későbbi hagyományok

A bibliai Ahasvérust sok kutató Khsajársával azonosítja, mivel a héber Aḥašwērōš név nyelvileg jól magyarázható az óperzsa Xšayāršā közvetítésével. Eszter könyve azonban nem udvari krónika, hanem teológiai és irodalmi célú elbeszélés. A történeti mag lehetőségét nem zárja ki, de a mű jelenlegi formájában számos irodalmi és történeti problémát vet fel, például a perzsa közigazgatás számainak, az udvari szokásoknak és a szereplők nevének kérdését.

A középkori és újkori perzsa hagyomány Khsajársát olykor más névalakokkal kapcsolta össze. Bírúní például az ókori perzsa királynevek arab és iráni közvetítésű alakjait is rögzítette. Ezek a későbbi hagyományok önmagukban nem helyettesítik az ókori forrásokat, de jelzik, hogy Khsajársá neve az iráni történeti emlékezetben is tovább élt.

Származása, ifjúsága és trónöröklése

Khsajársá apja, I. Dárajavaus, az Akhaimenida Birodalom egyik legnagyobb szervezője volt, aki Kr. e. 522-ben jutott hatalomra, majd közigazgatási, adózási és katonai reformokkal szilárdította meg uralmát. Anyja, Atossza, II. Kurus leánya volt, ezért Khsajársá anyai ágon közvetlenül kapcsolódott a dinasztiaalapítóhoz. Ez a származás a trónöröklésben döntő jelentőségűnek bizonyult.

Dárajavausnak több fia volt. A legidősebb fiak közé tartozott Artabazanész, aki Dárajavaus korábbi házasságából született, és az elsőszülöttségi elv alapján igényt tarthatott volna a trónra. Khsajársá azonban Atossza fia volt, vagyis a Kurus-házzal való kapcsolat révén különleges dinasztikus tekintélyt hordozott. Hérodotosz szerint a döntést a száműzött spártai király, Démaratosz érve is segítette: nem egyszerűen a legidősebb fiú, hanem az uralkodóként már hatalmon levő apa első, „bíborban született” fia lehet a legerősebb örökösjelölt.

Modern kutatók általában úgy látják, hogy Khsajársá kijelölése egyszerre tükrözött udvari politikát, Atossza befolyását és a Kurus-hagyományhoz való kapcsolódás igényét. Dárajavaus, aki maga nem Kurus fia volt, uralmát részben a házassági kapcsolatokon és a dinasztikus kontinuitás hangsúlyozásán keresztül legitimálta. Khsajársá személyében a Dárajavaus által létrehozott uralmi rend és a Kurusra visszavezetett dinasztikus presztízs egyesült.

Khsajársá ifjúságáról közvetlen perzsa adat kevés maradt fenn. A perzsa arisztokrata nevelésről szóló görög beszámolók szerint a királyfiakat lovaglásra, íjászatra, vadászatra, önuralomra, igazmondásra és katonai fegyelemre tanították. Bár ezek a leírások részben idealizáltak, jól illeszkednek az akhaimenida elit katonai és udvari kultúrájához. A trónra lépésekor Khsajársá már felnőtt férfi volt, és nem gyermekuralkodóként vette át a birodalmat.

Trónra lépése és a birodalom megszilárdítása

Dárajavaus Kr. e. 486-ban halt meg. Khsajársá trónra lépése a jelek szerint nem járt nyílt dinasztikus polgárháborúval, ami arra utal, hogy a kijelölés még Dárajavaus életében megtörtént, és az udvari elit elfogadta. A birodalom azonban nem volt nyugodt: Dárajavaus utolsó éveiben Egyiptomban felkelés tört ki, Babilónia pedig néhány évvel később szintén lázadások színhelye lett.

Egyiptom leverése

Egyiptom az akhaimenida uralom alatt különösen érzékeny tartomány volt. Saját fáraói hagyománya, templomi elitje és adózási rendszere miatt a perzsa uralom elfogadása sohasem volt pusztán katonai kérdés. Dárajavaus halálakor az egyiptomi felkelés még nem zárult le, ezért Khsajársá egyik első feladata a tartomány visszaszerzése volt. A felkelést Kr. e. 485 körül leverték, a király pedig testvérét, Akhaimenészt nevezte ki szatrapának.

A görög források ezt gyakran egyszerűen a perzsa keménység példájaként kezelik, de birodalmi szempontból Egyiptom elvesztése stratégiai és gazdasági katasztrófa lett volna. A Nílus-völgy gabonája, adóbevételei, kikötői és a Földközi-tenger keleti térségéhez való kapcsolódása miatt Egyiptom megtartása az egész birodalmi rendszer stabilitásához tartozott.

Babilónia és a királyi címek kérdése

Babilónia Dárajavaus alatt még fontos kulturális és adminisztratív központ volt. Khsajársá uralkodása alatt azonban a babilóni lázadások leverése után megváltozott a királyi politika. A korábbi akhaimenida uralkodók — különösen Kurus — gyakran használták a „Babilon királya” címet, és igyekeztek a mezopotámiai királyi hagyomány nyelvén is legitimálni hatalmukat. Khsajársá esetében a babilóni helyi királyság hangsúlya csökkent, és a birodalmi, perzsa központú „országok királya” formula került előtérbe.

A régebbi történetírás gyakran úgy fogalmazott, hogy Khsajársá „lerombolta Babilont” vagy „elpusztította Marduk templomát”. A modern kutatás ennél óvatosabb. A babilóni lázadások leverése valószínűleg kemény megtorlásokkal, intézményi változásokkal és vallási-politikai szimbolikus lépésekkel járt, de a város nem szűnt meg jelentős központként. A kérdésben a források hiányosak, és a görög, babilóni, illetve későbbi hagyományok nem mindig választhatók szét biztosan.

A birodalmi kormányzás folytonossága

Khsajársá az apjától örökölt birodalmi apparátust alapvetően fenntartotta. A szatrapiák rendszere, az adóztatás, a királyi utak, a futárszolgálat és a többnyelvű adminisztráció tovább működött. A perszepoliszi és szúzai építkezések, valamint a kincstári dokumentumok arra utalnak, hogy a görög hadjárat óriási erőforrásokat kötött le, de nem bénította meg a birodalom működését.

A perzsa udvar több központ között mozgott: Szúza, Babilon, Ekbatana és Perszepolisz más-más szerepet töltött be. Perszepolisz különösen a királyi reprezentáció és az ünnepi-administratív központ szerepét kapta, míg Babilon és Szúza a birodalmi irányítás mindennapi működésében is fontos maradt.

A görögországi hadjárat