350px|jobbra|bélyegkép|Győr vasúti állomás 1915-ben
Győr kedvező földrajzi fekvése, s minden irányban szerteágazó közútjai, a hajózható Mosoni-Duna miatt évszázadokon keresztül fontos szerepet játszott a kereskedelemben. A dunai hajóforgalom a 17. század végén rendkívüli mértékben megnövekedett. Az alföldi dunai dereglyék egyre többen jelentek meg Győrött, hogy kirakják terményeiket, illetve a Mosoni-Dunán továbbmenjenek. Ekkor ugyanis még Mosonig lehetett hajót vontatni. Az adott helyzetben Új-Komárom, Győr és Moson versenyeztek egymással az alföldi gabona szállításában. A Mosoni-Duna Győr és Moson közötti szakaszának eliszaposodásával Győr lett a közvetítő gabonakereskedelem központja.Győri Közlöny. 1884. február 7. A főispán eszméjéhez a vasútakról
A győri városvezetésben és a kereskedelemben érdekelt polgárok éberen ügyeltek pozícióik megtartására. 1836-ban híre érkezett annak, hogy Sina báró egy Bécset és Győrt összekötő, illetve Győr kikerülésével Gönyűig vezető vasút építését vette tervbe.Győri Városi Levéltár. Választóközönség jegyzőkönyve. 53/1114/1836 szám. Ugyanekkor gr. Zichy Ferenc kormánybiztos az árvízvédelem érdekében a Győrt érintő folyók szabályozására tett javaslatot. Ez gyakorlatilag a Mosoni-Dunának elvezetését, valamint a Rába-torkolat kihelyezését, s a Rábának a szállásoktól történő balra fordítását, és a majoroki, majd a szabadhegyi földeken keresztül a Cirkeli-érnél a Dunába vezetését jelentette.uo. 1764/1836 szám 1836. május 18.
Az elképzelések testet öltése Mindkét hír megmozgatta a városvezetést és a polgárságot. Kijelentették, hogy a Mosoni-Duna elvezetése a város kereskedelme szempontjából nagyon káros lenne. A Rábca elvezetése a kincstárt sértené, hiszen a sóhivatal Újvárosban, a Rábca mellett van. A fenti indokok alapján a városvezetés elvetette a vízrendezési terveket s kijelentette, hogy a legfontosabb feladat a Mosoni-Duna medrének kotrása. A vasút ügyében Czech János főbíró vezetésével küldöttség indult Pozsonyba és Bécsbe, ahol megbeszélést folytattak a nádorral, a kancellárral, a DGTDunai Gőzhajózási Társaság rövidítése Rt. igazgatójával és Sina báróval. A nádor érdekeik védelméről biztosította a győrieket. A kancellár felhívta a győriek figyelmét arra, hogy a magyaroknak az örökös tartománnyal szembeni versenyképesség fenntartása érdekében olyan vasutak, kiépítéséről kell gondoskodni, amelynek segítségével olcsóbban szállíthatják terményeiket a bécsi piacra, mint más tartományok a tervezett boszniai vasút által. A DGT igazgatója a Gönyűig kiépítendő vonalvezetés mellett foglalt állást, hivatkozva arra, hogy a nagyobb hajók nem képesek Győrig feljönni. A győriek ellenérvként hozták fel, hogy a vasútnak Budáig történő kiépítése esetén a Győr és Gönyű közti szakasz feleslegessé válik. A társulat igazgatója erre azt válaszolta, hogy a vasútnak Budáig történő kiépítése esetén Győr elveszítené közvetítő kereskedelmi szerepét. Sina megnyugtatta a győrieket, hogy figyelemmel lesz a város érdekeire.Mednarodni Kulturnozgodovinski Simpozij Modinci. 1977. Sáry István:Nyugat-Dunántúl fő vasútvonalainak kiépülése és hatása a társadalmi, gazdasági viszonyokra Győr városa Széchenyit is igyekezett megnyerni a kereskedelmi érdekek támogatására, s arra kérték, hogy segítse elő a Mosoni-Dunának állam költségen történő kotrását.Győri Városi Levéltár. Győr város közgyűlésének iratai. 1867. október 30. Győr város választóközönségének jegyzőkönyve. 52/1113/1836. szám Az 1830-as években Győr a közvetítő kereskedelem legfontosabb hazai állomása lett. Fényes Elek leírása szerint évente 400 hajó fordult meg Győrött. Bécs felé gabonát, dohányt, gyapjút, bőröket, lovat, ökröt, sertést, mézet, viaszt, gubacsot szállítottak, Bécsből pedig épületfát, vasat, fényűzési cikkeket, gyarmatárut hoztak. Sina báró alig kezdte meg az előkészületeket a Bécs–győri vasút megépítésére, 1840-ben a munkálatok abbamaradtak. Az országgyűlés által is támogatott Dunai bal parti vasút került előtérbe. Az adott viszonyok alakulása egyelőre Győrt nem érintette hátrányosan, de a fejlődés egyre erőteljesebb lett. A fellendülést a szabadságharc kitörése, majd az ezt követő abszolutista rendszer állította meg. A kereskedelem talpráállását akadályozta a katonai beszállásolás, a katonaság ellátása, a polgári lakosság zaklatása s a politikai bizonytalanság. A városvezetés nagy anyagi gondokkal kezdte meg működésiét a szabadságharc leverése után. Haynau a város pénzügyi készletét lefoglalta, s a két év óta esedékes közadó hiányában fizetésképtelenség állt elő. A városvezetés és a megyefőnökség igyekezett a gazdasági fellendülést előmozdítani, mely a politikai nyugtalanságra is fékező hatással lehet. Rövid időn belül kedvező változások következtek be, a város polgárai nagy buzgalommal vetették magukat bele a gabona- és állatkereskedelembe. Sokan eredeti foglalkozásukat felhagyva kapcsolódtak bele a közvetítő kereskedelembe, mely munkalehetőséget biztosított és tisztes hasznot hozott. Wurda Ferenc városi tanácsos felesége jegyezte fel naplójába, hogy 1850-ben Bécsben a gabona és a hízóállat értékesítésére kedvező lehetőség nyílt. A jó hír az egész várost megmozgatta. Sokan hajósnak, rakodónak, ügynöknek álltak be. A kereskedők sorra alakították át lakóházaik egy részét gabonaraktárrá a Duna és a Rába partján, sőt még a belváros forgalmas utcáiban is.
A vasútvonalak megépítésének gyakorlati elkezdése A Bécs–Bruck közötti vasút 1846-ban történő megépítése után a további építést illetően előrelépés csak 1853 után történt. A gloggnitz-i vasúttársaság ekkor az államnak átadott vasutakért, mintegy kárpótlásul, engedélyt nyert a Bruck–Győr–Újszőny közti vasút kiépítésére. A győriek a vasutat elsősorban a közvetítő kereskedelmi érdekek szolgálatába kívánták állítani. A vasúttársasághoz intézett levelükben kijelentették, hogy a vasút akkor lesz kedvező a városra nézve, ha a vasútállomás a hajóállomáshoz közel épül fel, s a két fontos kereskedelmi csomópontot vasút köti össze. Ebben az esetben a város a féltve őrzött vásártér egy részének ingyenes átengedésére is hajlandónak mutatkozott. Ez rendkívül nagy engedményt jelentett, ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy országos vásár alkalmával 5–6000 db vágómarhát hajtottak fel a győri vásártérre, s emellett még tekintélyes volt a ló- és a sertés-eladás is.Mednarodni… 246. o.
A gloggnitzi vasúttársaságtól 1855-ben az Osztrák–magyar Államvasút-társaság vette meg a jelzett vasutat, melyet rövid idő alatt befejezett. 1855. december 24-én átadták a forgalomnak a Bruck–Győr, majd 1856-ban a Győr–Újszőny közti vonalat. Miután a vasúttársaság a szárnyvonal kiépítésére nem vállalkozott, a város ingyen nem adott területet a vásártérből. A Bécs–győri vasút kiépítésével Győr a nyugatra irányuló közvetítő kereskedelem utolsó átrakodó állomása lett. A Győrbe hajón szállított termény itt vasútra került. Versenytárs hiányában egyelőre az sem okozott gondot, hogy a hajóállomástól tengelyen kellett a gabonát a vasútállomásra szállítani, ami többletkiadást jelentett. Az új vasúttal Moson végleg elveszítette a közvetítő kereskedelemben addig betöltött szerepét. A Mosoni-Duna Győr és Moson közötti szakaszának eliszaposodásával a hajók többsége már csak Győrig tudott feljönni, s a korábban szekérfuvarozásra berendezkedett Moson vármegyei községek elvesztették a lábuk alól a talajt. A győri kereskedők az új helyzetben kereskedelmi érdekeik védelmére 1856-ban megalakították a Kereskedelmi Gyüldét,A Kereskedelmi és Iparkamara elődje mely egyik fontos feladatának tekintette a város számára kedvező vasútvonalak kiépítését, illetve annak szorgalmazását. A győri kereskedők a gabonaszállítás kézben tartására 1864-ban, 500.000,– Ft-os alaptőkével, Győri Gőzhajózási Rt.-t alapítottak, mely főleg a délvidéki gabona felhozatalával foglalkozott. Amikor a vasúttal a külföldi értékesítések javultak, ugyanakkor a közvetlen vonzáskörzetben a Győrre nézve kedvezőtlen hatása is megmutatkozott. A bőnyi közbirtokosság a 14000 hold földjén termett gabonát a nagyszentjánosi vasútállomáson vagonírozta be. A hédervári uradalom szemes terményét és vágómarháit 15–20 krajcárral magasabb áron Mosonban értékesítette.
A Kereskedelmi Gyülde számára a Mosoni-Duna jó karban tartása még fontosabb feladat volt, mint a kedvező vasútvonalak kiépítésének szorgalmazása. Több ízben kérték a várost, hogy gondoskodjon a Duna kotratásáról, s e célra kérjen egy meghatározott összeget az ide érkező hajóktól. Indokul hozták fel, hogy Győr városa a magyar haza egyik legkitűnőbb és legfontosabb kereskedővárosai közé számítható, s a kereskedelem előmozdításáért a hatóságnak kötelessége mindent megtenni. Többek között felhívták a városi tanács figyelmét arra, hogy az anyahajók csak magas vízállás esetén tudnak Győrig feljönni, máskor kisebb hajókra kell a terményt átrakni, s ez többletkiadással jár. A tanács elfogadta a Gyülde javaslatát, s a Győrbe érkező gabona után mázsánként 1/4 krajcár fizetését határozta el, mely összeget kotratásra fognak fordítani.Sáry István: Nyugat-Dunántúl fő vasútvonalainak kiépülése és hatása a társadalmi, gazdasági viszonyokra.
Az összefogásra és az érdekvédelemre nagy szükség volt, mert 1861-ben kiépült a buda–kanizsa–pragerhofi vasút, mely komoly versenytársnak bizonyult. Ezt igazolja többek között az is, hogy a Császári-királyi Szabadalmazott Osztrák Hitelintézet Győri Fiókja Győrött az üzleti pangásra hivatkozva Sziszekbe helyezte át székhelyét. A kereskedelemre gyakorolt nyomás ellensúlyozásaként ekkor a Győri Kereskedelmi Társaság 1862-ben győr–pápa–keszthelyi vasút kiépítését vette tervbe. Győr város tanácsához intézett beadványukban előadták, hogy „Győr városa és vidéke napról napra veszélyeztetett jólétének helyreállítására hatályos eszközökről kell gondoskodni.” Kérik, hogy a város is járuljon hozzá a vasút felépítéséhez. A szervezés nagy lendülettel indult, s 1863-ban már a mérési munkálatokat is elvégezték. A társaság ez alkalommal egy emlékiratot bocsátott ki, melyben részletesen indokolták a vasút szükségességét. Ebben kifejtették, hogy a vasút felépítésével Győr 12 mérfölddel kerül közelebb az Adriai-tengerhez a Buda–trieszti vasútnál. Győr a Bécs–győri vasútnak a Nyugattal való kapcsolata, valamint a Regensburg-ig menő gőzhajójáratok által a legjelentősebb központja a Nyugat-Európával folytatott gabona- és egyéb kereskedelemnek. Bécs és vidéke mintegy 5 millió mérő gabonát vesz Győrből. Győr kereskedelmi forgalma csupán a bánsági, bácskai és Tisza-vidéki gabonaneműkben évi 10 millió mérő. Ide számítandó még Komárom, Zala és Somogy vármegye, melyek gabonából, szeszes italból, gyapjúból, nyersbőrből, épület- és tűzifából, élő állatból évi 4 millió mázsát szállítanak. Indoklásul hozták még fel Pápa város évi 2 millió mázsás forgalmát, a Bakony fa- és széntermelését és a somlói bor kedvező értékesítési lehetőségét.