Józsa 1981 óta Debrecenhez tartozó egykori község, mely 1929-ben jött létre Alsójózsa és Felsőjózsa egyesítésével.http://portal.ksh.hu/pls/portal/cp.hnt_history_goa?s=20390 Népessége a 2011. évi népszámlálás adatai szerint 10 954 fő volt. Kertvárosi jellegű városrész, Debrecen központi belterületétől kb. 3 km-re északra. Részei: Alsójózsa, Felsőjózsa, Hajdúszentgyörgy és Hadházitelep. Keresztülfolyik rajta a Tócó patak. A Szentgyörgyfalvi út (35-s főút) a választja el Alsójózsát és Felsőjózsát. Keletre terül el Alsójózsa, annak északi részén Hajdúszentgyörgy. Nyugatra Felsőjózsa és annak déli részén Hadházitelep.
Közlekedése Legfontosabb közúti elérési útvonala a 35-ös főút, mely észak-déli irányban keresztülhalad a központján. Belterületének nyugati széle mellett halad el az M35-ös autópálya, melynek fel- és lehajtó csomópontja is elérhetőek az Elek utcáról
A hazai vasútvonalak közül a érinti, mely Alsójózsa és Felsőjózsa településrészek között halad el, előbbihez valamivel közelebb. A vonal egyetlen itteni megállási pontja Józsa megállóhely, ennek közúti megközelítését a 35-ös főút felől a 35 103-as számú mellékút (települési nevén Bocskai István út) biztosítja.
Autóbusszal a debreceni 34-es, 35-ös és 36-os buszokkal érhető el.
Népesség A városrész népességének változása:
Politikai élete Hajdú-Bihar vármegyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület, képviselő: Kósa Lajos (Fidesz; 2014–), Pósán László (Fidesz, 1998–2014), Daróczy Zoltán (MSZP, 1994–1998), Fejes Attila (MDF, 1990–1994) Debrecen 23. önkormányzati választókerület, képviselő: Balázs Ákos (Fidesz) 2019-től
Itt születtek Halász László (1932–2000) színművész
Jegyzetek
További információk Hivatalos oldal Józsa története – érdekességek, történetek Doba Gyula: A község története (1936)
Kategória:Debrecen városrészei Kategória:Magyarország megszűnt települései