A hajlékony munka stílusa, pinjin átírásban Rou Gong Men, (kínaiul: 柔功门, magyaros átírásban zsou kung men; kantoniul yau kung mun) egy kínai harcművészeti stílus, mely átmenet az úgynevezett „külső” és „belső” kungfu-irányzatok közt. Igazi különlegessége innen ered. Megnevezésében a "rou" (kínaiul 柔, magyaros átírásban: zsou) lágyat, rugalmast, befogadót, továbbadót jelent. A "gong" (kínaiul: 功, kung) munkát, keményet, szilárdat, a megmozdíthatatlant, olyat, amelyhez testi erő szükséges. A „men” (kínaiul 門, magyaros átírásban: men) szócska az autentikus harcművészetben kaput, bejáratot jelent „a Kapu, amely a tudás, a végtelen tapasztalások során – a Megvilágosodás Kapuja”. A kínai harcművészetekben három „nagy irányt” különböztethetünk meg: (1) családi irányzatok, azaz "jia" (kínaiul: 家, magyaros átírásban: csia) (2) szekták, azaz "pai" (kínaiul: 派, magyaros átírásban: paj) iskolák vagy pontosabb kifejezés: rendszerek, azaz "men" (kínaiul: 門, magyaros átírásban: men)
Az erő olyan mint a tigris, a lágyság akár a szél. A kiszámíthatatlan változások innen erednek…
A Rou Gong Men mély hagyománnyal rendelkező autentikus irányzat, amely a Tang-dinasztia időszakában – Pinjin: Tángcháo (618. június 18. – 907. június 4.) keletkezett. Mesterei hatékonyan ötvözték a lágy és kemény irányzatok, technikák sajátosságait, rendkívül értékes rendszert hozva létre. Alapja a qìgōng (kínaiul: 气功, magyaros átírásban: csí kung), alapelvei pedig az évezredes hagyományokkal rendelkező kínai kultúrában és filozófiában gyökereznek. Ideológiáját tekintve a chán (kínaiul: 禅, magyaros átírásban: csan) buddhizmussal azonosítható. A Hajlékony Munka Stílusának formái a hatékonyságra és egyszerűségre törekszenek. Magukba foglalnak védekező-, támadó-, és küzdelmi technikákat – a kung fu minden lényegi elemét. A Mesterek úgy tartják: a valódi mozgás belülről születik, a qi áramlása által. Nem populáris stílus – viszonylag kevesen gyakorolják, és bár igen hatékony, napjainkban Dél-Kínában találkozhatunk vele leginkább. Az északi részeken családok őrzik értékeit. (Magyarországra a Zhang Család hozta el; kínaiul 张家柔功门). A gyakorlás kiteljesedésre, és nem csupán a küzdelemre, harcra fókuszál. A Mesterek által oktatott legfontosabb alapok: (1) a stabil állás és megfelelő lépések, haladás, (2) a gyorsaság elérése a lágyság és a körkörösség szűkítése által, (3) a qi tudatos keringetése és alkalmazása a technikákban, (4) a csípő és a törzs kiemelkedő szerepe a küzdelmek során. A „külső” és „belső” módszerek együttes alkalmazása teszi a stílust igen értékessé, a kínai harcművészetek világában. (内外相合，外重手眼身法步，内修心神意气力。 Külső és Belső alkalmazása Egy. A külső jelenti a kéz-, szem-, test-, és az állások gyakorlását, a belső jelenti a szív-, tudat-, erély-, lélek gyakorlását).
Megjegyzés: Tang-dinasztia. 712-től 756-ig trónon ült Tang Xuanzong császár uralmának első felét a kínai történelem és kultúra egyik aranykorának tartják („Kai yuan-i szép napok”), amelyre mind a külpolitika, mind a belpolitika terén a nagyfokú stabilitás volt jellemző. Xuanzong uralmának vége felé azonban a hatalom a vidéki helyőrségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas, Yang Guifei családjának kezébe került, miközben a császár a szerelmével volt elfoglalva. 755-ben az An Lushan nevű, közép-ázsiai származású tábornok fellázadt a dinasztia ellen. Bár lázadást 763-ra nagy nehezen leverték, a Tang-dinasztia sosem nyerte vissza régi fényét, ugyanakkor az uralkodóház hatalmát sikerült további egy évszázadra konszolidálni. A Tang-kort a kínai történelem aranykorának tartják: Kína befolyása soha nem látott mértékben megnőtt, virágzottak a művészetek – például a költészetben ekkor alkotott Li Bai, Du Fu, Wang Wei. A kínai buddhizmus is ekkor élte fénykorát, jelentős mértékű városiasodás indult meg, s számos olyan technikai újítás is ekkor jelent meg, amely csak a Song-dinasztia korától kezdte éreztetni hatását (pl. könyvnyomtatás).
A stílus története, korrajz A Hajlékony Munka Stílus kialakulásának időszaka
Legendák
Az Alapító Mestert Ding Yang-nak hívták, buddhista szerzetes volt, aki a Tang-dinasztia Pinjin: Tángcháo (kínaiul: 唐朝) korai időszakában élt, Dai Zong Császár (kínaiul: 唐代宗李豫 726–779, Li Chu (李俶); 758 Li Yu (李豫) nevet vette fel) uralkodása idején – feltételezhetően az An LuShan lázadás (755–763) időszakában (kínaiul: 安史之乱, Pinjin: Ān Shǐ Zhī Luàn – más néven: Tianbao Lázadás (kínaiul: 天寶之亂). A legendák és elbeszélések szerint Ding Yang Alapító Mester visszahúzódó, kötelességtudó szerzetesként szorgalmas gyakorlással élte mindennapi életét, melyről írásos emlékek nem maradtak fenn. Ding Yang Alapító Mester a Song-hegyen (Pinjin: Sōng Shān, kínaiul: 嵩山 magyaros átírásban: szung san) a Shong-shan Shaolin Templomban (Pinjin: Shàolínsì, kínaiul: 少林寺 magyaros átírásban: saolin se) élt és dolgozott. Akkoriban a Shaolin több mint háromszáz éve állt (426-tól), megannyi csarnoka működött, a buddhista, vallási élet virágzásnak indult, amely a kultúra – és így a harcművészetek fejlődésére is hatással voltak.
Megjegyzés: A Shaolin Kolostor. Az ősi fővárostól, Luoyangtól(洛阳, trad.: 洛陽, Pinjin: Luòyáng) délre, az északi Henan tartományban (河南, Pinjin: Hénán; Wade-Giles: Ho-nan), a Haoshan-hegységben, a Kr. e. 3. évszázadban szerzetesek egy csoportja menedékre lelt a rivalizáló feudális urak elől. A Songshan-hegyen (Wuyue), Dengfeng közelében súlyos kőfalakkal körbevett templomot emeltek, és fiatal erdei fenyővel ültették be a környéket. A kolostornak a Shaolin (fiatal erdő) nevet adták. Már a Kr. u. 2. századtól gyakorolták itt a szerzetesek a Hua Tuo Öt Állat Módszerét, (wuqinxi). A templom akkori elöljárója, Zhou Jing hívta meg a két harcművész mestert, Gun SuWei-t és Heng GaiZhang-ot a kolostorba. Harcművészetre taníttatta a szerzeteseket, hogy felvértezzék magukat a folyamatos rablótámadásokkal szemben. Ütőképes harci alakulatának köszönhetően a kolostor hamarosan megnövelhette vagyonát és befolyása is megnőtt. A Shaolin-kolostor már az 5. században Észak-Kína legnagyobb vallási központjának számított. 426-ban a császár támogatásával új erődítményeket emeltek, és ott állomásozott egy katonai helyőrség is. Mivel a biztonság szavatolva volt, a harcművészet lassan feledésbe merült, a szerzetesek pedig inkább vallási gyakorlataiknak szentelték magukat. Északi templom: Song Shan (Henan). 495-ben ide érkezett DaMo, ez a templom a shaolin központja. Itt élt Mei Fa San Yang szerzetes és az Alapító Mester, Ding Yang Mester is. Wutang, amely Wutang városa közelében épült. Öreg, nagyon régi a kolostor, amellett a történetírások említése szerint 800 körül csatoltak a Shaolin rendhez. Mei Shan, amely könyvtár és orvosi templomként működött, Sichuan tartományban. A templom egy régi eredetileg Taoista templom 1500-as években csatolták a Shaolinhoz. A henan-i templom 1723-as pusztulása e vidékre menekültek a szerzetesek, köztük ToSheng Mester is. Déli templom: Fukien, déli központ. Valószínűleg a henani templommal egy időben építették, a shaolin rendbe 650 körül került. Buddhista templom maradt egészen az 1600-as évek elejéig. Azokban az időkben, amikor a henani kolostor leégett vagy veszély fenyegetett, a nála sokkal nagyobb Fukien vette át a központ szerepét. 1723 után JuKe által vezetett Fukien vette át a vezet szerepet. Kwangtung. Az 1700-as évek végén épült.
A Sárkány Kung Fu stílus Mesterei úgy tartják, Mui Fa San Yang szerzetes egy napon harcművészeti gyakorlásról elmélkedett, elképzelve a védekező mozdulatait. E meditációban egy nyújtózkodó, csavarodó sárkányt látott, mely látomása a későbbi gyakorlásai során inspirálta. A „megálmodott” módszer a Rou Gong Men volt, amelyet apátja, Ding Yang szerzetes fejlesztett tovább. (Ebből alakult ki – és vált később külön irányzattá maga a Sárkány Kungfu, amely a szerzetesek vándorlásai során 1565-ben északira, 1680 körül pedig délire tagolódott. A Henan-ból délre került „déli” stílust tartják eredetinek. Az északi stílus az 1570-es kolostori rombolást követően indult virágzásnak). A Sárkány mozdulatai a szél meglovagolása, a Hajlékony Munka Stílusában ez a rendkívüli csípőtechnika, amely a stílus egyik központi elmélete-, valamint a kirobbanó erő, a gyors támadás és a rejtőzés, azaz az erőelvezetések módszerei. A sárkányban, mint mitikus lényben a chan buddhisták a megvilágosodott igazság képét látták, amelyet érezni kell, de megfogni sohasem lehet.
Ding Yang különleges gyakorlási módszerét úgy alakította, hogy sajátos módszert dolgozott ki a Qi (kínaiul 气, magyaros kiejtéssel: csí) keringetésére és a formákba való elvezetésre amely a pinjin: Fā Jìng, (kínaiul: 發勁, magyaros kiejtéssel: fa csing) módszer. E rendszerben különös hangsúlyt kapott a csípő és a törzs mozgása (sárkány), a lépések és a gyors-, körkörös kéztechnikák (leopárd és tigris) hatékony alkalmazása. Az Alapító Mester művészetét nem nevezte el – "A Stílus, Minek Nincs Neve" emlegette csupán, hiszen alapvetően „szemléletet”, „módszert” hozott létre. Nagyon hatásosan ötvözte a keménység és a lágyság (kínaiul: 內丹, 外丹气功, pinjin: nèidan, wàidan qigōng) elemeit, ezért a harcművészetek világában a stílust átmeneti stílusként tartják számon. A Rou Gong Men gyakorlása során igen hangsúlyos a pinjin: Nèi Jìng (kínaiul: 內勁, magyaros kiejtéssel: nej csing) amely pinjin: Nèi Gōng (kínaiul: 內功, magyaros kiejtéssel: nej kung) gyakorlatokkal (belső gyakorlatok) fejleszthető. A Nèi Jìng alkalmazása teszi lehetővé a „kirobbanó erő” létrehozását és alkalmazását, amely a Hajlékony Munka Stílusának egyik legjellemzőbb sajátossága. E különleges képesség gyakorlására a pinjin: Fā Jìng (kínaiul 發勁, magyaros kiejtéssel: nej csing) módszerrel a pinjin: xia dan tian-ben összegyűjtött Qi a meridiánok segítségével a környéki részekre vezethető, ezzel pedig az izmok ereje, a gyorsaság és a dinamika hatványozható. A Rou Gong Men módszere a külső gyakorlás (pinjin: Wài Gōng, 外功, magyaros kiejtéssel: vaj kung) és a belső gyakorlás (pinjin: Nèi Gōng, 内功，) egyesülése. Erre mondják a Mesterek: 內外合一, 天人合一. Zhuang Zi pedig így említi: 天地與我並生, 萬物與我唯一. A régebbi korokban keletkezett iratok, a buddhista vallási élet fejlődése és virágzása, valamint a bölcsek útmutatásai nagy hatás gyakoroltak a harcművészet fejlődésére, a Hajlékony Munka Stílusa is ezekben az időkben teljesedett ki. Alapjául szolgált:
Zhuāng Zǐ (kínaiul: 庄子) által i. e. 300 körül írt könyve, a Pinjin: Nán Huá Zhēn Jīng (kínaiul: 南華眞經, magyaros kiejtéssel: nan hua csen csing), melyben a légzés és az egészség közötti kapcsolatot írta le; Nei Jing Shu Wen (kínaiul: 內經素問, magyaros kiejtéssel: nej csing su ven) – azaz a Sárga Császár Belgyógyászati Könyve (kínaiul: 黃帝內經 azaz Huangdi Neijing), amely a szerveket, vezetékeket és vitális pontokat is taglalja. A pinjin: shu wen (kínaiul: 素問, magyaros kiejtéssel: su ven) fejezete a Qi elméletével foglalkozik, II. fejezete a pinjin: Ling Shu (kínaiul: 靈樞, magyaros kiejtéssel: ling su) vagy másképpen a pinjin: zhen jing (kínaiul: 針經, magyaros kiejtéssel: csen csing) az akupunktúra alapjai. E mű az alapja a Hajlékony Munka Stílusában alkalmazott belső technikáknak (nei fa). Valamikor i. e. 221 – i. sz. 220 között keletkezett pinjin: HanSu YiWunZu irat – a Hanok Könyve, amely négyféle csí kung edzésmódot ismertet; Pan Gu (kínaiul: 班固, 32–92) által írt pinjin: Hàn shū (kínaiul: 汉书, magyaros kiejtéssel: han su, kínaiul itt olvasható) vagy Hanok Könyve 39-92 között íródott „Pusztakezes Harc Hat Fejezete” A Qin-dinasztia (i. e. 221-206) uralkodása alatt élt Hua Tuo (kínaiul: 華佗), aki a „DuanGin Módszer”-t – az öt állat utánzásán alapuló, és a helyi Qi keringés fejlesztésére szolgáló módszert terjesztette. Ezt pinjin: Wu Qing Si-nek (kínaiul: 五禽戲, magyaros kiejtéssel: Vu Csing Sze) nevezte (Az Öt Állat Mozgása vagy Öt Állat Qi Gong).