Klaus Schrodt (Dieburg, 1946. szeptember 14. –) német repülős sportoló.
Egyike azon versenyzőknek akik a kezdetek óta jelen vannak Red Bull Air Race Világkupában. Már fiatalon körülrepülte a földet, amikor utánpótlást és ejtőernyősöket szállított távoli vagy veszélyes helyekre Afrika-szerte. Nem csupán repülőgépének mérete változott meg, amikor később aztán egy német kereskedelmi légitársaságra váltott át. A DC–3-as átadta helyét egy Airbus A340-esnek, miközben az esőerdők ködét és száraz levegőjét a szavanna fölött a nemzetközi repülőterek lármája váltotta fel. Bár ideje korlátozott, mivel Klaus 2002 óta erre a sportágra koncentrál (Air Race)és keményen küzd, hogy az élmezőnyének közelében maradhasson.
Schrodt-nak az Air Race-n szerzett minősítését számos kiemelkedő esemény, egyszersmind elkedvetlenítő szempont is fémjelzi. 2005-ben ugyan dobogóra került a három 2. helyezésével, de 2006-ban egyetlen versenyen sem sikerült az első három között végeznie, összesítettben pedig a hetedik lett. Párszor nehézsége támadt a gépével és csinos kis mennyiséget összehozott a büntetőpontokból is. „Ebben az évben rendbe fogjuk rakni a gépet, de azon is rajta tartjuk a szemünket, mi történik odakinn a piacon. Vannak elérhető gépek” közli Schrodt széles mosollyal, majd hozzáteszi, célja az, hogy visszajusson oda, ahol 2005-ben tartott, amikor is összesítettben 4. lett.
„2006 egyszerűen nem az én évem volt. Rendesen visszacsúsztam a ranglistán” beszél Schrodt azokról a múlt évi elkeserítő pillanatokról, mielőtt vállat vonna és gondolatai az optimistább kilátások irányába terelnék 2007-tel kapcsolatban. „Már látom a fényt az alagút végén. Lehet, hogy számomra – a verseny szempontjából – nem az Extra 300S volt a tökéletes repülőgép. Az Extra épp akkor jött ki és van néhány zavaró hátrányos tulajdonsága is az Edge-hez képest. De nekem ki kell tudnom hozni a legtöbbet belőle.”
Eredmények
2001 szabad stílusú műrepülő világbajnok 2002 az FAI nagydíj Világfutamának bajnoka szabad stílusú műrepülő Európa-bajnok 2003 második a Red Bull Air Race Világkupában 2004 szabad stílusú műrepülő Európa-bajnok harmadik a Red Bull Air Race Világkupában 2005 FAI nagydíj – Egyesült Arab Emirátusok – 1. helyezés FAI nagydíj – Lausanne – 2. helyezés szabad stílusú világbajnok negyedik a Red Bull Air Race Világkupában 2006 hetedik a Red Bull Air Race Világkupában
Klaus Schrodta Red Bull Air Race VilágkupábanÉv 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12PontokGyőzelmekHelyezés 2003 NC2 5 02 200442 DNS 8 03 20055374453 18 04 2006 DQ4.4th CAN9th 7th 8th6th10. 7 07 20079th12th 13th 0 09 Total 38 05
Magyarázat: CAN: Törölve DNP: Nem vett részt DNS: Nem mutatják DQ: Kizárva
További információk Red Bull Air Race hivatalos honlapja
Kategória:Német sportolók Kategória:Red Bull Air Race pilóták Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek