Ez a szócikk a brit politikusról szól. Anguilla kormányzójáért lásd Andrew George (kormányzó).
Andrew Henry George (1958. december 2.) brit politikus. St. Ives választókerület liberális demokrata képviselője.
Fiatalkora
Andrew George Mullionban, a Lizardhoz közel született. Nyolc gyermeke volt szüleinek, kertész apjának és énektanár anyjának. Helyben a helstoni iskolába járt, majd a Sussexi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1980-ban kulturális tudományok és a kommunikáció területén kapott főiskolai oklevelet. Tanulmányait az Oxfordi Egyetemen fejezte be, ahol 1981-ben mezőgazdaságtanból szerzett egyetemi diplomát.
1981-től Nottenghamshire-ben a helyi önkormányzat vidékkel foglalkozó tanácsának volt hivatalnoka, majd 1985-ig a Cornwalli Vidéki Tanács vezetőhelyettese volt. Az 1992-es általános választásokig töltött be ott tisztséget. Ekkor St. Ives választókerületében indult a választáson, ahol 1645 szavazattal a konzervatív David Harris mögött a második helyet szerezte meg. Harris az 1997-es választásokon is indult, de ekkor George szerezte meg a helyet 7.170 szavazatos előnnyel, és azóta ő a terület küldötte. Szűzbeszédét 1997. május 22-én mondta el.
A parlamentben
A közrendiek házában 1997-ben Paddy Ashdown őt nevezte ki a Földművelési, Halászati és Élelmezési Minisztérium szóvivőjévé, majd 1999-től a Charles Kennedy vezette szociális biztonságért felelős részleg szóvivője lett. A 2001-es választásokat követően a liberális demokraták elnökének, Kennedynek a parlamenti közvetítője lett. A liberális demokraták 2002-es árnyékkormányának a vidékkel kapcsolatos ügyek valamint az élelmiszerellátás biztonságáért felelős árnyékminisztere lett. A 2005-ös választások óta ő a nemzetközi fejlesztésekért felelős árnyékminiszter.
1997 júliusában Andrew George fel akart tenni egy kérdést a brit parlamentben a Cornwalli Hercegséggel kapcsolatban, azonban egy határozat ebben megakadályozta, amely kimondta, hogy megtiltott minden, a Hercegséghez kapcsolódó kérés feltételét az ország parlamentjében.
2005. május 22-én ő volt a parlament első képviselője, aki esküjét II. Erzsébet előtt korni nyelven tette le. Mielőtt a liberális demokratákhoz csatlakozott, előtte a Mebyon Kernow tagja volt, és a Korni Alkotmányos Nemzetgyűlés egyik tagja volt. Ez a testület egy korni nemzetgyűlés felállítását követelte. Jill Elizabeth Marshallt, ápolónőt 1987-ben vette el, és egy fiuk (Davy) és egy lányuk (Morvah, sz. 1987) született. Hayle-ben élnek.
2007-ben Andrew George-ot és a négy másik liberális demokrata képviselőt kritizálták, mivel nem támogatják a helyieket, és nem támogatják Cornwallnak nagyobb önállóságot biztosító szintre emelését. A kerületi tanácsok által készíttetett közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a lakosság 80%-a ellenzi az önállósodási törekvést.Cornish opposition to Unitary Authority
2007. október 29-én Andrew George egy sajtóközleményt bocsátott ki, mely a következőt tartalmazta: "Az, hogy a kormány a Regionális Decentralizálási Programot éppen a kívánatostól teljesen eltérő irányba fejleszti, az még nem jelenti azt, hogy az egész programot ki kéne dobni. Ha Skócia a decentralizációból jól jön ki, akkor Cornwallnak tanulnia kell ebből, és egyre határozottabban kell sürgetni egy Korni Tanács felállítását."Andrew George press statement 29 October 2007
Publikációi The Natives are Revolting Down in the Cornwall Theme Park by Andrew George, 1986 Cornwall at the Crossroads by Bernard Deacon, Andrew George et al, 1989 CoSERG, Redruth A Vision of Cornwall by Andrew George, 1995 A View from the Bottom Left-Hand Corner by Andrew George, 2002, Patten Press, Penzance
Jegyzetek
További információk Andrew George hivatalos honlapja Andrew George jellemzése a liberális demokraták oldalán ePolitix.com - Andrew George Guardian Unlimited Politics - Ask Aristotle: Andrew George MP TheyWorkForYou.com - Andrew George Andrew George választási eredmények BBC News - Andrew George jellemzés 2005. február 10.
Kategória:A Liberális Demokraták (Egyesült Királyság) tagjai Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Egyesült Királyság parlamentjének tagjai