Lehoczky Zsuzsa (Szeged, 1936. július 18. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Nagybátyja Lehotay Árpád (született Lehoczky), első férje Tichy Lajos válogatott labdarúgó, edző volt.

Életpályája 1949–1956 között a Szegedi Nemzeti Színházban táncosnő volt. 1956–57-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1957–1962 között ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1962 óta a Budapesti Operettszínház művésze. Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült szubrettszerepekben. Musicalekben és operettekben egyaránt szerepet kapott. 11 évesen (1947) már a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, ahol William Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátékában Mustármagot alakította. Emlékezetes alakítást nyújtott Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című művében, ahol Cecíliát alakította. Olyan nagy színészekkel játszott együtt, mint például Honthy Hanna, Németh Marika, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Sárdy János és Rátonyi Róbert.

2021. május 11-én választották a nemzet színészévé Törőcsik Mari helyére.Lehoczky Zsuzsa lett a Nemzet Színésze Deszkavizio.hu, 2021. május 11. A kitüntetést 2021. június 13-án vette át a Rómeó és Júlia előadás után a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attilától.Minden porcikámban színész vagyok Nemzeti Magazin, VIII. évfolyam, 5. szám

2021 nyarán bejelentette, hogy visszavonul a színpadtól.Mellbevágó bejelentés: Nem lép többet színpadra a Nemzet Színésze bors.hu 2021. július 7. 2021. szeptember 27-én a budapesti Operettszínházban a 85. születésnapjára rendezett gálaműsor keretében lépett utoljára színpadra.

Színházi szerepei

Filmjei Játékfilmek bélyegkép|200px|jobbra|Bodrogi Gyula és Lehoczky Zsuzsa (1964) Nyáron egyszerű (1963) Fotó Háber (1963) Szerencsés flótás (1965) Nyári játék (1967)

Tévéfilmek A cigánybáró (1968) Elméletileg kifogástalan házasság (1969) Tyúkfürösztés (1971) Különös vadászat (1973) Mozgó fényképek (1974) Őfelsége Bözsi (1974) Boccaccio (1977) Ő meg én (1979) Patika (1994–1995) Hello, doki! (1996) Barátok közt (2000, 2001) A tigriscsíkos kutya (2001) Pasik! (2002) Hóesés a Vízivárosban (2004) Szuromberek királyfi (2007)

Szinkronszerepei A hazug lány: Sophie, Juliette húga - Macha Méril

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1966, 1974) Érdemes művész (1981) Kiváló művész (1989) Déryné-díj (1993) A Budapesti Operettszínház örökös tagja (1994) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003) Kossuth-díj (2004) Kálmán Imre-emlékplakett (2018) A Nemzet Színésze (2021)

Jegyzetek

Források

Madách Színház

További információk

75 éves Lehoczky Zsuzsa (link nem tartalmaz idevágó információt) Jegy.hu Duna TV A Halhatatlanok Társulata Üres link

Kategória:1936-ban született személyek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Déryné-díjasok Kategória:Szegediek Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Budapesti Operettszínház örökös tagjai Kategória:Musicalszínészek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Magyar gyerekszínészek Kategória:A Nemzet Színésze cím tulajdonosai Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei