Murcia fontos közlekedési csomópont, egyetemi város, püspöki székhely és idegenforgalmi központ Spanyolországban. Murcia tartomány székhelye is. Lakossága dinamikusan gyarapszik: 1981-ben még csak 288 631 fő volt, 2010-ben pedig már 441 345.

Fekvése Murcia az Ibériai-félszigeten található, a Segura folyó partján, Madridtól, az ország fővárosától 350 km-re délkeletre, Cartagenától 45 km-re északnyugatra.

Közlekedés Región de Murcia nemzetközi repülőtér Vasút köti össze Alicantéval.

Éghajlat Éghajlata közép-mediterrán, évi 3000 órányi napsütéssel és mintegy 18 °C éves átlaghőmérséklettel.

Története A várost 831-ben a Segura folyó völgyében mórok alapították, majd egy 95 tornyos fallal vették körül, amelynek a maradványai ma is láthatók. Mór főváros volt, majd 1266-ban X. Alfonz kasztíliai király hódította el a móroktól. A város legnagyobb mértékű fejlődése a 16. és a 18. század között következett be. Ennek a korszaknak az emléke a barokk stílusban épült számos templom, amelyek a térség leghíresebb művészének, Francisco Salzillónak a keze munkáját dicsérik. A legfontosabb vallási épület a székesegyház, melyet a 14–15. században építettek. A 19. század jegyeit hordozza magán a murciai városháza, a Romea Színház és a casino.

Oktatás Egyetemét 1915-ben alapították.

Gazdaság Jellemzően mezőgazdasági piac, selyem-, és textilgyártás. Malomiparán kívül a helyiek konzerv-, bőráru- és gyógyszergyártással foglalkoznak. A téli szezonban az európai zöldségellátmány 80 százaléka Murcia környékéről érkezik a boltokba.

Látnivalói Szűz Mária-székesegyház (Catedral de Santa María): Az épület különböző részei eltérő építészeti stílusokat képviselnek (gótikus kapu, reneszánsz és barokk kápolna). A székesegyházban őrzik egy ezüstládikóban X. Alfonz kasztíliai király szívét. Püspöki palota, 18. századi palota Történelmi negyed, arab épületekkel Fuente Santa búcsújáróhely Múzeumok: Salzillo-múzeum, Vízimalom Múzeum, Szépművészeti Múzeum

Ismétlődő rendezvények Tavaszi fesztivál La Fuesanta-i Miasszonyunk ünnepe (szeptemberben)

Képek

Népesség A település lakosságának változását az alábbi diagram mutatja:

Források

További információk

Magyar oldal Murciáról Murcia.es A polgármesteri hivatal weboldala Murcia a Digitális Murcia tartomány oldalán, történelem, látnivalók, ünnepek, természet Városi turistainformáció Murciaiak háborúkban - a polgárháborúról Antik és modern képek galériája Murciáról

Kategória:Murcia települései