Nepp József (Csepel, 1934. június 23. – Budapest, 2017. október 6.) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, háttérfestő, tervező (animátor), zeneszerző.
Életpályája 1952–1957 között az Iparművészeti Főiskola díszítő–festő szakos hallgatója volt. 1957-től a Pannónia Filmstúdióban dolgozott: 1957–1961 között háttérfestőként, majd a gyár rendezőjeként, az 1990-es évek végén innen ment nyugdíjba.
Filmjeit fanyar humora és kifejező karakterei teszik egyedivé.
Kezdetben Csermák Tiborral, majd Dargay Attilával dolgozott. Úgy emlékezett, hogy az első önálló munkája a Daru cigaretta című reklámfilm volt. A hatvanas évek legelején nevezték ki rendezőnek. Az 1961-ben forgatott Szenvedély című, 8 perces mozi-rövidfilmje nemcsak professzionális előállítása miatt vált nevezetessé, hanem főhőse megformálása miatt is. Ő lett a későbbi Gusztáv figura prototípusa. Később is meghatározó szerepe volt Jankovics Marcell és Dargay Attila mellett a „Gusztáv-jelenség” megalkotásában. Gémes Józseffel és Richly Zsolttal is gyakran dolgozott együtt, pl. Gémes József Vili, a veréb című, egész estés filmjének írója, forgatókönyvírója is Nepp József volt. A film 1988-ban készült el, de Nepp József már pár évvel korábban, 1984-ben mint számára elérhető vágyálomról beszélt: – filmet kéne a verebekről csinálni!
Az 1980-as évek elején kezdte írni a Macskafogó forgatókönyvét, ami először csak egy dzsesszdalhoz készült kis „klip” volt, majd nagy részletességgel kidolgozott, megrajzolt egy teljes történetet. Ternovszky Bélának ajánlotta megrendezésre, de ez csak jóval később sikerült.RTL – XXI. Század (2018. október 9.) Dargay Attila Szaffijának a forgatókönyvét írta és a háttereit is Nepp József tervezte. Az erdő kapitánya című mozifilmjének írója, forgatókönyvírója volt.
Régi barátság fűzte Ternovszky Bélához, akinek Modern edzésmódszerek című rövidfilmjéhez szintén ő írta a forgatókönyvet. A rendező szerint azoknak, akik igazán ismerték és közel álltak hozzá, ő csak „Dodi” volt.
Nepp József első egész estés filmje a Hófehér.
Televíziósorozatain (Mézga család, Kérem a következőt!) generációk szórakoztak és nőttek fel.
Filmjei Rendezőként
1961 – Szenvedély 1962 – Kívánj akármit! 1963 – Peti az állatkertben 1963 – Peti és a labdája 1963 – Mese a bogárról 1963 – Holnaptól kezdve 1965 – Oxidia 1965 – Gusztáv egeret fog 1966 – Öt perc gyilkosság (rajzfilm) 1966 – Gusztáv és az ügyeskedés 1966 – Gusztáv, a pesszimista 1966 – Gusztáv a menedékházban 1966 – Doktor Gusztáv 1967 – Ne ingereld az egeret (rajzfilm) 1967 – Gusztáv és a tiszta szerelem 1967 – Gusztáv és a bűnbak 1968 – Egy új Gusztáv 1968 – Gusztáv és a siker 1968 – Gusztáv és a lényeg 1968 – A Mézga család különös kalandjai (tévésorozat) 1970 – A yeti dala 1970 – A világtól elvonult patkány 1970 – Ezért 1971 – Portré 1971 – Zimme-zum (sorozat; 4 film készült el belőle) 1972 – Mézga Aladár különös kalandjai 1974 – Kérem a következőt! (Dr. Bubó) (tévésorozat) 1975 – Gusztáv (tévésorozat 37 epizódja) 1978 – Vakáción a Mézga család 1979 – Megalkuvó macskák (rajzfilm) 1983 – Hófehér (egész estés rajzfilm) 1986 – Gréti (televíziós rajzfilm) 1994 – Nonszensz (rajzfilm) 2003 – Hülye Robinson
Forgatókönyvíróként 1966 – Gusztáv nem vesz autót, rendező: Dargay Attila 1966 – Gusztáv és a hálátlan varjú, rendező: Dargay Attila 1966 – Gusztáv babonás, rendező: Dargay Attila 1966 – Ellopták a vitaminomat, rendező: Foky Ottó 1968 – Gusztáv életre nevel, rendező: Dargay Attila 1969 – Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai, rendező: Nepp József 1970 – Gyilkosság nokedlivel, rendező: Foky Ottó 1975 – Babfilm, rendező: Foky Ottó 1976 – Gusztáv az ABC-ben, rendező: Nepp József 1976 – Lúdas Matyi (Romhányi Józseffel és Dargay Attilával közösen), rendező: Dargay Attila 1983 – La Desodora, rendező: Foky Ottó 1984 – Szaffi (Romhányi Józseffel és Dargay Attilával közösen), rendező: Dargay Attila 1986 – Macskafogó, rendező: Ternovszky Béla 1988 – Az erdő kapitánya (Imre Istvánnal és Dargay Attilával közösen), rendező: Dargay Attila 1989 – Vili, a veréb, rendező: Gémes József 1989 – Sárkány és papucs, rendező: Hernádi Tibor 1994 – A hetedik testvér, rendező: Hernádi Tibor és Koltai Jenő 1996 – Pepolino, rendező: Uzsák János 1999 – Egérút, rendező: Ternovszky Béla 2007 – Macskafogó 2. – A sátán macskája, rendező: Ternovszky Béla
Könyvek Romhányi József: Mézga Aladár különös kalandjai; ill. Nepp József; Móra, Bp., 1974 Vili a veréb; Nepp József forgatókönyve alapján Gémes József filmjéből írta Fedina Lídia; Pannónia Film Vállalat és Origo.press kiadó, 1989 Bogáti Péter: A linkostowni csapda. Regény; rajz Nepp József; Móra, Bp., 1976 (Delfin Könyvek) Romhányi József: Doktor Bubó; közrem. Nepp József, rajz Ternovszky Béla; Móra, Bp., 1979 Romhányi József: Szamárfül; ill. Nepp József; Móra, Bp., 1983 Doktor Bubó. Képeskönyv; Romhányi József és Nepp József rajzfilmsorozata nyomán írta és rajzolta Rigó Béla, Hernádi Tibor; Pannónia Filmstúdió, Bp., 1985 Szaffi. Képeskönyv Jókai Mór elbeszélése és Dargay Attila rajzfilmje nyomán; Romhányi József és Nepp József párbeszédeit és rajzait felhasználva írta Rigó Béla; Pannónia Filmstúdió, Bp., 1985 Macskafogó; Nepp József, Ternovszky Béla, Maros Zoltán rajzfilmje alapján írta Rigó Béla; Pannónia Film Vállalat, Bp., 1986 Mézga család; Romhányi József és Nepp József rajzfilmsorozatából írta Rigó Béla, rajz Gelléri István; Origo-press, Bp., 1988 A húsvéti tojás; rajz. Dargay Attila; Polygon, Bp., 1991 Nagy Lajos: Képtelen természetrajz; ill. Nepp József; Gulliver, Bp., 1992 (Szamárfüles könyvek) Vacak, a hetedik testvér; Dargay Attila és Nepp József forgatókönyve alapján írta Fedina Lídia; Magyar Könyvklub, Bp., 1999 Az erdő kapitánya; Dargay Attila, Nepp József, Imre István irod. forgatókönyvéből, ill. Dargay Attila eredeti figuratervei alapján; Egmont, Bp., 2002 (Magyar klasszikus rajzfilmek mesetára) Szaffi; Dargay Attila, Nepp József, Romhányi József irod. forgatókönyvéből; ill. Dargay Attila eredeti figuratervei alapján; Egmont, Bp., 2002 (Magyar klasszikus rajzfilmek mesetára) A Mézga család. Képernyőképes krónika; Romhányi József és Nepp József nyomán írta Rigó Béla, ill. Ternovszky Béla, Csákovics Lajos, Weigert Miklós; Móra, Bp., 2003 Eszes Hajnal–Nepp József: Bölcs Bagoly meséi; Alexandra, Pécs, 2004 Mézga Aladár különös kalandjai; Romhányi József és Nepp József nyomán írta Rigó Béla, ill. Ternovszky Béla, Csákovics Lajos, Weigert Miklós; Móra, Bp., 2005
Díjai Balázs Béla-díj (1967) Érdemes művész (1974) Kiváló művész (1981) Kossuth-díj (1999) Magyar Mozgókép Mestere (2006) Csepel díszpolgára (2014)
Díjazott alkotásai 1964 Holnaptól kezdve – Pracujicics; Bécs 1966 Mese a bogárról – Rodez, Nagydíj 1967 Öt perc gyilkosság – Oberhausen, fődíj 1968 Szenvedély – Addis Abeba 1970 Olbia, Bronzív 1982 Gusztáv-sorozat Columbia, kategóriagyőztes 1982 Giffoni, életműdíj
Jegyzetek
Források A magyar animáció képről képre VI. – Nepp József (Filmkultúra) Nepp József (Filmkultúra) 75 éves Nepp József (Kultúrport)
További információk Féjja Sándor: Sosemvolt leány igaz története, Hófehér 1994/2022 Filmek A-tól Z-ig (német) rajz.film.hu – a HVG interjúja Nepp József rajzfilmessel – portré
Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar animációsfilm-rendezők Kategória:Magyar animációs tervezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Csepeliek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Magyar Mozgókép Mestere cím tulajdonosai