Illés Artúr, írói álnevein: Scorpió, Arthur (1903-ig Braun,A Belügyminisztérium 1903. évi 50347. sz. rendelete. MNL-OL 30796. mikrofilm 292. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1903. év 5. oldal 1. sor. Budapest, 1878. január 27. – Párizs, 1960./1962) magyar újságíró, szociáldemokrata politikus. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet tagja. A Magántisztviselők Országos Szövetségének egyik alapító tagja volt.

Életrajza Az első világháború kitörése előtt Franciaországban tanult. 1918 őszén tért haza. Alapításától kezdve részt vett az KMP munkájában. A Tanácsköztársaság idején népbiztoshelyettes, majd közélelmezési illetve közellátási népbiztos. A kommün bukása után Franciaországba emigrált, és a magyar emigráció egyik vezetője lett. 1924 és 1927-ben a „Párizsi Munkás” első főszerkesztője. Tagja lett a Francia Kommunista Pártnak. Írásai a párizsi francia lapokban „Skorpió” álnéven jelentek meg. Tevékenysége eredményeként kiutasították Franciaországból. Végül 1933-ban mégis visszatért Párizsba. 1945 végén rövid időre hazalátogatott Magyarországra. Franciaországban halt meg.

Jegyzetek

Források

További információk Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992.

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. vezetője Vass Henrik. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1972. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. Pécsi Anna: Magyarok a franciaországi forradalmi munkásmozgalomban, 1920-1945. (Bp., 1982)

Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:KMP-tagok Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:SZKIB-tagok Kategória:Magyar lapszerkesztők