Urbán Gábor (Budapest, 1984. december 30. –) magyar labdarúgó.

Pályafutása MTK Urbán Gábor 2005-ben került az MTK felnőtt csapatához, de első bajnoki idényében csak hétszer kapott lehetőséget, abból hatszor csereként. Első élvonalbeli mérkőzését 2005. szeptember 25-én nevelőegyesülete, a Ferencváros elleni örökrangadón játszotta, ahol a szünetben állt be.

A 2006/2007-es évben is rendre csak csere volt Hrepka, Németh és Pál mögött, mindössze 9 alkalommal lépett pályára, de a Paks ellen megszerezte első élvonalbeli gólját, 2006. szeptember 10-én. A szezon végén ezüstérmet ünnepelhetett csapatával.

2007-ben Németh és Hrepka távoztával elsőszámú gólfelelőse lett a csapatnak, s az UEFA-kupában mutatott jó játékával, robbanékonyságával be is robbant köztudatba. A 2007/08-as idényben összesen 17 gólig jutott, mellyel házi gólkirály lett és az előkelő második helyet foglalta el a bajnoki összesített góllövőlistán. A bajnokság végén aranyérmes lett az MTK-val.

A 2008/09-es idényben csapatával 7. helyen zárt. Összesen hét gólt szerzett, 18 fellépésén.

Paksi FC 2009 nyarán igazolt a Paksi FC csapatához kölcsönbe. Az őszi idény során 9 mérkőzésen lépett pályára, de gólt nem szerzett. Tavasszal 5 mérkőzés alatt szintén eredménytelen maradt.

Kecskeméti TE 2011 augusztusában 3 éves szerződést kötött a KTE csapatával.Kecskemét: Urbán Gábor három évre aláírt - hivatalos Mindössze egy alkalommal lépett pályára a Kecskemét csapatában és 2011 decemberében a klub jelezte, hogy nem tart igényt Urbánra.KTE: Ribánszki, Maynard, Urbán és Pisanjuk is távozik Szigetszentmiklósi TK 2012 februárjában a Szigetszentmiklós csapatához szerződött.Urbán Gábort is szerződtettük Monor SE 2016 nyarától két szezonon át a Monor SE játékosa volt. 2018 nyarán az Alsónémedi SE játékosa lett.Játékossors: a megye II-ben folytatja a magyar bajnok támadó

Sikerei, díjai MTK Magyar bajnokság bajnok: 2007–08 ezüstérmes: 2006-07 Paksi FC Ligakupa-döntős: 2010

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Kecskeméti TE labdarúgói Kategória:A Paksi FC labdarúgói Kategória:A Szigetszentmiklósi TK labdarúgói Kategória:A Dunaújváros PASE labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:A Monor SE labdarúgói