Vántus Károly (Nagyvárad, 1879. február 20. – Moszkva, 1927. június 16.) magyar szociáldemokrata politikus, a Forradalmi Kormányzótanács tagja, ács.
Élete A kommünig Vántus Imre és Pénzes Katalin fia. Fiatalkorában (1897-ben) lépett be szülővárosában az ácsmunkások szakszervezetébe, illetve az MSZDP-be, amelynek hamarosan titkára lett. 1903-ban a magyar fővárosban a MÉMOSZ egyik titkára is volt. Egy időben Kolozsvárott a helyi párttitkár volt,Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., 102. o. s az 1905-ös kolozsvári építőmunkássztrájk megszervezésében nagy szerepet vitt.Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., 19. o. Ekkortájt barátkozott össze Kun Bélával.Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., 23. o. Nagyváradra való visszatérése után az MSZDP kerületi titkáraként működött, s szerkesztette a Nagyváradi Munkásújságot. 1907-től 3 éven át az MSZDP egyik központi titkára volt.Más források szerint 1914-ig volt központi titkár. 1910-ben passzivitásba vonult. 1911. szeptember 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Stern Berta gépírónőt, Stern József és Fisch Jozefa lányát.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. állami házassági akv. 1156/1911. folyószáma alatt. 1914 októberétől kezdve részt vett az első világháborúban, s a Przemyśl erődnél hadifogságba esett. Egyes források szerint a Donyec-medencében, egy bányában dolgozott, s részt vett a hadifogoly-szovjetek munkájában. 1918 tavaszán Moszkvába ment, ahol bekapcsolódott a magyar kommunisták munkájába. Tagja lett az OK(b)P Magyar Csoportjának. Egyik szerkesztője volt a „Szociális Forradalom” című moszkvai kommunista újságnak, később tanára az „agitátoriskolának”. November 4-én az ideiglenes Központi Bizottság tagja lett. 1918. november 17-én Kun Bélával együtt visszatért Magyarországra.Kun Béláné: Kun Béla, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1969. 104. oldal Alapító tagja, később pedig titkára volt a KMP-nek (Hirossik János mellett), és tagja lett a párt Központi Bizottságának. Mint a kommunista párt funkcionáriusát, 1919. február 20-án mikor az esti órákban visszatért Aszódról Budapestre, a rendőrség le akarta tartóztatni. Felesége elővigyázatosságból elkérte a szomszéd fényképész műtermének kulcsait, s mikor a rendőrök megjöttek, elrejtette férjét a terembe. Ezután Vántus egy ismerősénél, egyes források szerint Göndör Ferencnél lakott.
A kommün alatt és után bélyegkép|Károly Vántus sírgödör. Novodevichy temető (Moszkva) 1919. március 21-én egyik aláírója volt a két párt egyesülését és a proletárdiktatúrát kikiáltó nyilatkozatnak. A tanácskormány egyik (földművelésügyi) népbiztosa lett, s május legelején a Mura-front parancsnokaként, illetve Vas vármegye kormányzótanácsi biztosaként tevékenykedett. Az 1919 június elején tartott földműveskongresszuson csakúgy, mint Rákosi Mátyás vagy Latinka Sándor, ő is ellenezte a Hamburger Jenő által benyújtott tervezetet, amely kimondta, hogy az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között nem tesznek különbséget.Hajdu Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969., 227. oldal Az 1919. június 13-án tartott pártkongresszuson a párt (Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja) vezetőségébe választották, 1919. június 23-án pedig a Tanácsok Országos Gyűlése beválasztotta a Szövetséges Központi Intéző Bizottságba.
A kommün bukása után Budapesten maradt, s 1919. október 24-én letartóztatták. A népbiztosperben 46 rendbeli gyilkossággal, pénzhamisítással, felbujtással, rablással, lázítással és felségsértéssel vádolták. Ő volt az első kihallgatott, mivel őt viselte meg legjobban társai közül a fogság. Elhatárolta magát Kuntól, s letagadta, hogy aláírta az egyesülési határozatot. Azt viszont elismerte, hogy ő volt a KMP titkára.Rév Erika: A népbiztosok pere, Kossuth Könyvkiadó, 1969., 74. o. Halálra ítélték, ám az ítéletet nem hajtották végre. 1922-ben szovjet–magyar fogolycsere-akció keretében a Szovjetunióba került, ahol haláláig az építőiparban tevékenykedett.
Emlékezete Az ő nevét viselte 1978 és 1991 között a mai Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola.Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola: Iskolánk története
Budapest XI. kerületében utcát neveztek el róla, 1991 után ezt Szerémi sorra nevezték át.
Jegyzetek
Források
Magyar Életrajzi Index Vántus Károly fogolytörzskönyve (1919)
Nagy idők nagy tanúi emlékeznek. 1918–1919. Összeáll. Lányi Ernőné. Budapest, 1959., 82–88. o.
További információk Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.
Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. 1919–1929. Budapest, 1964. Józsa Antal – Milei György: A rendíthetetlen százezer. Magyar a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban. Bp., 1968. Szabó László: A fiatal Ady Endre és barátja, a párttitkár. Népszabadság, 1957. november 20. 4-5. o.
Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:KMP-tagok Kategória:Magyarország földművelésügyi miniszterei Kategória:Református magyarok Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:Nagyváradiak Kategória:A szovjet–magyar fogolycsere-akció kicseréltjei Kategória:Ácsok