200px|bélyegkép|A pajzsmirigy (világosbarnával jelölve) elhelyezkedése és vérellátása 200px|bélyegkép|A pajzsmirigy a nyak elülső részén, az ádámcsutka alatt található A pajzsmirigy (latinul glandula thyreoidea) a nyak elülső részén, a gége előtt elhelyezkedő, kétlebenyes belső elválasztású mirigy. Mikroszkóposan 0,2–1 mm átmérőjű, gömb alakú follikulusokből áll, melynek falát follikuláris (és kisebb mértékben parafollikuláris) sejtek alkotják. Kívülről kétszer két mellékpajzsmirigy kapcsolódik hozzá.
A pajzsmirigy elsődleges feladata az anyagcsere sebességét és a gyerekek fejlődését szabályozó pajzsmirigyhormonok (tiroxin és trijód-tironin), valamint a kalciumháztartást reguláló kalcitonin termelése. A pajzsmirigyhormonok szintézisét az agyalapi mirigy elülső részében keletkező pajzsmirigyserkentő hormon szabályozza (azét pedig a hipotalamusz tireotropinfelszabadító hormonja).
Funkcionális zavarai, betegségei közé tartozik az alulműködés (hipotireózis), túlműködés (hipertireózis), gyulladás (tireoditisz), kóros megnagyobbodás (golyva), göbök (nodulák) és tumor. A túlműködés leggyakoribb oka az autoimmun Basedow-kór, míg az alulműködésé a jódhiány; jóddal megfelelően ellátott régiókban pedig a szintén autoimmun Hasimoto-tireoditisz. Az embrionális és kora gyerekkori pajzsmirigyhormon-hiány testi és szellemi fejlődési visszamaradottsághoz (kretenizmushoz) vezet.
A pajzsmirigy és betegségei több ezer éve ismertek, bár nevét és részletes anatómiai leírását csak a reneszánsz idején kapta.
Szerkezete
A pajzsmirigy egy lepke formájú, tömött tapintatú, barnásvörös színű, kissé dudoros felszínű, kétlebenyes mirigyszerv, melynek jobb és bal lebenyét egy vékony mirigyszövetből álló híd, az ún. isztmusz köti össze. Felnőttek esetében súlya 20-30 gramm, a lebenyek egyenként kb. 5 cm hosszúak, 3 cm szélesek és 2 cm vastagok; az isztmusz 1,25 cm széles és magas. Mérete a nők esetében valamivel nagyobb és terhesség alatt megnövekszik.
A pajzsmirigy a nyak elülső részén helyezkedik el, a gége, valamint a légcső felső része előtt. Közvetlenül felette található a pajzsporc és a gyűrűporc (az ádámcsutka alatt). A lebenyek felső csúcsa eléri a pajzsporcot, míg az alsó a légcső 4-6. porcáig húzódik, az isztmusz pedig a 2-3. légcsőporcot fedi. Előtte a nyelvcsont alatti izmok, oldalt a fejbiccentő izom fekszik. A lebenyek alatt fekszenek a fő nyaki ütőerek. A pajzsmirigy alatt található a légcső, a gége és a nyelőcső. Itt húzódik a bolygóideg visszahajló ága, a nervus laryngeus recurrens és az alsó pajzsmirigyartéria is. A pajzsmirigyhez tapad még a lebenyeken két-két (összesen négy) mellékpajzsmirigy, a kapszula két rétege között.
A pajzsmirigyet vékony kötőszövetes tök, kapszula veszi körül, amely egy belső és egy külső rétegből áll. A belső réteg benyúlik a mirigyszövetbe és válaszfalakat (szeptumokat) képez, amely a szövetet mikroszkopikus méretű lebenykékre osztja. A külső réteg a nyaki fascia (izmokat borító kötőszövethártya) lamina pretrachealis rétegéhez csatlakozik, rögzítve a szervet a pajzsporchoz és a gyűrűporchoz. Emiatt nyeléskor a pajzsmirigy a porcokkal együtt mozog.
Vérellátás, beidegzés A pajzsmirigyet a felső pajzsmirigyartéria (arteria thyreoidea superior, a külső fejverőér leágazása) és az alsó pajzsmirigyartéria (a. t. inferior, a pajzsmirigy-nyaki törzs, truncus thyrocervicalis leágazása) látja el vérrel. A felső artéria első és hátsó, az alsó további felső és alsó ágakra szakad szét. A vénás vért a fő nyaki vénába (vena jugularis interna) torkolló felső (v. thyreoidea superior) és középső pajzsmirigyvéna (v. t. media) gyűjti össze; valamint az alsó pajzsmirigyvénák (v. t. inferior), amelyek a jobb és bal fej-kar vénákba vezetnek. Mind az artériák, mind a vénák érfonatot (plexus thyreoideus impar) képeznek a kötőszövetes tok két rétege között. A pajzsmirigynek méretéhez képest rendkívül bő a vérellátása.
Nyirokerei az isztmusz fölötti gége előtti nyirokcsomókhoz (nodi lymphoidei praelaryngei), valamint a légcső előtti és melletti nyirokcsomókhoz csatlakoznak. Szimpatikus beidegzését a szimpatikus dúclánc felső, középső és alsó nyaki dúcaiból; a paraszimpatikust a felső gégideg (nervus laryngeus superior) és a visszahajló gégeideg (n. l. recurrens) biztosítja.
Változatok Méretét, alakját és a mellékpajzsmirigyek elhelyezkedését illetően számos változata ismert.
Az esetek egy jelentős hányadában (18-44%) a pajzsmirigynek egy harmadik része is van, az isztmuszból akár egészen a nyelvcsontig felnyúló ún. piramislebeny vagy Lalouette-piramis. Általában inkább az isztmusz bal oldala felé tolódik és felső része ritkán el szakadhat a pajzsmirigytől. A piramislebeny a pajzsmirigy embrionális fejlődéséből marad vissza, annak a nyelvgyök és pajzsmirigy közötti vezetéknek (ductus thyroglossus) a maradványa, amely normál esetben teljesen visszafejlődik. Tulajdonképpen ritkán ennek a vezetéknek az egész hosszában a nyelvtől a pajzsmirigyig visszamaradhatnak apró pajzsmirigy-kezdemények. A lebenyek hátulsó oldalán, többnyire a visszahajló gégeidegnél néha kifejlődik egy kis csúcsos képződmény, az ún. Zuckerkandl-féle tuberkulum.
Egyes esetekben kifejlődik az isztmuszt és nyelvcsontot összekötő pajzsmirigyemelő izom, vagy a kis arteria thyroidea ima artéria.
Szövettana
A pajzsmirigy szinte teljes tömege 0,2–1 mm átmérőjű, gömbölyű follikulusok (tüszők) sokaságából áll. A follikulus hólyagszerű képlet, amelynek fala egyrétegű, ún. follikuláris sejtek alkotta köb- vagy alacsony hengerhám. Belsejét gélszerű, kolloidnak nevezett massza teszi ki, amely elsősorban hormonprekurzor fehérjét, tireoglobulint tartalmaz. A follikuláris sejtek külső oldala egy bazális membránhoz csatlakozik, míg a belső a kolloiddal érintkezik. Köztük a kolloidot el nem érő, jóval kisebb számú ún. parafollikuláris sejt (vagy C-sejt) is található.Michael H. Ross: Szövettan. Kézikönyv és atlasz. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2007
A follikuláris sejtek T3 és T4 tiroidhormonokat termelnek a kolloidból felvett tireoglobulin transzportálása és módosítása révén. Alakjuk aktivitásuk függvényében lehet lapos, köbös vagy oszlopszerű.
A parafollikuláris sejtek a kalciumháztartást szabályozó kalcitonint választják ki.
Embrionális fejlődés Az emberi magzat esetében a pajzsmirigy a megtermékenyülés utáni 4. héten kezd kialakulni a primitív garat nyelvgyök alatti endodermájának megvastagodásából. Ez a megvastagodás lefelé növekszik és kialakítja a ductus thyroglossus nevű csőszerű invaginációt, amely egészen a pajzsmirigy végleges helyéig, a nyak első részéig leszáll és ott két lebenyre oszlik; eközben a felső része az 5. hét végére elsorvad (néha részben megmarad, ez a piramislebeny). A 9. hét környékén sejtjei follikuláris sejtekből álló lemezekké fejlődnek, majd follikulusokká rendeződnek. A 14. hétre már gyakorlatilag kialakul a funkcionális pajzsmirigy, a follikulusok belső tere kolloidot tartalmaz. Eközben a 11. héten a hipotalamusz és az agyalapi mirigy megkezdi a tireotropinfelszabadító hormon, illetve a tireotropin termelését A 18-20. hétre a pajzsmirigy tiroxintermelése (T4) már képes ellátni a magzat szükségleteit. A trijód-tironin (T3) szintje sokáig alacsony marad, mintegy 15 ng/dl egészen a 30. hétig; a születés idejére ez 50 ng/dl-re növekszik. Az anya esetleges pajzsmirigy-alulműködése az idegrendszer fejlődésének zavaraihoz vezethet, ezért is fontos a magzat megfelelő jódellátása és hogy szükség esetén biztosíthassa magának a kellő hormonszintet.
A parafollikuláris sejtek eredete más, ezek az ún. ultimobranchiális test (negyedik branchiális tasak) hámsejtjeiből származnak. A 7. héten kezdenek vándorolni a leendő pajzsmirigy felé és beépülnek a lebenyeibe, illetve a kialakuló follukulusok hámjába.
Feladatai
A pajzsmirigy elsődleges feladata a jódtartalmú pajzsmirigyhormonok (tiroxin vagy a beépült jódatomok alapján rövidítve T4, valamint trijód-tironin, T3) termelése. Ezenfelül a parafollikuláris sejtek a kalcitonin, a mellékpajzsmirigyek pedig a parathormon peptidhormont ürítik a vérbe. A tiroxin és a trijód-tironin a tirozin aminosav származékai. Szervezetre gyakorolt hatásuk széleskörű:
metabolikus: a pajzsmirigyhormonok megnövelik az anyagcsere sebességét szinte valamennyi testszövetben. Hatásukra megnő az étvágy, a táplálékfelszívódás mértéke, a bélmozgás. Fokozódik a glükóz felszívódása, szintézise és lebontása. Stimulálják a zsírok lebontását és növelik a szabad zsírsavak mennyiségét; a koleszterinszintet viszont csökkentik, talán úgy hogy fokozzák kiválasztását az epébe. szív- és érrendszeri: növelik a szívverés sebességét és erejét. Fokozzák a légzés gyakoriságát, az oxigén felvételét és fogyasztását, növelik a mitokondriumok aktivitását. Mindezek hatására a véráramlás sebessége és a testhőmérséklet nő. növekedési a pajzsmirigyhormonok alapvető fontosságúak a magzat és a gyerekek fejlődésében. Fokozzák a test gyarapodását és az agy normális fejlődéséhez is elengedhetetlenek, különösen a magzati korban és az élet első éveiben. Befolyásolják a szexuális életet (a libidó fenntartását és a menstruációs ciklus szabályozását), az alvást és az agyműködést is (nagyobb hormonszint gyorsabb gondolkodással de rosszabb összpontosító képességgel jár)
A vérbe kiválasztott pajzsmirigyhormonok egy nagyon kis hányada marad szabadon. Nagyobb részük a tiroxinkötő globulinhoz (70%), transztiretinhez (10%) vagy szérumalbuminhoz (15%) kapcsolódik. A szabadon maradó T4-nek mindössze 0,03%-a, a T3-nak pedig 0,3%-a bír hormonális aktivitással. Ezenkívül T3 mintegy 85%-a a szövetekben képződik T4-ből, a jodotironin-dejodináz enzim közreműködésével.
A pajzsmirigyhormonok képesek átdiffundálni a sejt- és sejtmagmembránon és a sejtmagban a TR-α1,TR-α2,TR-β1 és TR-β2 receptorokhoz kapcsolódnak, amelyek ezután a gének megfelelő szabályozó régióikhoz vagy transzkripciós faktorokhoz kötve szabályozzák a génműködést. A hormonmolekulák ezenkívül képesek a glükóztranszportáló fehérjékhez vagy olyan enzimekhez kapcsolódni és működésüket befolyásolni, mint a sejtmembránbeli Ca2+ ATP-áz vagy az adenilát-cikláz.
Hormonszintézis
A pajzsmirigyhormonok tireoglobulinból képződnek. Ezt a fehérjét follikuláris sejtek durva felszínű endoplazmatikus retikulumán szintetizálják, majd transzporttal a follikulusok lumenébe kerül ki. A tiroglobulin 123 tirozint tartalmaz, amelyek reagálnak a lumenben felhalmozott jódatomokkal.
A jód a vérben jodidion (I−) formájában található meg, amelyet a follikuláris sejtek nátrium-jodid szimporter ionpumpájukkal vesznek fel. Ez a sejtmembránba ágyazott ioncsatorna egyszerre két nátrium- és egy jodidiont transzportál a sejtbe. A citoplazmában levő jodidot aztán a szintén membránfehérje pendrin továbbítja a lumenbe. A pendrin ún. antiporter, egy jodidion kiválasztásáért cserébe felvesz a sejtbe egy kloridiont. A lumenben a tiroid-peroxidáz enzim a jodidot töltés nélküli jódatommá oxidálja. A könnyebben reagáló jód ezután a tiroglubolinok tiroziljaihoz (a tirozin savmaradékához) kapcsolódik, ezáltal létrejönnek a tiroidhormonok prekurzorai, a monojód-tirozin (MIT) és dijód-tirozin (DIT).
A pajzsmirigyserkentő hormon hatására a follikuláris sejtek tireoglobulint vesznek fel a lumenből, amelyet proteázenzimjeikkel darabokra vágnak, így felszabadul a T3 és T4 hormon, valamint a MIT, DIT és minimális mennyiségű reverz trijód-tironin (RT3) is. A T3 és T4 kiválasztódik a vérbe; ekkor a molekulák 80–90%-a T4 és csak 10–20% a T3.How Your Thyroid Works: A Delicate Feedback Mechanism. Updated 2009-05-21.The thyroid gland in Endocrinology: An Integrated Approach by Stephen Nussey and Saffron Whitehead (2001) Published by BIOS Scientific Publishers Ltd. A periferiális szövetekben a dejodináz enzimek leszedik a jódatomokat a MIT-ről és a DIT-ről, valamint a T4-et T3-má és RT3.-má konvertálják. Az RT3 95%-a és a T3 87%-a ezen a módon keletkezik.
Szabályozás