Lukács Tihamér (Csíkszereda, 1980. július 18. –) magyar labdarúgó, jelenleg a SV Eberau játékosa.

Habár erdélyi születésű az általános iskolát már Körmenden végezte.

A 2006–2007-es szezonban Pécsen nyújtott játékával került be a köztudatba, akkor a kiesés ellen harcoló csapat egyik legjobbja volt. Gólt lőtt a Tatabányának, a Fehérvárnak, a Honvédnak és a Kaposvárnak is. Miután csapata kiesett magas bérigényei miatt új csapatot kellett keresnie magának.

Próbajátékra a ZTE-hez került, amelyben a Rapid Wien elleni meccsen gólt is lőtt. Játéka elnyerte a csapat vezetőinek tetszését, hároméves szerződést írtak alá vele.

Új csapatában bajnoki mérkőzésen először a DVSC ellen elvesztett mérkőzésen lépett pályára, 6 perc erejéig.

A csapat következő mérkőzésén azonban kezdő volt és ezt góllal hálálta meg a Kaposvár elleni Ligakupa mérkőzésen. Az idény során a magyar bajnokságban 8 mérkőzésen jutott szóhoz (hatszor csereként), 208 percet töltött a pályán, a Ligakupában 10 mérkőzésen 4 gólt szerzett, míg az NB III Bakony-csoportjában 5 mérkőzésen lépett pályára (432 perc).

2008 januárjában egy évre kölcsönben került a bolgár Vihren Szandanszki csapatához, ahol négy bajnoki gólt szerzett 2175 pályán töltött perc alatt.

2009-ben fél évet töltött az orosz másodosztályban szereplő FK Nyizsnyij Novgorod csapatában, ahol 7 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett. Csapata a 13. helyen végzett.NS Online: Harci helikopterek a magyar légiós meccsén, 2010. február 4.

2003-ban a Berzsenyi Dániel Főiskolán testnevelés szakos diplomát szerzett. Jelenleg a Josefinum Eberau Testnevelés tanára.

Sikerei, díjai

Jegyzetek

Források tudositas.hu hlsz.hu zete.co.nr PMFC honlap nb1.hu: Bulgáriába igazolt Lukács, 2007. január 14. NS online: Négynapos túra egy bajnoki meccsért, 2009. augusztus 27. NS Online: Továbbra is a tatárok vasmarkában Oroszország

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Haladás labdarúgói Kategória:A Fortuna Köln labdarúgói Kategória:A PMFC labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:A Büki TK labdarúgói Kategória:A BFC Siófok labdarúgói Kategória:Csíkszeredaiak Kategória:Körmendiek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Az Estrela Amadora labdarúgói Kategória:Élő személyek