bélyegkép| Alain Prost, a Scuderia Ferrari pilótája az 1991-es phoenixi Egyesült Államok Nagydíj első körében A Scuderia Ferrari olasz Formula–1-es versenycsapat, a sportág eddigi legsikeresebbje, a világbajnokság kezdete, 1950 óta jelen van a Formula–1-ben. Enzo Ferrari alapította 1929-ben (a Scuderia olaszul istállót jelent, a Ferrari az alapító Enzo Ferrari nevére utal), és 1939-ig az Alfa Romeo autóit versenyeztette. Csak később kezdtek saját autókat készíteni.
A 2019-es szezonban a versenyzők a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki 2015 óta van a csapatnál, és a Saubertől érkező Charles Leclerc, aki Kimi Räikkönent váltotta. Maurizio Arriavebenét pedig, aki 2015 és 2018 közt volt csapatfőnök, Mattia Binotto váltotta. 2023-tól Frédéric Vasseur irányítja a csapatot Binotto helyett.
2007-ben megnyerték az egyéni (Räikkönen) és a konstruktőri bajnoki címet is. Utóbbit 2008-ban megvédték, az egyéni címről viszont Felipe Massa a zárófutam utolsó körében lecsúszott. 2010-ben Fernando Alonso volt harcban a bajnoki címért, listavezetőként várta az utolsó versenyt, de a futam nem sikerült, így alulmaradt a Red Bull Racingnél versenyző Vettellel szemben. 2012-ben Alonso ismét a zárófutamig volt esélyes a címre, de ezúttal is Vettel nyerte a bajnokságot. 2014-ben gyenge szezont zárt a csapat, 1993 óta első ízben fordult elő, hogy egész évben nem sikerült futamot nyerniük. 2015-ben Vettel révén három futamot nyertek, a konstruktőri világbajnokságban második helyen zártak a Mercedes mögött. 2016-ban viszont megint nem tudtak futamgyőzelmet elérni, a konstruktőrök között visszacsúsztak a harmadik helyre a Red Bull mögé. 2017-ben a Ferrari a megelőző évekhez képest versenyképesebbnek bizonyult, Vettel sokáig esélyesnek tűnt a Mercedesszel szemben, de a szezon későbbi szakaszában túl sok pontot vesztett, ami miatt elszálltak a világbajnoki reményei. A 2018-as szezont még biztatóbban kezdte a Ferrari, de az év későbbi szakaszában ismét többször hibázott Vettel és a csapat, így ezúttal sem sikerült a világbajnoki cím megszerzése. 2019-ben a motort szabálytalannak minősítették, így 2020-ban jelentősen hátra csúsztak a mezőnyben. 2025-től a csapat pilótái: Lewis Hamilton és Charles Leclerc.
A csapat legsikeresebb versenyzője a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki öt egyéni bajnoki címet szerzett a Ferrarinak az összes tizenötből.
A csapat története A kezdetek A csapatot 1929-ben alapította Enzo Ferrari amatőr versenyzők támogatásának érdekében, bár ő maga is versenyzett azelőtt a Fiat csapatnál. Az ötlet november 16-án egy vacsora alkalmával jött, amikor Bolognában Augusto és Alfredo Caniato textilgyárasoktól, illetve a gazdag amatőr versenyzőtől, Mario Tadinitól kért pénzügyi segítséget. Egy negyven főből álló csapatot gyűjtött, melynek legtöbb pilótája Alfa Romeo 8C autóival versenyzett; Enzo Ferrari maga is folytatta versenyzői karrierjét első fiának, Dinónak 1932-es születéséig. thumb|right|250px|Alfa Romeo Tipo C, amelyet a Ferrari 1935-től 1936-ig használt 1933-tól gazdasági nehézségek miatt az Alfa Romeo csak ritkán indult versenyeken, helyét a Scuderia Ferrari autói vették át. 1935-ben Enzo Ferrari és Luigi Bazzi megépítették az Alfa Romeo Bimotore-t, Ferrari emblémával az oldalán. Ebben az évben az Alfa Romeo ismét versenyezni kezdett. 1938-ig Enzo Ferrari számos, már befutott versenyzőt (többek között Tazio Nuvolarit, Giuseppe Camparit, Achille Varzit és Louis Chiront), valamint több tehetséges kezdőt (Tandini, Guy Moll, Carlo Maria Pintacuda és Antonio Brivio) menedzselt a modenai Trento e Trieste körúton található központjából. Ebben az évben az Alfa Romeo kinevezte a gyár versenyrészlege, az Alfa Corse vezetőjévé. 1939-ben azonban távozott, mert úgy érezte, hogy szerződtetésével az Alfa őt ki akarja vásárolni, csapatát, a Scuderiát pedig magába szeretné olvasztani. Cégének nevét Auto Avio Costruzioni Ferrarira módosította, és szerszámgépgyártással kezdett foglalkozni. Az Alfával kötött megállapodásában vállalta, hogy nem épít versenyautót Ferrari nevén az elkövetkező négy évben.
Az Alfa Romeóval kötött megállapodás ellenére a Ferrari azonnal elkezdett dolgozni az első saját versenyautóján, mely a Tipo 815 nevet viselte. Az Alberto Massmino tervezte autó volt az első igazi Ferrari versenyautó. Bár autó részt vett néhány fontosabb megmérettetésen, a második világháború ideiglenesen véget vetett a versenyzésnek, a Tipo 815 soha nem lépett többé versenypályára. Ferrari továbbra is szerszámgépeket gyártott. 1943-ban átköltöztette főhadiszállását Maranellóba, egy évre rá a várost bombázni kezdték.
A Formula–1-ben
1950–1959 250px|thumb|left|Ferrari Tipo 625 2007-ben, Doningtonban A Ferrari 1950-ben az idény második versenyén debütált a Formula–1-ben, a monacói nagydíjon Alberto Ascarival és Luigi Villoresivel. A Formula–1 első két évét az Alfa Romeo uralta, Juan Manuel Fangióval és Nino Farinával. A Ferrari második évében, 1951-ben José Froilán González megszerezte az olasz csapat első győzelmét a brit nagydíjon. 1951 után az Alfa Romeo visszavonult a versenyzéstől, az 1952-es évet a Ferrari és Ascari uralta teljes mértékben. A bajnokság élén a három a Ferraris végzett, Ascari lett a világbajnok hat győzelemmel, Farina második, Piero Taruffi harmadik helyen végzett. 1953-ban ismét Ascari lett a bajnok, az utolsó versenyen tudta csak megverni a Ferrarikat a Maseratis Fangio, aki az évben második lett. 1954-re bevezették az új 2.5 literes motorokat, a Ferrari új autója a Tipo 625-ös lett. Az évet Fangio nyerte, évadját a Maseratival kezdte, a Mercedesszel fejezte be. A ferraris González második lett a bajnokságban. A Ferrari 1955-ben és 1956-ban a Lancia karosszériáit használta. 1955-ben a csapat összesen egy versenyt tudott megnyerni Maurice Trintignanttal. Ugyanabban az évben meghalt Alberto Ascari egy sportautó balesetben. 1956-ban Collins kettő, az ez évben ferraris Fangio három győzelmet és egyben negyedik világbajnoki címét szerezte. 1957-re Fangio visszatért a Maseratihoz, és ismét győzött. 1958-ban, amikor elindult konstruktőri világbajnokság, a Vanwall nyerte az elsőt. 1958-ban a csapat új modellje a 246 Dino lett, mellyel Mike Hawthorn megnyerte az évi egyéni bajnoki címet. Hawthorn nem örülhetett sokáig világbajnoki címének, 1959 januárjában meghalt közúti balesetben. 1959-re a csapat új versenyzői Phil Hill, Jean Behra, Tony Brooks és Dan Gurney lettek, nagy sikert azonban egyikük sem ért el. A világbajnokságot az ausztrál Jack Brabham nyerte a Cooperrel.
Az 1950-es években a kezdeti sikerek mellett a tragédiák sora sem kerülte el a csapatot. Castellotti 1957 márciusában, Modenában vesztette életét, miközben a Sebringi 12 órás autóversenyre tesztelte az új Ferrarit, Alfonso de Portago autója ugyanazon év májusában a Mille Miglia versenyen Mantova közelében belerohant a tömegbe, megölve tizenkét embert. A Ferrarit ezért emberölésért megvádolták. Az 1958-as francia nagydíjon, Reimsben súlyos balesetet szenvedett Luigi Musso, aki néhány órával a kórházba szállítást követően életét vesztette.
1960–1969 270px|thumb|right|Lorenzo Bandini 1966-ban Az 1960-as szezon valamivel jobban sikerült, mint az 1959-es. A versenyzők Phil Hill, Wolfgang von Trips és Cliff Allison voltak. A mezőny közepén még Willy Mairesse és Richie Ginther is versenyzett. Mairesse első-motoros, Ginther a Ferrari első középmotoros autóját vezette. A Ferrari ez évben megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt Paul Frère és Olivier Gendebien versenyzőkkel. 1961-re maradt Hill, von Trips, és Ginther. Phil Hill és von Trips első és második lett a bajnokságban, a Ferrari megnyerte a konstruktőri vb-címet. Giancarlo Baghetti a szezon közepén csatlakozott, aki élete első Formula–1-es versenyét azonnal megnyerte. Von Trips egy versennyel az év vége előtt Olaszországban meghalt balesete következtében, Hill világbajnok lett. A Ferrari Le Mans-ban is nyert Olivier Gendebiennel és Phil Hill-lel. 1962-ben Hill és Baghetti maradtak újonc versenyzőkkel, Ricardo Rodríguezzel és Lorenzo Bandinivel kiegészülve. A szezon során azonban egy futamgyőzelmet sem könyvelhettek el maguknak. 1963-ban a versenyzők Bandini, John Surtees, Willy Mairesse és Ludovico Scarfiotti voltak. A német nagydíjon Surtees, Mairesse azonban súlyos balesetet szenvedett, és nem tudott már újra versenyezni. 1964-ben a Ferrari új modellje a nyolchengeres 158 F1 lett. Surteeshez és Bandinihoz csatlakozott a fiatal mexikói Pedro Rodríguez, aki az 1962-ben meghalt Ricardo Rodríguez testvére volt. Surtees kettő, Bandini egy versenyt nyert. Surtees ezzel jóval megelőzte a Lotusos Jim Clarkot, aki bár három versenyt nyert, mégis csak harmadik lett. Surtees világbajnok, Bandini negyedik lett. A Ferrari már ötödször nyerte meg a Le Mans-i versenyt is, ebben az évben Jean Guichet-vel és Nino Vaccarellával. 1965 az utolsó év volt a Formula–1-ben, amikor 1.5 literes motorokat lehetett használni, a Ferrari az év első felében még V8-as motorjaival versenyzett, az év második felében már 12 hengeres motorokkal indult. Az évben azonban Clark fölényesen győzött a Lotus-szal. Ekkor a Ferrari már hetedik Le Mans-i győzelmét szerezte meg egyhuzamban. 1966-ban Surtees és Bandini is egy-egy futamgyőzelmet szerzett. Surtees az idény közepén a Cooperhez igazolt, helyére Mike Parkes ült be. 1967-ben Chris Amon lett Bandini csapattársa. Bandini a monacói nagydíjon történt balesete után néhány nappal meghalt. Az 1968-as szezon valamivel jobban sikerült a csapat számára. Jacky Ickx franciaországi győzelmével és jó helyezéseivel a negyedik lett a bajnokságban. Az év végén távozott a Brabham csapathoz. 1968 nyarán a Fiat megvásárolta 11 millió dollárért a Ferrari utcai autó részvényeit, de ennek 50%-a továbbra is a Ferrari irányítása alatt állt. 1969-ben a csapat nem volt túl sikeres, Ickx az idényt Brabhamnél töltötte. Az év közepén Pedro Rodríguez a szezon végéig a Ferrarihoz igazolt, 1969 végén Amon elhagyta a csapatot.
1970–1979 right|thumb|260px|Ickx Ferrari 312B2-je 2008-ban 1970-ben Jacky Ickx visszatért a Ferrarihoz, csapattársa Clay Regazzoni lett. A Ferrari a Lotusszal harcolt a világbajnoki címért. Ickx megnyerte az osztrák, a kanadai és a mexikói nagydíjakat, mellyel második lett a posztumusz világbajnok Jochen Rindt mögött. A következő években a csapat ritkán ért el jó helyezéseket, futamgyőzelmeket. Az 1971-es szezonnyitót meglepetésre Mario Andretti nyerte, Ickx győzött a holland, majd az 1972-es német nagydíjon, azonban összességében nem voltak sikeresek. A hanyatlás mélypontja az 1973-as szezon volt, amikor két versenyen egy Ferrari sem vett részt. 230px|left|thumb|Clay Regazzoni 1976-ban 1974-ben Enzo Ferrari befejezte a Ferrari sportautóverseny programját, Luca di Montezemolót tette meg csapatfőnöknek és Niki Laudát hozta el a csapatba, aki kétszer nyerni tudott a szezonban. Regazzoni 1973 után visszatért a csapathoz. Az új 312T modellel Lauda egyéni, a Ferrari konstruktőri bajnoki címet szerzett 1975-ben. 1976 konstruktőri világbajnoka ismét a Ferrari lett. Lauda egy ponttal maradt csak le a mclarenes James Hunttól, miután súlyos nürburgringi balesete után két versenyt kihagyni kényszerült. Az év közben Clay Regazzoni helyére Carlos Reutemann érkezett. 1977-ben Lauda ismét megnyerte a világbajnoki címet, a Ferrari szintén. 1978-ra az olasz csapat versenyzőfelállása Reutemann és Gilles Villeneuve lett, miután Lauda elhagyta a csapatot, és a Brabhamhez ment. Az évet azonban fölényesen a Lotus nyerte radikális újításának köszönhetően, melynek lényege a leszorítóerő megnövelése volt. 1979-re a dél-afrikai Jody Scheckter érkezett az olaszokhoz, aki Michael Schumacher érkezéséig a Ferrari utolsó világbajnoki címét szerezte 1979-ben. A modellt, amivel Scheckter nyert, már szintén a nagy leszorító erő elérésének megfelelően tervezték, és 12 hengeres motorja volt.
1980–1989 250px|right|thumb|Michele Alboreto1985-ben a Ferrarival