Scott Speed (Manteca, Kalifornia, 1983. január 24. –) amerikai autóversenyző, aki a Toro Rosso csapat pilótájaként a Formula–1-ben is versenyzett.

Pályafutása A Formula–1 előtt Meglehetősen későn, 10 évesen kezdett el gokartozni. Nyolc év alatt több széria bajnoki címét is begyűjtötte, majd 19 évesen átnyergelt Forma-autózásra, és 2003-ban bekerült a Red Bull tehetséggondozó programjába. Fél éven belül kiderült, hogy fekélyes bélgyulladással küzd, és a krónikus betegség kezelése miatt szüneteltetnie kell a versenyzést.Scott Speed www.formula1.com . Retrieved July 1, 2007.

Egy évvel később aztán gyógyultan tért vissza, és a Formula Renault 2000 európai és német sorozatát is megnyerte, így 22 évesen a frissen létrehozott GP2-ben találta magát, ahol Nico Rosberg és Heikki Kovalainen mögött az összetett harmadik helyén zárt.

A Formula–1-ben 2005 - Red Bull (Tesztpilóta) thumb|left| Speed a Red Bullal a 2005-ös amerikai nagydíjon, mint a csapat harmadik versenyzője Speed a 2005-ös kanadai nagydíj pénteki szabadedzésén, a Red Bull Racing csapat tesztpilótájaként debütált a Formula–1-ben. A soron következő amerikai nagydíj péntekén is tesztelhette az autót. A Formula–1-be való belépésével ő volt Michael Andretti 1993-as visszavonulása óta az első amerikai pilóta. Az évad további futamait megelőző szabadedzéseken Vitantonio Liuzzi tesztelte a Red Bull-t.

2006–2007 - Toro Rosso thumb|right|200px|2006-ban a Toro Rossóval Kanadában 2006-ban már versenyzői állást kapott a Scuderia Toro Rosso csapatnál., miután a Red Bull bejelentette a Minardi felvásárlását és a Toro Rosso megalakítását. 1993 óta először szerepelt amerikai versenyző a Formula–1-ben. Az ausztrál nagydíjon egy pontot szerzett volna a nyolcadikként befutó Speed, de egy sárga zászlós előzés miatt visszakerült David Coulthard mögé a kilencedikre, és pont nélkül maradt. A verdikt kihirdetése után még egy 5000 dolláros pénzbírságot is összeszedett, mert minősíthetetlen hangnemben ordibált a skót pilótával a versenybírói meghallgatáson. Az egész évben mindössze egyszer teljesített a legjobb tízben, és egy pontot sem szerzett.

Első szezonjában nyújtott teljesítménye ellenére 2007-ben is maradt csapatánál, de csak fél szezont és a magyar nagydíjon már Sebastian Vettel versenyzett helyette.

A Formula–1 után A Formula–1-ből való távozása után a Red Bull továbbra is támogatta és a NASCAR felé vezető szériákban versenyzett tovább. 2011-ben megpróbálkozott a legendás Indianapolisi 500-on indulni, ám végül kínos lebőgés lett a próba vége, csapattársa az időmérőn legyőzte, és nem is tudta magát kvalifikálni a versenyre. Napjainkban az Andretti Autosport istálló holdudvarába tartozik, így ennek a csapatnak a színeiben leginkább rallycross versenyeken szerepel. A 2014–2015-ös Formula–E szezonban négy versenyen indult az Andretti pilótájaként. Miamiban az utolsó körben Prost eltalálta a falat, Speed végig lőtávolban volt, de végül 0,433 ezredmásodperccel lemaradt az első helyről. Debütálása a sorozatban remekül sikerült, de ezek után egyszer kiesett és további két versenyen nem szerzett pontot és távozott a sorozatból. 2015-ben megnyerte a Global RallyCross bajnokságot.

Eredményei Teljes GP2-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Helyezés Pont 2005 iSport International SMRFEA3 SMRSPRKi ESPFEA2 ESPSPR3 MONFEA4 EURFEA16 EURSPR12 FRAFEA15 FRASPR18 GBRFEA4 GBRSPR2 GERFEA4 GERSPR3 HUNFEAKi HUNSPR19 TURFEA5 TURSPR4 ITAFEAKi ITASPR15 BELFEA4 BELSPR4 BHRFEAKi BHRSPR19 3. 67.5

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2006 Toro Rosso BHR13 MALKi AUS9 SMR15 EUR11 ESPKi MON13 GBRKi CAN10 USAKi FRA10 GER12 HUN11 TUR13 ITA13 CHN14 JPNKi BRA11 20. 0 2007 Toro Rosso AUSKi MAL14 BHRKi ESPKi MON9 CANKi USA13 FRAKi GBRKi EURKi HUN TUR ITA BEL JPN CHN BRA 21. 0

Teljes az A1 Grand Prix eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2005–06 USA GBRSPR11 GBRFEAKi GERSPRKi GERFEAKi PORSPR13 PORFEA4 AUSSPR AUSFEA MYSSPR MYSFEA UAESPR UAEFEA RSASPR RSAFEA IDNSPR IDNFEA MEXSPR MEXFEA USASPR USAFEA CHNSPR CHNFEA 16. 23

Teljes IndyCar Series eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2011 Dragon RacingSTPALALBHSAOINDYNKTXS1TXS2MILIOWTOREDMMDONHMSNMBALMOTKTYLVS HN 0

Teljes Formula E eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont 2014-15 Andretti BEI PUT PDE BUE MIA2 LBHKi MON12 BER13 MOS LON LON 15. 18

Jegyzetek

További információk

Scott Speed hivatalos honlapja

Kategória:Amerikai autóversenyzők Kategória:Amerikai Formula–1-es versenyzők Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek