200px|thumb|Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke 2006 és 2020 között A Szkeptikus Társaság (hivatalos nevén Szkeptikus Társaság Egyesület) egy Magyarországon tevékenykedő nonprofit szervezet, amely tagja a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának, egyes témák mentén számos hazai és külföldi civil szervezettel együttműködik és céljának tekinti „a tényeken alapuló racionális gondolkodás értékének, a tudomány eredményeinek ismertetését, valamint az irracionális, áltudományos irányvonalak kritikáját”. Az egyesület nevében is megjelenő szkeptikus szó nem a köznyelvben használt kétkedő attitűdre, hanem a tudományos szkepticizmusra utal. A Szkeptikus Társaság alapította a 2021 óta minden évben átadott Laposföld-díjat, amelyet áltudományos tevékenységekért, álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért ítélnek oda, illetve az Orosz László-díjat, amellyel az ilyen eszmékkel szembeni felvilágosító tevékenységet ismerik el. Utóbbit először 2025-ben adták át.
Szervezeti felépítés, működés Elnökség (2025 novemberétől): Elnök: Pintér András Gábor (Idegenvezető, amatőrcsillagász, magántanár, a Szkeptikus Társaság alapító tagja, 2013 júniusától elnökké való megválasztásáig alelnöke, 2020-tól elnöke, a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának elnökségi tagja. 2017-től 2018-ig kisebb politikai szerepet is vállalt a Momentum Mozgalom színeiben. ) Ügyvezető elnök: Báródi Edit Alelnökök: Györgyey János növénybiológus Szabó Erik Székhelye Budapest A szervezet hivatalos célja: „A külföldi szkeptikus mozgalmak mintájára Magyarországon is meghonosítani a szkeptikus gondolkodás kultúráját; a szkeptikusok szervezeti összefogása; a racionális gondolkodás; a tudományos és művészeti ismeretek széleskörű terjesztése; felvilágosítás az áltudományokról, tévhitekről, tudományellenes nézetekről, babonákról; a társadalom kiemelt szerepet biztosítson a tanulásnak, a tudásnak, a tudománynak, az önálló és a dogmáktól mentes gondolkodásnak; az iskolarendszeren kívüli művelődés és képzés lehetőségeinek gazdagítása; az ifjúság bevonása a tudományos ismeretterjesztő munkába; az önművelés, képességfejlesztés, a továbbképzés, a tudományos, alkotó és oktatási tevékenység elősegítése az Egyesület tagsága körében és azon kívül egyaránt; közéleti fórum teremtése természet- és társadalomtudományos, művészeti és filozófiai kérdések megvitatásához; közreműködés a jogállamiság és a civil társadalom formálásában, a mindennapok kultúrájának formálásában, a közhasznú igények kielégítésében.” Közhasznúsági fokozat: Nem közhasznú A szervezet által üzemeltetett honlapok: http://szkeptikustarsasag.hu/ http://www.darwinnap.hu/ http://chemtrail.hu/ http://1023.hu
Történet
A társaság 2006. december 15-én alakult 19 alapítóval, a Tényeket Tisztelők Társasága alternatívájaként, de részben annak nyomdokain, hogy a kritikai gondolkodás terjesztését a civil szférába helyezze, s ezáltal széles nagyközönség számára biztosítson megfelelő fórumot a szkepticizmus területén.
2007 szeptemberében a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsa (ECSO – European Council of Skeptical Organizations) dublini 13. Kongresszusán a társaságot a tagjai közé fogadta, annak elnökét, Hraskó Gábort pedig 2013 augusztusában, a stockholmi 15. Kongresszuson három évre a Tanács elnökévé választották.
2007-ben megrendezték az első Darwin-napot, a tudományos gondolkodás nemzetközi ünnepét, melyet 2009-ben, Charles Darwin születésének 200., A fajok eredete első kiadása megjelenésének 150. évfordulója alkalmából újra megrendeztek.
A társaság Richard Dawkins filozófiájának és ismeretterjesztő műveinek hazai népszerűsítője is
A társaság korai éveiben (2008) tagjai közül néhányan nyílt és harcos ateista álláspontot is képviseltek, ezért bizonyos körökben az egyesületet a három legnagyobb hazai ateista szervezet közé sorolták. 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia akkori, vállaltan vallásos elnöke, Vizi E. Szilveszter bizonyos kijelentéseivel szemben is kritikát fogalmaztak meg, mely lépés miatt ők maguk is kritikus véleményekkel szembesültek. Később a valláskritika mint tevékenységi kör kikerült az alapszabályból, aminek eredményeként többen máshol folytatták tevékenységüket.
2010. február 28-án a társaság nyílt levelet írt az MTA Elnökének, amiben tiltakoztak a Semmelweis Egyetem új, hagyományos kínai orvoslásra épülő képzése ellen. Azt „gagyi tudománynak” nevezték és a Tudományegyetemet megvádolták, hogy "középkori filozófián és elméleteken alapuló, bizonyítottan csak placebóhatással rendelkező áltudományt készülnek oktatni." A Magyar Tudományos Akadémia Elnöki Titkársága válaszlevelében visszautasította a Semmelweis Egyetem jó hírét is sértő vádakat.
2010-ben a társaság közreműködésével készült el Nagy Attila János rendezésében a „Kételkedem, tehát vagyok” című szkeptikus film, amelyben a pálcás vízkeresés, asztráltestek, gázfogyasztáscsökkentő mágnes, fogyasztáscsökkentő benzinadalékok, horoszkópok, méregtelenítő eljárások és egy falszárító berendezés vizsgálatára vállalkozott a stáb. A Fiar Sándor főszereplésével készült film 2011-ben a 42. Magyar Filmszemlén a tudományos-ismeretterjesztő kategóriában elismerő oklevelet kapott, majd ugyanebben az évben a film megkapta a Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál Plakettjét is Szolnokon.
2010. szeptember 17–19. között Budapesten rendezték meg a 14. Európai Szkeptikus Kongresszust, amelynek szervezője és házigazdája a Szkeptikus Társaság volt, és amelyen számos, a nemzetközi szkeptikus közösségben ismert és elismert magyar és külföldi előadó szerepelt. thumb|1023 Kampány Szeged, ifj. Duda Ernő az Egyesület akkori alelnöke a kép bal oldalán, 2011. február 5
2010-2011-ben a társaság nyilvános vitát folytatott az tervezettség álláspontját támogató Értelmes Tervezettség Mozgalom (ÉRTEM) Egyesülettel, ami öt forduló után bizonyos vitatechnikai kérdések miatt félbeszakadt. Később az álláspontok közeledtek, a 2012. december 20-i Szkeptikus Akadémia „Evolúció, intelligens tervezés” előadását a korábbi vitapartner, az ÉRTEM Egyesület is korrektnek tartotta.
2011-ben részt vettek a „1023 Homeopátia – Nincs benne semmi” című nemzetközi kampányban, amellyel a homeopatikus készítmények hatástalanságára hívták fel a figyelmet. Ez a kampány az egyesült királyságbéli The Merseyside Skeptic Society kezdeményezése volt. A kampány csúcspontjának számító esemény során a világ különböző pontjain összegyűlt szkeptikusok 2011. február 5-én 10:23-kor egy általuk előre kiválasztott homeopátiás szert „túladagoltak”, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ezen készítményekben nincsen kimutatható mennyiségű hatóanyag, s csupán a placebo-hatás alapján működnek. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület a weboldalán reagált a Vágó István által vezetett kampányra és a csalás vádjára.
Jelenlegi aktivitás A Szkeptikus Társaság tagjai számos különböző módon igyekeznek ismeretterjesztő tevékenységet végezni, amely a tudományos módszer minél szélesebb közönséggel történő megismertetéséről, valamint a kritikai gondolkodás és a szkeptikus szemlélet fontosságának hangsúlyozását célozza.
A társaság által képviselt területek és témák Főterület Példák, jellemző alterületekOrvostudomány, egészség Homeopátia, alternatív gyógymód, integratív orvoslás, táplálékkiegészítők, diéták, méregtelenítés, csodaszerek, védőoltásEzotéria Aura, számmisztika, radiesztéziaBiológia, vegyipar GMO, élelmiszer-adalékanyagok, E-számok, növényvédőszerekFizika Örökmozgók, tiltott találmányokCsillagászat Asztrológia, ufók, Földön kívüli életTörténelem Magyar őstörténet, alternatív elméletek a magyar nyelv rokonságáról, kitalált középkorParapszichológia jóslás, telekinézis, hatodik érzékIntelligens tervezettség Intelligens tervezettség és az evolúcióelmélet vitájaÖsszeesküvés-elméletek Chemtrail, háttérhatalom, gyógyszergyárak összeesküvéseFogyasztóvédelem Megtévesztő reklámok, versenyhivatali, fogyasztóvédelmi döntésekTudományos módszer, tudományfilozófiaÁltudomány, érvelési hibák
Komplementer gyógyászat és a homeopátia elleni kampány A társaság a Sciencebasedmedicine.org szkeptikus blog által képviselt értelmezést népszerűsíti, amely szerint a integrativ és komplementer orvoslás, a CAM és a homeopátia a kuruzslással és „gagyi tudománnyal” egyenlő. és emiatt már többször került szembe a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Tudományegyetemek tudomány értelmezésével és a hazai orvostudományi képzéssel.
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának a hagyományos kínai gyógyászat képzéssel való bövítése kapcsán a társaság sajtóközleményében is kifejezte véleményét a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatban, és hogy szerintük nincs helye az orvostudományi képzések mellett.
A Semmelweis Egyetem rektora a képzéssel kapcsolatos félreértéseket egy későbbi beszédében próbálta tisztázni:
Összeesküvés-elméletekkel szembeni fellépés 2014. január 25-én az egyesület tagjai a Petőfi Csarnokban tartott chemtrail-ellenes felvonuláson is megjelentek „chemtrail.hu” feliratú pólókban és "Chemtrail-hívőnek álcázták magukat azért, hogy minél több hívő menjen fel az oldalukra, ahol aztán lerántják a leplet a tudománytalan összeesküvésről." A „chemtrail.hu” a Szkeptikus Társaság chemtrail-témájú ellenweboldala.
Részvétel szkeptikus konferenciákon thumb|balra|Vágó István a Szkeptikus Társaság korábbi elnöke a Budapesti Szkeptikus Konferencián Orosz László egyetemi docenssel, 2008.
Megalakulásuk (2006) óta rendszeresen részt vesznek előadóként, résztvevőként és egyes esetekben szervezőként a minden év őszén Székesfehérváron megrendezett Szkeptikusok Országos Konferenciáján, melyet 1995-ben, a Szabadművelődés Háza szervezésében indított útjára Tóth László és Trupka Zoltán. Szintén rendszeresen részt vesznek a 2004 óta évente a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megtartott Budapesti Szkeptikus Konferencián, amelynek szervezői közül többen a Társaság tagjai közé tartoznak. A Társaságból többen is felbukkannak időről időre nemzetközi szkeptikus rendezvényeken is, amelyekről különböző fórumokon rendre be is számolnak az érdeklődőknek.
Szkeptikus Klub A társaság budapesti munkacsoportja 2008 óta minden hónapban (általában a hónap 3. keddjén) megtartja a „Szkeptikus klubest” elnevezésű nyitott rendezvényt, ahol valamilyen, a tudományos szkepticizmushoz és racionalizmushoz kötődő előadás hangzik el. A rendezvénysorozatnak jelenleg a Kossuth Klub ad otthont. Egy időben a szegedi csoport is rendezett hasonló klubesteket, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusi Karán.
Szkeptikusság bemutatása a Civil Szigeten 250px|thumb|A Szkeptikus Társaság sátra a 2015-ös Civil Szigeten Jelen voltak a 2010-es, 2013-as, 2014-es és 2015-ös Sziget Fesztiválon is, ahol az érdeklődők számára tudományos érdekességeket mutattak be, valamint a különböző megtévesztő, áltudományos és hamis állítások leleplezésének módszereibe vezették be a fesztivál résztvevőit.
Beszélgetés Para-Kovács Imrével A társaság képviselői 2013 novembere óta minden hónap első hétfőjén Para-Kovács Imrével beszélgetnek a Klubrádió Ötös c. műsorában, minden alkalommal más áltudományos témát járva körül, melyekkel az egyesület tagjai foglalkoznak. Az itt elhangzott beszélgetések, valamint a Kossuth Klubban elhangzott előadások podcast formájában letölthetők a Szkeptikus Hangtárból.
Gerilla Szkepticizmus a Wikipédián 2014-ben csatlakoztak a "Guerrilla Skepticism on Wikipedia" nemzetközi mozgalomhoz, amely a szkeptikus témákkal és a nemzetközi szkeptikus mozgalom hírességeivel foglalkozó Wikipédia-szócikkek karbantartására, minőségének javítására jött létre, és különböző nyelveken végzi a tevékenységét.
Kritikák a társasággal szemben Dogmatikus szkepticizmus