Saint John’s, közkeletű írásmódjával St. John's a Karib-tengeri Kis-Antillák Szélcsendes-szigetei (Leeward Islands) közé tartozó Antigua és Barbuda fővárosa és egyben legnépesebb városa az Antigua szigetének északnyugati partját tagoló mélyvizű öböl, a Saint John’s Harbour partján. Földrengéses övezetben fekszik, 1843-ban és 1974-ben pusztító erejű földrengések sújtották.

St. John's az ország gazdasági, adminisztrációs, kereskedelmi és közlekedési központja.

Éghajlat Éghajlata trópusi szavanna, az évi középhőmérséklet 27,5 °C. A csapadék évi átlaga mintegy 1000 mm – ennek mintegy négyötöde májustól októberig hullik le. A hurrikánok gyakran veszélyeztetik.

Történelme Angolok alapították 1632-ben. A franciák többször is elfoglalták, de mindannyiszor csak rövidebb időre. A sziget végérvényesen 1764-ben vált angol gyarmattá. A kikötő védelmére az angolok az öböl bejáratának mindkét oldalán erődöt építettek: Fort James (1704–1739), Fort Barrington (1780 körül).

1871-ben tették koronagyarmat székhelyévé. 1981. november 1. óta a független Antigua és Barbuda fővárosa.

Közlekedése, kereskedelme A főváros az ország egyetlen, óceánjárók fogadására alkalmas kikötője; a vízmélység 11–15 m. A hajókat a hullámzástól az öbölben található Rat Island szigetke védi. A világítótorony koordinátái:

Alapvető exportcikkek: cukor, melasz, rum, gyapot, trópusi gyümölcsök; a kivitel fő célpontja Nagy-Britannia

Nemzetközi repülőtere, a Coolidge a várostól mintegy 10 km-re épült, és főleg a turisták fogadására szolgál.

Lakossága Lakossága 2002-ben fő, 1985-ben fő volt. Mintegy 90%-uk afrikai származású, 5-5% mulatt, illetve angol leszármazott.

Gazdasága Az idegenforgalom az 1970-es/1980-as évek fordulóján vált a gazdaság vezető ágazatává. Kereskedelmi, kulturális, idegenforgalmi és oktatási központ.

Ipara: kis kőolajfinomító, halkonzervgyár, cukorfinomító, citromeszencia-gyártó üzem, rumfőzdék, olajütők, pamutipar.

Városkép, látnivalók bélyegkép|jobbra|250px|A Szent János-székesegyház bélyegkép|jobbra|250px|A stadion

A belvárost sakktáblaszerű, egymást merőlegesen keresztező utcákkal tervezték; a két nagy földrengést viszonylag sok 18-19. századi ház túlélte.

A Fort James az öböl északi részébe benyúló Saint John’s Point félszigeten áll; a Fort Barrington pedig a Got Hill félszigeten.

A Függetlenség tere mellett kialakított botanikus kertben sokféle trópusi növényt mutatnak be.

Szent János-székesegyház A város jelképe a városképet uraló, 1845–1848-ban épült, kéttornyú, barokk stílusú Szent János-székesegyház a város központi parkjában. Elődeit az 1683-as, illetve az 1745-ös földrengés rombolta le.

Antigua és Barbuda Múzeuma A múzeumnak egy 1747-ben épített, gyarmati stílusú épület ad otthont. A múzeum többek között az arawak indiánoknak állít emléket.

Kormányzati ház Antigua és Barbuda államfője a mindenkori brit uralkodó – ez a ház az őt képviselő kormányzó hivatala.

Fordítás

Források

Probáld Ferenc és Szegedi Nándor (szerk.): A világ fővárosai. Kossuth Könyvkiadó, 1986. p. 316. Világjárók, p. 607

Kategória:Fővárosok Kategória:Antigua és Barbuda földrajza