Amy Jade Winehouse (Enfield, London, 1983. szeptember 14. – Camden Town, London, 2011. július 23.) hatszoros Grammy-díjas angol énekes-dalszerző. Jellegzetes kontraalt énekhangjáról, érzelemteljes és önéletrajzi ihletésű dalszövegeiről, valamint az olyan műfajok egyedi ötvözéséről ismert, mint a soul, a rhythm and blues és a dzsessz. Zenéje, öltözködési stílusa, valamint nagy nyilvánosságot kapott magánélete révén a popkultúra egyik meghatározó alakjává vált.
Winehouse a londoni Enfieldben született zsidó család gyermekeként, és már fiatal korától kezdve a dzsessz hatása vette körül. Tagja volt a National Youth Jazz Orchestrának, és több dalt is rögzített, mielőtt kiadói szerződést kötött az EMI-vel. Miután egy barátja eljuttatta demófelvételét egy zeneipari vezetőhöz, Winehouse 2002-ben szerződést írt alá az Island Recordsszal. Debütáló stúdióalbumán, a Frank-en (2003) Salaam Remi producerrel dolgozott együtt; az album kereskedelmi sikert aratott az Egyesült Királyságban, és érett dalszerzői stílusa, valamint dzsessz-hatású hangzása miatt a kritikusok elismerését is elnyerte. Az album első kislemeze, a Stronger Than Me Ivor Novello-díjat hozott az énekesnőnek.
Az 1960-as évek lányegyüttesei és a soul zene ihletésére Winehouse második stúdióalbumát, a Back to Black-et (2006) Remi, a Dap-Kings és Mark Ronson producer közreműködésével vette fel. Az album nemzetközi kritikai és kereskedelmi sikert aratott, és minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott albumává vált. Első kislemeze, a Rehab világszerte a legjobb tíz között szerepelt, és Winehouse második Ivor Novello-díját is elnyerte. A 2008-as, 50. Grammy-díjátadón Winehouse öt díjat nyert, amivel beállította az egyetlen este alatt legtöbb Grammyt nyerő női előadó akkori rekordját. Emellett ő lett az első brit nő, aki egyetlen gálán öt Grammy-díjat szerzett. Díjai között szerepelt a „Big Four” kategóriák közül három: A legjobb új előadónak járó díj, valamint Az év felvételéért és Az év daláért járó Grammy a Rehab című dalért, továbbá A legjobb popalbum díja.
Winehouse pályafutását gyakran beárnyékolták a szerhasználattal, mentális problémákkal és függőséggel kapcsolatos küzdelmei, amelyek végül alkoholmérgezés okozta halálához vezettek. Bátyja szerint ebben a bulimia is szerepet játszhatott. Winehouse életét és pályafutását az Amy – Az Amy Winehouse-sztori (2015) című dokumentumfilm mutatta be, míg történetét a Back to Black (2024) című életrajzi film dolgozta fel. 2023-ban a Rolling Stone felvette Winehouse-t minden idők 200 legnagyobb énekesét felsoroló listájára. 2025-ben a Back to Black bekerült a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvétel-nyilvántartásába.
Gyermekkora Amy Jade Winehouse 1983. szeptember 14-én született a Chase Farm Hospitalban, Gordon Hillben, London Enfield kerületében, zsidó szülők gyermekeként. Édesapja, Mitchell "Mitch" Winehouse ablakpanel-szerelő és taxisofőr volt, édesanyja, Janis Winehouse (leánykori neve Seaton) gyógyszerész. Édesanyjánál 2003-ban szklerózis multiplexet diagnosztizáltak. Winehouse ükapja, Harris Winehouse 1891-ben vándorolt ki a fehéroroszországi Minszkből Londonba. Bátyja, Alex 1979-ben született. A család London Southgate kerületében élt, ahol Amy az Osidge Általános Iskolába járt. Winehouse gyermekkorában zsidó vasárnapi iskolába járt. Egy, a hírnévre való felemelkedését követő interjúban azzal fejezte ki elutasító álláspontját az iskolával szemben, hogy könyörgött az apjának, hogy engedje meg neki, hogy ne járjon oda, és hogy amúgy semmit sem tanult a zsidóságról azzal, hogy oda járt. Ugyanebben az interjúban Winehouse azt mondta, hogy évente csak egyszer, Jom kippurkor ment zsinagógába „tiszteletből”.
Winehouse anyai nagybátyjai közül sokan hivatásos jazz-zenészek voltak. Amy apai nagyanyja, Cynthia énekesnő volt, és az angol jazzszaxofonos Ronnie Scott-tal járt. Ő és Amy szülei befolyásolták Amy érdeklődését a jazz iránt. Apja, Mitch gyakran énekelt neki Frank Sinatra-dalokat, és amikor az iskolában bajba került, a Fly Me to the Moont énekelte, mielőtt felment az igazgatónőhöz, hogy megdorgálják. Kilencéves korában Winehouse szülei elváltak, és Winehouse az édesanyjával élt, hétvégenként pedig az apjánál és annak barátnőjénél lakott az essexi Hatfield Heathben.
1992-ben nagyanyja, Cynthia javasolta Amynek, hogy iratkozzon be a Susi Earnshaw Színházi Iskolába, ahová szombatonként járt, hogy továbbképezze magát éneklésben és megtanuljon szteppelni. Négy évig járt az iskolába, és gyerekkori barátnőjével, Juliette Ashbyvel megalapította a Sweet 'n' Sour nevű, rövid életű rapegyüttest, mielőtt a Sylvia Young Színházi Iskolában keresett volna teljes körű képzést. Néhány évvel később arról szóltak a hírek, hogy Winehouse-t 14 évesen kirúgták, mert ’nem kamatoztatta tudását’, és azért is, mert piercinget csináltatott az orrába, de ezeket az állításokat Sylvia Young cáfolta: „15 évesen iskolát váltott... Hallottam, hogy azt mondják, kirúgták; nem így volt. Én soha nem rúgtam volna ki Amyt”. Mitch Winehouse szintén tagadta az állításokat. A lány a Mill Hill-i Mount Schoolba és a Selhurst-i BRIT Schoolba járt, ahonnan 16 évesen került ki.
Miután bátyja, Alex gitárjával játszadozott, Winehouse 14 éves korában saját gitárt vásárolt, és nem sokkal később elkezdett zenét írni, majd munkát vállalni; szórakoztatóipari újságíróként dolgozott a World Entertainment News Networknek, és énekelt a helyi Bolsha Band nevű együttesben is. 2000 júliusában ő lett a National Youth Jazz Orchestra kiemelt női vokalistája. Nagy hatással volt rá Sarah Vaughan és Dinah Washington, utóbbit már otthon is hallgatta. Winehouse legjobb barátja, a soul énekes Tyler James elküldte demókazettáját egy A&R embernek.
Pályafutása 2002–2005: Karrier kezdete és Frank
Winehouse 2002-ben szerződött Simon Fuller 19 Managementjéhez, és heti 250 fontot kapott a jövőbeli bevételei terhére. Amíg a menedzsmentcég Winehouse fejlesztésével foglalkozott, Winehouse-t lemezipari titokként tartották számon, noha a Cobden Clubban rendszeresen énekelt jazz standardeket. Az Island későbbi A&R képviselője, Darcus Beese véletlenül hallott róla, amikor a Lewinson Brothers menedzsere megmutatta neki ügyfelei néhány produkcióját, amelyeken Winehouse volt a vokalista. Amikor megkérdezte, hogy ki az énekesnő, a menedzser közölte vele, hogy nem mondhatja el. Miután eldöntötte, hogy szerződést akar vele kötni, több hónapos kérdezősködésbe telt, mire Beese végül rájött, hogy ki az énekesnő. Winehouse azonban ekkorra már számos dalt rögzített és kiadói szerződést kötött az EMI-val. Egyébként ezen lemezkiadókon keresztül alakított ki munkakapcsolatot Salaam Remi producerrel.
Beese bemutatta Winehouse-t főnökének, Nick Gatfieldnek; az Island vezetője osztotta lelkesedését a fiatal művésznő szerződtetése iránt. Winehouse-t az Island szerződtette, mivel a riválisok érdeklődése már kezdett megnőni iránta, az EMI és a Virgin képviselői is elkezdtek lépéseket tenni. Beese a HitQuartersnek elmondta, hogy úgy érezte, a korszakra atipikus popsztárnak számító művész iránti izgalom a reality show-kal szembeni ellenérzésnek köszönhető, amelybe a friss, valódi fiatal tehetségekre kiéhezett közönség is beletartozott.
Winehouse debütáló albuma, a Frank 2003. október 20-án jelent meg. A főként Salaam Remi által készített albumon sok dal a jazz hatásait mutatta, és két feldolgozástól eltekintve Winehouse minden dalt társszerzőként írt. Az albumot a kritikusok elismeréssel fogadták, dicsérve a dalszövegek „hűvös, kritikus tekintetét”. Winehouse hangját többek között Sarah Vaughan és Macy Gray hangjához hasonlították.
Az album 2004-ben került az Egyesült Királyság albumlistájának felső élmezőnyébe, amikor Brit Awards-díjra jelölték Az év brit női szólóénekese és a Brit Urban Act kategóriákban. A lemez platina minősítéseket ért el. Később, 2004-ben ő és Remi elnyerték A legjobb kortárs dalnak járó Ivor Novello-díjat, első közös kislemezükért, a Stronger Than Me-ért. Az album a 2004-es Mercury Music Prize jelöltjei közé is bekerült. Ugyanebben az évben fellépett a Glastonbury Festival – Jazzworld, a V Festival és a Montreali Nemzetközi Jazzfesztiválon. Az album megjelenése után Winehouse úgy nyilatkozott, hogy „csak 80 százalékban állt [az] album mögött”, mert az Island Records felülbírálta a dalok és a mixek felvételére vonatkozó preferenciáit. Az album további kislemezei a Take the Box, az In My Bed/You Sent Me Flying és a Pumps/Help Yourself voltak.
2006–2008: Back to Black és nemzetközi siker
Első jazz-hatású albumának megjelenése után Winehouse figyelme az 1950-es és 1960-as évek lányegyüttesei felé fordult. Winehouse a New York-i énekesnő, Sharon Jones régi zenekarát, a Dap-Kings-et bérelte fel, hogy kísérjék őt a stúdióban és a turnékon. Mitch Winehouse az Amy, My Daughter című könyvében elmeséli, mennyire lenyűgöző volt figyelni a folyamatát: a stúdióban tanúsított maximalizmusát, és azt, hogy amit felénekelt, hogyan tette fel egy CD-re, és játszotta le a kinti taxijában, hogy tudja, hogyan hallják a legtöbben a zenéjét. 2006 májusában Winehouse demó számai, mint például a You Know I’m No Good és a Rehab Mark Ronson New York-i rádióműsorában, az East Village Radio-ban jelentek meg. Ezek voltak az első új dalok, melyeket a Pumps megjelenése után játszottak a rádióban, és mindkettő a második albumára volt betervezve. A 11 számot tartalmazó, öt hónap alatt elkészült albumot teljes egészében Salaam Remi és Ronson készítette, a produceri érdemeket pedig megosztották egymás között. Ronson egy 2010-es interjúban azt mondta, hogy azért szeretett Winehouse-szal dolgozni, mert ő egyenes volt, ha nem tetszett neki a munkája. Winehouse úgy gondolta, hogy amikor először találkoztak, a férfi hangmérnök volt, és egy idősebb, szakállas férfira számított.
A Back to Black promóciója hamarosan megkezdődött, és 2006 októberének elején Winehouse hivatalos honlapja új elrendezéssel és korábban kiadatlan dalok klipjeivel indult újra. A Back to Black 2006. október 30-án jelent meg az Egyesült Királyságban. 2007 januárjában két hétig az első helyen állt a brit albumlistán, majd visszaesett, de februárban több hétre visszamászott. Az Egyesült Államokban a Billboard 200-as listán a hetedik helyen szerepelt. A 2007-es év legkelendőbb albuma volt az Egyesült Királyságban, az év folyamán 1,85 millió példányban kelt el. Az albumról megjelent első kislemez a Rehab volt, melynek Ronson volt a producere. A dal az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is a Top 10-be került. A Time magazin a Rehabot a 2007-es év legjobb dalának nevezte. Josh Tyrangiel író magabiztosságáért dicsérte Winehouse-t, mondván: „Ami ő, az szájbarágós, vicces, fülledt, és valószínűleg őrült” és „lehetetlen nem elcsábulni az eredetiségétől. Ha ezt Mark Ronson produkciójával kombináljuk, amely négy évtizednyi soul zenére utal anélkül, hogy egyszer is lenyúlná, akkor megkapjuk 2007 legjobb dalát”. Az album második kislemeze, a You Know I’m No Good volt, amely az Egyesült Államokban vezető kislemezként jelent meg 2007 januárban. Végül a brit kislemezlistán a 18. helyig jutott. A címadó dal, a Back to Black 2007 áprilisában jelent meg az Egyesült Királyságban, és a 25. helyig jutott, de a kontinentális Európában sikeresebb volt. A Tears Dry on Their Own és Love Is a Losing Game szintén megjelentek kislemezként, de nem értek el hasonló sikert.