A Women’s Tennis Association (WTA) 1973-ban alakult meg a profi női teniszezők érdekeinek képviseletére (férfi teniszezőknél ez az ATP). A WTA Tour szervezi az év női tenisztornáit, melyet 2005-től 2010-ig (a főszponzorról elnevezve) The Sony Ericsson WTA Tournak hívtak.
Története 1968-ban döntöttek arról, hogy a Grand Slam-tornákon amatőrök és profik is elindulhatnak. Innen számítjuk az open érát. A férfi teniszezők szövetségének, az ATP-nek a létrejöttét követően 1970. szeptember 23-án kilenc női versenyző (az „Original 9”) egy dolláros szerződést kötöttek Gladys Heldman amerikai sportújságírónővel a Virginia Slims Invitational versenysorozaton való részvételre. Ezzel kiváltak az addigi versenysorozatból, és saját női tornákat szerveztek. A kilenc alapító versenyző: Billie Jean King, Rosie Casals, Nancy Richey, Judy Dalton, Kerry Melville Reid, Julie Heldman, Peaches Bartkowicz, Kristy Pigeon és Valerie Ziegenfuss. Az első, a Phillip Morris cég által szponzorált Virginia Slims versenysorozaton 7500 dollár volt a díjalap. 1971-ben a Virginia Slims már 19 versenyből állt, összesen dollár díjalappal.
A WTA 1973-ban a wimbledoni torna előtt, a londoni Gloucester Hotelben alakult meg, több mint 60 teniszezőnő részvételével. Első vezérigazgatója Billie Jean King lett. 1974-től számolják a hivatalos WTA-világranglista pontversenyét, amelyen az első évben Chris Evert végzett az első helyen. 1979-ben az Avon cég vette át a szponzorálást. 1980-ban már több mint 450 teniszezőnő vett részt a WTA tornáin, amelynek évada 47 versenyből állt, összesen 7,2 millió dolláros díjalappal. 1990-ben a Kraft General Foods szponzorálásával jött létre a Madison Square Gardenben az első 1 millió dollár összdíjazású női tenisztorna. A szponzor egész éves díjalapja 23 millió dollár volt. 1995-től a kanadai Corel Corporation, 2000-től három évre a brit Sanex fogkrémgyáró cég vette át a főszponzori tisztet, amelyben 2004-ben a Dubai Duty Free cég váltotta. 2005-ben a Sony Ericsson cég hatéves szponzori szerződést írt alá a WTA-val. 2007-ben fordult elő először, hogy a Grand Slam-tornák mindegyikén azonos díjazásban részesült a férfi és a női győztes. Ez a WTA sokéves munkájának eredménye volt. 2019-től a WTA éves versenysorozatának főszponzora a német Porsche autógyártó cég. 2019-ben a WTA-versenysorzatán 84 országból több mint 1650 teniszezőnő vett részt, a versenysorozat összdíjazása 180 millió dollár volt.
Torna kategóriák 2009–2020 között A WTA 5 fő versenysorozatra választható szét. Ezek 2009–2020 között a következők voltak: Grand Slam versenyek (4) Szezon végi bajnokság (Season ending championships) (WTA Finals): a 2015. évi BNP Paribas WTA Finals díjalapja amerikai dollár, míg a 2019-es WTA Finals díjalapja már amerikai dollár volt. WTA Premier tornák: Premier Mandatory: Ez a sorozat négy (4) versenyt foglal magába, amelyeken a profi férfi versenyzők is indulnak (a férfiaknál ezek a tornák az ATP World Tour Masters 1000 versenysorozatba tartoznak). Az összdíjazás a férfiaknak és nőknek egyaránt 5,4 millió $. A négy verseny helyszíne Indian Wells, Miami, Madrid és Peking. 2019-ben a nőknél a Premier Mandatory tornák díjazása 4,7 millió és 9 millió dollár között volt. Premier Five: Öt (5) torna $ és közötti összdíjazással, név szerint Dubajban, Rómában, Cincinnatiban, Torontóban/Montrealban, és Tokióban kerülnek megrendezésre. Premier: Tizenkét (12) verseny, amelyeknek az összdíjazása $ és $ között van. WTA International tornák: 31 teniszverseny amiknek az összdíjazása $, kivéve a sencseni és a moszkvai tornát, amelyen $, illetve az év végi WTA Elite Trophy versenyt, amelynek 2019-ben $ volt az összdíjazása. 2020-tól 32 torna tartozik ebbe a kategóriába, és a díjazásuk dollárra emelkedett. WTA 125K versenysorozat: A versenysorozatot 2012-ben indították. Helyenként "Challenger tornának" is nevezik, a WTA Tour tornái utáni második szintű tornákat foglalja magába, annál alacsonyabb díjazással és ranglistaponttal, de magasabb díjazású, mint az ITF által szervezett tornák.
Ranglistapontok szerezhetők még az Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) által szervezett versenyeken, és az olimpián is.
2021–től A WTA 6 fő versenysorozatra választható szét. Ezek a következők: Grand Slam versenyek (4) Szezon végi bajnokság (Season ending championships) (WTA Finals): a 2024-es WTA Finals díjalapja amerikai dollár volt, amely évente növekszik. WTA 1000 tornák: 10 versenyt foglal magába, amelyeken 2024-től mindegyiken kötelező a részvétel az indulásra jogosultaknak. A díjalap ezeken a tornákon 2 milliótól 10 millió dollárig terjed. WTA 500 tornák: Tizenhét (17) verseny, amelyeknek az összdíjazása -től dollárig terjed. WTA 250 tornák: 23 teniszverseny amiknek az összdíjazása dollár. WTA 125K versenysorozat: A versenysorozatot 2012-ben indították. Helyenként "Challenger tornának" is nevezik, a WTA Tour tornái utáni második szintű tornákat foglalja magába, annál alacsonyabb díjazással és ranglistaponttal, de magasabb díjazású, mint az ITF által szervezett tornák. 2024-ben ezek száma 36 volt, de évente változó. A dijazásuk vagy dollár.
Ranglistapontok szerezhetők még az Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) által szervezett versenyeken, amelyek száma több százra tehető.
2021–2023 között a WTA1000-es tornák egy részén, 5 tornán kötelező volt a részvétel, további 4 tornán nem volt kötelező. A WTA Elite Trophy torna 2024-ben megszűnt.
Ranglista A szervezet hetente összeállít egy ranglistát, amely a játékosok versenysorozat során nyújtott teljesítményét tükrözi. A ranglistapontokat az alapján számolják ki, hogy az adott bajnokság melyik köréig jut el a játékos. 2017-től a következő táblázat a "körök" pontszámait mutatja:
2024-ben megszűnt a WTA Elite Trophy torna, és a WTA1000 tornák mindegyikén kötelező lett a részvétel az arra jogosultaknak.
Megnevezés Gy D ED ND 16 32 64 128 Selejtező Q3 Q2 Q1 Grand Slam (4):Australian Open, Roland Garros, Wimbledon, US OpenEgyéni 2000 1300 780 430 240 130 70 10 40 30 20 2Páros 2000 1300 780 430 240 130 10 - 40 - - - WTA FinalsEgyéni 1500 1050 690 +70 pont a csoportmérkőzésekért; +160 pont a csoportmérkőzéseken elért győzelmekértPáros 1500 1050 690 460 WTA Elite TrophyEgyéni 700 440 240 +40 pont a csoportmérkőzésekért; +80 pont a csoportmérkőzéseken elért győzelmekért 2023-ig: WTA 1000 (kötelező) tornák (4): Indian Wells, Madrid, Miami, Peking2024-től: WTA 1000 tornák (10): Indian Wells, Madrid, Miami, Peking, Cincinnati, Dubaj, Toronto, Róma, Vuhan, DohaWTA 1000 (kötelező) torna (96E/48S) 1000 650 390 215 120 65 35 10 30 - 20 2WTA 1000 (kötelező) torna (64E/32S) 1000 650 390 215 120 65 10 - 30 - 20 2WTA 1000 (kötelező) torna (28/32P) 1000 650 390 215 120 10 - - - - - - 2021–2023 között: WTA 1000 (nem kötelező) tornák (5):Cincinnati, Dubaj, Toronto, Róma, VuhanWTA 1000 (nem kötelező) torna (56E/64S) 900 585 350 190 105 60 1 - 30 22 15 1WTA 1000 (nem kötelező) torna (48E/32S) 900 585 350 190 105 60 1 - 30 - 20 1WTA 1000 (nem kötelező) torna (28P) 900 585 350 190 105 1 - - - - - -WTA 1000 (nem kötelező) torna (16P) 900 585 350 190 1 - - - - - - - WTA 500 tornák:Birmingham, Brisbane, Charleston, Doha, Eastbourne, Moszkva, New Haven, Stanford, Stuttgart, Sydney, Szentpétervár, TokióWTA 500 torna (56E) 470 305 185 100 55 30 1 - 25 - 13 1WTA 500 torna (32E) 470 305 185 100 55 1 - - 25 18 13 1WTA 500 torna (16P) 470 305 185 100 1 - - - - - - - WTA 250 tornák:2021-ben: Melbourne Lyon Guadalajara Monterrey Bogotá Charleston Isztambul Montechiarugolo Belgrád Strasbourg Nottingham Birmingham Bad Homburg Hamburg Budapest (E, P) Lausanne Prága Palermo Gdynia Kolozsvár Cleveland Chicago Luxemburg Portorož Nur-Szultan Linz Tenerife Courmayeur KolozsvárWTA 250 torna (32E/32S) 280 180 110 60 30 1 - - 18 14 10 1WTA 250 torna (32E/16S) 280 180 110 60 30 1 - - 18 - 12 1WTA 250 torna (16P) 280 180 110 60 1 - - - - - - - WTA 125K sorozatEgyéni 160 95 57 29 15 1 - - 6 - 4 1Páros (16P) 160 95 57 29 1 - - - - - - - ITF tornákITF $100,000 + H* (32/16) 150 90 55 28 14/1 1 - - 6 4 1 -ITF $100,000 (32/16) 140 85 50 25 13/1 1 - - 6 4 1 -ITF $80,000 (32/16) + H* 130 80 48 24 12/1 1 - - 5 3 1 -ITF $80,000 (32/16) 115 70 42 21 10/1 1 - - 5 3 1 -ITF $60,000 + H* (32/16) 100 60 36 18 9/1 1 - - 5 3 1 -ITF $60,000 (32/16) 80 48 29 15 8/1 1 - - 5 3 1 -ITF $25,000 + H* (32/16) 60 36 22 11 6/1 1 - - 2 - - -ITF $25,000 (32E/16S) 50 30 18 9 5/1 1 - - 1 - - -ITF $15,000 (32E) 25 15 9 5 1 0 – – 1 – – –ITF $15,000 (16E) 25 15 9 5 0 – – – – – – –
A WTA-világranglista
Rekordok Legtöbb tornagyőzelem JátékosGyőzelmek1. Martina Navratilova 1672. Chris Evert 1543. Steffi Graf 1074. Margaret Court 925. Serena Williams 73 Evonne Goolagong 687. Billie Jean King 678. Virginia Wade 55 Lindsay Davenport 5510. Szeles Mónika 5311. Venus Williams 4912. Martina Hingis 4313. Justine Henin 41 Kim Clijsters 4115. Marija Sarapova 35
Legtöbb tornagyőzelem ugyanabban az évben 1990 előtt (15 +): 1. 21 - Margaret Smith Court (1970) 2. 18 - Margaret Smith Court (1969, 1973) 3. 17 - Billie Jean King (1971) 4. 16 - Chris Evert (1974, 1975) 4. 16 - Martina Navratilova (1983) 6. 15 - Evonne Goolagong Cawley (1970) 6. 15 - Martina Navratilova (1982)1990 után(8 +): 1. 12 - Martina Hingis (1997) 2. 11 - Serena Williams (2013) 3. 10 - Szeles Mónika (1991, 1992) 3. 10 - Steffi Graf (1990, 1993) 3. 10 - Justine Henin (2007) 6. 9 - Szeles Mónika (1990) 6. 9 - Steffi Graf (1995) 6. 9 - Martina Hingis (2000) 6. 9 - Kim Clijsters (2003, 2005) 10. 8 - Steffi Graf (1992) 10. 8 - Arantxa Sanchez Vicario (1994) 10. 8 - Serena Williams (2002) 10. 8 - Justine Henin (2003)
A legidősebb győztesek Billie Jean King: 39 év, 7 hónap, 23 nap (1983 Birmingham) Date Kimiko: 38 év, 11 hónap, 30 nap (2009 Szöul) Martina Navratilova: 37 év, 4 hónap, 2 nap (1994 Paris Indoors)
A legfiatalabb győztesek Tracy Austin: 14 év, 0 hónap, 28 nap (1977 Portland) Kathy Rinaldi: 14 év, 6 hónap, 24 nap (1981 Kyoto) Jennifer Capriati: 14 év, 6 hónap, 29 nap (1990 Porto Rico)
A legtöbb meccset nyerők rangsora JátékosGyőzelmek1 Martina Navratilova14422 Chris Evert13093 Steffi Graf9024 Serena Williams8555 Virginia Wade8396 Venus Williams8157 Arantxa Sánchez Vicario7598 Lindsay Davenport7539 Conchita Martínez73910 Evonne Goolagong70411 Billie Jean King69512 Gabriela Sabatini63213 Pam Shriver62514 Helena Suková61415 Nathalie Tauziat606
Grand Slam-tornagyőztesek Játékos Roland Garros Wimbledon US Open Összes Teljes S D MD S D MD S D MD S D MD S D MD Margaret Smith Court 11 8 2 5 4 4 3 2 5 5 5 8 24 19 19 62 Martina Navratilova 3 8 1 2 7 2 9 7 4 4 9 3 18 31 10 59 Billie Jean King 1 0 1 1 1 2 6 10 4 4 5 4 12 16 11 39 Serena Williams 6 4 0 3 2 0 7 6 1 6 2 1 22 14 2 38 Margaret Osborne duPont A 2 3 0 1 5 1 3 13 9 6 21 10 37 Louise Brough Clapp 1 1 0 0 3 0 4 5 4 1 12 4 6 21 8 35 Doris Hart 1 1 2 2 5 3 1 4 5 2 4 5 6 14 15 35
[S=Egyéni; D=Páros; MD= Vegyespáros; A = Nem játszott ebben a sorozatban]
Egyéb All Career Prize Money, 2022. december 19-ei adatok: Helyezés Játékos Összkereset (US$)1. Serena Williams 2. Venus Williams* 3. Simona Halep* 4. Marija Sarapova 5. Caroline Wozniacki 6. Viktorija Azaranka* 7. Petra Kvitová* 8. Angelique Kerber* 9. Agnieszka Radwańska 10. Szvetlana Kuznyecova* 11. Martina Hingis 12. Garbiñe Muguruza* 13. Kim Clijsters 14. Karolína Plíšková* 15. Ashleigh Barty 16. Lindsay Davenport 17. Steffi Graf 18. / Martina Navratilova 19. Elina Szvitolina* 20. Ószaka Naomi* * = aktív játékosok
Egyéni karrier: Győzelem-vereség Helyezés Játékos Győzelmek Vereségek Győzelmi %1. Margaret Court 593 56 91,372. Chris Evert 1309 146 89,973. Steffi Graf 902 115 88,694. / Martina Navratilova 1442 219 86,825. Serena Williams 858 156 84,626. 22px|FR Yugoslavia 22px|SFR Yugoslavia Szeles Mónika 595 122 82,987. Justine Henin 525 115 82,038. Billie Jean King 695 155 81,769. Evonne Goolagong 704 165 81,0110. Kim Clijsters 523 132 79,84 * = aktív játékosok