A lócsér (Hydroprogne caspia) a madarak osztályának a lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a csérfélék (Sternidae) családjába tartozó Hydroprogne nem egyetlen faja.

Rendszerezése A fajt Peter Simon Pallas német zoológus írta le 1770-ben, a Sterna nembe Sterna caspia néven.

Előfordulása Mindegyik kontinensen költ, telelni délebbre vonul. Természetes élőhelyei a sziklás és homokos tengerpartok, torkolatok, sós mocsarak, nyílt tengerek és édesvizű tavak.

Kárpát-medencei előfordulása Magyarországon, rendszeres vendég, a legtöbb megfigyelés a Duna-Tisza közén, illetve halastavaknál fordult elő. Vonulása során március-május és augusztus-szeptember hónapokban észlelhető.

Megjelenése Testhossza 47–54 centiméter, szárnyfesztávolsága 130–145 centiméter, testtömege pedig 500–750 gramm. Feje és tarkója fekete, tollazata kékesszürke és fehér. bélyegkép|200px|Nyári tollazatabélyegkép|230px|és a télibélyegkép|200px|röpképe Életmódja 6-8 méteres magasból figyeli vizet és onnan csap le a halakból álló táplálékára, de megeszi a rovarokat, valamint a gerincteleneket is.

Szaporodása Fészkét kisebb-nagyobb telepekben, nyílt, köves, homokos, esetleg kevés alacsony növényzettel benőtt területekre építi. A fészekalja 2-3 tojásból áll, melyen mindkét szülő, felváltva 20-22 napig kotlik. A fiókák 30-35 nap után válnak önállóvá, de még a vonulási területen is etetik őket. bélyegkép|190px|A tojása Természetvédelmi helyzete Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig növekszik. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.

Jegyzetek

Források

Burnie, David & Wilson, Don E. (editors) (2001): [Caspian Tern]. In: Smithsonian Institution Animal: The Definitive Visual Guide to the World's Wildlife: 307. Washington DC & New York, Smithsonian Institution & Dorling Kindersley Publishing. Collinson, M. (2006). Splitting headaches? Recent taxonomic changes affecting the British and Western Palaearctic lists. British Birds 99(6): 306-323. Falla RA, Sibson RB & Turbot EG (1966) A Field guide to the birds of New Zealand. Collins, London () – magyar neve

További információk Ritka madarak hazai előfordulásai Képek az interneten a fajról

Kategória:Hydroprogne Kategória:Madárfajok Kategória:A Kárpát-medence madarai Kategória:Magyarország madarai