A huszti vár (ukránul Хустський замок [Husztszkij zamok]) a középkori Magyarország egyik legerősebb és legjelentősebb vára volt, Kárpátalja harmadik legnagyobb erődítménye az ungvári és a munkácsi várak után. A várrom a mai Ukrajna területén található, ahol már 1963-ban országos jelentőségű műemléknek minősítették.

Fontos stratégiai szereppel bírt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákból vezető szárazföldi és vízi utat (a máramarosi sóutat), valamint több koronaváros – Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget – védelmét is ellátta. A vár volt a kialakuló máramarosi királyi uradalom központja. Első írásos említése 1353-ból származik. A jól védhető várat többször megostromolták, például 1556-ban és 1636-ban. 1541 után fokozatosan az Erdélyi Fejedelemség kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai mind előkelő erdélyi fejedelmek voltak. A Rákóczi-szabadságharc egyik központja, csak a szabadságharc bukása után jutott az osztrákok kezére. Végül 1766-ban a sok hadi esemény viszonylatában jóval egyszerűbb ok vezetett a vár pusztulásához. Több helyen villám csapott a vár tetőszerkezetébe, ami után tűzvész keletkezett, a gyorsan terjedő tűz maradandó károkat okozott az erődítmény több részében. A várat soha nem építették újjá.

Az omladozó épületegyüttes történelmi értékét a romantika idején ismerték fel, ekkor született meg Kölcsey Ferenc híres Huszt című epigrammája (1831), a magyar romantika egyik legfontosabb hazafias és cselekvésre buzdító verse. Utolsó sorának felszólítása – „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” – irodalmunk egyik legismertebb programadó mondata, amely összeforrt a huszti várrom látképével.

Fekvése bélyegkép|jobbra|250px|A huszti vár (Rohbock acélmetszete)

A vár a Máramarosi-medence legnyugatibb részében található, alig 3,5 km-re a Huszti-kaputól. Az erődítmény stratégiailag fontos helyen, a Tisza és a Nagy-ág összefolyásánál emelkedő kúpos sziklán épült fel. Itt, Huszt mellett szakad ki a Tisza a Kárpátok öleléséből, sebes rohanása itt szelídül meg, s alakul át a kanyargó alföldi folyóvá. A huszti vár látta el a Toronyai-, a Tatár- és a másodlagos szerepet betöltő Pántor-hágók védelmét, valamint biztosította a máramarosi só szállítási útvonalát. A vulkanikus Vihorlát–Gutin-hegyvidék két tagjától – a Nagyszőlősi-hegységtől és az Avas-hegységtől is – teljesen különálló Várhegyen épült fel az erősség, amit teljesen körbeölel a város. A közelében, az egykori Máramaros és Ugocsa vármegyék területén korábban két másik vár is épült: a viski vár és a királyházai Nyalábvár. A hegytetőről jól látszanak a Tiszán túl elterülő Avas-hegység kisebb csúcsai, valamint szép kilátás nyílik a Nagyszőlősi-hegységre, annak a harmadik legmagasabb csúcsára, a 819 m magas Tovszta-hegyre (Товста), amelyre 1975-ben egy 196 m magas adótornyot építettek.

A vár alaprajza és szerkezete A Várhegy legalja 167 méterrel van a tengerszint felett. A várfalak tövénél mért magassági érték 311–312 m. A régebbi térképek tanúsága szerint a Várhegy teteje és a rajta lévő rom 333 m magasan van.

bélyegkép|bal|180px|A vár egyik első ábrázolása A mintegy 145–150 m magas sziklán épült vár megközelítőleg észak-déli irányban nyúlt el, alaprajza szabálytalan. Védműveinek elrendezésével alkalmazkodott a helyi domborzati viszonyokhoz. A falak alapzatát a sziklába vájták, ahol azonban a fal a földdel érintkezett, ott cölöpsort vertek le, a cölöpök és a várfal közötti részt pedig rézsűszerűen feltöltötték. Így akadályozták meg a várfal kopását és nehezítették meg az ostromlók feladatát. 160 m hosszúságával és 70 m szélességével az erőd igen nagy területű hegyi várnak számított. Alsó és felső önálló védelmi rendszere volt. Az alsóvárat háromszögletű bástyákkal erősítették meg, innen lehetett ellenőrizni a felsővárba vezető utat. Itt voltak a lakó- és a gazdasági épületek, a fogda és a kápolna is. A felsővárba vezető út végén egy 8 m mély árok húzódott, amelyen csak felvonóhídon lehetett átjutni. A felvonóhidat a kapubástya védte.

A vár első ismert ábrázolását Cesare Porta olasz hadmérnök készítette 1600 februárjában Giorgio Basta generális megbízásából. Porta rajzán olvasható az erődítmény olasz neve – Castello di Hvst –, valamint jól be lehet azonosítani a vár egyes részeit: 1 - Alsó-kapu (főkapu); 2 - Nyári-bástya, Kisvárta-bástya; 3 - Középső-kapu; 4 - Emberfő-bástya; 5 - Fabástya; 6 - Nagyvárta-bástya; 7 - Felső-kapu; 8 - palota; 9 - Bubnói-bástya (Dob-bástya); 10 - Ferdinánd-bástya; 11 - Névtelen-bástya, Nyári-bástya A három várrészt összesen hét bástya védte, ezek nevei már az 1669-es leltárban, valamint az 1704-es Buday Zsigmond-féle várleltárban megjelennek.

Az alsóvár bélyegkép|200px|A vár alaprajza (Soós Elemér) A várba vezető út végén a hármas tagolású fő- (alsó) kapu áll, melyre bástya épült. Az utat a kétszintes Bubnói (Dob-) bástya tartotta ellenőrzés alatt, a bejárat biztonsága felett pedig három bástya őrködött: balról a Kisvárta-bástya, jobbról a háromszintes Ferdinánd-bástya, valamint a Nyári-bástya. Az alsóvárban a kis tér közepén állt egykor a református kápolna, a kaputól balra volt egy egyszintes kőház, ahol a hajdúk és a hadnagy voltak elszállásolva, valamint gazdasági épületek sorakoztak egymás mellett. A főkapuval átellenes irányban, az alsóvár másik végében volt a középső vár kapuja.

A középső vár A középső vár falait három bástya védte. A kaputól számítva, balról az Emberfő-bástya, szemközt a Fabástya, jobbról a Nagyvárta-bástya állt. A középső várban volt a lőpormalom, továbbá fahazák, melyekben a várparancsnok-helyettes (vicekapitány) és a porkoláb voltak elszállásolva.

A fellegvár A fellegvár északi harmadában volt a 74 m mély kút, tőle nem messze víztároló ciszterna állt, ahova az esővizet gyűjtötték. A felsővár legnagyobb alapterületű épülete a palota – domus regalis – volt. Szintén a fellegvárban kapott még helyet a gabonaraktár, a várőrség laktanyája és a lőportorony is. A felsővárban volt az erődítmény legmagasabb tornya, az óratorony, amit 1797-ben vagy 1798-ban döntött le egy nyári vihar. Az egykori óratorony harangját sikerült megmenteni az 1766-os tűzvész után és a mai napig azt használja a huszti római katolikus templom. A vár órája is túlélte az erődítmény pusztulását és szintén a huszti Szent Anna templom tornyában található, egy másik harangra bekötve.

A Tisza partjáról nézve a várhegy oldalában a Trianon előtti időben látható volt a fenyőfákból kialakított Szent Korona. A cseh érában tüntették el az egykori Rákóczi-házat övező erdővel együtt.

Evlija Cselebi leírása bélyegkép|200px|Evlija Cselebi „Huszt vára: Építője Ján Ezder nevű király volt. Az erdélyi királyokhoz tartozik, de mivel Felső-Magyarország földjén van, egy ideig Felső-Magyarország fejedelmének Kurusz Palatínusnak birtokában volt. Aztán Erdély uralkodója, Bethlen Gábor király Szulejmán khán engedélyével ezt a várat Kurusz Madsartól elvette s az oszmán erővel oly erős várrá tette, hogy ki éjnek idején meglátja, az ajka is remeg. Jelenleg németek vannak benne, őrei, fegyveresei mind németek, de Zolomi-oglunak birtoka. Vára a Hasszán-hegy tövében fekszik, falai erős tömések s Iszkander erődítményéhez hasonló erős vár, bástyájának magassága az égboltig ér. Külvárosának házai a vár nyugati oldalára néznek s egyik a másik fölött van. Palotáinak teteje színes cseréppel van fedve, a templomok tetejét ón fedi s a keresztek tiszta arannyal vannak bevonva úgy, hogy az ember szemei elbámulnak rajtuk. A szőlőknek, kerteknek vége nincs. Vize és levegője kellemes.… Mikor a hídra léptünk, a várbéli katonaság százankint jött elő s ötünk fegyvereit is elszedték, szemeinket bekötötték s kezeinket megfogván, teljes száz lépcsőn vezettek fel. Mikor szemeinket felnyitották egy diván-khánenben találtuk magunkat s székekre ülve a Tisza síkságát, a Tisza-folyót, a hegyeket és a székében látszó városokat és falvakat szemléltük.” – Evlija Cselebi török világutazó beszámolója a várról, ahol 1661 augusztusában járt. A szultán kegyeltjeként csatlakozott Ali temesvári pasa, szerdár hadjáratához. 1661. augusztus 2-án indult el a főerők egyik különítménye, 20 ezer tatár lovas Szatmár vármegyébe. Valamikor augusztus 24. után keltek át a Tiszán és vertek tábort a Nagy-ág jobb partján. Azzal a céllal érkeztek, hogy kieszközöljék a várban fogva tartott Zólyomy Miklós erdélyi főnemes szabadon bocsátását, akit a törökök a fejedelmi trónra szemeltek ki. A német várőrség csak néhány fegyvertelen törököt engedett be az erődítménybe. A sikertelen tárgyalás után a török sereg Kassa felé vonult. A követjárásról a keresztény források is részletesen beszámoltak.

Története A legendák kora

A várról számos legenda és monda maradt fenn, ezek közül a legismertebb a huszti Piros-domb mondája, melynek irodalmi feldolgozását Horváth Ödön készítette el 1885-ben (lásd A vár az irodalomban). A mondák szerint a várat 1090-ben, Szent László korában kezdték építeni, és 1191-ben, III. Béla idején fejezték be. Erről azonban okiratok nem tanúskodnak. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a tatárjárás után, a várhegy csúcsán épült 25 × 14 m-es őr- és lakótorony képezte a vár magját, mely köré felhúzták a későbbi fellegvár épületeit és erődfalait. Ihor Prohnenko ungvári régész szerint az ukrán ismeretterjesztő, tudományos-ismeretterjesztő irodalomban, de még az ottani szakirodalomban is széles körben elterjedtek a vár mitikus kronológiájával kapcsolatos nézetek, melyek nem veszik figyelembe a történelmi és egyéb tényeket. Ezek közé tartozik az a megalapozatlan állítás, hogy 1281 és 1321 között halicsi fejedelmek – Lev Danilovics (1264–1301), majd fia, Jurij Lvovics (1301–1308 vagy 1316) – birtokolták a huszti várat. A 2019-ben elvégzett régészeti feltárás valószínűsíti az erődítmény 14. századi keletkezését, ezért a vár feletti halicsi fennhatóságot se régészeti leletek, se történelmi források nem támasztják alá.

A vár forrásokkal alátámasztott története Keletkezése bélyegkép|bal|140px|A huszti vár első ismert ábrázolása A Tisza völgyében Huszttól 20 km-re délkeletre 1281–1298 között a Hontpázmány nemzetség tagjai építtették a viski várat. 1300-ban III. András király csere útján lett a vár birtokosa, Viskért és az ottani várért adta Feketeardót, Rakaszt, és Nyírtelek nevű pusztát. A 14. század első felében Huszt és Visk gazdasági jelentősége és ereje közötti különbség a pápai tizedként befizetett adó mértékében is megnyilvánult. (36 garas vs 96 garas) A stratégiai jelentőségű máramarosi vár megszerzésére nem lett volna szükség, amennyiben már a 13. század végén létezett volna a huszti királyi vár. Nem véletlen, hogy a huszti erődítmény felépítése után a viski vár elveszítette jelentőségét és pusztulásnak indult. Bohdan Serehij szerint csak Nagy Lajos uralkodásának első éveire tehető az építkezés indulása és 1349 lehet a várépítés megkezdésének legvalószínűbb időpontja. Az elsődleges vármag 4-5 év alatt elkészülhetett.

Komáromy András történész-levéltáros az 1350 körüli időszakra tette a huszti királyi vár felépülését. Fügedi Erik történész, középkorász az 1977-es Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon című monográfiájában úgy vélte – Komáromy álláspontját elfogadva – , hogy az erősség csak Borsa Kopasz lázadása (1318) után épült.

A vár az Anjou-korban bélyegkép|200px|Királyi vitézek a Képes krónikában (~1360) A vár első írásos említése 1353-ból való: castellum... Huzth et Nyalab, további említések: castrum Hwsth (1387), Hwsthuara (1447). A huszti várnak nagy stratégiai jelentősége volt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákból vezető utat, védte Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget koronavárosokat. A várhoz öt falu tartozott: Iza, Száldobos, Bustyaháza, Talaborfalva és Dulfalva.