A munkácsi vár (ukránul Замок Паланок [Zamok Palanok], németül Burg Palanok, vagyis Palánkai várPalánka, vagy Várpalánka a mai Munkács egyik városrésze, korábban önálló község volt.) Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemléke, amely fontos szerepet játszott a magyar történelemben.
A vár nagy jelentőséggel bírt a Habsburg-ellenes mozgalmak korában. Zrínyi Ilona vezetése alatt, az 1685–1688 közötti években hősiesen ellenálló várőrség utolsóként kapitulált a Thököly pártján lévő erődök közül. A Habsburg uralom alá került várat 1787-től fogházzá, majd börtönné alakították át, ahol sok neves forradalmár raboskodott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején ismét a szabadság vára volt, utolsók között tette le a fegyvert 1849-ben. 1855–1896 között ismét börtönként használták. Ezt követően volt magyar, csehszlovák és szovjet laktanya, működött falai között traktorosiskola is. A vár jelenleg műemlék benne múzeummal.
A vár alaprajza és szerkezete bélyegkép|jobbra|207px|A vár három szintje
A munkácsi várhegy a síkság kellős közepéből emelkedik ki. Vulkanikus eredetű, 408 méter hosszú, 266 méter széles és 68 méterrel magasabb a környező területeknél. A 250 méter hosszú és maximálisan 110 méter széles, teraszokra épült vár alapterülete közel m². A vár három, külön ellátott védelmi rendszerből áll, melyek a különböző magasságú teraszokon állnak.
A legmagasabb részen áll a fellegvár, ami egyben a legrégebbi rész. A 6 méterrel lejjebb lévő teraszon áll a középső vár. Az alsó vár a 10 méterrel alacsonyabb teraszon helyezkedik el. Egy negyedik teraszon, 10 méterrel lejjebb a 20. század elejéig létezett egy kapubástya, amely a déli oldalról felvezető utat védte. Az erőd néhol 3,8 méter vastagságú falait nyolc külső szögletes olaszbástya és három körbástya erősíti.
bélyegkép|balra|250px|A munkácsi vár alaprajza
Az alsó vár bejáratától jobbra a Német-, balról a Hajdú-bástya található. Az alsó várban éltek a várat kiszolgáló szolgák és kézművesek. Az alsó és középső vár között 10–12 méter mély szárazárok húzódik. A középső vár kapujától balra a Huszár-, jobbra a Kerékgyártó (Wagner)-bástya helyezkedik el. A középső vár udvara a Rákóczi tér. A tér 2–3 szintes épületeiben a várvédő katonaság kaszárnyái, lőszerraktárak, a lovagterem és az élelmiszerraktárak voltak. A kapuval szemben állt egykor a várkapitány háza, amelyet a 20. század második felében lebontottak. A fellegvár helyén egykor egy lakótorony volt, amelyet Korjatovics Tódor herceg idején tovább bővítettek. Az akkori négybástyás erődfal három, 3,9 méter átmérőjű körbástyája átépítve még ma is áll. Balra a Lorántffy-, jobbra a Rákóczi-bástya áll. A kettő között helyezkedik el a Szabadság fájának bástyája. A Lorántffy-bástya mellett álló torony a vár legmagasabb építménye. A toronyból kijuthatunk a Géczy-bástyára és a fellegvárba. A Rákóczi-bástyánál lehet kijutni a Vezér (Hosszú)-bástyára. A fellegvárban lakott a várúr és udvartartása. A 2–3 szintes palotaépületeket az udvar három oldalán árkádos kerengő kapcsolja össze. A fellegvár udvarán áll a kút, átmérője 2,5 méter, mélysége 86 méter. 71 méter mélységben a kútból titkos járatot vájtak a Latorca partjához. A fellegvár északi kiszögellésein nyugatról a Német-, keletről a Hajdú-bástya található.
A vár mai formáját a Rákóczi-szabadságharc idején nyerte el.
Története bélyegkép|jobbra|250px|A vár látképe Alapításától 1541-ig A vár megépítésének körülményeiről nincsenek pontos adataink. A régészeti kutatások arról tanúskodnak, hogy vidéke már a neolit korszakban lakott volt, a bronz- és vaskorszakban pedig földvár állt a mai vár helyén. A honfoglaláskor cölöpökből emelt erődítmény állt a mai várhegy csúcsán.
Szent István különleges jelentőséget tulajdonított a várnak, megerősítette falait, Szent László királyunk tovább folytatta ezt a munkát, kőfalat építtetett köré.
Anonymus, III. Béla király jegyzője a Gesta Hungarorumban (A magyarok viselt dolgai) megemlíti, hogy a hét vezér és csapataik, átkelve a Vereckei-hágón és az alatta fekvő hegyvidéken, nagyon elfáradtak és elhatározták, hogy megpihennek ezen a helyen. Mivel a vidéket nagy nehézségek (munka) árán érték el, a települést Munkácsnak nevezték el. Egy másik legenda szerint a vár és a város neve a szláv eredetű „múka” („szenvedés”) szóból ered, mivel a vár építése, a hozzá szükséges kövek felhordása sok munkával, szenvedéssel járt.
1086-ban Munkácsot a besenyők támadták meg, öt napon át ostromolták a várat, elfoglalni azonban nem tudták.
A város gyors fejlődése III. Béla király idején kezdődött, történelme során azonban többször is elpusztult. 1190-ben például a tatárok végigpusztították Bereg és Ung vármegye falvait, ostrom alá vették a munkácsi várat is, de elfoglalni nem tudták, kénytelenek voltak visszavonulni Galícia felé.
1241-ben Batu kán 60 ezres serege tört be Magyarországra a Vereckei-hágón keresztül. A várost lerombolta, a várat elfoglalni azonban nem tudta.
A tatárok visszavonulása után, 1242-ben IV. Béla utasítást adott új várak építésére, a meglévők megerősítésére. A 13. század folyamán Munkács vára Magyarország egyik legnagyobb és legjobban védett erősségévé vált.
bélyegkép|jobbra|188px|Munkács vára
Károly Róbert nagyra becsülte jelentőségét az egyre jobban megerősödő Lengyelországgal és Oroszországgal szemben, ezért birtokába vette, olasz mestereket hívott meg átépítésére, megerősítésére. Nagy Lajos (1342–1382) tovább folytatta építését.
1352-ben újabb tatár sereg érkezett a vár alá, helyőrsége azonban nemcsak ellenállt támadásának, de a falak mögül kitörve megsemmisítő csapást mért az ellenségre, rabul ejtette és lefejeztette Atlamos kánt.
Jelentős szerepet játszott a vár történetében Korjatovics Tódor podóliai herceg, akit rokoni kapcsolatok fűztek a magyar királyi udvarhoz. Egyik nővére Zsigmond király édesanyja volt. 1396-ban Zsigmond neki adományozta a várat és a hozzá tartozó domíniumot.
Ő udvarával együtt Munkács vidékére költözött, tevékenységével nagymértékben elősegítette Kárpátalja gazdasági, kulturális fejlődését. Udvarát a munkácsi várban rendezte be, jelentősen kibővítve azt. Lábánál széles árkot ástak és vízzel töltötték meg, a vár felé eső partján tölgyfa palánkot építettek. Innen ered a vár másik neve: „Palánk”. Ezzel bevehetetlen erőddé vált.
Korjatovics Tódor és feleségének halála után gyakran változtak a munkácsi vár urai. A stratégiailag rendkívül fontos erődítmény kiemelkedő szerepet játszott a vidék 15–17. századi történetében.
A várat 1423-tól Brankovics György rác despota birtokolta, 1439-től Palóczy László, majd 1445-ben Hunyadi János kormányzó lett a vár ura. Halála után, 1456-ban özvegye, Szilágyi Erzsébet lett a vár úrnője. Később Mátyás király, majd Corvin János birtokában volt.
Munkács népe aktívan részt vett Dózsa György 1514. évi parasztlázadásában. A felkelők rohammal elfoglalták a munkácsi, a huszti és a királyházai várakat.
A munkácsi vár és domíniuma 1514-ben a magyar korona tulajdonává vált és tulajdonjoga királyról királyra szállt. A vár a parasztháború során súlyos károkat szenvedett. Javításához II. Lajos (1516–1526) nagy erőkkel látott hozzá, azonban teljesen rendbe hozni akkor nem sikerült. 1527-ben a vár még II. Lajos özvegye, Mária királyné birtokában volt, de 1528-ban Szapolyai János elfoglalta azt, majd egy év múlva Báthori István nádorral más várakkal kicserélte.
Báthory István felépítette a felső vár gyűrű alakú bástyáját és 14 méter magas figyelőtornyát, 1537-ben azonban I. Ferdinánd ostrom alá vette, majd elfoglalta a várat.
A török korban 1541 után a vár Szapolyai János fiáé, János Zsigmondé lett, a valóságban azonban helyette édesanyja, Izabella királyné kormányzott. A vár tulajdonképpen csak Izabella halála után került 19 éves fia tulajdonába, aki 1567-ig birtokolta.
1560-ban I. Ferdinánd császár a várat Dobó Istvánnak adományozta, de mivel az éppen az ellenség kezén volt, Dobó nem vehette át az adományt. 1567-ben a császári csapatok elfoglalták a várat. 1573-ban II. Miksa császár Mágócsy Gáspárnak zálogosította el. Ekkor nősült be Rákóczi Zsigmond a Mágócsi családba, és így jutott a vár később a Rákóczi-család birtokába. 1611-ben Eszterházy Miklós tulajdonába került.
bélyegkép|jobbra|250px|A vár 17. századi ábrázolása
1625-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvásárolta a várat és domíniumát. Ez időben javíttatta ki Balling János várkapitány a várat, középső udvarán új épületet emelt. 1857-ben, amikor a várat börtönné alakították át, a felső vár egyik folyosóján emléktáblát találtak, amelyen latin nyelven a következők álltak:
CVRA ET FIDEGENEROSI DNI IOANNISBALLING DEGELSE SUMMI CAPITANEI ARCISACPRAESIDII MUNKACZINCHOATAET ABSOLUTAANNO 1629
Nemes gelsei Balling János úrMunkács vára és erődítményefőkapitányságának gondjával éshűségével megkezdetett ésbefejeztetett az 1629. esztendőben)
A várnak ekkor 14 bástyája volt, valamint középső udvarán új épületet emelt. Felső részében állt a várpalota, amelyhez kőből rakott széles lépcsősor vezetett.
Bethlen Gábor halála (1629) után a vár tulajdonjoga feleségére, Brandenburgi Katalinra szállt, aki azonban néhány hónap múlva kénytelen volt átadni azt I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek.
Az örökösödési jog értelmében a várnak ugyan Brandenburgi Katalin halála után a Habsburg királyi házra kellett volna szállnia, de I. Rákóczi György mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszerezze ezt a stratégiailag rendkívül fontos erődítményt. Ebben nagy segítségére volt Balling János várkapitány is, aki egyszerűen nem engedte be a várba a királyi követeket. A munkácsi vár tehát a Rákóczi-család birtokába jutott, és ezzel történetének talán legdicsőségesebb korszaka vette kezdetét.
bélyegkép|jobbra|250px|I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna A vár és a hozzá tartozó birtokok 1635-ben váltak I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonává. A fejedelem itt rendezte be udvarát, és fogadta a francia, lengyel, svéd követeket, akikkel sikeres tárgyalásokat folytatott. Halála után felesége, Lorántffy Zsuzsanna birtokába jutott, aki folytatta annak kibővítését, megerősítését, amihez francia építészek szaktudását is igénybe vette. A középső udvar déli épületére emeletet építettek, amire felkerült a Rákóczi tér felirat. Az épület északi falán ovális kőlapon ez áll:
Illustrissima ac celsissimaTransilvaniae principissaD. D. Susanna Lorantffy hocopus erigi curavit. A: 1657.
Lórántffy Zsuzsanna úrnő,Erdély legkiválóbb és legdicsőbbfejedelemasszonya e munka elvégzését rendelte elaz 1657. évben
Lorántffy Zsuzsanna halála után fia, II. Rákóczi György lett a vár ura. Itt fogadta 1649-ben és 1656-ban többek között Bohdan Hmelnickij zaporizzsjai kozák hetman küldöttségeit, akikkel a Lengyelország ellen irányuló közös fellépésről folytatott tárgyalásokat. II. Rákóczi György 1657-ben a török szultán tiltakozása ellenére hadba lépett Lengyelország ellen, amely azonban csapatainak vereségével végződött. A lengyelek Lubomirsky herceg vezetésével bosszúból felégették Bereg, Ung és Zemplén vármegyéket, lerombolták a városokat, közöttük Munkácsot és Beregszászt is, a várat elfoglalni azonban nem tudták.
II. Rákóczi György halála után felesége, Báthory Zsófia és fia, I. Rákóczi Ferenc költöztek be a várba. I. Rákóczi Ferenc feleségül vette Zrínyi Ilonát, a horvát bán leányát. Házasságukból született II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legkimagaslóbb alakja.
bélyegkép|jobbra|250px|Zrínyi Ilona és a kis II. Rákóczi Ferenc szobra a munkácsi vár Lorántffy bástyájánZrínyi Ilona és a kis Rákóczi Ferenc, kozterkep.hu
I. Rákóczi Ferenc halála után Zrínyi Ilona két gyermekével, Ferenccel és Juliannával özvegyen maradt. A vár minden gondja a hős asszony vállaira nehezedett. Thököly Imre és Zrínyi Ilona a munkácsi várban 1682-ben házasodtak össze. Thököly Imre kijavíttatta a várat, megerősíttette falait, sáncait, gazdag udvart tartott benne.