Adolf Dassler (Herzogenaurach, 1900. november 3. – Herzogenaurach, 1978. szeptember 6.) német cipész, feltaláló és vállalkozó volt, az Adidas cég és egyben a modern sportszergyártó-ipar megalapítója. Becenevéből (Adi) és a családnév első három betűjéből képezte az Adidas védjegyet (márkát) 1948-ban, miután bátyjával az 1924 óta közösen vezetett Dassler Testvérek Cipőgyárat felosztották egymás között. Rudolf Dassler a Puma alapítója lett, mely cég az 1970-es évekig legnagyobb riválisa volt az Adidasnak. Adolf az atlétikai cipők megújítója volt, mintegy 700 szabadalom birtokosa, és egyike a korai promótereknek, akik eladásaik növelése érdekében neves atlétákkal szerződtek. Elgondolásainak köszönhetően cége lett a legnagyobb sportszergyártó a világon. 1978-ban bekövetkezett halálakor az Adidas 17 gyáregységgel rendelkezett, éves eladásainak értéke meghaladta az egymilliárd német márkát.
Fiatalkora Adolf Dassler Herzogenaurachban született Christoph Dassler cipész és Pauline Dassler mosónő gyermekeként. Szülőhelye „cipészfalunak” számított, a Nürnberg melletti település mintegy 3500 lakosa közül 112 fő volt cipész. Két bátyja (Fritz és Rudolf) és egy húga (Marie) volt. Gyerekként Adolf sok időt töltött a természetben és szeretett sportolni. Számos sportot űzött, többek között futballozott, bokszolt, futott, atletizált, jégkorongozott. Eközben sokat versenyeztek a két évvel idősebb Rudolffal, végül Adolf bizonyult ügyesebb sportolónak.
Már ekkoriban felkeltette figyelmét, hogy ezekhez a sportokhoz rendre ugyanazt a cipőt használják, holott tapasztalatai szerint ezek a sportágak mind különböző kialakítású lábbeliket igényeltek volna. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy e különböző igényeket fogja később kielégíteni saját maga előállította lábbelikkel. Az elemi iskola befejezése után apja kívánságának eleget téve a pékmesterséget sajátította el, majd az első világháború lezárása után régi álmát igyekezett megvalósítani: anyja mosókonyhájában sportcipőket állított össze, melyek elkészítéséhez vászont (Flachfaser) használt. 1920-ban átvette apja műhelyét, aki filcpapucsok előállítására specializálta magát. Adolf a papucsok helyett tornacipőket (Turnschuhe) gyártott, és ebben apja is segítségére volt.
Adolf a helyi lakosok cipőinek javítását is elvállalva próbálta meg beindítani vállalkozását. A háború utáni szűkös helyzetben Németországban nem volt megbízható utánpótlás a cipőgyártáshoz szükséges alapanyagokból, valamint pénzügyi hitel felvételére sem volt lehetőség a fejlesztések végrehajtásához. Ezért Adolf a szükségtelenné vált hadifelszereléseket igyekezett felhasználni: rohamsisakokból és kenyértarisznyákból szedett ki bőrt a cipők talpához, ejtőernyőkből pedig selymet a papucsokhoz.
Dassler hamar szakértőjévé vált annak, hogy elektromos áram hiányában hogyan tudja hasznosítani a fellelhető eszközöket a gyártás gépesítéséhez. Például övek összefűzésével egy bőrmegmunkáló szerkezetet eszkábált, amit egy rögzített kerékpárral hajtott meg a cég első alkalmazottja. Dassler úgy tervezte, hogy sportágakra specializált termékekkel lendíti fel üzletét. Ő állította elő az egyik első szegecses talpú sportcipőt, melyhez egyik gyerekkori barátja és sporttársa, Fritz Zehlein kovácsműhelye szállította le a szegecseket. Folyamatosan kísérletezett különböző anyagokkal, köztük például cápa- és kengurubőrrel is, hogy erős, de könnyű cipőket kapjon. A már özvegy felesége így emlékezett vissza: „A cipők kifejlesztése a hobbija volt, nem a munkája. Nagyon tudományosan művelte.”
A Dassler Testvérek Cipőgyár (1924–1945) bélyegkép|jobb|300px|A "Dassler Testvérek Sportcipőgyár" Herzogenaurach vasútállomása közelében (1928) A háború után Rudolf bátyja elhatározta, hogy rendőr lesz, de a képzése után csatlakozott öccse cégéhez 1923. július 1-én. A szegecseket gyártó Zehlein kovácsműhely támogatásával Adolf be tudta jegyeztetni a céget „Gebrüder Dassler Sportschuhfabrik, Herzogenaurach” névvel (röviden: „Ge-Da”) 1924. július 1-én, telephelyként anyjuk korábbi mosóhelyiségét megadva. 1925-re Dasslerék már bőrből készített, kézzel rávarrt szegecsekkel (stoplikkal) rendelkező labdarúgó-cipőket (Fußballschuhe) és kézzel kovácsolt szegecsekkel rendelkező futócipőket gyártottak. A Dassler-cipők első olimpiái bélyegkép|jobb|300px|Lina Radke az amsterdami olimpián aratott győzelme után Két dolog segítette Dassleréket abban, hogy regionális jelentőségű üzemük nemzetközi hírnévre tegyen szert. Először is felkeltették a korábbi olimpikon Josef Waitzer, a német olimpiai futócsapat edzőjének érdeklődését. Üzemükről és Adolf kísérletezéseiről hallva Waitzer Münchenből elutazott Herzogenaurachba, hogy saját maga vegye szemügyre az ott folyó munkát. Mindketten érdekeltek voltak az atlétikai teljesítmények jobb minőségű cipők általi növelésében, és ezen az alapon hosszú barátság szövődött kettőjük között, Waitzer egyfajta konzulensévé lett Dassleréknek. Ez a kapcsolat különösen értékes lett Adolf számára az 1936-os berlini olimpia idején, mivel lehetővé tette számára az eseményen részt vevő sportolókkal való kapcsolatfelvételt.
A Dassler lábbeliket azonban már az 1928-as amszterdami olimpia során is használták a sportolók. Például Lina Radke a női középtávfutás (800 m) aranyérmese. Az 1932-es Los Angeles-i olimpia német aranyérmese is Dassler cipőben érte el győzelmét. A másik kulcsfontosságú dolog a cipőgyár számára a sportnak a 30-as évek elején hatalomra kerülő Adolf Hitler rasszista-nacionalista filozófiájában játszott szerepe volt. A nemzetiszocialisták az atlétikai csapatmunkát favorizálták. A Dassler testvérek felismerték az ebben a politikában rejlő gazdasági lehetőségeket és mind a három fivér belépett az NSDAP-be 1933. május 1-én. Hármójuk közül Rudolfot tartották a legelhivatottabbnak a rendszer iránt. Arról azonban Adolf döntött, hogy a Hitlerjugend csapatainak edzőjévé és sportszerekkel való ellátójává váljanak és ez létfontosságú volt a termelés növeléséhez, ezért 1935-ben csatlakozott az ifjúsági szervezethez. A „nácitlanítási eljárása” során Adolf kihangsúlyozta, hogy csak az edzősködésre szorítkozott és kerülte a politikai gyűléseket. Arról is vallott, hogy más politikai közösségek klubjaival is kapcsolatban állt, így egy liberális gimnasztikai klubbal, Herzogenaurach konzervatív KHC futballklubjával, és a munkásokhoz tartozó „Die Union” nevű sportklubbal.) Adolf és Rudolf is tagja volt Nemzetiszocialista Motoros Hadtestnek és a levelezéseiket mindketten a „Heil Hitler” köszöntéssel zárták.
Az 1930-as évek elején Adolf beiratkozott az akkori cipőgyártás „Mekkájának” tartott Pirmasensben lévő Cipőkészítő Szakiskolába (Schuhfachschule). Az egyik tanárával, a kaptafakészítés szakértőjének számító Franz Martz-cal Dassler olyannyira jó viszonyba került, hogy rendszeres látógató lett annak otthonában és Martz megengedte neki, hogy udvaroljon a 15 éves lányának, Käthe Martznak, akit egy ünnepség alkalmával ismert meg. Adolf 1934. március 17-én feleségül vette a fiatal nőt, aki férjéhez költözött Herzogenaurachba. Ellentétben Rudolf feleségével (Friedl Strasserrel), Käthe öntudatos volt és gyanakvó a frankföldiek számára nyersebbnek tűnő stílusával szemben. Gyakran került nézeteltérésbe a Dassler-szülőkkel illetve Rudolffal és feleségével, akikkel mind egy házban élt együtt. Már a háború után Rudolf a Puma amerikai forgalmazójának írt egyik levelében a testvérével való szakításról úgy írt, hogy az egyedül Käthe rovására volt írható, aki szerinte „megpróbált beleavatkozni az üzleti ügyekbe…” és azt állította, hogy a testvérével való kapcsolata „ideális” volt 1933-ig. Käthe 1936 márciusában adott életet első gyermeküknek, Horstnak, első lányuk, Inge 1938 júniusában született, a második lányuk, Karin 1941-ben. A háború után született még két gyermekük, 1946 májusában Brigit és Sigrid 1953-ban. 1939-ben Käthe testvére, Maria Anna is Herzogenaurachba költözött és 1941-ben feleségül ment Hans Hoffmann gépészhez és pilótához.Edith Kern-Miereisz: Verkauf von Sportartikeln mit viel Stil. In: Nordbayrische Nachrichten 2009. október 10. A berlini olimpia és Jesse Owens
Dassler az 1936-os olimpiában a nagy lehetőséget látta a nemzetközi porondon való bemutatkozáshoz. Habár a Waitzerrel való jó viszonya biztosította számára, hogy a legtöbb német atléta az ő cipőit fogja viselni, rajtuk kívül még egy valakit rá akart venni a Dassler-cipők használatára – Jesse Owenst, az amerikaiak sztárfutóját. Dassler módot talált arra, hogy találkozhasson vele és felkínált neki három pár cipőt. Owens elfogadta a felajánlást és az oldalára erősített két bőrcsíkról és a sötét tüskéiről felismerhető cipőket viselte mikor saját csúcsát megdöntve legyőzte Luz Longot távolugrásban, a két egyéni győzelmekor futásban, és mikor az amerikai csapattal legyőzte a németeket váltófutásban.A német Wikipédia szócikkének – forrás megadása nélküli – megjegyzése szerint a Dassler cipőket Owens csak az edzésein használta, a versenyeken nem. (Ellenőrizendő információ.)
Dassler együttműködése Owens-szel döntőnek bizonyult a cége számára. Nem csak azonnal nemzetközileg ismert szereplővé tette a sportszergyártás területén, hanem később valószínűleg ennek köszönhette a fennmaradását is. Mikor ugyanis a megszálló amerikai csapatok tudomására jutott, hogy Dassler gyárában készültek Owens olimpiai győztes cipői, úgy döntöttek, hogy megkímélik a céget és számos amerikai katona a cég kuncsaftjává vált. A kosárlabda-, baseball- és jégkoronglábbelikre leadott nagy rendelési tételek adták Dassleréknek „az első lökést a világméretű sikertörténetükhöz.”
A második világháború ideje alatt A háború kezdete után Dasslerék már nem tudtak nagy profitot húzni a rendszer sport iránti lelkesedéséből, mivel az ország a hadigazdálkodásra állt át. A cégnek engedélyezték ugyan a működést, de a termelése erősen visszaesett. 1940. augusztus 7-én Adolf megkapta a katonai behívóját. Decemberben megkezdték rádiótechnikusi kiképzését, de 1941. február 28-án felmentették a szolgálat kötelezettsége alól azzal az indokkal, hogy a cégénél elengedhetetlen szükség van rá. A háborúban már négy évet szolgálatban lévő Rudolfot viszont 1943 januárjában ismét behívták.
A háború első éveiben a sportszergyárat részben katonai felszerelések gyártására állították át, speciális bakancsokat, (8:40-től) öveket, katonai hátizsákokat állított elő. A dolgozói létszámot lecsökkentették, az alapanyagbeszerzés nehézkessé vált. A Waitzer-cipők gyártása azonban továbbra is folytatódott, a futballcipők közül némelyik modell – a korszellemhez igazodva – a "Kampf" és a "Blitz" neveket kapta. 1942 októberére a munkaerőhiány olyan szintű volt, hogy Adolf Dassler maga kért öt szovjet hadifoglyot, hogy fenn tudja tartani a termelést.
A háborús körülmények még inkább kiélezték az Adolf és Rudolf családja közötti ellentétet. A szülők (Christoph és Pauline), a fiaik és feleségeik, valamint az öt unoka által közösen lakott házban egyre inkább fojtogatóvá vált a légkör és a munkában való részvételt tovább bonyolította a fivérek lánytestvérének, Marie-nak az alkalmazása. Rudolfot bosszantotta, hogy öccse vezette a Dassler céget – ami miatt a katonai szolgálat alól is felmentést kapott – és ezért próbált keménynek mutatkozni a családban. A tekintélyét arra igyekezett felhasználni, hogy megtagadja Marie két fiának az alkalmazását a cégnél azzal az indokkal, hogy „már van elég családi probléma a cégnél”. Ez a döntés lesújtotta Marie-t, mivel azokat, akiket nem alkalmaztak engedélyezett iparágakban, azokat szinte biztosan besorozták a hadseregbe. Marie fiait végül be is sorozták és nem tértek haza a háborúból. Fritz Dassler, aki nem volt beszélő viszonyban Adolffal, hasonló döntést hozott, mikor elbocsátott egy tizenéves varrónőt, aki a hadfelszereléseket előállító részlegnél dolgozott, de korábban négy éven át Adolf alkalmazta. Adolf a cipőkészítő részlegnél talált neki helyet, hogy megóvja a háború hátralévő részében.
Fegyvergyártásra való átállás