Gaál Viktor (Budapest, 1979. július 29. –) író, forgatókönyvíró, pszichológus.

Gaál Viktor 2001-től tagja a MENSA-nak. 2004-től rendszeresen jelennek meg regényei; a ’Varázserdő’-höz még Szepes Mária írt méltató előszót, a második kiadást és folytatást is kapott ’ARCHE – Boszorkányszerelem’ pedig alternatív körökben kult-státuszba emelkedett.

Viktor 2006-ban diplomázott az ELTE pszichológia szakán, majd öt évig Nagy-Britanniában dolgozott tanácsadó pszichológusként. Idővel a londoni magyarok pszichológusává vált, a ’6:3’ című újságban 2009-11 között saját pszichológiai rovatot is vezetett, ’Iránytű a Léleknek’ címmel. 2012-ben a honvágy (és a pocsék angol idő) miatt mégis visszaköltözött Budapestre, és megalapította a Serendo Consulting tanácsadó irodát, melynek fő profilja az egyéni és csoportos személyiségfejlesztés, terápia. Nevéhez fűződik a „RED módszer”RED módszer (Radical Emotional Development) létrehozása, amely az érzelmi intelligencia gyors fejlesztését teszi lehetővé, és amely módszertan oktatására a RED Akadémia is létrejött.

Pszichológusi munkája mellett regényeket és forgatókönyveket ír, amelyekben elég erőteljesen szerepeltetve van a pszichológiai szemléletmód, olyan pszichológiai témák, mint az egzisztenciális krízis, transzcendens tudatállapotok, az emberi psziché mélyrétegeinek feltárása.

Pszichológusként több tévéműsor visszatérő vendége is volt, az igazi áttörést a 2024-es „Házasság Első Látásra” doku-reality jelentette, ahol szakértőként elemezte a párok lelki dinamikáit, és amely 2024-ben Magyarország legnézettebb tévéműsora volt.

Viktor 2024-től az AREXA,AREXA egy mesterséges intelligencia fejlesztésén dolgozik.

Regényei testVérek (2004) ARCHE (2005) Varázserdő (2007) A Tea Színe (2008) ARCHE 2. - Istenek Alkonya (2011) Második Honfoglalás (2012) Gaál Viktor–Kiss Angéla: Feketén-fehéren; Geopen, Bp., 2014 Battleground Zero (2017) LXR (tervezett megjelenés: 2025)

Forgatókönyvei RESET (2007-AXN Fesztivál döntő) (2004) ARCHE - Boszorkányszerelem (2007) Autumn Castle (2009) Dead Dog Squad (2010) Battleground ZERO (2012)

Jegyzetek

Források Gaal Viktor Honlapja Z'ArtKor Interjú TV2 honlap

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek