Csángók

bélyegkép|Csángó zászló bélyegkép|Csángó címer bélyegkép|jobbra|350px|Csángó migráció

A csángók magyar nyelvű kisebbségi népcsoportok összefoglaló neve, akik a székelyektől különválva főleg a romániai Moldva régióban élnek (moldvai csángók). Melletük még két fő csoportjuk számottevő: a gyimesi csángók és a barcasági csángók.

„Vajha Moldvának is kies parlagjai, A’ Meddig terjednek a’ Pontus habjai, Magyar Koronánknak árnyékába menne, S a’ Tsángó Magyar is Polgártársunk lenne!!!” – (Csokonai Vitéz Mihály: Marosvásárhelyi Gondolatok, 1798)

A romániai népszámlálásokkor külön etnikai csoportként jelölték meg a csángó magyarokat, azonban a csángók létszámára vonatkozóan inkább a nyelvi és vallási külünbözőségeken alapulú becslések az elfogadottak.

A név eredete A csángó szónak Moldvában a következő változatai ismertek: csángú, sángó, sángú, sangó, csangó és csangú. A szó eredetéről szóló elméletek két nagy csoportba oszthatók: melléknévi eredetű, és tulajdonságot jelöl eredetileg is népnevet jelentett

A melléknévből alakult népnév elmélete A székely nyelvjárásokból származik: a csángál (1. rosszul, fülsértően harangoz, 2. hamisan énekel 3. csacsog, fecseg 4. elkóborol, elcsámborog) szóból, azaz a csángó az, aki „hamisan”, „fülsértően” beszél (lásd: sziszegő beszéd). A székelyek és maguk a csángók a csángó szót az elcsángál, azaz „elkószál, elcsavarog” értelemmel magyarázzák, hiszen a székely nyelvjárásokban az elcsángál és a csángál szó „kószál, elkóborol” jelentése is használatos. a csángat (csenget) szóból, azaz a csángók azok, akik a csengőt, kolompot viselő teheneik után elkóboroltak (például ezt tartja a pusztinaiak népi etimologizálása is). A mezőségi vagy a tiszai nyelvjárásokból ered: Kallós Zoltán közlése szerint a Mezőségen a fiatal kóborló legényt „cángó”-nak hívják, az Új Magyar Tájszótár szerint pedig Nyíregyháza környékén a csángó szót „csavargó” jelentésben használják. A „csángat” (=„kiabál”) szóból ered. A barcasági Apácán így magyarázzák a csángó szó eredetét: „Hát, csángók, mert itt vót a határ. S akkor vót a vár, s akkor mikor veszély vót, akkor harangoztak, meggyújtották a szalmát, hogy »vigyázzatok, mert veszély van«, s akkor. Ezért mondják, csángók, mert mikor jött az ellenség, akkor zergettek, kiabáltak, s akkor azt mondják, hogy »csángáltak«. Akkor innen eredett a csángó szó. ... A szomszéd falusiak mondják az apácaiakra.” Ez a kifejezés is utal a csángóknak a székelyekéhez hasonló határőrizeti szerepére.

A kangar népnévből való (besenyő, kun) elmélet A 19. század végéig általánosan elfogadott nézet volt, hogy a csángók kun eredetűek (a kun hosszú ideig gyűjtőfogalom volt a keleti népekre), majd miután tisztázódni kezd a terminológiai különbség a kunok, besenyők, kangarok között, kikristályosodik az az elmélet, miszerint a csángó szó eredetileg is népnevet jelölt, méghozzá a nyolc besenyő törzs három kangar (csangar) népét. Gegő Elek 1838-ban elfogadja a csángók kun eredetét, ő veti fel a kangar eredet lehetőségét: „Azonban hogyan ragadott a kunokra a csángó nevezet (mert a többi moldvai magyarokat így nem hívják), minden nyomozásom után is rá nem jöhettem. Constantin császár a paczinatákat, kik akkor Moldvát lakták s némellyektől kun nemzetségnek tartanak, changaroknak nevezte. Mongol nyelven chango=erős. A sinaiak Tibetet Changnak mondják”

A kun (kangar) elmélete alátámasztására a következőket hozza fel: „a) Moldvának még ma is azon vidékeit, mellyeken a’ kun maradványok chángó-magyar név alatt léteznek, az oláhok Comanianak nevezik. b) Kun’, s a’ többi magyaroktól különzött osztályra mutatnak a régi bojár levelekben előforduló vezetéknevek is: Armoncus, Hideg, Szarka, Róka, Sánta, Körmös, Csalán, Sipos, Kancsal, Kádár, Güze, Agaras’ s effélék; midőn ellenben a’ későbbi székely magyar telepek vezetéknevei többnyire keresztnevekből vétettek; például: István-József, Gergely-János stb. c)Kun eredetre mutatnak a’ Bákó mellett ma is látható kun halmak, mellyekről szóbeli hagyomány után a’ chángók beszélik: hogy ott elődeik az isteneknek lovakat áldoztak fel. d) Mindenek felett törzsökös kun származást igazol az, hogy a’ chángó magyar helységek közül némelyek (u. m. Bákó, Klézse) még ma is örökös joggal birják ingatlan javaikat, a többi magyar és moldován alattvalók – kivévén egykét falut, mellyeket hihetőleg hajdan kunok laktak, de idővel megoláhosodtak – sehol sem” (uo.) Gegő előtt a XVIII. század elejének jezsuita írói foglalkoznak a moldvai magyarokkal, Bonbardi Mihály (1718), Timon Sámuel (1734), Szegedi János (1744) mind evidenciának tekintik a huszita kivándorlás előtti, a magyar nyelvet „nevetségesen és bárdolatlanul” beszélő moldvai magyarok kun származását, Pray György már a „kunokat” besenyőkre, úzokra és kunokra bontja, elsőként a besenyőket említi: „Ezek után csak az marad hátra, hogy ezeket az oláhországi és moldvai magyar töredékeket legnagyobbrészt bessenyőktől, uzoktól és kunoktól – akiknek egy testté egyesülését fentebb mondottam el – eredetieknek mondjuk.” Jerney János szerint „a’ besenyő-kún népség, habár dialectusi különbséggel, de mégis azonegy nyelvet beszélt a’ magyarral,’ s ennélfogva a’ régi Cumániában, vagyis Moldva és Besszarábiában fönmaradt, némileg most is fönlevő számos magyarok, oda nem értve a’kimutatható székely és magyar beköltözőket, a’ besenyők és kunok’ tagadhatatlan maradékai.” 1880-ban Kuun Géza gr. kiadta az egyetlen kun nyelvemléket, a Codex Cumanicust, amely szerint a kun nem rokona a magyarnak, így a kutatók idővel elállnak a „kun elmélet” támogatásától. 1886-ban Nagy Géza az általa hamisítványnak tartott Csíki székely krónika kapcsán – mely arról ír, hogy 1049-ben a bessus-ok (besenyők) Csángur Pál vezetésével beütnek a Székelyföldre – kifejti: „A Csangaur nevet kétségkívül a csángó és a Konstantin által említett Kangar névből készítették a krónikagyártók. A besenyők kangar nevű törzsei ugyanis épp azon a tájon laktak, hol a moldvai csángók. Hogy a két név különben egy, s a csángók a besenyő-kangaroknak székelyekkel összevegyült s elmagyarosodott ivadékai, valószínűnek tartom.” Duma-István András 2010 novemberében készült hangfelvételéből kiderül, a forrófalviakat (másképpen kákovaiakat) pecsenyéseknek csúfolják, ami arra utal, hogy mind a kákovaiakban, mind a környező falvakban él a forrófalviak besenyő eredetének emléke (pecsenyés=besenyő). A hanganyag átirata: „– Kend mondja csak, melyikek a pecsenyések itt elé? – Pecsenyések? Mük! Kákovaiak. – S mások még vannak-e ilyen falu, hol mondják, hogy pecsenyések? – Nem tudom. Patakon, nem tudom egyebütt, hogy mondják. – Bogdánfalviak? – Nem tudom (...) – Kendet hogy hívják? – Berbecar (...) – Kendet? – Farkas Teréz – Antal István – Most es mondják nektek, hogy pecsenyések vagytok? (Nevetés) – Hiába gondolkodom, hogy mondják... – Mert mámámnak es azt mondták, hogy pecsenyés... – Kákovai volt ugyebár... – De akkor a klézseiek nem pecsenyések? – Valahogy mondják azok es (...) – S a csíkiaknak hogy mondják, mert azokot es eltréfálják? Nem ők a csurkulyok? – Ugyebár a rekecsiniek. Csurkulyok a rekecsiniek.” A csurkuly, csurkuj, csukuj szó jelentése: 1.) "oláh bojárok hajdúi, rendőr zsoldosok"Luczenbacher János-Almási Balogh Pál: Tudománytár, 1840, VII. kötet, 139. old. (digitalizált változat ) 2.) verekedős ember, v.ö. román ciúrcă sf [At: ȘEZ.XIII, 53 / Pl: ~rci / E: nct] (Reg) Bătăuș https://dexonline.ro/definitie/ciurc%C4%83.

Első írásos említései Személynévként A szó első említései: 1400: „Georgium Csango dictum” egy 1443. június 8-i adománylevélben II. István moldvai fejedelem (Alexandru cel Bun fia) „Iliaș Sanga”-nak adományozza Văsiești és Băsești falvakat. 1556-ban a háromszéki Maksán említik „Michael chango”-t. 1560-ban említik a szintén maksai „Csángó Andrást”

Népnévként Miron Costin krónikaíró (1633-1691) a Moldvaország krónikája Áron vajdától című, 1675-ben írt román nyelvű krónikájában II. Rákóczi György 1653-as moldvai hadjáratánál leírja, hogy az aknavásári csángók (șaugăi, șavgăi) a Kemény János által Jászvásárból visszaküldött német gyalogos puskásokat hogyan kaszabolják le Egy valószínűleg 1747-ben készült csíkszentmiklósi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Gyimeslok népessége (63 személy) tisztán moldvai magyarokból tevődik össze.' 1762-ben egy gyimesi házassági per került a gyulafehérvári püspöki szentszék elé, ennek egyik kérdése így szólt: „Tudgya-é a’ tanú bizonyossan Tatros Lokán lakó Barabás István nevű Csángó Pusztina Erzsébetet hogy Anya Szent Egyház törvénye szerént feleségül házas társának el vette, már ennek előtte tíz esztendőkkel?” A közlő Bárth János szerint a tanúk és a vádlottak Moldvával hozhatók kapcsolatba, rokoni szálak fűzik őket össze, és bennük „a Tatros-völgy korai csángó lakosait tisztelhetjük” A két fenti adat ismeretében valósnak kell elfogadnunk azt az 1746. május 25-i jegyzőkönyvet, amelyben a gyimesiek kapcsán ötször szerepel a csángó szó, pl. „Tankó György, a csángó öccseivel”. Ezt az adatot Szőcs János azért nem fogadja el, mert bizonyára Szabó T. Attila azért nem használta fel az Erdélyi magyar szótörténeti tárban, mert „gyanúsnak találhatta” Ezzel szemben Szőcs István azt mondja, „Szabó T. Attila nem vette fel Tárába a más szótárak által már közölt adatokat (kivéve egy-kettőt, pl. az Áfonyát)”. Erről maga Szabó T. Attila így ír: „A gyűjtő (azaz ő maga - szerk.) azonban a legtöbb kiadványban csak alkalomszerűen szemelgetett, és azért az ilyenféle gyűjtés csak a tallózgatás és nem a teljes forráskiaknázás szintjén mozgott” (), azaz mindenképp azoknak van igazuk, akik szerint nem azért nem használta a Sándor levéltárat (sem), mert gyanúsnak tartotta volna, hanem mert túl sok adatot kellett volna feldolgoznia

A csángók fő csoportjai 250px|bélyegkép|jobbra|Csángó lakosság a mai Románia területén

Moldvai csángók

A moldvai csángók Moldva régióban élnek, a negyedmilliós moldvai katolikus lakosság legnagyobb részét alkotják. A magyarul még tudó moldvai csángók száma a legutóbbi felmérések szerint 62 ezer körülire tehető, ez a népcsoportnak csak mintegy egynegyede.

A népcsoport magját feltehetően a honfoglaláskor határőrzőként kint hagyott magyarok alkották, akik mellé a magyar királyok a 12–13. században erdélyi és Felső-Tisza-vidéki magyarokat telepítettek. A 15–17. század között magyar husziták és erdélyi menekültek csoportjai érkeztek, az 1764-es madéfalvi veszedelem után pedig nagyszámú székely népesség telepedett le, amikor a hadkötelesség elől menekülő székelyek a hegyeken túlra menekültek az osztrák hadsereg elől elrejtőzve. Az utóbbiak leszármazottai alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.

A moldvai csángók egy kisebb része, az északi csángók a magyar nyelv olyan változatát beszélik, amely sok vonásában a középkori magyar nyelvet őrzi. Számos olyan régi szavuk van, amely a mai magyar nyelvből már eltűnt (filjesz, ahét, bücsü, csúkmony, eszüdni, jü, külpis stb.), ezenkívül sok román jövevényszót is használnak. Ma ez a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa (vagyis nem csupán a magyar nyelvjárások egyike, hanem az irodalmi nyelvtől erősen különböző nyelvváltozat). Beszédük nehezen érthető más magyarok számára. A moldvai csángók nagyobb része a székely nyelvjárásokhoz hasonló nyelvváltozatot használ, csak több benne a régies szó és nyelvi forma, illetve a román kölcsönzés, mint a mai székelyek nyelvében.

Csoportjaik: Északi csángók: Románvásár (Roman) közelében élnek. Főbb településeik: Szabófalva, Kelgyest, Újfalu, Jugán, Tamásfalva, Dzsidafalva. A legrégebbi csoportot képviselik, akik máig megőrizték középkori dialektusukat. Létszámuk kb. 10-15 000 fő, csángóul azonban már csak a legidősebbek beszélnek, így az északi csángó dialektus, vagyis a magyar nyelv legrégebbi, 13. századi változata pár évtizeden belül valószínűleg teljesen eltűnik. Déli csángók és „székelyes csángók”: