Jason Sean Donovan (Melbourne-Malvern, Ausztrália, 1968. június 1. –) ausztrál színész, énekes, popsztár.

Hírnevét a Szomszédok (Neighbours) ausztrál szappanoperában szerezte. Később több filmben és sorozatban is szerepelt. Zenei karrierje 1988-ban kezdődött, még a Szomszédok alatt. Ten Good Reasons című, 1989-es debütáló albumából az Egyesült Királyságban több mint 3 millió példányt adott el. 1988 és 1992 között Jason számos sikeres dalt énekelt fel, amiből az Egyesült Királyságban 16 szám Top 40-es sláger lett. Ennek ellenére nem tartották számon a legnépszerűbb előadók között, de előnyös megjelenése, pozitív kisugárzása, őszinte mosolya és egyedi hangja igen hamar a tinilányok pop bálványává tette Jasont, aki örökre beírta magát a 80-as évek végén a brit és európai popzenei nagyjai közé.

Az utóbbi években televíziós és színpadi szereplései vannak, és Andrew Lloyd Webber József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalében is játszik. Jelenleg Londonban él.

Életrajz

Melbourne-ben született, apja Terence Donovan színész, aki szintén szerepelt a Szomszédokban, mint Doug Willis. Féltestvére, Stephanie McIntosh is játszott a szappanoperában. Édesanyja Sue McIntosh. Miután szülei különváltak 1972-ben, Donovan apjával maradt.

Donovan a De La Salle Iskolában tanult Malvernban. Későbbi feleségét, Angela Malloch-ot 1998-ban ismerte meg (aki a fellépései során színpadi menedzserként dolgozott – a Rocky Horror Show musical alatt találkoztak). Angelától három gyermeke született: lánya Jemma (2000. március 28.), fia Zach (2001. március 22.) és Molly (2011. március 9.). Jason és Angela 2008-ban házasodtak össze Balin, kedvenc nyaralóhelyükön.http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-1090115/Jason-Donovan-Id-dead-I-wasnt-dad.html Érdekesség, hogy Jason lánya, Jemma is játszik a Szomszédokban.

Magánélet Jason szenvedélyes úszó, szörfös és krosszmotoros. Tinédzserként nagy álma volt, hogy motorversenyző legyen, azonban ez a popkarrierje miatt nem valósult meg. Később rocksztár szeretett volna lenni, mivel szeretett gitározni, de végül a popzenei életben kötött ki. Dalait mindig gitáron szerzi, és vannak teljesen akusztikus hangzású és előadású zenéi is.

Karrierjének kezdetei

Apja mellett, a kamera közelében tüsténkedve, és a színházban magába szippantotta ez a világ. Így nem volt meglepő, hogy kipróbálta magát a színpadon is. Így első televíziós szereplése igen fiatalon – 11 évesen – a Skyways (Égi utak) című ausztrál sorozatban történt. 1986-tól a Szomszédok (Neighbours) című szappanoperában mint Scott Robinson játszott Kylie Minogue oldalán, aki Charlene Mitchellt alakította. A legromantikusabb epizódban Scott Robinson elveszi Charlene Mitchellt. Később – mint álompárt – a való életben is összeboronálták őket. Kapcsolatukról Jason életrajzi könyvében írt, ahol megemlítette, hogy Kylie-hoz romantikus viszony fűzte 1988-ban. Nem sokkal később Kylie Michael Hutchence (az ausztrál INXS együttes néhai frontemberének és énekesének) barátnője volt, de Jasont továbbra is szoros barátság fűzte Kyliehoz.

1987-ben megnyerte a Logie-díjat, amelyet a legjobb új tehetségeknek osztják ki, majd díjat kapott a legjobb férfi színész kategóriában a Szomszédokban alakított karakterért. 1988-ban Ezüst Logie díjat kapott mint a legnépszerűbb ausztrál színész.

1989-ben, a Szomszédok mellett Donovan a Hősök (Heroes) című ausztrál-borneói-japán háborús mini sorozatban is szerepelt a Happy Houston tizedest megformáló karakterrel, több nemzetközileg ismert ausztrál színész mellett. 1990-ben Logie díjat kapott a legkedveltebb minisorozat színésze kategóriában. Ugyanebben az évben szerepelt első játékfilmjében, a Blood Oath című filmben.

Donovan 1989-ben szállt ki a Szomszédokból, és bár 2009-ben szerették volna, hogy visszatérjen a sorozatba a 25. évforduló alkalmából, ő elfoglaltságai miatt ezt a kérést nem kívánta teljesíteni.http://www.digitalspy.co.uk/soaps/s14/neighbours/news/a186246/neighbours-asked-jason-donovan-to-return.html 2014-ben ismét meghívták a sorozat 30. évfordulójára, de Jason azt nyilatkozta, hogy „ez nem az az út, amit szeretnék”. Ennek ellenére jelezte, hogy szívesen segít a sorozat sikeréről készülő dokumentumfilm készítésében, de nem szeretne televíziós szappanoperában közreműködni.

1988–1991: popkarrier

Donovan ebben az időben még mindig a Szomszédok című ausztrál sorozatban játszott, miközben Kylie Minogue már elhagyta a sorozatot. Mivel Kylie zenei karrierbe kezdett, és Jason sorozatbeli társa és barátja is volt (az életben 1988 körül jártak), így a zenei próbák alatt figyeltek fel rá mint Kylie barátjára. A próbák és fotózások során világossá vált a PWL producereinek számára, hogy a fiú énekesként is megállná a helyét, így Jasonnal próbát tettek.

Donovan Ausztráliában a Mushroom Records kiadóval kötött szerződést, majd az Egyesült Királyságban a PWL kiadó vette a szárnyai alá, és az ehhez tartozó szerzők – a londoni székhelyű Stock Aitken Waterman (Mike Stock and Matt Aitken, Pete Waterman) slágergyártó trió által készített és menedzselt „zenei futószalag” – avagy a The Hit Factory, több mint egy tucat dalt írt 1988 és 1990 között Jason számára, melyből több kislemez slágerlistás is lett. Így vált Jason már a Szomszédok alatt popsztárrá.

1988 és 1992 között Jason számos sikeres dalt énekelt fel, amiből az Egyesült Királyságban 16 szám Top 40-es sláger lett. Első felénekelt kislemeze, a Nothing Can Divide Us, 1988 augusztusában jelent meg. A dalt eredetileg Rick Astleynek szánták, de ő visszautasította a szám feléneklését és Jason hangja egyébként is jobban passzolt, így végül ez a változat jelent meg. A dal 5. helyezést ért el az Egyesült Királyságban. Nemsokára megjelent következő Sealed with a Kiss című Brian Hyland-feldolgozása, mely szintén első helyezést ért el az angol kislemezlistán.

1988 májusában megjelent Ten Good Reasons című debütáló albuma (a rajta található 10 dalból 9 számot a már említett Stock Aitken Waterman trió írt). Az album három hétig volt toplistás első helyezett az Egyesült Királyságban, végül ötszörös platina album lett, és az év legnagyobb példányszámban eladott albuma volt.

Mivel Jason hangja különleges, egyedi hangzást jelentett, így sorra követték az újabb és újabb produkciók. Következő kislemeze Kylie Minogue-gal közösen 1988 decemberében jelent meg. Az Especially for You című dal az Egyesült Királyság kislemezlistáján második helyezett volt, és négy hétig volt slágerlistás helyezés. Ez volt a negyedik legmagasabb példányszámban elkelt kislemez az országban. 1988 októberében a PWL kiadónál megjelent Kylie albuma, amin szintén helyet kapott az Especially for You című dal, így Jason eladásai az egekben szárnyaltak. Mindezek 1989-ben, az Egyesült Királyságban Jasont a PWL legtöbbet eladott előadójává tették.

Too Many Broken Hearts című dala 1989 márciusában jelent meg, és első helyezést ért el az angol kislemezlistán, Ausztráliában a 7. lett. A dal 1989-ben a 16. legjobb eladásokat maga mögött tudó zeneszám volt. 1989-ben három dala felkerült az év Top 100 dalai közé: Too Many Broken Hearts – 5. helyezett, Sealed With A Kiss – 19. helyezett, és az Every Day (I Love You More) – mint 74. helyezett.

1989 novemberében megjelent a már a karácsonyi londoni sürgés-forgás hangulatát hozó When You Come Back To Me című száma – mely később már a következő albumon kapott helyet. A fülbemászó dal népszerű volt, 71. helyezett lett az 1989-es eladási listán, a következő évben folytatva népszerűségét egészen a 68. helyezettig kúszott fel az eladási listákon. 1989 decemberében Donovan részt vett a Band Aid II Do It Know It Christmas című dal új változatában, melyben Minogue is részt vett. Ekkorra már a Szomszédok című filmsorozatból való kilépését Ausztráliában és Angliában is bemutatták a televízióban.

Donovan második stúdióalbuma a Between the Lines 1990 májusában jelent meg, és bár elérte a platina státuszt, kevésbé volt sikeres album. Az albumon található dalok jó része szintén a Stock Aitken Waterman csapat szerzeménye, melyet Jason énekelt fel. Az albumról öt kislemez jelent meg (When You Come Back To Me, Hang On To Your Love, Another Night, Rhythm Of The Rain, I'm Doing Fine – utóbbi kettő nem a PWL szerzeménye, hanem 1960-70-es évek slágereinek átdolgozott változatai). Bár az angol listákon az album 2. helyezett volt, eladási szempontból csak az 5. legjobban fogyó album lett. Jason PWL-es karrierje lassan a vége felé közeledett.

1990-ben Donovan koncertkörútra indult, és a Doin' Fine turné keretein belül az Egyesült Királyságba, Írországba, Ausztráliába, Szingapúrba, és Délkelet-Ázsia egyéb területeire is ellátogatott. A dublini koncertet rögzítették, és VHS kazettán majd 2010-ben DVD-n is megjelentették.

1991–1993: színpadi pályafutása

1991-ben Donovan a Steven Pimlott által rendezett Webber musicalben, a József és a színes szélesvásznú álomkabátban kapott főszerepet. A musical egyik betétdala az Any Dream Will Do első helyezést ért el az angol kislemezlistán. Ezen kívül a Close every Door című száma is ismertté vált. A musicalt a londoni Palladium színházban játszották rengeteg alkalommal. 1992 karácsonya előtt a színházi időszak alatt készült új dala jelent meg As Time Goes by címmel.

1992-ben Donovan pert indított a The Face című magazin ellen, mivel homoszexuálisnak állították be.https://www.smh.com.au/entertainment/tv-and-radio/jasons-technicolour-life-20120806-23pdg.html Donovan font kártéritést nyert a perben, és további fontot kellett volna még a magazinnak fizetnie. Donovan ebben az időben enyhe drogfogyasztó volt, dohányzott, kannabiszt és kokaint használt. A Marie Claire magazin 2007-es interjújában és önéletrajzi könyvében is kifejtette, hogy ez volt élete legnagyobb hibája.

1993–1999: harmadik album, kábítószer-függőség, újabb filmek

1993-ban jelent meg az All Around the World című stúdióalbuma. Az album teljesen új, dinamikus hangzást, részben akusztikus hangszerelést jelentett, a dalok egy része már nem a Stock Aitken Waterman „zenei futószalag” égisze alatt születtek, hanem a többet maga Donovan írta és hangszerelte. Az őszinte hangvételű, modern album nem lett nagy siker, bár több dal felkerült a slágerlistákra, de nem sikerült dobogós helyezést elérnie. Az albumhoz készült számos dalt az USA-ban (pl. R.S.V.P.) és Thaiföldön forgattak (pl. Mission of Love).

Donovan később elismerte, hogy 1995-ig súlyos kábítószerproblémája volt, és naponta két gramm kokaint fogyasztott. Kate Moss 21. születésnapi partiján Los Angelesben kábítószer-túladagolás miatt szívrohamot kapott.https://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-1090115/Jason-Donovan-Id-dead-I-wasnt-dad.html

1995-ben Jason az ausztrál The Last Bullethttps://www.imdb.com/title/tt0113606/ című televíziós filmben szerepelt, mely a második világháborúban játszódik, és a Csendes-óceáni Borneo szigeteken forgatták. 1998-ben Donovan Dr. Frank N. Furter vezető szerepét vette át a The Rocky Horror Show előadásában az Egyesült Királyságban, ahol találkozott Angela Malloch színpadvezetővel. A pár rövid kapcsolatából terhesség lett, és Malloch ultimátumot adott Donovannak, hogy hagyjon fel a kábítószerrel, ha a gyermek életében részt akar venni.

1999 végén Donovan még mindig használt kokaint, de már nem annyit, mint két évvel ezelőtt. Állítása szerint gyermeke 2000-es születése óta nem használ kábítószert.http://news.bbc.co.uk/2/hi/entertainment/281941.stm

2000–2005: apaság, MDA és a Sweeney Todd musical

Donovan lánya, Jemma 2000 márciusában született, és azóta az énekes leszokott a kábítószerről.

2002-ben a Cass&Slide elektronikus zenét játszó underground együttes Burn Out című lemezén a Faith Less című dalhoz kölcsönözte hangját. A dal felkerült a 2002-es The Very Best of című válogatásra, utolsó számként. 2003 és 2005 között az ausztrál ABC televízióban sugárzott orvosi televíziós drámában, az MDA-ban szerepelt, illetve 2003 óta a Buzz videójáték-sorozat egyik hangja.