Lyka Károly (Pest, 1869. január 4. – Budapest, 1965. április 30.) kétszeres Kossuth-díjas magyar művészettörténész, kritikus, festő, az 1902–1918 között megjelent Művészet című folyóiratMűvészet 1902-1918, adtplus.arcanum.huMűvészet, mke.hu szerkesztője.
Életpályája Apja Münchenben végzett építészmérnök volt. A család 1873-ban az észak-magyarországi Nyitra városába költözött. Lyka Károly annak a Nyitrai Piarista Gimnáziumnak a diákja volt, amelynek igazgatója, Csősz Imre a piaristák helyi történetét is megírta. Lyka első rajztanára a bécsi akadémiát végzett Panczer Ferenc és a később ismertté vált Rajzó Miklós volt.
1887 őszén Münchenbe utazott, hogy beiratkozzon a kor egyik meghatározó konzervatív festőiskolájába. Az ottani akadémia helyett azonban Hollósy Simon jóval modernebb szellemű magániskoláját választotta, ahol a mesternél csak nyolc-tíz évvel fiatalabb társaival (Iványi-Grünwald Béla, Márk Lajos, Zemplényi Tivadar) megismerkedett az idelátogató, fiatalon már sikeres és nem akadémikus szemléletű Csók Istvánnal és a Weimarban dolgozó Fényes Adolffal, majd a Párizsból Magyarország felé átutazó Rippl-Rónai Józseffel. Ugyancsak Hollósy műtermében tanult és dolgozott egy ideig a nagybányai művésztelep későbbi két alapítója, Thorma János, majd Réti István.
1894-ben Itáliába utazott. Előbb Nápolyban, majd hosszabb ideig Rómában időzött, és egyre inkább a művészettörténettel foglalkozott. Több magyarországi folyóiratnak lett itáliai művészeti írója, a vezető napilapnak (Pesti Napló) római tárgyú tárcákat, kulturális beszámolókat írt, politikai cikkeket a legritkábban. Újságíróként több Rómába látogató magyar művésszel és újságíróval megismerkedett, de ismeretséget kötött az Aragno kávéházban gyülekező olasz hírességek némelyikével is, így Matilde Serao írónővel. München óta levelezésben állt a már említett Réti Istvánnal, aki azóta Párizsban tanult és dolgozott, s akit Lyka vendégül látott Rómában. Kossuth halálakor a Pesti Napló tudósítójaként Torinóba utazott, és a földi maradványokat szállító különvonattal jött Magyarországra.
A századfordulón a Budapesti Napló munkatársaként több tanulmányutat tett Olasz- és Görögországban. A nagybányai művésztelep megalapítása után gyakori vendég volt ott, hamar felismerte a nagybányai iskola jelentőségét, és művészetkritikai munkásságával próbálta közelebb vinni az ő alkotásaikat a közönséghez.
1902-től 1918-ig szerkesztette a Művészet című folyóiratot, mely – óvatosan – a modernebb irányzatokat is meg kívánta ismertetni a konzervatív magyar közönséggel. Első számában a lap Székely Bertalan művészetével foglalkozott. Megnősült: Tóth László, fiatalon meghalt festőbarátja özvegyét, Minich József szobrász lányát, Minich Ida festőnőt vette feleségül. bélyegkép|jobbra|250px|Lyka Károly sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-13. 1914-től 1936-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, néhány évig igazgatója. Réti Istvánnal számos reformot megvalósítottak a főiskolán az 1920-as években.
Művészettörténet-írói munkássága kiemelkedő, legjelentősebb monográfia-sorozata 1800-tól 1940-ig tárgyalja a magyar képzőművészet történetét. Nagy alkotókról önálló kötetei jelentek meg: Michelangelo, Leonardo da Vinci, Raffaello, Rembrandt, Munkácsy Mihály.
Művei
Ismertebb művei: A művészet könyve (1909) A táblabíróvilág művészete (1922) Nemzeti romantika (1942) Közönség és művészet a századvégen (1947) Magyar művészélet Münchenben (1951) Festészeti életünk a millenniumtól az első világháborúig (1953) Szobrászatunk a századfordulón (1954) Festészetünk a két világháború közt (1956) Michelangelo (1957) Leonardo da Vinci (1958) Raffaello (1959) Rembrandt (1962) Munkácsy Mihály (1964)
Társasági tagság Szinyei Merse Pál Társaság
Díjai Kossuth-díj (1952, 1964)
Emlékezete Emlékkönyv Lyka Károly hetvenötödik születésnapjára. (1944) (1944-ig megjelent műveinek bibliográfiájával). Művészettörténeti tanulmányok Lyka Károly nyolcvanötödik születésnapjára. (1954) (1944-1953-ig megjelent műveinek bibliográfiájával). Budapest XVII. kerületében egy utca viseli a nevét
További információk Mulady Brigitta: Lyka Károly (életrajz az artportal.hu honlapon) Lyka Károly sírja a Kerepesi temetőben (fénykép) Lyka Károly 1964-ben (fénykép) Lyka Károly: Az aktról Lyka Károly:Az eperjesi Szent Miklós templom, Művészet, 1902
Jegyzetek
Források Lyka Károly: Vándorlások a művészet körül. Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1970
18. kötet: II. pótkötet, K-Z, 175. o.
Egyéb irodalom
Németh István 1976: A népeket sokkal inkább fűzi egy szerves egésszé a közös szellem - Lyka Károly fiatalkori írásai az Érsekújvár és Vidéke című hetilapban. Irodalmi Szemle 1976/2
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Pestiek Kategória:1869-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar rektorok Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Pesti Napló vezetői, újságírói Kategória:A Budapesti Napló vezetői, újságírói