A Ten Good Reasons Jason Donovan ausztrál énekes első debütáló albuma. A lemez 1989. május 15-én jelent meg az Egyesült Királyságban a PWL gondozásában.

A brit listákon listavezető volt, és 3 hétig tartotta helyét. Ezt ausztrál előadónak eddig nem igen sikerült elérnie. Az albumról kimásolt első kislemez a Too Many Broken Hearts volt, valamint egy duett Kylie Minogue-gal, az Especially for You című, mely szintén listavezető volt 1989. januárjában.

Az album az Egyesült Királyság albumlistáján a 2. helyen indult, majd elérte az 1. helyezést, és négy hétig listavezető volt. Amikor a Brian Hyland féle Sealed with a Kiss című feldolgozás belépett az angol kislemezlistájára, Donovan volt az első számú ausztrál férfi előadó, aki egyszerre volt slágerlistás helyezett mind az Egyesült Királyság kislemezlistáján, és az albumlistán is. Ausztráliában az album 5. helyezett volt 1989-ben az ARIA listán debütálva, majd az 53. legmagasabb eladást produkálta a piacon.

Az albumot 2010-ben újra kiadták bővített deluxe kiadásként, mely a korábbi B. oldalas kislemez dalokat, remixeket is tartalmazott. 2016-ban a 2010-es újrakidás első CD-jét újra megjelentették Donovan Ten Good Reasons élő felvételeinek promóciója részeként. Az albumot 2010-ben újra kiadták egy kibővített deluxe kiadásként, amely B-oldalakat és remixeket tartalmaz. 2016-ban a 2010-es újrakiadás első CD-jét újra kiadták a Donovan Ten Good Reasons élő előadásainak promóciójának részeként.

Az album dalainak listája

LP Ausztrália Mushroom – TVL93295 https://www.discogs.com/Jason-Donovan-Ten-Good-Reasons/release/2373060

Első oldal

Too Many Broken Hearts 3:26 Nothing Can Divide Us 3:45 Every Day (I Love You More) 3:24 You Can Depend On Me 3:32 Time Heals 3:08 Sealed with a Kiss 2:30

Második oldal

Question Of Pride 3:19 If I Don't Have You 3:00 Change Your Mind 3:27 Too Late To Say Goodbye 3:15 Especially for You 3:58

Slágerlista

Heti összesítések Slágerlista (1989) Legjobb helyezések Ausztrália (ARIA)https://australian-charts.com/showitem.asp?interpret=Jason+Donovan&titel=Ten+Good+Reasons&cat=a5 Ausztria (Ö3 Austria Top 40)https://austriancharts.at/showitem.asp?interpret=Jason+Donovan&titel=Ten+Good+Reasons&cat=a20 Kanada (Canadian Albums)18 Hollandia (Album Top 100)https://dutchcharts.nl/showitem.asp?interpret=Jason+Donovan&titel=Ten+Good+Reasons&cat=a21 Franciaország French Albums (SNEP)"Ten Good Reasons", French Albums Chart See: "Sélection des autres artistes" => "Jason DONOVAN" Infodisc.fr (Retrieved 7 January 2008)26 Németország (Offizielle Top 100)3 Új-Zéland (RMNZ)https://charts.nz/showitem.asp?interpret=Jason+Donovan&titel=Ten+Good+Reasons&cat=a4 Spanyolország (Spanish Albums)30 Svédország (Sverigetopplistan)https://swedishcharts.com/showitem.asp?interpret=Jason+Donovan&titel=Ten+Good+Reasons&cat=a29 Svájc (Schweizer Hitparade)20 Egyesült Királyság (Official Charts Company)https://www.officialcharts.com/search/artists/jason-donovan/20

Év végi összesítések Slágerlista (1989) Helyezések Németország (Offizielle Deutsche Charts) 22 Új-Zéland (Recorded Music NZ) 48 Egyesült Királyság (Gallup) 1

Minősítések

{| class="wikitable sortable" !Ország !Minősítés !Eladások |- | Németország |align="center"|Arany |align="center"|250.000http://www.musikindustrie.de/nc/datenbank/?action=suche&strTitel=Ten+Good+Reasons&strInterpret=Jason+Donovan&strTtArt=alle&strAwards=checked |- | Új-Zéland (RMNZ) |align="center"|Platina |align="center"|15.000 |- | Spanyolország (RIAA) |align="center"|Arany |align="center"|50.000 |- | Svájc (IFPI Switzerland)http://www.swisscharts.com/search_certifications.asp?search=Jason+Donovan+Ten+Good+Reasons |align="center"|Arany |align="center"|25.000 |- | Egyesült Királyság (BPI)https://www.bpi.co.uk/brit-certified/ |align="center"|5x Platina |align="center"|1.500.000

Jegyzetek

Kategória:Jason Donovan-albumok Kategória:1989 nagylemezei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői