Vajda János GáborTájékoztató a Zeneművészeti Kollégiuma döntéséről. Alkotói támogatásra zeneszerzők számára. = NKA.hu (Miskolc, 1949. október 8. –) Erkel- és Kossuth-díjas magyar zeneszerző, a Zeneakadémia tanára.
Élete A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1968 és 1973 között Párkai Istvánnál karvezetést, majd 1970-től 1975-ig Petrovics Emilnél zeneszerzést tanult. 1974–1979 között a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának korrepetitora volt, majd 1979-től 1980-ig Ton de Leeuwnél volt posztgraduális képzésen, az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban. 1981-ben a Zeneakadémia tanára lett, és eleinte prozódiát oktatott, Petrovics asszisztenseként dolgozott, majd zeneszerzést tanított.
Vajda zeneszerzői munkássága a zene számos területére kiterjed: írt operákat (a kortárs magyar opera egyik legfontosabb képviselője), baletteket, nagyzenekari és kamarazenekari műveket, kórusműveket, dalokat és szólóhangszeres darabokat. Kompozícióira a tonális zene jellemző, ily módon a hagyományokhoz kötődik. „Túl azon, hogy az ember alkotás közben a maga szükségleteit elégíti ki, nem szabad megfeledkezni az alapvető célról, vagyis másokhoz szólni, méghozzá olyan módon, amelyet mindenki megért” – mondta.
A 2007-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon elhangzott Orbán Györggyel, Csemiczky Miklóssal, Selmeczi Györggyel és Gyöngyösi Leventével közös műve, az Öt szerző miséje. Műveinek rendszeres előadóiként említhető Meláth Andrea és Virág Emese, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, a Magyar Rádió Énekkara és a Budapesti Fesztiválzenekar. Műveinek kiemelkedő tolmácsolója Török Géza, aki számos művének – többek közt a Mario és a varázsló, a Leonce és Léna, a Karnyóné, a Magnificat – ősbemutatóját vezényelte. Sinfonia, ma non troppo című művét szülővárosában, Miskolcon, a Bartók + Európa 2010 operafesztivál nyitókoncertjén mutatták be.
A Leonce és Lénát Fehér György rendezésében mutatta be a Magyar Állami Operaház 1999-ben.
2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, az indoklás szerint „…a zeneszerzés legkülönbözőbb – különösen az opera, az oratórium és a kórusművészet – műfajaiban alkotott drámai erejű, a közönség érzelmeit is megragadó lírai szépségű műveiért érdemelte ki az elismerést.”
Elismerései 1981 – Erkel Ferenc-díj 1990 – Bartók–Pásztory-díj 2003 – Kossuth-díj 2008 – Artisjus-díj
Művei
Színpadi művek Barabás – egyfelvonásos opera Karinthy Frigyes nyomán (1977) Az igazság pillanata – balett (1980) Don Juan árnyéka rajtunk – balett (1981) Izzó planéták – balett (1982) Jön a cirkusz – balett (1983) Mario és a varázsló – egyfelvonásos opera Thomas Mann nyomán (1988) Leonce és Léna – háromfelvonásos opera Georg Büchner nyomán (librettó: Váradi Szabolcs, 1999) Karnyóné – kétfelvonásos opera Csokonai Vitéz Mihály nyomán (librettó: Váradi Szabolcs, 2004) Az öt kenyérről – operanovella Karel Čapek novellájából (2007) Képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása – kétfelvonásos opera (2020) Az ítélet – egyfelvonásos opera (2026)
Oratóriumok Magnificat – mezzoszopránszóló, vegyeskar, szimfonikus zenekar (1991) Zsoltáros ének – zsoltárszövegekre, valamint Ady Endre verseire – tenorszóló, vegyeskar, szimfonikus zenekar (1996) Zsoltártöredékek – nőikar, két trombita, kisdob, vonósok (1998) Karácsonyi concerto – két gyermek- és szopránszóló, vegyeskar, gyermekkar, szimfonikus zenekar (1999) Missa in H – tenorszóló, vegyeskar, szimfonikus zenekar (2000) Így volt, így se... – Palkó Józsefné meséje nyomán – mezzoszoprán-, tenor- és baritonszóló, gyermekkar, szimfonikus zenekar (2002) Változatok – Szilágyi Domokos versére – vegyeskar, szimfonikus zenekar (2003) Szent Péter és a zsoldosok – tenor- és baritonszóló, férfikar, szimfonikus zenekar (2004) Pater Noster – tenorszóló, vegyeskar, szimfonikus zenekar (2006)
Zenekari művek Búcsú (1980) Retrográd szimfónia (1990) Titanic – azér’ a víz az úr... (2000) Kamaraszimfónia (2000) Per archi (2000) Sinfonietta (2002) Last Minute Tour (2009) Sinfonia, ma non troppo (2010)
Versenyművek Kettősverseny – hegedű, gordonka, zenekar (1993) Hegedűverseny (1996) Versenymű két fuvolára és vonósokra (2004) Rapszódia – zongora, 14 rézfúvós, bőgő (2006)
Kamaraművek Két teszt – szopránszóló, fuvola, klarinét, fagott (1976) De Angelis – fúvósötös, szalag (1980) Holland anzix – fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, két hegedű, mélyhegedű, gordonka, bőgő (1980) Pentaton – in memoriam R. M. – fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, két hegedű, mélyhegedű, gordonka, bőgő (1985) Movie-music – hegedű, mélyhegedű, gordonka, zongora (1988) Duó – hegedű, gordonka (1991) Hegedű-zongoraszonáta (1994) 1. vonósnégyes (1994) 2. vonósnégyes (1996) Quasi una fantasia – 12 csellóra (2002) Trió – hegedű, gordonka, zongora (2004) 3. vonósnégyes (2006) 4. vonósnégyes (2008) Klarinét-zongoraszonáta (2008) Szonatina fagottra és zongorára (2011) Trió no 2. – hegedű, gordonka, zongora (2012)
Szólóművek Just for you No. 1 – gordonka (1984) Just for you No. 2 – hegedű (1987) Könnyű szonatina – zongora (1988) Gregorián ének – cimbalom (1988) Változatok – zongora (1988) Zongoraszonáta (1995) Szólószonáta – mélyhegedű (2004)
Dalok Négy első ének – Ady Endre verseire (1994) Nebenlieder – Christian Morgenstern verseire (1996) Die Vieren – Friedrich Nietzsche versére (1998) Színházi dalok – Lorca, Shakespeare és Csokonai verseire (1999) Dalok Paul Celan verseire (1997) Három dal Szőcs Géza verssoraira (1999) Öt dal Petőfi Sándor verseire (2002) Capriccio – Petőfi Sándor és Szilágyi Domokos verseire (1998) Rövidkék, szomorkák – Hat dal Karinthy Gábor egy és Fodor Ákos öt versére (2004) A szentendrei borbély – Beaumarchais és Szilágyi Domokos verseire (2008) Első változat – Három dal Federico García Lorca verseire (2008)
Kórusművek Fekete Glória – Nagy László versére, vegyeskarra (1977) Álmok – két gyermekkar Bókkon Gábor verseire (1978) Tristis est anima mea – vegyeskar (1982) Alleluja – vegyeskar Babits Mihály versére (1983) Kolinda – vegyeskar Nagy László versére és a 150. zsoltár részletére (1985) Rapszódia – vegyeskar Petőfi Sándor és Szilágyi Domokos verseire (1986) Missa in A – vegyeskar (1991) Missa brevis – vegyeskar (1994) Három Mária–ének – vegyeskar No. 1 Sequentia de Virgine Maria (1995) No. 2 O vos omnes (1994) No. 3 Ave Maria (1997) Addio – három gyermek– vagy nőikar Faludi Ferenc verseire) – 1998 (7:00) O lux – nőikar – 1998 (3:00) Három himnusz – vegyeskar No. 1 O lux – a nőikari tétel átirata (1998) No. 2 Aurora (1998) No. 3 Ave maris stella (1978) O magnum mysterium – vegyeskar (1998) Bacchus – vegyeskar ismeretlen szerző versére (1998) Tündérkert – vegyeskar Faludi Ferenc versére (1998) Négy bagatell – vegyeskar Fodor Ákos és Cselényi Béla verseire (1998) Öt bagatell – vegyeskar Moldvay József, Szőcs Géza, Várady Szabolcs, Petri György és Fodor Ákos versére (1999–2002) Két Shakespeare–dal – nőikar (1999) Rigmus – gyermekkar Bókkon Gábor versére (2000) Két tavaszi ének – Szilágyi Domokos verseire (2000) Missa in D – nőikar (2001) Két motetta – vegyeskar No. 1 Domine, non sum dignus (2003) No. 2 In te Domine (2003) Őszi–téli dallamok – vegyeskar Kovács A. Ferenc versére (2004) Adj már csendességet – Balassi Bálint versére, vegyeskar, orgona (2009) Pannonii Carmen – Janus Pannonius és más ismeretlen szerzők latin nyelvű szövegeire – vegyeskar, két zongora, ütőshangszerek (2011) Requiem – vegyeskar, orgona (2012)
Válogatott diszkográfia
Hungaroton Öt szerző miséje – Sanctus Változatok – Kincses Margit zongoraszóló-lemezén Missa in A – a Debreceni Kodály Kórus lemezén, vezényel: Erdei Péter Magnificat, Változatok – Meláth Andrea, Budapesti Akadémiai Kórus és Ifjúsági kórus, vezényel: Hollerung Gábor Szent Péter meg a zsoldosok – Honvéd Férfikar, vezényel: Hollerung Gábor (HCD32551) Mario és a varázsló – Rudolf Péter, Polgár László, vezényel: Török Géza Dalai – Meláth Andrea és Virág Emese lemezén
Magánkiadásban Kórusművei – a debreceni Canticum Novum kórus lemezén, vezényel: Török Ágnes Requiem – A Debreceni Egyetem Canticum Novum Kamarakórusa, vezényel: Török Ágnes, orgonán közreműködik: dr. Dobiné dr. Jakab Hedvig Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. BMC – Vajda János fidelio – Vajda János Bartók Rádió mr3 – Vajda János
További információk Sulinet – Kossuth-díjasok 2003: Vajda János Operaportál – Ferencz Zsófi: Vajda János zeneszerző operafesztival.hu – Szimfónia, de nem nagyon…
Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar operaszerzők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek