A Never Too Far/Hero Medley Mariah Carey amerikai popénekesnő jótékonysági célból megjelentetett kislemeze, melynek bevételeit a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás áldozatai családjának megsegítésére ajánlotta fel. A dal két korábbi dal, a Music Box albumon szereplő Hero (1993) és Careynek a terrortámadás napján megjelent új albumán, a Glitteren szereplő Never Too Far című dal egyvelege.

Fogadtatása A kislemezt csak az Amerikai Egyesült Államokban jelentették meg kereskedelmi forgalomban, és valamivel nagyobb sikert ért el, mint a Never Too Far, de közel sem akkora sikert, mint annak idején a Hero, ami listavezető lett a Billboard Hot 100-on. A kislemez a 81. helyig jutott a slágerlistán, és három hétig szerepelt a Hot 100-on. A bevételeket a Heroes Fund, a terrortámadás áldozatainak családját segítő szervezetnek ajánlották fel.

A VH1 és az MTV többször is sugározta a dal koncertfelvételét, többek közt a United We Stand koncertről is. Carey előadta a dalt élőben az ír Westlife együttessel is, a 2001-es Top of the Pops díjkiosztón (az együttessel már korábban is dolgozott együtt, az Against All Odds (Take a Look at Me Now) kislemezen, 2000-ben). Al B. Rich és Mike Rizzo készítettek club remixeket a dalhoz.

A Never Too Far/Hero Medleyt gyakran játszotta a japán J-Wave rádióállomás, és a Tokyo Hot 100 slágerlistán az 5. helyet érte el. A dal bónuszdalként felkerült Carey Greatest Hits című válogatásalbumára (jelenleg Carey egyetlen albuma, amin szerepel a dal).

A kislemezre bónuszként felkerült There for Me című dalt az amerikai rádiók többet játszották, mint a Never Too Far/Hero Medleyt. A There for Me-t Carey és Diane Warren írták még az énekesnő Rainbow című albumára (1999), producerei Carey és David Foster voltak. A Virgin Records nem számított rá, hogy a There for Me-t játszani fogják a rádiók, de több nagy rádióadó (B96, Z100, Power92) is adni kezdte, és mindegyiknél a legtöbbet játszott 30 dal közé került. Mivel azonban nem kapott megfelelő promóciót, a kisebb rádiók nem játszották, és a nagyobbak is csak pár hétig. A lemezkiadó pár egyszámos promólemezt elküldött az amerikai, brit és svéd rádióknak, hogy növelje a lejátszások számát, de nem nagy sikerrel.

Hivatalos remixek listája Never Too Far / Hero (Al B. Rich Inspirational Mix – Radio Edit) Never Too Far / Hero (Al B. Rich Inspirational Mix – X-Tended Mix) Never Too Far / Hero (Extended Mix) Never Too Far / Hero (Mike Rizzo Extended Club Recall Mix) Never Too Far / Hero (Mike Rizzo Radio Recall Mix) Never Too Far / Hero (Radio Mix) Never Too Far / Hero (Radio Mix With Intro)

Változatok CD kislemez (USA) Never Too Far/Hero Medley There for Me

Helyezések Slágerlista (2001)Legmagasabb helyezésUSA Billboard Hot 10081USA R&B/Hip-Hop Singles & Tracks66Tokyo Hot 1005

Kategória:Mariah Carey-kislemezek Kategória:2001 kislemezei Kategória:Popdalok Kategória:A szeptember 11-i terrortámadások által inspirált dalok