A Take the Heat Off Me a nyugatnémet Boney M. együttes első stúdióalbuma. Műfaja: eurodisco, megjelenés éve: 1976. A felvételi munkálatok a müncheni Union Studiosban és a frankfurti Europasound Studiosban zajlottak. Az LP eleinte nem volt különösebben sikeres még az NSZK-ban sem. A fordulatot egy televíziós fellépés jelentette: az együttes 1976. szeptember 18-án szerepelt a nyugatnémet tévé Musikladen című sikeres műsorsorozatának egyik adásában. Fellépésüknek nagy visszhangja volt, melynek eredményeként az albumról kimásolt kislemez, a Daddy Cool a következő héten már a német toplista élére került. Az LP-n megtalálható az együttes első ismert felvétele, a Baby Do You Wanna Bump, melyet a producer, Frank Farian már akkor rögzített, amikor a Boney M. hivatalosan még nem is létezett. A nagylemez 8 dalából három feldolgozás: a Sunny Bobby Hebb örökzöldje, a No Woman, No Cry Bob Marley egyik slágere, míg a Fever eredetileg Elvis Presley számára íródott. Az album címadó felvétele, illetve a Lovin’ Or Leavin’ című dal korábban már lemezre került Farian másik pártfogoltja, Gilla előadásában.

A dalok „A” oldal Daddy Cool (Frank Farian – George Reyam [Hans-Jörg Mayer]) 3:29 Take the Heat Off Me (Bigazzi) 4:47 Sunny (Bobby Hebb) 4:03 Baby Do You Wanna Bump (Zambi (Frank Farian)) 6:53

„B” oldal No Woman, No Cry (Vincent Ford – Bob Marley) 4:59 Fever (Eddie Cooley – John Davenport) 4:00 Got A Man On My Mind (Frank Farian – Fred Jay) 3:25 Lovin' Or Leavin''' (Frank Farian – Fred Jay) 4:29

A Zambi név Frank Fariant takarja, míg George Reyam valójában Hans-Jörg Mayerrel azonos. Angliában és az Egyesült Államokban az „A” oldal 4. felvétele a Baby Do You Wanna Bump helyett Farian másik szerzeménye, a Help Help (6:05) volt. Ez a dal Gilla előadásában ugyancsak lemezre került.

Közreműködők Liz Mitchell – ének (A3, B1, B2, B3), háttérvokál Marcia Barrett – ének (A2, B4) , háttérvokál Frank Farian – ének (A4), háttérvokál The Rhythm Machine – zenészek Gary Unwin – basszusgitár Keith Forsey – dobok Nick Woodland – gitár Thor Baldursson – billentyűs hangszerek Frank Farian – producer Steven Hammer (Stefan Klinkhammer) – keverés, felvételvezető

A közreműködők közül Gary Unwin Dee D. Jackson háziszerzőjének számított, Keith Forsey pedig Donna Summer lemezeinek elkészítésében is közreműködött. Mindkét zenész részt vett a Hot Blood nevű diszkóprojektben, akárcsak Stefan Klinkhammer és Nick Woodland.

Különböző kiadások LP Anglia: Atlantic Records K 50314. Egyesült Államok: Atco Records Atco (LP) SD 36-143. NSZK: Hansa Records 27 573 OT.

CD Németország,Szándékos a kétféle névhasználat. Az LP-re vonatkozó infók még az NSZK-ra vonatkoznak, a CD megjelenése idején azonban már megtörtént a német újraegyesítés. 1994: BMG 74321 21271 2. Az Európai Unió és az Egyesült Államok, 2007: Sony BMG 88697-08260-2. Bónuszfelvételek: New York City (3:30), Perfect (Liz Mitchell 1977-es szóló kislemezének „B” oldala, 3:16)

Kimásolt kislemezek Anglia 7" Baby Do Wanna Bump (Part I) – 3:35 / Baby Do You Wanna Bump (Part II) – 3:00 (Creole Records CR 119, 1975) Daddy Cool – 3:27 / No Woman, No Cry – 4:59 (Atlantic Records K10827, 1976) Sunny – 4:01 / New York City (Farian) – 3:42 (Atlantic K10892, 1976) 12" Daddy Cool – 3:27 / No Woman, No Cry – 5:03 (Atlantic K10827, 1976) Baby Do Wanna Bump (Part I) – 3:35 / Baby Do You Wanna Bump (Part II) – 3:00 (Creole CR 12119, 1978)

Egyesült Államok 7" Baby Do Wanna Bump (Part I) – 3:35 / Baby Do You Wanna Bump (Part II) – 3:00 (Music America International 4001 A, 1976) Daddy Cool – 3:27 / Lovin' Or Leavin' – 4:31 (Atco Records 7063, 1976) Sunny – 4:01 / New York City – 3:42 (Atco 7080, 1976) 12" Baby Do You Wanna Bump – 7:42 / Baby Do You Wanna Bump – 7:42 (Music America International 4001 C BW, 1976)

NSZK 7" Baby Do Wanna Bump (Part I) – 3:35 / Baby Do You Wanna Bump (Part II) – 3:00 (Hansa Records 13 834 AT, 1975) Daddy Cool – 3:27 / No Woman, No Cry – 4:59 (Hansa 16 959 AT, 1976) Sunny – 4:01 / New York City (Farian) – 3:42 (Hansa 17 459 AT, 1976)

Az album slágerlistás helyezései Anglia: 1977. április. Legmagasabb pozíció: 40. hely Ausztria: 1976. december 15-étől 36 hétig. Legmagasabb pozíció: 6. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 8. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 14. hely Norvégia: 1976. A 45. héttől 45 hétig. Legmagasabb pozíció: 2. hely Svédország: 1976. november 2-től 23 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely

Legnépszerűbb slágerek Daddy CoolAnglia: 1976. december. Legmagasabb pozíció: 6. hely Ausztria: 1976. szeptember 15-étől 28 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely Egyesült Államok: Legmagasabb pozíció: 65. hely (a Hot Dance Club Play listán a legmagasabb pozíció: 11. hely) Hollandia: Legmagasabb pozíció: 3. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 1. hely Norvégia: 1976. A 46. héttől 36 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely Svájc: 1976. október 1-jétől 20 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely Svédország: 1976. november 2-től 19 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely

SunnyAnglia: 1977. március. Legmagasabb pozíció: 3. hely Ausztria: 1977. január 15-étől 20 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 1. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 4. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 1. hely Norvégia: 1977. A 4. héttől 19 hétig. Legmagasabb pozíció: 4. hely Svájc: 1977. január 8-ától 12 hétig. Legmagasabb pozíció: 2. hely Svédország: 1977. március 11-étől 6 hétig. Legmagasabb pozíció: 11. hely

Baby Do You Wanna BumpHollandia: Legmagasabb pozíció: 14. hely

Take the Heat Off Me No Woman, No Cry''

Lásd még Love for Sale Nightflight to Venus Oceans of Fantasy Boonoonoonoos Christmas Album Ten Thousand Lightyears Kalimba de Luna – 16 Happy Songs Eye Dance 20th Century Hits

Jegyzetek

Külső hivatkozások Dalszöveg: Daddy Cool Dalszöveg: Take the Heat Off Me Dalszöveg: Sunny Dalszöveg: Baby Do You Wanna Bump Dalszöveg: No Woman, No Cry Dalszöveg: Fever Dalszöveg: Got A Man On My Mind Dalszöveg: Lovin’ Or Leavin’ Videó: Daddy Cool Videó: Sunny Videó: Baby Do You Wanna Bump Videó: No Woman, No Cry

Kategória:Boney M.-albumok Kategória:1976 nagylemezei