Joseph Fouché (Le Pellerin, 1759. május 21. – Trieszt, 1820. december 26.) francia politikus, az 1789-ben kirobbant francia forradalom idején jakobinus nemzetgyűlési képviselő, a Direktórium, a Konzulátus, a napóleoni császárság és a restaurált Bourbon királyság alatt rendőrminiszter, Otranto hercege (duc d’Otrante), a köpönyegforgatás és politikai túlélés nagy művésze. Neki tulajdonítják a hírhedt, cinikus mondást: „A farkasokkal együtt kell üvölteni.” („Il faut hurler avec les loups”). Egész élete folyamán ehhez az elvhez tartotta magát.
Élete Ifjúkora, politikai pályájának kezdete Joseph Fouché a franciaországi Nantes közelében, a Loire-Atlantique megyei Le Pellerinben született.Más források szerint La Martinière-ben született. Apja hajóskapitány volt a kereskedelmi flottánál, és családja őt is erre a pályára szánta. A fiatalember 1781-ben mégis a nantes-i Oratoriánusok (Congrégation de l’Oratoire) papi szemináriumába jelentkezett. Egy időre be is lépett a rendbe, de csak alsóbb papi szentségeket vette fel. A szemináriumban megtanulta a szigorú önfegyelmet, a gondos és türelmes megfigyelésen, adatgyűjtésen és elemzésen alapuló gondolkodásnak, a logikus összefüggések keresésének, a természeti és társadalmi erőviszonyok felismerésének fontosságát, amely később egész életútját meghatározta.
1782-ben tanítói állást vállalt Niortban, természettudományt és logikát oktatott. 1783-tól Saumurben, Vendôme-ban, Juilly-ben tanított. 1788-ban Arrasban kapott fizikatanári állást, itt ismerkedett meg Maximilien de Robespierre ügyvéddel és húgával, Charlotte-tal.
A forradalmi Nemzetgyűlésben A francia forradalom kitörésekor (1789) visszaköltözött Nantes-ba, kilépett a papi rendből, és tagja lett az Alkotmány Barátainak Társaságának (Société des amis de la Constitution) nevű politikai szervezetnek. 1792-ben szülőföldjének, Loire-Atlantique megyének küldötteként a Konvent tagjává választották. Az egykori papnövendék eleinte mérsékelt nézeteket hangoztatott, a girondisták pártjához csatlakozott. Ez év szeptemberében megnősült, Bonne-Jeanne Coignaud-t vette feleségül. Párizsba költöztek.
Tanáremberként a közoktatási ügyek bizottságában dolgozott. Részt vett XVI. Lajos király perének tárgyalásán. Felmérve a közhangulatot úgy döntött, az ultraradikális forradalmárokkal tart. Átült a hegypárti képviselők közé, és 1793. január 17-én habozás nélkül a király kivégzésére szavazott. Ez volt életének talán egyetlen visszavonhatatlan és eltagadhatatlan lépése, amelyet igyekezett ugyan elhallgatni, de a király hívei nem felejtették el, és jóval később ez okozta kegyvesztését és bukását.
Mivel nem volt jó szónok, „szívesebben dolgozott a bizottságokban és a delegációkban, ahol beleláthatott az erőviszonyokba, és a háttérből befolyást gyakorolhatott az eseményekre.”„liess er sich lieber in die Ausschüsse und Kommissionen wählen, wo man Einsicht in die Verhältnisse, Einfluß auf die Geschehnisse im Schatten gewinnt.” (Stefan Zweig).
1793. március 8-án az összes oktatási intézmény államosításáról szóló törvénytervezet kidolgozására jelölték ki. Mivel fanatikus hazafinak mutatta magát, még ugyanebben a hónapban Mayenne megyébe, majd saját szűkebb hazájába, Loire-Maritime megyébe küldték ki, újoncállítási megbízatással. Ezt követően előbb Nantes-ba, Aube-ba, aztán a Párizs környéki megyékbe küldték, hogy elnyomja a royalisták és a mérsékelt republikánusok mozgolódását. Felhatalmazása arra is kiterjedt, hogy e területeken megszervezze a Nemzeti Gárdát a vendée-i és a lyoni királypárti felkelések ellen. A déli tengerparton (Côte-d’Or) és Nièvre megyében nősülésre kötelezte a katolikus papokat. Megtiltott minden hitéletet és vallási tevékenységet a templomokon kívül. Elrendelte a keresztek és keresztutak (golgoták) elpusztítását. Véres eszközökkel üldözte a főnemességet és az egyházat.
bélyegkép|jobbra|250px|Tömeges kivégzések Lyonban (1793.)
A „lyoni tűzmester” 1793 augusztusában Lyonban királypárti felkelés tört ki, amelyet a köztársasági csapatok októberben véresen levertek. A Konvent október 12-i dekrétuma kimondta: „Lyon városát le kell rombolni. Lyon nevét törölni kell a Köztársaság városainak listájáról. Azon házak összessége, amelyek fennmaradhatnak, a Kézbesítési Hely (»Ville Affranchie«) nevet fogja viselni. A romokon oszlopot kell emelni, amely tudósítja az utókort e város royalistáinak bűneiről és büntetésükről e szavakkal: »Lyon felkelt a Szabadság ellen. Lyon nincs többé«.”„La ville de Lyon sera détruite …le nom de Lyon sera effacé du tableau des villes de la République. la réunion des maisons conservées portera le nom de Ville Affranchie … il sera élevé sur les ruines de Lyon une colonne qui attestera à la postérité les crimes et la punition des royalistes de cette ville avec la mention suivante : Lyon fit la guerre à la Liberté. Lyon n'est plus.”
Fouché az ultraradikális Hébert híve volt. A Konvent őt küldte ki Lyonba, Collot d’Herbois és Couthon kíséretében, hogy megbüntessék a várost, és elejét vegyék újabb ellenforradalmi megmozdulásoknak. Október 30-án érkeztek Lyonba. A Fouché által vezetett bizottság kegyetlen megtorlást rendelt el. November folyamán a város sok értékes középületét tüzérséggel leromboltatta. Tömegével hozatta a halálos ítéleteket. A guillotine-t túl lassú eszköznek találta, ezért a több ezer elítéletet (többségükben értelmiségieket, egyházi személyeket) a brotteaux-i síkságra tereltette, és nagy csoportokban, ágyúk kartácstüzével végeztette ki. A holttesteket a Rhône-ba vettette. Ennek nyomán Fouchét „lyoni tűzmesterként” („Mitrailleur de Lyon”) kezdték emlegetni. (Később, a Nagy Terror csillapultával még a jakobinusok is firtatni kezdték gyalázatos tetteit, de ő minden felelősséget sikeresen áthárított képviselőtársaira, Collot d’Herbois-ra és Couthon-ra).
Robespierre megbuktatása Hébert és Robespierre személyes ellenfelek voltak. Hébert kivégzése (1794) után Robespierre és Fouché ellentéte a végsőkig kiéleződött. A jó szimatú Fouché megérezte, hogy a zsarnok Robespierre helyzete meggyengült, és óvatosan átállt a bukását kívánók táborába. 1794 májusában a Jakobinus Klub váratlanul nem Robespierre-t, hanem Fouchét választotta elnökévé. Robespierre válaszul ateistának bélyegezte, és összeesküvés szervezésével vádolta meg Fouchét, és június 10-én kizáratta őt a klub tagjainak sorából.
Mindenki azt várta, hogy a kizárást hamarosan vádemelés és halálos ítélet fogja követni, de Robespierre nem tette meg ezt a lépést, pedig Fouché a háttérbe húzódva, a legnagyobb titokban már hosszabb idő óta valóban puccsot szervezett ellene. Kiközösítésével egy időben halt meg első (ekkor még egyetlen) gyermeke, az egyéves Nièvre. A személyes tragédia és saját életveszélye elszánttá és könyörtelenné tette. Szívósan dolgozott, összekovácsolta az ellenzék különféle csoportjait, akiket csak egyetlen dolog kötött egymáshoz, a Robespierre-től való rettegés.
1794. július 27-én (a forradalmi naptár szerint Thermidor 9-én) a Konvent ülésén Collot d'Herbois-nak, Talliennek és Barère-nek sikerült véghezvinnie Robespierre leszavazását, letartóztatását, gyors elítéltetését és kivégeztetését. Maga Fouché – szokása szerint – hivatalosan nem vett részt az általa szervezett eseményekben, csak másnap, Thermidor 10-én jelent meg a Konventben, és elfoglalta régi helyét a Hegypárt padsoraiban, a Robespierre-t eltávolító thermidoristák táborában.
A Direktórium rendőrminisztere A megalakult új kormányzat, a Direktórium már csak formailag volt republikánus. Tagjai közelebb álltak az újgazdag aranyifjúsághoz („jeunesse dorée”) és a korrupt hadiszállítókhoz, mint a forradalom és a polgári köztársaság elvhű harcosaihoz. Fouché összeszövetkezett Gracchus Babeuf újságíróval és szocialista agitátorral, aki 1795. március 21-én (Germinal 1-jén) felkelést szervezett, amelyet levertek, Babeuföt bebörtönözték. A Konvent utasítására a szálakat a háttérből mozgató Fouchét is letartóztatták, de a Vendémiaire-felkelést követően, az 1795. október 25-én (a forradalmi naptár szerint a IV. év. Brumaire 3-án) kiadott dekrétumban meghirdetett általános amnesztia keretében szabadon bocsátották. Egy ideig visszavonultan élt a Montmorency völgyben. Kapcsolatainak hálóját azonban tovább építgette, és titokban Paul Barras felemelkedését támogatta.
Aktívan részt vett a 1797. szeptember 4-i (Fructidor 18-i) államcsíny szervezésében, amelynek során megbuktatták és menekülésre kényszerítették a Direktórium addigi elnökét, Carnot-t, helyét Fouché szövetségese, Paul Barras vehette át, aki hálából Fouchét nevezte ki Franciaország nagykövetének a csatlós Ciszalpin Köztársaságba, amelyet 1797. június 29-én kreáltak a francia forradalmi csapatok által megszállt elődeiből, a Ciszpadániai és a Transzpadániai Köztársaságokból. Milánói állomáshelyén Fouché azonnal összeszövetkezett Brune tábornokkal, aki katonai államcsínyt tervezett az alkotmányos kormányzat megdöntésére. Fouchét már kinevezése után néhány nappal hazarendelték.
1799-ben nagykövetként Hágába küldték. Ugyanezen év június 18-án (a Forradalmi Naptár szerinti VII. év. Prairial 30-án) a Direktórium vezetői, Barras és Sieyès kinevezték őt rendőrminiszternek (Ministre de la Police). Ő azonban ekkor már a jövő erős emberével, az Egyiptomban hadakozó Bonaparte tábornokkal folytatott titkos tárgyalásokat.
bélyegkép|jobbra|180px|Joseph Fouché rendőrminiszter
Az Első Konzul rendőrminisztere A 1799. november 9-én (a VIII. év Brumaire 18-án) lezajlott államcsíny során Fouché polgártárs, a Direktórium rendőrminisztere ismét elárulta addigi szövetségeseit. Elűzte Barrast, letartóztatta a Direktórium tagjait, és az Egyiptomból visszatért Napoléon Bonaparte tábornokot segítette hatalomra. Létrejött a Konzulátus. A konzulok megerősítették Fouchét rendőrminiszteri posztján.
Első konzulként Bonaparte egyeduralkodói hatalomhoz jutott, ezzel a francia forradalom gyakorlatilag véget ért. A tábornok bizalmatlan volt Fouchéval szemben korábbi köztársasági szerepe miatt, így Fouché helyesebbnek látta, ha addigi „haladó” eszméit elfelejti, és sorsát Napóleon személyéhez köti. Hírszerző szolgálataival nélkülözhetetlenné tette magát. Kiterjedt besúgói rendszert épített fel, amelynek csápjai behatoltak a társadalom minden csoportjába (az első konzul saját családja sem volt kivétel). A spionokat maga Fouché pénzelte a szerencsejátékok illetékeiből, ebből maga is meggazdagodott.
1802-ben, amikor Bonaparte örökös konzullá kívánta választatni magát, Fouché szembeszállt vele, és a Szenátusban olyan javaslatot terjesztett elő, amely a hivatalban eltölthető időt tíz évre korlátozta. Ellenfelei, Talleyrand és a Bonaparte fivérek bírálni kezdték. Napóleon nem merte elcsapni a nagyhatalmú minisztert, ezért 1802. szeptember 13-án (a X. év fructidor 26-án) magát a rendőrminisztériumot oszlatta fel. Fouché kárpótlásul megkapta Aix-en-Provence város szenátori tisztségét, és az általa összegyűjtött rendőri pénzügyi tartalék felét, mintegy frankot. Kiterjedt besúgói hálózata révén azonban Fouché továbbra is létfontosságú titkosszolgálati információkkal látta el az első konzult. Titkos háttérmunkájával szervezte a royalisták vezéreinek, Cadoudalnak, Pichegru-nek és Moreau-nak letartóztatását. Talleyrand sugalmazására, Bonaparte utasítására a Badeni Nagyhercegség területéről elraboltatta Enghien hercegét. A herceg kivégzése komoly nemzetközi felháborodást váltott ki. 1804. július 10-én Bonaparte ismét felállította a rendőrminisztériumot, és Fouché hivatalosan is visszakapta megbízatását.
bélyegkép|jobbra|180px|Joseph Fouché, Otranto hercege, császári miniszter
A császárság rendőrminisztere 1804 decemberében Napóleon Franciaország császárává koronáztatta magát. Fouchét megerősítette tisztségében. Az egykori jakobinusnak 1808-ban a Francia Császárság grófi címét adományozta, majd 1809-ben, Antwerpen sikeres megvédelmezése után Otranto hercegévé emelte, igen jelentős birtokadományokkal. Az alacsony származású Fouché számára ez hatalmas társadalmi felemelkedést jelentett.