A Tűzvonalban magyar akció, krimi televíziós filmsorozat. 2007 és 2010 között került adásba először.

Alaptörténet Bordás Attila kommandós őrnagyot (Stohl András) egy balul sikerült túszszabadítási akciót követően alacsonyabb beosztásba helyezik; őrsparancsnok lesz az Angyalföld egyik eldugott szegletében található nyolcas körzetben. Bordás számára fokozatosan válik világossá, hogy „kirúgásához” teljesen más okok vezettek, és a múltjában történtek szoros összefüggésben állnak azzal a titokzatos férfival, akit húsz éve próbálnak likvidálni a világ vezető titkosszolgálatai.

A sorozat mottója végigkíséri a történeteket: Senki sem az, akinek látszik.

A tévésorozat készítése A sorozat eredetileg Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatójától származó televíziós sorozat-terv volt, ami Őrszoba munkacímen futott (az eredeti elképzelés szerint a történet egy fiktív rendőr-őrszobán játszódott). Később a sorozat ötlete eljutott Hábermann Jenő producerhez, aki tető alá hozta a gyártást. A sorozat készítése elején Pozsgai Zsolt is bekapcsolódott a munkába és kialakított egy, a Garamvölgyi-anyaghoz hasonló koncepciót. Pozsgai – többek közt színházi elfoglaltságai miatt – nem tudott foglalkozni a sorozattal, ezért Hábermann felkérte Fonyódi Tibort (akivel már dolgozott korábban), hogy segítsen a sorozat megszületésében.

A sorozat alkotója és vezető írója Fonyódi Tibor volt. Az első évadban az író stábban volt még Szélesi Sándor, Köbli Norbert, Hegedűs Bálint és Böszörményi Gyula. Az epizódokat Soós Péter és Pajer Róbert rendezte. A producer Hábermann Jenő volt.

A Magyar Televízió 2007. július 3.-ai Híradója adta hírül, hogy elkezdődött az MTV új krimisorozatának forgatási munkálatai. A sorozat akkor még két különböző munkacímen is futott (Éjszakai szolgálat és Tűzvonalban). Első körben tizenhét rész készült el.

Az évad költségvetése 12 millió forint volt. Az első évados költségvetést az ORFK és a VPOP is támogatta több mint 50 millió forinttal. A stáb a rendőrségtől megkapott egy XIII. kerületi rendőrőrsöt, vagyonőrségtől pedig felszerelést, járműveket, és statisztaként a Merkur bevetési egységet is a produkció rendelkezésére bocsájtotta.

Később egy 20 részes második évadra is érkezett megrendelés. A harmadik évadTűzvonalban harmadik évad - Fonyódi Tibor 2009 januárjától került a képernyőre, kétszer tíz résszel, két nagy témára felépítve.2009-ben is nézni fogod - T-Home

A sorozat első évada 2009 áprilisában megjelent DVD-n.

Az MTV 2009 májusában bejelentette, hogy a sorozatot anyagi források híján egyelőre nem folytatják,Tűzvonalban: nem lesz negyedik széria - comment.blog.hu a hírre reagálva azonban a rajongók rögtön internetes petícióba kezdtek.Védjük meg a Tűzvonalbant!

2009. decemberi hír, hogy a közszolgálati televíziók támogatásának megváltoztatása következtében a sorozat a Duna Televízión folytatódhat.Visszatér a Tűzvonalban - comment.blog.hu 2010 januárjában kiderült az is, hogy a Duna TV által rendelt negyedik évad 12 epizódos lesz,12 részes lesz a Tűzvonalban újabb évadja - tuzvonalban.com a forgatás pedig még a tavasszal elkezdődik. A képernyőre 2010 augusztusában került. Stohl András ittas balesete miatt azonban Bordást kihagyták a sorozat negyedik évadjának második feléből.Lecseréli a Tűzvonalban is: milliókat bukik Stohl András - origo.hu

A negyedik évad utolsó epizódját követően a sorozat vezető forgatókönyvírója azt írta hivatalos honlap fórumán, hogy nem szándékozik tovább folytatni a történetet, bár ennek ellenére vannak tervek az 5. évad történetéről.Tűzvonalban: itt a vége? - sorozatjunkie.hu

Vetítési időpontok A sorozatot 2007. szeptember 9-én kezdte vetíteni a Magyar Televízió. A 17 részes első évad epizódjait az m1 csatornán vasárnap 19.55-kor sugározták december 30-ig, a 20 részes második évadot folytatólagosan sugározták 2008. január 6-tól június 1-ig szintén vasárnaponként 19.55-kor, a 2x14. résztől kezdve már 21.00-kor, ezeket az epizódokat keddenként késő este ismételték, a szintén 20 részes harmadik évadtól pedig 2009. január 9-től, május 29-ig péntekenként 21.10-kor sugározták. 2009. június 2-ától hétköznap késő esténként megismételték az m1-en az összes epizódot, csakúgy, mint 2010. január 4-től, hétköznaponként 21.15-től és 01.15-től az m2-n. A 12 részes negyedik évadot a Duna TV-n péntekenként ("Az igazság ára" című epizódot a péntekre eső augusztus 20-i ünnep miatt szombaton) 21.05-től vetítették 2010. augusztus 6-ától október 29-ig, az epizódokat 2010. augusztus 9-től, hétfőnként 21.00-től ismételték.

2010. augusztus 14-től, szombatonként 21.15-től a Duna II Autonómia (most Duna World) is elkezdte vetíteni a negyedik évadot, amit 2010. augusztus 16-tól, hétfőnként 03.15-től ismételt meg. Ugyanez a csatorna, ugyanezt az évadot 2011. január 3-tól, hétfőnként, szerdánként és péntekenként 21.00-től ismét leadta. 2011. június 9-től szeptember 1-ig, csütörtökönként 21.10-től az m1 is vetítette a negyedik évadot. A Duna World 2013. március 2. és 2014. június 28. között szombat esténként, vasárnap hajnali ismétléssel leadta a teljes sorozatot, 2015. január 9. és március 14. között hétköznaponként 04.00-tól ismét vetítette, de akkor csak az 1. évad 1. részétől a 3. évad 10. részéig adta le. 2016. június 13-tól hétfőtől szombatig 22.00-tól, később 23.55-től ismét műsorra tűzte, ezúttal a teljes sorozatot, csakúgy, mint 2017. augusztus 31-től hétköznaponként 21.35-től.

Szereplők Rendvédelmi szereplők Szerep Sorozatbeli teljes neve Rendfok. Színész Évad Alter Vida Péter százados/őrnagy Bede-Fazekas Szabolcs 1–2. évad és 4. évad Béka törzszászlós Gerner Csaba 1. évad Bokros Bokros Károly vezérőrnagy Barbinek Péter 2 évad vége és 3–4. évad Bordás Bordás Attila őrnagy/ezredes Stohl András 1–4. évad (4. évad feléig) Herceg Schönherz Mária Anna ezredes Csoma Judit 1–4. évad Johnny Kovalik János zászlós Bajomi Nagy György 1–4. évad Juli Balogh Júlia törzszászlós Kéri Kitty 2–4. évad (2 évad felétől) Kálmán bá' Kőrösi Kálmán főtörzsőrmester Hollósi Frigyes 1–4. évad Kolonics Kolonics Dénes dandártábornok Jordán Tamás 1–4. évad Kriszta Kende Krisztina törzsőrmester/főtörzsőrmester Juhász Réka 1–4. évad Mike Hajdú Miklós százados Schmied Zoltán 1–4. évad Miklós Pálik Miklós törzsőrmester Rázga Miklós 3. évad és 4. évad eleje Miller Miller István százados ifj. Fillár István 2. évad Móricz Móricz László főhadnagy Cserna Antal 1–4. évad Norbert Ilcsik Norbert százados Pindroch Csaba 3. évad Otyó Oltós János őrmester Varju Kálmán 1–4. évad Pircsi Szabó Piroska őrmester/törzsőrmester Hábermann Lívia 1–4. évad Somogyi Somogyi József főhadnagy Bank Tamás 2. évad Stenonis Heinze KárolyA filmben elhangzott név helyesírását csak valószínűsíteni tudjuk, a frissítés időpontjában nem volt hivatalos forrásból való megerősítés. ezredes Gáspár Sándor 4. évad Szabó Szabó Gergely ezredes Trokán Péter 1–2. évad és 3. évad eleje Szivar Deme Nóra őrmester Zeck Juli 1. évad és epizódszerepek 2. évad Vidocq Zsigmond Károly Mátyás ezredes Blaskó Péter 3–4. évad Zsolnai zászlós Szigeti Imre 1. évad Zsuzsa Dr. Szentkuthy Zsuzsa őrnagy Varga Gabriella 1–2. évad és epizódszerep 3. évad

Alvilági szereplők bélyegkép|jobbra|200px|Malek szerepét Balikó Tamás alakította

Szerep Színész Aczél Kárász Zénó Ari Zágoni Zsolt Ági Fazekas Júlia Bakos ('Sunyika') Tzafetás Roland Bálint Sárközi József Boban Katkó Ferenc Yoshi Czimmermann Kovács Lajos Demsa Péter László Zsolt Gulyás Sághy Tamás dr. Jana Kovac Egri Márta Janek Pletl Zoltán János Rajkai Zoltán Kocsis András százados Krízsik Alfonz Lacroix Nádasi László Lajos Balogh János Légiós Vidákovics Szláven Lucky Bicskey Lukács Madár Fenyvesi Mihály Maier Gábor ('Szálka') Durkó Zoltán / Tumbász József Malek Balikó Tamás dr. Mándoki Erika Xantus Barbara Medve Barabás Béla Mészáros András Bródy Norbert Mészáros László Zöld Csaba Milán Varga Gábor Mókus Egri Bálint Nikolaj Gajdujev ifj. Jászai László Nikolaj Vaszjunyin Galkó Bence Nikosz Anger Zsolt Olasz Galler András Ottó Zámbori Soma Ottó baba Szakács Tibor Dr. Pálinger Endre ('Mester') Czene Csaba Pálingerné Ágota Nagy Enikő ál-Papa Lőte Attila Pierre Kerekes József Pista Kelemen István Pók Horváth Sebestyén Sándor Sajdik Kálloy Molnár Péter Savigni Dunai Tamás Sofőr Kokics Péter Stirlitz Menszátor-Héresz Attila Stjepan Ignatyenko Bregyán Péter Szabó Viktor ('Sandokan') Pavletits Béla szekrényes Győri András Botond Takács Károly Háda János dr. Tálas Galbenisz Tomasz Tobi Földi László Török Ficzere Béla Viola Lengyel Ferenc Yuri Savarov Szűcs Lajos Zlatko Karácsonyi Zoltán

Egyéb szereplők Szerep Filmbeli szerepük Színész Aranka (Judit) NBH-ügynök Máhr Ágnes Áron betörő, Kálmán informátora Porogi Ádám Bözsike Móricz édesanyja Czakó Klára Cintia örömlány Sipos Eszter Anna Czimmermann Anita Yoshi lánya, Johnny kedvese Kovács Vanda Demsa Denise Demsa lánya Eke Angéla Elek technikus, Herceg beépített embere Bernáth Dénes Forgách Petra Anita barátnője Dion Marianna Galambos Erika Bordás felesége Szávai Viktória Garami nyomozó a kábszerosztályon Majzik Edit Gyula a Dühös tulajdonosa Ujlaki Dénes Harmath Kornélné Eszter, a drogos lány anyja Gór Nagy Mária Dr. Havas az Infóvadász szoftver vezetője Bárdy György Hegedűs a Duna TV vezetője Endrődi Krisztián Helga ukrán nő Timkó Eszter Hosszú informátor Bese Sándor Ilonka néni újságos Andai Györgyi Irina orosz titkosszolgálat Sztankay Orsolya Janika elmebeteg Ruszina Szabolcs Károlyi százados kerületi nyomozó Szinovál Gyula Kékesi főhadnagy ('Pötyi') rendőr a kábítószerosztályon Csala József Kende Zoltán Kriszta öccse Dénes Viktor Dr. Kirner Sándor ügyvéd Quintus Konrád Kitti Denise barátnője Páder Petra Dr. Kovalik Johnny apja ifj. Ujlaky László Kőrösi Edit Kálmán bá' lánya Takáts Andrea Kuti százados ügyészség Lázár Balázs Lackó Bordás kisfia Gerő Bence Lea hipnotizőr, Yoshi embere Tóth Ildikó Lovász informátor Kiss Jenő Mara örömlány Dr. Baracsi Katalin Mátyás Éva Mike barátnője Gregor Bernadett Mátyus NBH-ügynök Szabó Sipos Barnabás megfigyelő titkosszolga Fazekas István Németh Renáta az Infóvadász szoftver programozója Bacsa Ildikó Nikola Maric magyar származású szerb üzletember Oberfrank Pál Pepe Otyó rokona Kovács Etele Pillinger Norbert kommandós Kálid Artúr Primer Márta (Tanonc) hipnotizált lány Gáspár Kata Primerné Márta, a hipnotizált lány anyja Bordán Irén Rózsahegyi Alex nyugalmazott bíró, a „Rózsahegyi-dokumentum” gazdája Keres Emil Sanyi (Zakariás Sándor) Anita volt élettársa Urbán Tibor Sándor Katalin Imola, az elrabolt lány anyja Wertig Tímea Schultz úr magyar származású osztrák ember Cs. Németh Lajos Dr. Soltész Gábor NBH-ügynök N. Szabó Sándor Stróman Henrik Lucky kaszinójának üzletvezetője Incze József Szabó Klára a BRFK informatikusa, Móricz (volt) barátnője Horváth Lili Szekeres NBH-ezredes Molnár Csaba Szvetlana (Olga Korrupkó) vesére váró orosz prostituált Kántor Judit Takáts Eszter/Kolossy Mária drogos lány/Eszter ikertestvére Tenki Réka Vanda örömlány, Alter pártfogoltja Labancz Lilla Vári József százados túsztárgyaló Urmai Gábor Dr. Végvári Andrea ügyvéd, később Móricz barátnője is Szalay Kriszta Winkler/Kővári rendőr a kábítószerosztályon/NBH főhadnagy Lux Ádám

Nézettség A sorozat első tíz epizódját átlagosan 750 ezer néző látta. Ebben az idősávban, azaz vasárnap este 8 és 9 között a televíziózóknak mintegy 15%-át ültette a tévé elé.Tovább forog a Tűzvonalban - mtvzrt.hu Ez később körülbelül 650 ezres nézőszámon és 12%-os részesedésen stabilizálódott.Magyar Televízió nézettségi adatok 2007 48. hét - euroastra.huMagyar nézettség: a múlt heti csaták - sorozatjunkie.hu

Díjak

A sorozat díjat nyert a moszkvai DetectiveFEST detektívfilm és törvényvédő tematikájú televíziós műsorok nemzetközi fesztiválján. A fesztiválra a Magyar Televízió a Tűzvonalbant jelölte, és a Pók hálójában című epizódjával el is nyerte a díjat.Külföldi díjat nyert a Tűzvonalban - Origo

Epizódok