Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 31. (az akkor még ott használt Julián naptár szerint március 21.) – Lipcse, 1750. július 28.) német barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, az egyetemes zeneművészet egyik legnagyobb hatású alakja, a protestáns egyházi zene jeles képviselője. Művészetének központjában áll harmóniában is gazdag ellenpontozó polifónia öröksége, melyet a zeneművészet legnagyobb képviselői, többek között Mozart késői műveitől kezdve vittek tovább.
Bachot nagy szorgalma és elszántsága mellett környezetének összességében kedvező körülményei is segítették művészi kibontakozásában, "óriások vállán állt", mind a zeneművész dinasztiáját, mind pedig az intézményrendszert és társadalmat illetően, utóbbi tekintetben kiemelkedő volt az evangélikus egyház szerepe is. A 17. század elejéig visszavezethető Bach dinasztia legjelentősebb tagja volt. Eisenachban született, itt tanult meg zenélni; kezdetben apjától, majd árvaságra jutva bátyjától, Johann Christophtól. 1700-ban, a lüneburgi tanulmányai alatt ismerkedett meg behatóan az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett. Előbb a weimari zenekarban játszott, majd az arnstadti templom orgonistája lett. 1707-ben Mühlhausenben vállalt orgonistaállást, itt vette el feleségül másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot.
A következő évben ismét a weimari udvarba került, ezúttal orgonista és kamaramuzsikusi minőségben. 1717-ben elhagyta Weimart, és a kötheni herceg szolgálatába állt. Itt írta kamara- és versenyműveinek jelentős részét. Felesége halála után rövidesen ismét megnősült: Anna Magdalena Wilkent vette el. 1723-ban, a zenerajongó kötheni herceg halála után Bach megpályázta és elnyerte a lipcsei Tamás-templom kántori állását. Életének utolsó negyed századában az iskolai és templomi tevékenysége mellett rengeteget komponált, és elvállalta a Collegium musicum igazgatását is. Mindennapjait azonban az anyagi gondok és az iskola vezetésével való gyakori konfliktusok egyaránt megnehezítették. John Taylor 1750 márciusában tűvel próbálta a szürkehályogot gyógyítani, két alkalommal is, de Bach megvakult, (ugyanez az orvos vakította meg Händelt is), majd Bach látása egy nyári napon csodálatos módon visszatér, újra dolgozni kezd a hármasfúgán, de 1750. július 8-án agyvérzést kap és tíz napi szenvedés után Lipcsében meghal.
Hatása a zenekultúrára felmérhetetlen. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. Bach művészetében a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontjára érkezett. E stílus legfontosabb műfaja, a fúga általa nyerte el a legtökéletesebb és legkoncentráltabb kifejezőerejét. Munkássága jó részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása, ugyanakkor a XX–XXI. századi kultúrára is elemi hatással van. A Voyager Golden Recordon a legtöbb, 3 műve szerepel; több ezer felhasználással a hangosfilm és a filmművészet egyik leggyakrabban felhasznált szerzője a jelenkorig.
Életútja Gyermekévei 200px|bélyegkép|Bach szülőháza Eisenachban
Johann Sebastian Bach 1685. március 31-én született Eisenachban, Johann Ambrosius Bach városi zenész és Elisabeth Bach (szül. Lämmerhirt) nyolcadik gyermekeként. A helyi Szent György-templomban keresztelték meg. Bach gyermekéveiről keveset tudni. A zenével először négyévesen került kapcsolatba apjának és másod-unokatestvérének (nagyapja testvére fiának, Johann Ambrosianus unokatestvérének), Johann Christoph Bachnak köszönhetően, aki megismertette a gyermeket a templom orgonájával. Valószínűleg ekkor gyökerezett meg benne az orgonajáték szeretete.
A gyermeket hét-nyolc éves korában az 1692–1693. tanévre beíratták az eisenachi „latin iskolába”. Itt tanult meg olvasni, írni, itt ismerte meg a kátét, a zsoltárokat, valamint a Bibliát úgy német, mint latin nyelven. A régi német hagyomány szerint kiemelkedő szerepet kapott a zene, amelynek vezetése Andreas Christian Dedekind kántor kezében összpontosult. A diákok kórusa vasár- és ünnepnapokon a főtemplomban énekelt, ezenkívül különlegesebb alkalmakkor (például esküvőkön) is fellépett, sőt a környékbeli falvakat is bejárta. A korabeli feljegyzések szerint a gyermek Bachnak átható erejű, csengő szopránhangja volt, és szinte bizonyos, hogy buzgón részt vett az akkoriban divatos utcai éneklésekben. A fiú korán, mindössze kilencévesen veszítette el édesanyját 1694. május 3-án.
A sokgyermekes család háztartása nem maradhatott sokáig asszony nélkül, így az özvegy apa még abban az évben, novemberben újranősült: elvette az arnstadti polgármester leányát, Barbara Margaretha Bartholomäit (szül. Keul), egy unokatestvérének, Johann Günther Bachnak fiatal özvegyét. De három hónap múlva, 1695. február 24-én az édesapa, Ambrosius Bach is hirtelen meghalt. Apja után nem maradt számottevő vagyon, hiszen életében is csak nagy áldozatok árán tudta népes családját fenntartani. Mostohaanyja valószínűleg visszaköltözött rokonaihoz Arnstadtba Maria Saloméval, Bach nővérével együtt. Az akkor még élő három fiúgyermek közül Sebastian volt a legfiatalabb: három évvel idősebb bátyja, Johann Jacob (a későbbi oboista) még iskolás volt; a legidősebbik, tizennégy évvel idősebb bátyja, Johann Christoph azonban már öt éve szerény fizetésű orgonista volt a közeli Ohrdrufban. Az akkori idők szokása szerint az idősebb testvér magához vette elárvult öccseit.
Tanulóévei Ohrdrufban 200px|bélyegkép|Johann Christoph Bach, Johann Sebastian bátyja Ohrdrufban tanulmányait a líceumban folytatta. Itt osztálytársa volt unokaöccse, Johann Ernst Bach, valamint Georg Erdmann, akivel életre szóló barátságot kötött. Az ohrdrufi líceum egyike volt azon iskoláknak, amelyeknek tantervét még Bach ottjárta előtt a híres pedagógus, Comenius reformja nyomán, modern szellemben megújították, és a tanítás alapelvének a szemléltető oktatást tették meg. Az iskolai munka eredményességét és a diákság szociális összetételének haladó voltát bizonyítja az a kortársi szólásmondás, hogy „Emst hercegEmst hercege volt Ohrdruf és vidékének hűbérura. parasztjai jobb nevelésűek, mint másutt a nemesek”. A gyermek Sebastian ebben az iskolában jól megalapozott, humanista szellemű általános műveltséget szerzett.
Az Ohrdrufban eltöltött öt év alatt döntött úgy az ifjú Bach, hogy orgonistai pályát választja. Valószínűleg bátyja – Johann Pachelbel tanítványa – maga tanította tehetségesnek mutatkozó öccsét az orgonajátékra. Bátyjától tanult zeneszerzést is. Innen ered az a történet, miszerint Bach éjjelente titokban másolt számára tiltott kottákat (amelyeket valószínűleg bátyja úgy vásárolt), és ennek köszönhető, hogy öregkorában látása erősen megromlott.
Nem tudni pontosan, miért hagyta el Ohrdrufot. Egyes feltételezések szerint bátyjának halála miatt távozott, ez azonban tévedés, hiszen Johann Christoph 1721-ig a kisvárosban élt. Pénzügyi problémák léte szintén valószínűtlen, hiszen bátyja jól keresett, ő pedig énekeivel meg tudta keresni a létfenntartáshoz szükséges összeget. A legvalószínűbb azonban, hogy barátját követte, Georg Erdmannt, aki 1700 januárjában Lüneburgba költözött. Bach ekkor tizenöt éves volt, és a kor szokása szerint ideje volt, hogy magáról gondoskodjék, a saját lábára álljon. Bátyja is, a későbbi oboista, Johann Jacob, aki néhány évvel azelőtt, atyjuk halála után vele együtt került az idősebb testvér házába, már négy évvel előbb, 1696-ban mint tanuló, állást vállalt apja utóda mellett Eisenachban.
Az ifjú Bach az 1697–98. tanévtől kezdve Ohrdrufban működő fiatal kántortanítótól, Elias Herdától – aki diákkorában maga is hat éven keresztül ösztöndíjas énekes volt – értesült Lüneburgról. Bach tőle tudta meg, hogy a zenekedvelő lüneburgi gimnáziumban nagyra becsülik a kiváló muzikális adottságú, jó hangú türingiai diákénekeseket. Herdának tudomása volt néhány ösztöndíjas hely megüresedéséről, és ő ajánlotta a két tehetséges, vállalkozó szellemű fiút a lüneburgi gimnáziumba. Ez magyarázza, hogy érkezésük után a két fiút azonnal felvették a jól javadalmazott ösztöndíjas énekes diákok csapatába.
Lüneburgi tanulmányok 200px|bélyegkép|balra|Johann Adam Reincken A családi hagyomány szerint gyalog tette meg az út java részét Lüneburgba. Odaérve Bach és barátja, Erdmann egyenesen a Mihály-gimnáziumnak vette útját, amely a templom mellett épült régi bencés kolostorban kapott otthont. Herda ajánlása hatékonynak bizonyul: a két fiút mindjárt érkezésük napján, 1700. április 3-án felvették az ösztöndíjas kórusba, mégpedig nem is a 26 tagból álló nagyobb kórusba (chorus symphoniacus), hanem mindjárt a fele létszámú elit együttesbe, az úgynevezett Mettenchorba, ahol fizetésük (havi 18 groschen) alig maradt el a prefektus vagy az adjunktus fizetése mögött. Az akkori árak mellett ez a szerény jövedelem épp elég volt egy-egy diák létfenntartására. A rendkívüli alkalmak muzsikája (utcai karének, esküvők, temetések stb.) zenéje ezenfelül számottevő külön jövedelmet biztosított a jó hangú diákoknak.
Az ösztöndíjas gimnazistáknak a zeneóráikon és a zenei szolgálaton kívül az iskola általános-tagozatát is látogatniuk kellett. Mivel az iskolai kimutatások nem maradtak fenn, nem ismertek az ifjú Bach eredményei, sőt azt sem tudni, melyik osztályt látogatta, tehetségének tükrében azonban valószínű, hogy mindjárt a felsőbb osztályok valamelyikébe került.
A gimnáziumi kórus teljesítményére serkentő hatással volt a másik rokon intézettel, a János-gimnáziummal (Johanneum) folytatott rivalizálás. Bach zenei fejlődése szempontjából nagy jelentőségű az a kérdés, hogy mi volt az együttes zenei műsora. Nem ismertek ugyan a templomi előadások műsorrendjei, de fennmaradt mind a két vetélkedő intézet zeneműtárának a katalógusa. A Mihály-gimnázium kottatárának jegyzéke azt bizonyítja, hogy ez korának egyik leggazdagabb zenei gyűjteménye lehetett. A 16. és 17. század német mestereinek nyomtatott zeneművei szinte teljes sorozatban szerepeltek benne. Az ifjú Bach bizonyára itt vetette meg páratlan zeneirodalmi tájékozottságának alapjait. Míg Eisenachban és Ohrdrufban elsősorban a 16. századi ún. „motettikus stílust” ismerte meg, addig Lüneburgban lehetősége nyílt tanulmányozni Claudio Monteverdi, Heinrich Schütz és Andreas Hammerschmidt munkásságát is. A könyvtár anyagának egyetlen hiányossága az volt, hogy kevés olasz és francia zeneművet tartalmazott.
A város híresebb muzsikusai közül Bach nyilván elsősorban a főtemplomok orgonistáival kereste a kapcsolatot. A Nikolaikirche híres orgonájánál 1682 óta a Schütz egyik tanítványa, Johann Löwe működött, aki mint komponista az akkori modern stílus híve volt. Ennél is fontosabb volt Bachnak a Johanneskirche orgonistájával, Georg Böhmmel való megismerkedése. Az ifjú Bach bizonyosan valamiféle tanítványi vagy baráti viszonyba került vele, hiszen első orgonaművei világosan mutatják Böhm művészetének hatását.
Alighanem Böhm biztatta fel a fiatal Bachot arra, hogy 1701 nyarán, a nyári szünidőben, Hamburgba utazzék az idős Johann Adam Reincken meghallgatására, akinek virtuozitása aztán nagy hatással lett művészetére. Kérdéses azonban, hogy Reincken orgonajátékán kívül voltak-e az ifjú Bachnak számottevő zenei élményei Hamburgban. Valószínűleg megismerkedett a hamburgi operával is, ahol olasz nyelvű műveket is lehetett hallani. Ugyancsak nagy hatással volt rá a kétnapi járásra fekvő Celle hercegi zenekara is, amelynek tagjai kivétel nélkül franciák voltak, így Bachnak lehetősége nyílt megismerni a francia énekes és kamarazenét (Jean-Baptiste Lully, François Couperin, Louis Marchand stb.).