Florent Malouda (Cayenne, Francia Guyana, 1980. június 13. –) profi francia labdarúgó.

Pályafutása Chelsea 2007. július 8-án a Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas bejelentette, hogy a Lyon és a Chelsea megegyezett Malouda átigazolásáról. A Chelsea később hivatalosan is bejelentette, hogy Malouda július 9-én Londonba utazik elvégezni a szükséges orvosi vizsgálatokat. Az angol klub 13.5 millió fontért igazolta le a francia játékost. Malouda hároméves szerződést írt alá a csapatnál, és a 15-ös számú mezt kapta.

Első mérkőzésén, egy szezon előtti barátságos mérkőzésen a mexikói Club América ellen gólt szerzett, amivel a Chelsea egyenlített, egy másik gólt pedig előkészített John Terry-nek, így a Chelsea 2–1-re megnyerte a találkozót. Első tétmérkőzését a Manchester United ellen játszotta az angol Szuperkupában 2007. augusztus 5-én. Ezen a mérkőzésen is ő lőtte az egyenlítő gólt, azonban a trófeát a Manchester nyerte el büntetőkkel.

A bajnokságban a Birmingham City ellen mutatkozott be 2007. augusztus 12-én, és gólt is szerzett; a Chelsea második gólját a 3–2-es győzelemmel zárult meccsen. 83 percett játszott, majd Steve Sidwell váltotta. Első Bajnokok Ligája mérkőzésén Chelsea mezben a Schalke 04 ellen egyenlítőgólt szerzett.

Augusztus 19-én Malouda egy vitatható büntetőt nyert egy bajnoki mérkőzésen a Liverpool ellen. A visszajátszásból kiderült, hogy az eset nem ért büntetőt, viszont a mérkőzésen Rob Styles játékvezető megadta, Frank Lampard pedig értékesítette. Rob Styles a következő hétvégén nem vezethetett Premier League találkozót a hibája miatt. Malouda az első Bajnokok Ligája mérkőzésén a Chelsea-ben gólt szerzett a Schalke 04 ellen. Január 23-án Joe Cole gólját készítette elő egy hosszú passzal az Everton ellen a ligakupában. A Chelsea 3–1-es összesítéssel nyert. 2008. május 5-én Malouda megszerezte második bajnoki gólját az utolsó előtti találkozón a Newcastle United ellen. A gólpasszt Frank Lampard adta. Malouda első szezonját az angol labdarúgásban két bajnoki góllal és egy gólpasszal zárta.

Malouda az új vezetőedző, Luiz Felipe Scolari irányítása alatt először 2008. szeptember 16-án volt eredményes a Bajnokok Ligája csoportkörében a francia Bordeaux ellen. 2008. szeptember 24-én a Ligakupa harmadik körében szerzett gólt a Portsmouth ellen. Mindkét mérkőzést 4–0-ra nyerte a Chelsea. A 2008–2009-es szezonban a bajnokságban először 2008. október 18-án szerzett gólt a Middlesbrough ellen 5–0-ra megnyert mérkőzésen, október 29-én pedig a Hull City ellen talált be az ellenfél kapujába. 2009. április 4-én a második gólt szerezte a Newcastle United ellen, a csapat 2–0-ra győzött. A gólpasszt most is Frank Lampard adta, Malouda gólja szinte a másolata volt annak, amit az előző szezonban szerzett a Saint James' Parkban.

2009. június 23-án Malouda négyéves szerződést írt alá a Chelsea-vel, ami egészen 2013-ig köti a klubhoz.

Malouda egészen a 2011-12-es bajnokságig alapember volt a Chelsea csapatánál, viszont André Villas-Boas és Roberto Di Matteo idején száműzetésre került. Mai napig a klub utánpótlás csapatával tréningezik. A mostani, Európa-Ligát nyert edző Rafael Benítez sem számított a játékára. A nyáron viszont lejár a szerződése.

2013. július 17-én a török Trabzonsporhoz szerződött, akik két és félmillió eurót fizettek érte. 2013. november 1-jén a Kayseri Erciyesspor ellen 3–1-re megnyert bajnokin két gólt szerzett. Összesen tizenkilenc bajnokit játszott a török együttesben és ötször volt eredményes.

2014. szeptember 14-én hét évet követően visszatért a francia bajnokságba és aláírt a Metzhez, miután elutasította a Birmingham City ajánlatát.

2015. augusztus 23-án az Indiai Szuperligában szereplő Delhi Dynamos játékosa lett, ahol Roberto Carlos da Silva lett az edzője.

2016 januárjában kölcsönben az egyiptomi Vádí Dedzsla csapatánál folytatta pályafutását.

2018. január 25-én a luxemburgi Differdange 03 csapatához írt alá a szezon végéig, miután azt megelőzően néhány hónapig a csapattól kapott edzéslehetőséget.

A válogatottban Malouda a francia labdarúgó-válogatott tagja 2004 óta. 2004. november 17-én debütált Lengyelország ellen. A válogatott állandó játékosává vált, Raymond Domenech szövetségi kapitány meghívta a 2006-os németországi világbajnokság 23 fős keretébe. Első gólját Magyarország ellen szerezte 2005. május 31-én.

Miután majdnem minden selejtezőn részt vett, jelentős része volt a francia csapatnak a vb alatt. A döntőben büntetőt szerzett Franciaországnak, amit Zinédine Zidane értékesített.

2017-ben szerepelt a francia guyanai labdarúgó-válogatottban, mivel az nem a FIFA tagja.Mit művelt egy másik válogatottban a francia vb-ezüstérmes? Június 18-án debütált a barbadosi labdarúgó-válogatott elleni felkészülési mérkőzésen és részt vett a karibi kupán.http://caribbeanfootballdatabase.com/matches/2017/frenchguianavsbarbados6172017.html Nevezték a 2017-es CONCACAF-aranykupára, de a CONCACAF viszont korábban közölte, hogy a FIFA szabályzatát alkalmazza az Arany Kupán, mivel ennek győztese szerepel a FIFA által szervezett Konföderációs Kupán.CONCACAF: Florent Malouda is ineligible to play in Gold Cup for French Guiana Ezért a szervezet eljárást indított Malouda ellen, mert pályára lépett.Arany Kupa: francia válogatott játszott, eljárás indul Az eljárás eredményeként a pályán 0–0-s döntetlenre végződő Honduras elleni mérkőzést büntetésből 3–0 hondurasi győzelemmel számolta el a CONCACAF, őt magát pedig a következő két hivatalos mérkőzésükről még a stadionból is kitiltották.

Sikerei, díjai Lyon Francia bajnok (4): 2002, 2004, 2005, 2006 Francia Szuperkupa-győztes (3): 2004, 2005, 2006

Chelsea thumb|right|180px|Malouda (jobbra) és csapattársa, Alex FA Premier League (1): 2010 FA-kupa (3): 2009, 2010, 2012 FA Community Shield (1): 2009 UEFA Bajnokok Ligája: Ezüstérmes: 2008 Győztes: 2012

Francia válogatott FIFA világbajnokság Ezüstérmes: 2006

Statisztika Frissítve: 2009. október 16. CsapatSzezonBajnokságKupaUEFAÖsszesenMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokChelsea2009–102911837045152008–09316621014792007–0821261111384 Össz. 81 19 20 6 28 2 130 28Lyon2006–073510507247122005–06316904062004–053751034782003–04354100454 Össz. 138 25 5 0 36 5 179 30Guingamp2002–03371037102001–023243242000–01231231 Össz. 92 15 92 15Châteauroux1999–002822821998–992832831997–9810101996–972020 Össz. 59 5 59 5Összesen 306 46 11 1 42 6 359 53

Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Gól Eredmény Végeredmény Kiírás 1. 2005. május 31. Stade Municipal Saint-Symphorien, Metz, Franciaország 2–0 2–1 Győzelem Barátságos mérkőzés 2. 2006. május 27. Stade de France, Saint Denis, Franciaország 1–0 1–0 Győzelem Barátságos mérkőzés 3. 2006. szeptember 2. Borisz Paicsadze Stadion, Tbiliszi, Grúzia 0–1 0–3 Győzelem 2008-as Eb-selejtező 4. 2010. június 22. Free State Stadion, Bloemfontein, Dél-afrikai Köztársaság 1-2 1-2 Vereség 2010-es világbajnokság 5. 2010. szeptember 7. Asim Ferhatovic Hase Stadium, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina 0-2 0-2 Győzelem 2012 eb selejtező (D csoport) 6. 2011. június 3. Dinama Stadion, Minszk, Fehéroroszország 1-1 1-1 Győzelem 2012 eb selejtező (D csoport)

Jegyzetek

Források

Florent Malouda a footballdatabase.com-on Profil – origo.hu

Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Francia guyanai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1980-ban született személyek Kategória:A Trabzonspor labdarúgói Kategória:Az FC Metz labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók