A több mint 52 kötetből álló light novel sorozat Kanzaka Hadzsime tollából és Araizumi Rui illusztrálásával. A regénysorozat 1989-ben indult a Fujimi Shobo Dragon Magazine-jában. Az eredeti light novel 2000-ig futott és 15 kötetbe gyűjtve adták ki. 1991-től egy másik regénysorozat, a Slayers Special is futott ugyanebben a magazinban egészen 2008-ig, majd összesen 30 kötetben jelentették meg. A két fő sorozat mellett több rövidebb sorozat is megszületett.
A regényekből először Kanzaka Hadzsime és Araizumi Rui készített mangafeldolgozást, Slayers, illetve Csóbaku mahóden Slayers címmel – utóbbi az eredeti light novel feldolgozása –, majd Tommy Ohtsuka illusztrálásában a "Slayers: Special" light novel feldolgozása is megtörtént, de ezek mellett még több eredeti mangasorozat is futott. Négy 26 részes animesorozat, öt mozifilm, és két háromepizódos OVA is készült a sorozat alapján. A regényből az első és második animesorozat táplálkozik, a sikerességének köszönhetően először egy éven belül kapott egy eredeti anime-folytatást, majd 2008-ban jubileum miatt újra gyarapították az anime franchise-t. Illetve 2008-ban – a kezdeti 26 részes tervek bejelentése után – a Revolution animesorozatot kettéosztották 13-13 részes szezonokra, a második fele Evolution-R. jelzést kapott (Evolution-Revolution rövidítéseként) és több animeoldal teljesen külön is választotta ezeket. Több szerepjátékot is kiadtak Sega Saturnra és PlayStationre, egyet pedig Super Famicomra 1994-ben. Magyarországon eddig csak az animesorozatokat mutatták be a televízióban. A harmadik sorozatig az RTL Klub rendelte meg és több csatorna vetítette egyszerre, a negyedik sorozatot már az Animax rendelte meg.
A Slayers egy tinédzser boszorkány, Verselő Lina és társainak utazását és kalandjait követi, miközben varázslataikat és kardforgató tudományukat használva világuralomra törő démonokkal, varázslókkal, sötét lovagokkal és rengeteg reménytelenül esélytelen banditával küzdenek meg. Az 1990-es évek egyik legnépszerűbb sorozataként tartják számon.
A főcím a történet által egyszerre többféleképpen is értelmezhető, mint Pusztítók vagy Rombolók jelentéseivel. Utalhat főgonosz pusztítókra, utalhat – gonosz szándék helyett – komikus epizódokból főszereplők véletlenszerű károkozásaira romboló hatású varázslatokkal, és utalhat általánosan vagy a főszereplő titkos erejével a világpusztító varázslatokra. A magyar megrendelők egyáltalán nem éltek ilyen kreatív ötlettel, mert magyar alcímnek – többesszám helyett egyedül a főszereplőre utalva – „A kis boszorkány” kifejezést kérték és ezt végig alkalmazták a négy animesorozaton. Illetve az első-második animesorozat esetében egy vegyesen közvetített változat érkezett egybeiktatva „The Slayers” angol címmel és így a második felvonás már nem egyezett a japán Next Slayers címmel.
Cselekmény
Előtörténet A Slayers világát a Rémálmok hercege teremtette a Káosz tengeréből, amelyből négy oszlopot emelt ki, mindegyiken egy-egy világgal: Vörös Világ, Kék Világ, Fekete Világ és Fehér Világ. A világokban a jó és gonosz vívja folyamatos harcát, erejük kiegyenlített. A démonok (mazoku) célja a világ elpusztítása és visszataszítása a Káoszba, míg az istenek (shinzoku) megvédeni hívatottak azt.
Lina világa és a cselekmények fő színtere a Vörös Világ, melyben 5000 évvel ezelőtt Rubinszemű Shabranigdo a mazokuk és Ceiphied az istenek képviseletében vívta ádáz harcát, amelynek végén Ceiphied megsemmisült, azonban Shabranigdo asztrális testét hét darabra vágta szét, amelyek generációról generációra újjászületnek az emberekben. Shabranigdo örökségéül öt nagyhatalmú démont hagyott hátra, kiknek célja véghezvinni a világ káoszba taszítását: Gaav, a démoni sárkánykirály, Phibrizzo, a pokol szolgája, Grausherra, a felsőbb démonkirály, Dolphin, a káosz óceánkirály és Zelas Metallum, a démoni szörnymester. Ceiphied négy istent, a Tűz-, a Víz-, a Lég- és a Földsárkány urát és egy bajnokot (Ceiphied lovagja) hagyott a világban; utóbbi Lina idejében nem más, mint a nővére, Luna.
Szörnyháború 1012 évvel Verselő Lina születése előtt tört ki az ún. szörnyháború (kóma szenszó), amely az egyik legnagyobb háború volt a Slayers világában és minden lényegesebb faj belesodródott ebbe a konfliktusba. A háborút a mazokuk robbantották ki Phibrizzo vezetésével. Tervük az volt, hogy feltámasszák Shabranigdunak, a sötétség urának egy darabját, és hogy elpusztítsák Ragradiát a Vízi Sárkánykirályt. Végül mindkét téren részsikerekkel kellett megelégedniük.
A háború négy fázisból állt. Az első akkor kezdődött, mikor Phibrizzo háborút robbantott ki az emberek között azon a félszigeten, ahol a Slayers eseményei játszódnak. A rendkívül véres és hosszú küzdelmekben az emberek legjobbjai elestek, országaik meggyengültek. Az ott élő sárkányok, tündérek és törpék azonban nem avatkoztak bele a küzdelembe, így Phibrizzo megindította a második fázist, hogy őket is lefoglalják; a félszigetet ekkor elárasztották az alacsony rangú démonok.
Amíg az újonnan alakult emberekből és a többi fajból álló szövetség a szörnyek ellen harcolt, a nagyobb és erősebb mazokuk szabadon mozoghattak és elkezdték a harmadik fázist. Shabranigdu öt démonja összegyűlt a Katato hegyekben, melyet a sárkányok őrizetlenül hagytak, és elkezdte gyengíteni a sárkánykirály hatalmát a templomai és a papjai szisztematikus kiirtásával. Lehetséges, hogy az emberek által gyűjtött írásos dokumentumok nagy része a szent mágiáról ezalatt a folyamat alatt semmisült meg. Mire a sárkányok észbe kaptak és ellenlépéseket tettek már túl késő volt. Elkezdődött a negyedik fázis: A sötét nagyúr egy darabja újjászületett. Némely források csak ezt az utolsó fázist nevezik szörnyháborúnak.
Bár maga sem tudhatta ezt minden kétséget kizáróan, Phibrizzo úgy sejtette, hogy Shabranigdu egy darabja a Lei Magnusnak nevezett nagyhatalmú varázslóba van elzárva. A háború borzalmait felhasználva végül meggyengítette a démonurat elzáró pecsétet és a szörnyeteg újjászületett. Tudván, hogy mostanra a világ valamennyi istene és sárkánya tudomást szerzett a sárkánykirály elpusztításának tervéről, a mazokuk egy falat emeltek a félsziget köré, és így sikerült távol tartaniuk ellenfelük erősítését. Mivel a fal a saját erejükből táplálkozott, az öt nagyúr közül négy képtelen volt folytatni a harcokat, így generálisokat és papokat teremtettek, hogy képviseljék őket a háborúban.
A sárkányok képesek voltak elpusztítani Phibrizzo szolgáit és valószínűleg Grausherráét is, ám az újonnan megjelenő Xellos egy mozdulattal képes volt sárkányok százait eltörölni az égről. Eközben Shabranigdu és Gaav, a démoni sárkánykirály megjelentek a Katato hegyekben, hogy kihívják Ragradiát. A kegyetlen küzdelemben végül Ragradia vereséget szenvedett, de végső erejével elzárta Rubintszeműt egy jégtömbbe, Gaavot pedig egy ember testébe.
A háborúnak nem volt egyértelmű győztese. Ragradia halálával az istenek és a sárkányok igen meggyengültek, de a mazokuk is sok sérülést szenvedtek. Phibrizzo és Grausherra mindketten elvesztették a szolgáikat, Rubintszeműt elzárták, Gaav pedig a saját faja ellen fordult. Shabranigdu a Katato hegyekben lévő börtönéről az Észak Démonkirálya nevet kapta. Ragradia viszont nem tűnt el végleg: hátrahagyta tudását, ami a Szent Könyv nevet kapta.
A háború okozta megrázkódtatás még több száz év múlva is éreztette hatását. A Rubintszemű újbóli megjelenése olyan torzszülötteknek adott életet, mint a trollok. Ezek a szörnyek azóta is gondot okoznak az embereknek. A veszteség olyannyira érzékenyen érintette a sárkányokat, hogy belső csatározásba csapott át, ami az őssárkányok lemészárolásával végződött. A mazokuk fala a harcok után is a helyén maradt, így a szent mágia használhatatlanná vált Ragradia eltűnése után. Pozitív következményei is voltak azonban: Az elkövetkezendő ezer évben a falon belül élő emberek között virágzásnak indult a mágia, és a fehér, fekete, és sámánista varázslatokat igen magas szintre tudták fejleszteni, míg a fal túloldalán ez nem következett be, és az emberek inkább a technológia felé fordultak.
Az animesorozatok cselekménye A sorozat elején Lina egy banditákat kifosztó boszorkányként jelenik meg, de rövidesen megismerkedik a kardforgató Gourry Gabrievvel, aki testőreként tart vele, és a kiméra Zelgadis Greywords-zel, aki kezdetben csak egy ereklyét kíván megszerezni Linától, de később sorstársa lesz Rezo, a vörös pap és a testéből felébredő Shabranigdu elleni harcban. Miután Lina elpusztítja Shabranigdu, a mazoku egy részét a Szörnybéklyó varázslatával, összebarátkozik Amelia Wil Tesla Seyruun hercegnővel és Sylphiel Nels Lahda papnővel, majd meg kell állítania Rezo másolatát, aki Shabranigdu hatalmával bír.
A második sorozatban találkozik Xellosszal, a szörnnyel, aki a Szent Könyv után kutat, de Gaav, a démoni sárkánykirály és Phibrizzo, a pokol szolgája közötti harcba keveredik. Phibrizzo zsarolására Lina kénytelen újra a Szörnybéklyó nevű varázslatát bevetni és az nem várt következményekkel jár.
A Slayers Try sorozatban Filia Ul Copt, az aranysárkányok egy papnője kéri Linát a világ megmentésére, mialatt a sárkányok és a felvilágiak közötti harcban vesznek részt és megpróbálják megállítani, hogy az emberek világában keltsék újra a felvilágiak vagy Valgaav, Gaav tanítványa Sötét Csillagot, az ősvilág egy démonát.
A Slayers Revolution-ben Linát tévedésből letartóztatják, majd később Zannafart, a démoni bestiát kell megállítania és találkozik a szokatlan külsejű Pokotával, aki képes használni a Sárkányigát. Linát útja során egy Zuuma nevű bérgyilkos nindzsa is üldözi. Végül Rezo lelkével találkozik és kérésének megfelelően végleg el kell pusztítania a Rezóban lakozó Shabranigdu részt, közben Pokota népét is meg kell mentenie.
A Slayers világa A Slayers világában az emberek és a különféle varázslatos lények mellett egy másik dimenzióban élnek a mazokuk. Ezek olyan szellemi lények, akiknek az asztrális testük sokkal nagyobb, mint a fizikai. Bár az emberek világán kívül léteznek, fenik a fogukat az emberi világban való hatalomra jutásra. Több mazoku is fontos szerepet tölt be a sorozatban.
A varázslatoknak négy fajtája létezik: fekete mágia, fehér mágia, sámánizmus és szent mágia. Lina a sötét varázslatok mestere, legfőbb támadása a Sárkányiga, azonban sok egyéb varázslatot is használ. A fekete mágia kimondottan támadó varázslatokhoz szükséges, az erőt valamely mazokutól nyerik (a Sárkányigánál például Shabranigdótól) és jelentős pusztítás vihető véghez velük.
A fehér mágia a gyógyító és védővarázslatokat jelenti, kiemelkedő használói a papnők, mint Sylphiel és Amelia. A sámánvarázslatok – ami Zelgadis és Amelia erőssége – a természeti világ elmeinek (tűz, víz, levegő, föld, lélek) manipulálását jelenti. Egyaránt lehetnek védő és támadóvarázslatok. A sámánvarázslatokhoz tartozik többek között a delejgömb, a tüzes nyilak, a forgószél vagy a fagyos eső. A szent mágia varázslatai valamely shinzokutól nyerik az erejüket.
Két varázslat egyik kategóriába sem tartozik (néha egy ötödik, káosz mágia típusba sorolják őket): a Szörnybéklyó és a Végzet Villámai. Ezek közvetlenül a Rémálmok hercegétől nyerik erejüket és minden varázslat felett állnak. A különböző típusú varázslatokat az egyes varázslóosztályokba tartozó varázslók tudják megidézni. A legnagyobb erőt itt is a varázslók képviselik, de természetesen sok harcos és rengeteg fajta bandita és állatember is él ebben a világban.
Médiamegjelenések Light novelek
A Slayers eredetileg a Fujimi Shobo Dragon Magazine antológiájában futó light novel volt, Kanzaka Hadzsime írásában és Araizumi Rui illusztrációival. A publikálása 1989-ben kezdődött. Az egyes fejezeteket 15 kötetbe gyűjtötték össze, amelyek 1990. január 25. és 2000. május 15. között jelentek meg a Fujimi Shobo kiadásában. Az angol nyelvű kiadását a Tokyopop kezdte meg 2004. szeptember 7-én, és fejezte be a 8. kötet kiadásával 2008. január 2-án.