Željko Kalac (Sydney, Új-Dél-Wales, 1972. december 16. –) ausztrál labdarúgókapus. Becenevét („pók”) a 202 cm-es magassága és nagy karfesztávolsága miatt kapta.
Pályafutása Klubcsapatokban Sydney United Sydney horvát közösségében nőtt fel, így szinte egyértelmű volt, hogy a Sydney Croatia SC (ma: Sydney United) csapatához kerül. Itt végigjárta a szamárlétrát , mire az ausztrál National Soccer League-ben szereplő felnőtt csapat tagja lett. Ekkor még csak második számú kapus volt Tony Franken mögött. Igaz, az 1989-90-es idény első 11 mérkőzésén ő védte csapata kapuját Franken sérülése miatt. Amikor vetélytársa felépült, a kispadra kellett ülnie.
A nagy lehetőség az 1991-92-es szezonban jött el számára, mikor Franken a rivális APIA Leichhardt csapatához igazolt. Új vetélytársa juniorcsapatbeli csapattársa, a Manchester Unitedtől hazatérő Mark Bosnich lett. 26 mérkőzésből 21-en védett, így Bosnichnak csak 5 mérkőzés jutott. Kalac helye a csapatnál akkor vált biztossá, mikor Bosnich eligazolt az Aston Villa-hoz.
1992-93-ban az APIA Leichhardt nem tudta vállalni az indulást pénzügyi gondok miatt, így visszatért a régi csapatához Tony Franken. A két kapus közt most már megoszlottak a szereplési lehetőségek, Kalac 11 mérkőzésen lépett pályára.
1993-94-ben már Kalac számított az első számú kapusnak, a harmadik helyre segítve csapatát.
1994-95-ben szintén az elődöntőig jutottak.
Leicester City 1995-ben sok ausztrál labdarúgóhoz hasonlóan ő is Angliába szerződött, a másodosztályú Leicester City gárdájához. Mindössze 3 mérkőzésen lépett pályára, egyen a bajnokságban, egyen Liga Kupában és egyen a rájátszásban. A rájátszásban a döntőt a Crystal Palace-szal vívták, edzője a hosszabbítás utolsó percében küldte pályára, már a büntetőpárbajra gondolva: abban bízott, hogy testméretének köszönhetően nagyobb eséllyel fogja meg a 11-eseket. 20 másodperccel pályára lépése után azonban Steve Claridge betalált az ellenfél kapujába, így labdába sem kellett érnie.
Sydney United másodszor Mivel a következő idényben is Kevin Poole volt a Leicester első számú kapusa, így megegyezett a vezetőséggel arról, hogy őt egy másik csapatnak adják el. 1,75 millió fontért a Wolves-hez igazolt, honfitársával, Steve Corica-val együtt. De nem tudott pályára lépni, mert nem kapta meg a brit munkavállalási engedélyt. Egy hosszú fellebbezési eljárás végén visszatért Ausztráliába, a Sydney FC-hez.
Végigjátszva csapata összes mérkőzését, a Sydney United-ban eltöltött tíz év során a legjobb szerepléshez segítette őket: az alapszakasz megnyerése után csak a nagydöntőben szenvedtek vereséget.
1997-ben felmerült, hogy újra Angliába igazol. Az akkor ausztrál szövetségi kapitányként is dolgozó Portsmouth tréner Terry Venables hívta. A csapatváltást újra meghiúsította, hogy nem kapott munkavállalási engedélyt.
Roda JC 1998-ban a holland elsőosztályú Roda JC csapatához került, akik az előző évben távozó Ruud Hesp utódját látták benne. Első számú kapusként 4 évig szolgálta a csapatot.
Ezalatt 1997-98-ban elkerülték a kiesést, a következő idényben pedig az UEFA-kupa indulást érő 5. helyen végeztek. Az 1999-2000-es szezonban mindössze a 8. helyezésre futotta erejükből, de ezt ellensúlyozta, hogy megnyerték a Holland Kupát. Kalac ezt karrierje egyik legnagyobb sikerének nevezte.http://www.rodajcspelers.nl/oudspelers/extras/kalac/kalacextrainterview.htm (Dutch)
2000–01-ben a negyedik helyen végeztek, így újra az UEFA-Kupában indulhattak. Emlékezetes menetelést produkáltak, a negyedik körig jutottak, ahol az AC Milan jelentette a megállást. Kalac már a rendes játékidőben is sok védést mutatott be, a tizenegyespárbaj során José Mari és Kaha Kaladze lövését is megfogta. Végül ez is kevésnek bizonyult, 3-2-vel a Milan jutott tovább.http://www.uefa.com/competitions/uefacup/history/season=2001/round=1554/match=68815/index.html Milan win San Siro shootout
Perugia 2002 júliusában szerződött az olasz Perugia csapatához. Első évében Intertotó-Kupa indulást érő helyezést harcoltak ki.
2003-04-ben kiestek az első osztályból, miután az osztályozón a Fiorentina föléjük kerekedett.
2004-05-ben a második ligában is segítette a csapatát, 29 mérkőzésen lépett pályára. Hiába végeztek a 3. helyen, financiális gondok miatt visszasorolták őket a harmadosztályba.
AC Milan A kiesés után ingyen igazolhatóvá vált, az AC Milan csapott le rá 2005 nyarán.
2006 februárjáig kellett várnia a bemutatkozásra, amikor Dida megsérült a Bayern München elleni mérkőzésen. Így lehetősége nyílt 2004 után újra a Seria A-ban védeni. Megvédte a góltól kapuját a Palermo és az Empoli ellen is.
2006. november 21-én másodszor lépett pályára a UEFA-bajnokok ligájában, amikor a 77. percben csereként állt be az AEK Athén ellen. Dida újabb sérülése lehetőséget adott számára, hogy tétmérkőzéseken szerepeljen.
A 2006-2007-es szezonban első végigjátszott mérkőzése a Messina ellen 1-0-ra megnyert bajnoki találkozó volt.
2007. január 14-én megsérült a Reggina elleni találkozón, helyét a felépülőben lévő Dida foglalta el. Ezek a sérülések arra késztették Carlo Ancelottit, hogy biztosítsa a kapusposztot csapatánál, így megvásárolta a Messina kapusát, Marco Storarit. Az új kapus már a negyedik lett a sorban a veterán Valerio Fiori mellett.
Storari védett február közepén a Livorno és a Siena elleni bajnoki összecsapásokon, amikor mind Dida, mind Kalac sérült volt.
Február 20-án már Kalaccal kezdődött a Milan a összeállítása a Celtic elleni bajnokok ligája mérkőzésen.
Az öt nap múlva sorra került Sampdoria elleni bajnokin már újra az első számú kapus, Dida állt a Milan kapujában. Egészen a következő sérüléséig megőrizte a posztját, amikor április közepén megsérült a válla. Ez újabb alkalmat biztosított Kalacnak, hogy két bajnoki mérkőzésen pályára léphessen. Az április 24-én sorra került Manchester United elleni BL összecsapáson tért vissza Dida.
2007 márciusában 2009-ig szóló szerződéshosszabbítást kötött a Milannal Kalac.
2008-as év eleje óta Dida rapszodikus formája miatt átvette az első számú kapus pozícióját
AO Kavala Utolsó, a 2009/2010-es szezonját a görög AO Kavala csapatánál játszotta. Ezt követően visszavonult az aktív labdarúgástól.
A válogatottban Több, mint 14 évig volt a válogatott keret tagja. Általában második számú kapus volt, előbb Mark Bosnich, majd Mark Schwarzer mögött. Érdekes, hogy amikor lemondta a válogatottságot, akkor már többet szerepelt a nemzeti csapat mérkőzésein kapusként, mint ők.
Első válogatottbeli szereplésére 1992. augusztus 11-én került sor, mikor Robert Zabicát váltotta egy Malajzia elleni mérkőzésen.
A 2006-os világbajnokságon egyszer lépett pályára. A horvátok elleni mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult. A horvátok góljában erősen benne volt Kalac: Niko Kovač hárítható távoli lövését nem sikerült kivédenie. Szerencséjére Harry Kewell kiegyenlített, így az ausztrálok jutottak be a legjobb 16 közé.
A válogatottságról 2006. október 4-én mondott le. Utolsó mérkőzését Paraguay ellen játszotta 2006. október 7-én.
Statisztika Klubcsapatokban 2007. augusztus 27-i állás szerint. KlubSzezonLigaRájátszás/DöntőKupaÖsszesenMérkőzésGNMérkőzésGNMérkőzésGNMérkőzésGNSydney Croatia SChttp://www.ozfootball.net/ark OzFootball Archives19890-----0-1989-90112----1121990-910-----0-1991-92215----2151992-93114----1141993-94251021--27111994-95241331202914Leicester Cityhttp://www.thebluearmy.co.uk Leicester City FC1995-9610111031Sydney United1996-97267310-2981997-9815720--177Roda JC1998-9933-----33-1999-0030-----30-2000-0120---4424-2001-0232---7339-Perugia2002-0322---8-30-2003-0429---11-40-2004-0529---6-35-AC Milan2005-0622--11332006-0794--631472007-080-----0- Összesen 396 -
A válogatottban Válogatott Év Pályára lépések Nem kapott góltAusztrália 199210 19930– 199453 199572 199675 199764 199830 19990*– 200096 20010– 20020– 200310 200473 200543 200641 Összesen 54 27 * 4 mérkőzésen a 'B' csapatban kapott helyet 1999-ben.
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Holland kupa győztes: 2000 (Roda JC) Intertotó-kupa győztese: 2003 (Perugia) UEFA-bajnokok ligája győztes: 2006 (AC Milan) A válogatottal OFC-nemzetek kupája győztese: 1996, 2000, 2004 (Ausztrália)
Jegyzetek
Források AC Milan játékosprofil FIFA játékosprofil Footballdatabasejátékosprofil Transfermarkt játékosprofil
Kategória:Ausztrál labdarúgók Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A Roda JC labdarúgói Kategória:A Perugia labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:1972-ben született személyek Kategória:A Sydney United labdarúgói Kategória:A Sydney FC labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek