Kiss Lajos (Hódmezővásárhely, 1881. március 13. – Budapest, 1965. február 2.) néprajzkutató, etnográfus, muzeológus, a történettudomány (néprajz) doktora.
Életpályája
Hódmezővásárhelyen járt gimnáziumba. Bár 1903-ban elvégezte a budapesti színiiskolát, barátja, Tornyai János festőművész hatására mégis a néprajz felé fordult a figyelme. Közös néprajzi gyűjtőmunkájuk eredményét 1904-ben kiállításon mutatták be. A gyűjtemény egyben a hódmezővásárhelyi néprajzi gyűjteményt is megalapozta. Kiss Lajos lett az intézmény igazgatója 1912-ig. Időközben muzeológiai ismereteit gyarapította a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán, illetve a kolozsvári egyetem régészeti intézete által szervezett tanfolyamokon, 1907 és 1908 folyamán. A város támogatása 1912-ben megszűnt, így Kiss Lajos kénytelen volt elköltözni Nyíregyházára, ahol kedvező ajánlatot kapott a Jósa András Múzeumtól, 1925-től a múzeum igazgatójaként dolgozott. 1948-tól a következő évben történt nyugdíjba vonulásáig Budapesten dolgozott muzeológusként.
Kutatási területe A néprajz széles területeit kutatta; foglalkozott a földművelés, a táplálkozás, népi építkezés, kerámia, szűcsmesterség, hímzés kérdéskörével, végzett népzenei gyűjtést, helynévgyűjtést, Szabolcs vármegyében ásatásokat is folytatott.
Díjai, elismerései Kossuth-díj (1948), a történettudomány (néprajz) doktora (1952).
Fontosabb művei
A hódmezővásárhelyi tálas mesterség (1-3.) in: Néprajzi Értesítő, 1914, 1915, 1916. A szegény ember élete, Budapest, Athenaeum, 1939 A szegény asszony élete, Budapest, Athenaeum. 1943 Vásárhelyi híres vásárok, Szeged, 1956 Vásárhelyi művészélet, Budapest, 1957 Jegyzetek
Irodalom Hódmezővásárhely jelesei, Hódmezővásárhely, 1974. 31-32. p.
Kiss Lajos emlékkönyv, Hódmezővásárhely, 1983 Terendi Viktória: Századfordulós Vásárhely. Ahogyan Kiss Lajos látta; Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ, Hódmezővásárhely, 2023
Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek