Az Arena Mall (korábbi nevén Arena Plaza) Magyarország és egyben Közép-Európa legnagyobb alapterületű (a teljes terület alapján a Westend a legnagyobb) bevásárlóközpontja (más néven plázája), mely Budapesten, a Kerepesi úton, az egykori Ügető helyén található. Építtetője az izraeli–holland érdekkörbe tartozó Plaza Centers B. V., mely az első hazai nyugat-európai típusú plázát, a Duna Plazát is építtette. A pláza építése 2006 tavaszán kezdődött, átadására többszöri halasztás után, 2007. november 15-én 13 órakor került sor.

Története Építése Az első nekifutás Az új Nemzeti Lovarda és a Főtaxi székháza között működött Kerepesi úti ügetőpálya területét 1998 szeptemberében vette meg 3 milliárd forintért a francia érdekeltségbe tartozó Bouygues építőipari csoport az ÁPV Rt.-től. Az adásvételi szerződést még a Horn-kormány idején készítették elő, teljesítésére már az Orbán-kormány idején került sor. A vevő a vételár egy részének fejében felújította és ügetőversenyek rendezésére tette alkalmassá a Kincsem Parkot.

265px|balra|bélyegkép|Arena Mall távoli felvétel a magasból

A felújítást sok pereskedés kísérte; az Ügetőn az utolsó versenyt 2004. május 29-én tartották meg. A Bouygues ezután kezdte meg a bontási és előkészítési munkákat, a pláza átadását 2005 tavaszára ígérte.

A Plaza Centers beszállása 2005 novemberében a izraeli–holland érdekeltségű Plaza Centers B. V., mely a Nasdaqon jegyzett Elbit Medical Imaging Ltd. ingatlanfejlesztéssel foglalkozó európai leányvállalata,Magyar Narancs – Bogár Zsolt, Somlyódy Nóra: A fejlődés utolér - Ingatlanberuházás a Hajógyári-szigeten 21 millió euróért (mintegy ötmilliárd forintért) megvette a területet Bouygues-től.Menedzsment Fórum – MTI: Új tulajdonos építheti a plázát az ügetőn (2005. december 7.) A telekkel együtt a beépítésre vonatkozó engedélyeket is megkapta. Az alapkőletétel 2006. március 7-én volt.Kultúra Budapest Online – Letették az Aréna Pláza alapköveit (2006. március 1.) Az építkezés során a Kerepesi út pláza melletti szakaszát is felújították.

Újabb tulajdonosváltás 2007 augusztusában a Plaza Centers eladta az ingatlant a brit Active Asset Investment Managementnek 390 millió eurós (közel 100 milliárd forint) rekordáron.Népszava -Véghajrá a Kerepesi úton (2007. szeptember 26.)Manager Magazin – Hoffmann Péter: Nem borítékolt siker (2007. szeptember) Europe Real Estate – Plaza Centers executes agreement for sale of Arena Plaza in Budapest (A Plaza Center megegyezett a budapesti Arena Plaza eladásáról) (2007. augusztus 9.) Mivel az egykori Ügető tribünje műemléki védelem alatt áll, azt elbontani nem lehetett, hanem felújítva emlékeztet a terület egykori rendeltetésére. A beruházás költsége meghaladja a 200 millió eurót (50 milliárd forint). Az építkezés második ütemében készül el a szálloda és az irodaház.

A megnyitásától napjainkig A (parkolóval ) alapterületű plázát az eredetileg tervezett október 30. helyett 2007. november 15-én nyitották meg a délelőtt 10 órai kezdéshez képest néhány órás csúszással, amit azzal magyaráztak, hogy az épületet nem sikerült időre kitakarítani. (2007. november 15.) Valójában azonban az épület készültségi szintje meg sem közelítette azt, ami alkalmassá tette volna a nyitásra. (2007. november 15.)

2017 szeptemberében a NEPI Rockcastle dél-afrikai befektetési alap Arena Property Kft-je megvásárolta az áruházat tulajdonló Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft-t 275 millió euróért (82,5 milliárd Ft).

2018 februárjában az Arena Plaza neve Arena Mall-ra változott.

Szolgáltatások Az Arena Mall a kiskereskedelem-szórakoztatás-művészet hármasára építi fel üzletpolitikáját. A kiskereskedelmet a -nyi bérbeadható üzlethelyiség (több mint 200 üzlet a legnívósabb márkák felsorakoztatásával), -es Tesco hipermarket, a szórakoztatást a -es fantáziapark, a 23 termes Cinema City mozi és az IMAX mozi, a művészetet a képzőművészetre és antikvitásokra épülő művészeti galéria szolgálja.

A pláza új világmárkák bevezetésével is népszerűsítette magát, az alapterület túlnyomó részén Magyarországon már korábban is elérhető (és a többi plázából is ismert) márkákat értékesítenek.

Járatok Arena Mall bevásárlóközpont megállóhely.

Jegyzetek

További információk Az Arena Mall honlapja

Kategória:Budapest bevásárlóközpontjai Kategória:Budapest VIII. kerületének kereskedelmi építményei Kategória:Budapest 21. századi építményei Kategória:2007-ben átadott építmények